A 20. század közepén Tokió és New York voltak az egyedüli megapoliszok, azaz több mint 10 millió lakossal rendelkező óriásvárosok. A 80-as évekre Mexikóváros, Sao Paulo és Oszaka is csatlakozott a klubhoz. Napjainkra e csoport tagjainak száma harminckettőre növekedett és a Föld lakosságának fele városokban él.
Az urbanizáció példátlan sebességre kapcsolt, újabb és újabb metropoliszok fejlődnek ki a világ minden lakott kontinensén. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, évszázadunk közepére a bolygó lakosságának 70%-a városokban fog élni, és mintegy 9%-a valamelyik megapolisz lakosa lesz. Ekkorra a tízmilliós városok száma már meghaladhatja a negyvenegyet. A villámgyors városiasodás leglátványosabban az elmaradottabb régiókban, Afrikában és Ázsiában figyelhető meg, de a város-vidék átrendeződés a fejlett országokban, így Magyarországon is jelentős társadalmi változásokat von maga után.
Kezdetben az emberiség vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott. Évszázadoknak kellett eltelnie, hogy fajunk keresgélés és begyűjtés helyett megtanulja megtermelni a szükséges élelmiszereket. Újabb generációk nőttek fel, mire megtanultuk termékenyen tartani a használt földterületeket. Ezek a lépések szükségesek voltak az első települések, a falvak kialakulásához. A mezőgazdaság fejlődésével a falvak képessé váltak többletet termelni, és ez a kereskedelem kibontakozásához vezetett. Az élénkülő gazdasági élet hatására kialakultak az első városok, melyek a környező vidék gazdasági, politikai és kulturális központjaivá fejlődtek.
A történelem előrehaladtával miközben kialakultak a nagyobb egységek, az államok, elkülönültek a városok és a falvak feladatai. Az élelmiszert és a nyersanyagokat a vidék termelte meg, a város pedig feldolgozta. Ez biztosította az egyensúlyt, és a legtöbb esetben mindkét oldal számára garantálta a fejlődést. Ugyan a hatalmi centrum a városban összpontosult, az erőforrások minél hatékonyabb kitermelése és szállítása egyre fejlettebb infrastruktúrát igényelt. Ezek a városok számára is szükséges beruházások pedig felzárkóztatták a kistelepüléseket.
Az egyértelmű változást az ipari forradalmak hozták meg. A fejlődés hosszabb átlagos élettartamot és demográfiai robbanást eredményezett. Populációs többlet halmozódott fel a falvakban, a helyi termelő szektorok pedig telítődtek. Az üzemeknek és gyáraknak azonban munkásokra volt szükségük, így a vidéken feleslegessé váltak a városokba vándoroltak. A beáramló tömegek hatására megváltozott az európai városkép. Kialakult egy széles munkásréteg, amely később komoly politikai erőforrássá fejlődött. A nagyvárosok sajátos élettérré alakultak, ahol a hagyományos – főleg vidéken erős – értékrendet átformálták a helyi viszonyok.
Nyugaton az osztályellentéteken többnyire felülkerekedett a polgáriasodás, ráadásul a világégések után felpörgő globalizmus hatására a megapoliszok túlnőttek a nemzeti kereteken. Kialakult egy új kozmopolita élettér, ahol a lakosok világpolgárok, akik kapcsolatban állnak akár több ezer kilométerre található kultúrákkal. Ezek sajátosságai pedig keverten beépülnek a mindennapjaikba. A fejlett nagyvárosok igazi olvasztótégelyekké váltak, ahol számos, akár egymással ellentétes szubkultúra is otthonra talál. A megapoliszok – főleg kontinensünkön – levetették eredeti nemzeti jegyeiket, melyeket korábbi lakóik még előnyösnek tartottak. Olyan önálló entitásokká váltak belül, amelyeknek viselkedésmintáit bizonyos helyzetekben ugyanazon ország vidéki lakóik is kultúrsokként élik meg.
A statisztikák és a trendek ismeretében beláthatjuk, hogy a jövő a városoké. Ahogy civilizációnk fokozatosan átlép az ipari társadalomból az információs társadalomba, úgy válik az információtechnika egyre dominánsabb szereplőjévé az életünknek. Az informatika pedig, mivelhogy alapvetően globalista jelenség, a globális kapcsolatpontokon, azaz a városokban koncentrálódik. Egyre több ember dönt úgy, hogy vidékről nagyvárosba költözik a jobb és kényelmesebb élet reményében. A falvak elnéptelenedése pedig súlyos társadalmi változásokat idézhet elő, hisz a kistelepülések és a vidéki lakosság az általános bázisa a hagyományos értékrendet képviselő politikai erőknek. A város-vidék átrendeződés e hatalmi erőforrás kiapadását, hosszú távon a konzervativizmus kiszorulását eredményezheti.
Magyarország esetében sajátos a helyzet. A főváros domináns és megkerülhetetlen, de Budapest egyszerűen túl nagy a tízmilliós Magyarország számára, és ez a falvak mellett hazánk más városaira is negatívan hat. A tény, hogy népességben a közel 2 milliós Budapestet az alig 200 ezres Debrecen követi, anomália. E jelenség hátterében az áll, hogy Budapestet egy birodalom fővárosának építették, hazánk történelmi nagyvárosai – mint Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Temesvár vagy Újvidék – pedig többé nem tartoznak Magyarországhoz. Ennek eredménye egy olyan metropolisz, melyhez képest az ország minden más települése vidékké süllyed, így a főváros felszívó erejét nincs ami ellensúlyozza.
