Ki vagyok én? Szülinapok, ünnepek, fontos események után valahogy mindig bekúszik a gondolataim közé ez a kérdés. Mi az identitásom? Mik tudnak rá hatni? Néha elgondolkozom rajta, mennyire tudom kontrollálni a saját fejlődésemet, és mennyire visznek el a külső hatások egy adott irányba. Amikor a vonaton ülök a szülővárosom és Budapest között, arra gondolok, hogy vidéki vagyok-e, aki a fővárosban él, vagy már egy fővárosi, aki vidéken született. Konkrét választ nem mindig találok. Arra jutok, hogy a legjobb, ha valamiféle átmenetként tekintek magamra, és ezzel le is szoktam zárni az elmélkedést. De lehet "köztesen" élni? Létezik olyan, hogy többes identitás?
A Wikipédia szerint az identitás fogalma a következő:
„Az identitás én-azonosság, önmeghatározás szerepeken, magatartásformákon, értékrendszeren keresztül, mely a „teljes én” érzésével társul. A személyiségfejlődés és a szocializáció eredménye, ami emberi kölcsönhatások során jön létre.”
Ebből az következik, hogy az identitásunk kulcsa az emberekkel való kontaktusaink rendszere, és az: hogyan határozzuk meg ebben a magunk szerepét. Már gyerekkorban kialakul egy alap fogalomkészlet, amit arra használunk, hogy magunkat leírjuk másoknak. Hozzánk tartozik, hogy szeretjük-e a kelbimbót vagy hogy forró, esetleg hideg kakaó pártiak vagyunk-e. Van egy képünk magunkról, és ez változik velünk együtt, ahogy idősödünk. Ezt még értem is, és észre is vettem magamon, hogy így haladtam eddigi életem során, az utóbbi néhány évben azonban kicsit hadilábon kezdtem állni a saját identitásommal. Valahogy az a kép, amit kialakítottam magamról, már nem felelt meg a valóságnak, és ahogy teltek az évek, egyre kevésbé láttam, hogy ki is vagyok én. Az egyetemválasztás számomra nehéz volt, és elsőre nem is a megfelelő szakra sikerült jelentkeznem.
Itt kezdődött talán az én személyes identitás válságom. Kudarcnak éltem meg azt az időszakot, hiszen ki akarná beismerni, hogy rosszul választott, pedig valójában azt szeretné, ha egy teljesen más irányba haladna az élete. Amikor hosszú gondolkodás után végre rászántam magam, hogy váltsak, akkor kezdődött az igazi lejtmenet. Mivel az új egyetem elkezdéséig még volt majdnem egy évem, köztes állapotba kerültem, amikor valahogy sehová sem tartoztam. Nem voltam már része az előző egyetememnek, de még az újnak sem, így egy számomra teljesen idegen pozícióba kerültem. Munkát vállaltam, de azt sem éreztem igazán magaménak. A szakváltás után már javult a helyzet, de valahogy még mindig nem az igazi. Azt vettem észre, hogy bár egyre több szülinapi gyertyát fújok el, a személyiségem nem fejlődik párhuzamosan a tortán lévő számokkal.
Miért lehet az, hogy az identitás válsággal szinte minden mai fiatalnak meg kell küzdeni?
Az egyik lehetséges ok szerintem, hogy ma mindenkinek sokkal több lehetősége és választása van. Bár alapvetően ez egy nagyon jó dolog, vannak hátulütői is. A nagy választékkal együtt megnő a választással együtt járó szorongás és stressz is: nagyobb nyomás nehezedik ránk. A boltban is nehezebben találjuk meg, amit keresünk, ha ezerféle termék közül választhatunk. Valahogy ehhez tudnám hasonlítani a fiatalok helyzetét is. A másik oka az identitás válságoknak a közösségi média hatalmas térhódítása lehet. Bár nem kötelező regisztrálni Instagramra, és a saját döntésünk, hogy miként használjuk, a közösségi média belopakodik szinte minden fiatal mindennapjaiba. Folyamatos online-létünk, önmagunk „megosztása”, az életekbe történő egyszerű betekintés kétes pszichológiai folyamatokat indított el.
Az „influencerek” korában nem ritka a bizonytalanság, az irigység, önmagunk marcangolása.
Ha naponta a hírességek beállított, Photoshoppal megszerkesztett képeit nézegeti az ember, akkor elgondolkozik: ő miért nem néz ki úgy, miért nem él hatalmas tengerparti villákban, és mit rontott el az életében. A „kirakat élet” gyakori jelenséggé vált a közösségi médiában. Mindenki azt szeretné, hogy mások a legjobb oldalát lássák, és ezért nem riad vissza semmitől. Mások autóival, házaival készítenek képeket, vagy az arcukat, testüket megszerkesztve igyekeznek egy vágyott külsőt megjeleníteni az oldalukon. Mivel az interneten mindenki szabadon állíthat elő tartalmat, ezek gyakori és elfogadott magatartások. A képek hátteréről mit sem sejtő fiatal felhasználók önbecsülése és magabiztossága azonban mindettől óriási pofonokat kap. Hogyan tudná meg, hogy ki ő, és hová helyezze el magát, ha ezt számtalan mesterséges, beállított, azaz nem is valóságos minta alapján kellene eldöntenie?
Szeretnénk mások vélt vagy valós tulajdonságait a magunkévá tenni, miközben nem tudjuk mi milyenek vagyunk valójában.
Ilyen tekintetben beszélhetünk többes identitásról: annyi példa van előttünk, hogy néha több különböző identitásformát is magunkénak érzünk. Érdekes példa erre a magyar identitás és a nyugati identitás összegabalyodása. Sokan emlékeznek meg szeretteikről családjuk körében Mindenszentekkor és halottak napján, de emellett ugyanúgy megünneplik a Halloweent is ,nyugati mintára. Sőt már van, aki csak a beöltözős bulikat és a csokigyűjtést tartja meg évről évre. A sok különböző identitás néhol már annyira egybefolyik, hogy nehéz az embernek behatárolnia önmagát.
Saját magam is sok stílusváltáson és „arculatváltáson” mentem át az évek során, hiszen sokszor, sokféle dologra hittem azt, hogy abban a stílusban/társaságban/zenében majd megtalálom önmagam. Végül nem így lett, de manapság már nem próbálok egy bizonyos csoporthoz tartozni, se külsőleg, se belsőleg. Ami fontos szerintem, hogy azokhoz a dolgok ragaszkodjunk, amik minket egyedivé tesznek, amik megkérdőjelezhetetlenül mi vagyunk. Például ha a kedvenc színünk a rózsaszín, akkor ne tegyünk úgy, mintha utálnánk, csak azért mert most épp „menő” utálni. Ha pedig látunk a médiában, vagy a környezetünkben egy olyan alakot, személyt akire hasonlítani szeretnénk, akkor az apró dolgoknál kezdjük, melyekben amúgy is bizonytalanok vagyunk, ne pedig a teljes személyiségünk átformálásával. Mivel én is még csak kezdő vagyok az identitásom tudatos kezelésében, ezért nem tudok annyira sok bölcs konklúziót levonni. Van azonban két tanács, amit minden fiatal olvasómnak szeretnék átadni. Az egyik, hogy ne féljetek kipróbálni magatokat az élet legkülönfélébb területein, hiszen csak így tudjátok megtalálni, hogy mi is érdekel titeket igazán, és mi válik majd az identitásotok részévé. A másik tanácsom pedig, hogy sose hozzatok fontos életdöntéseket a közösségi média hatására, mert ott aztán tényleg mindenki azt mutat, amit csak akar. :)
Forrás:
