A huszonegyedik században már nem törvényszerű, hogy suba a subához megy, már régen nem kötelező forgatókönyv hogy a falu legszebb lánya és a legszebb legény lesz egy pár, már nem lehet biztosra mondani, hogy két közeli kovácsmester egykorú gyermekei egymásnak vannak szánva. A szerelem - és így a párkapcsolat és a gyermekvállalás is - átíveli a határokat, társadalmi osztályokat, vallási különbségeket, iskolázottsági szinteket, olykor a nemek határát is. A mindent elsöprő szerelem és gyümölcse, a gyermek megszületése után kötelezően kiderül: minél távolabbról találtunk egymásra, annál több különbséggel kell szembenézzünk. De mit választ a gyermek?
Egy párkapcsolatba mindkét szülő hozza a saját identitását, nincs olyan lényeges dolog a világban, amiben egy gyermeket vállaló fiatal felnőtt nem foglalt már állást, és nincs kiforrott nézőpontja. Fontos azonban tisztázni, mely területen ki „enged”. Szűk környezetünkben feltehetőleg ez apróságokat jelent, én például fogalmam nincs, hogy fogom megszokni, hogy vasi tájszólással készül a bevásárlólista, és hogy a majdani kisfiam is feltehetőleg így írja majd. De az eltérő identitások ennél nagyobb ütközésekbe is keveredhetnek.
Hogyan dönti el egy vegán hölgy és egy húsevő férfi, mi kerül a gyermek uzsonnásdobozába? Hova megy vasárnap a katolikus asszony és a világi férj fia? Mi lesz a második tanult nyelve egy sváb-amerikai vegyesházasságból születő gyereknek? Autószerelő vagy autómérnök lesz a professzor és a karosszérialakatos elsőszülöttje?
Azt, hogy ezekben a kérdésekben kié az utolsó szó, még azelőtt el kell dönteni, hogy a gyermek kimondja az elsőt. Azaz nem az első vasárnap reggel kell értetlenül állni, hogy hova viszi a vallásos anyuka a gyermeket. Hiszen az édesapa természetes életformája, hogy otthon marad, az anyáé pedig, hogy templomba megy, a gyermek pedig egyszerre két helyen nem tud lenni. Így igaz ez az összes többi feltett kérdésre.
Meggyőződésem, hogy az identitás kialakításában a szülői szerep döntő. Helyes és természetes, hogy a gyermek idősebb korában más vallást, más nemzetiséget, más életutat választ, azonban örök életére meghatározzák a vallási értékek, az anyanyelve, vagy az iskolái, ahova íratták. Nem nyugodhatunk meg tehát abban, hogy húsz éven belül a két ütköző identitás nyomtalanul egy harmadikká alakul.
Vannak olyan esetek, amikor már a kapcsolat elején nyilvánvaló: az egyik félnek engednie kell. Egy szigorúan vallásos családba való beházasodás kilátásba helyezi a gyermek vallásos nevelését, egy litván-amerikai pár pedig praktikusan az iskolában tanított angol nyelvet választja az otthoni kommunikációs nyelvnek. Azonban ahol ez nem egyértelmű, ott az a probléma, hogy nincs középút: nincs fél-vegán életmód, nincs félig-egyetemi képzés, ezeket a vitákat nem lehet kompromisszummal zárni. Így az egyik fél azzal szembesül, hogy „vesztesként” saját gyermekét nem nevelheti identitása szerint. De mi a megoldás?
Eleve hamvában holt házasság, ahol a felek nyernek és veszítenek, azonban a gyermek sem krumpliszsák. Megismerheti mindkét fél meggyőződését, így az önálló döntés kapujában nem egy verseny nyereményeként, hanem egy több lehetőséggel gazdagabb, tágabb látókörű személyiségként áll majd. A litván-amerikai pár otthoni nyelve lehet az angol, de szabad, és kell emlékeztetni, hogy legyen büszke különleges gyökereire, és második nyelvként választhatja a litvánt. Egy muzulmán-katolikus házasságban is nevelhetünk úgy muzulmán vallású gyermeket, hogy ismeri, tiszteli, és esetleg életébe átemeli például azokat a társadalmi tanításokat, ami szerint a katolikusok élnek.
A másik fontos dolog, hogy egyik szülő sem lehet bűnös. Egy vegán anya táplálhatja éppen vegán módon gyermekét (orvossal egyeztetve), de ezt nem kommunikálhatja úgy, hogy apa egy lelkiismeretlen gyilkos, mert húst eszik. Ott kell lenni, és igen, hallani kell nagyobb korában mindkét érvet, ha más nem, meg kell látnia a szépségét, hogy a kétféle étel milyen jó hangulatban készül otthon a konyhában.
Kié az utolsó szó? Az erősebbé? A hangosabbé? A férfié? A nőé? Azé, aki többet keres? Reméljük, egyikre sem igen a válasz. Az identitásról nem dönthet a szülő, csak az identitás alakulásának körülményeit határozza meg. Az elhúzódó konfliktusok és a nyer-veszít felállás pedig minden vallási, politikai és kulturális nézetnél jobban rombolja a gyermeki lelket. A becsület, a szeretetteljesség és a tisztelet tanulható és univerzális érték, ezeket átadni kötelező, a megfelelő út kiválasztása pedig optimális esetben két szerelmes ember hosszas beszélgetéseinek eredménye. Amiből rossz még soha nem sült ki.
Süni
