A kínai Vuhan tartományban kitört Covid-19 koronavírus járvány pár hónapos késéssel elérte az Európai Uniót és hazánkat is. Ma már saját bőrünkön érezhetjük a hatásait. A tőzsdeindexek szinte soha nem látott sebességgel zuhantak, a boltokat sok helyen megrohamozták az emberek és felvásároltak bizonyos termékeket, jellemzően a higiéniai eszközöket és a tartós élelmiszereket. Mikor ér véget a kór, ezt még senki nem tudja megmondani. Európa szerte napról-napra újabb járvány elleni intézkedéseket jelentenek be a kormányok.
A koronavírus járvány is rámutat: a nagy bajok a világban már nem állnak meg a határokon. Ezer szálon kötődnek egymáshoz az országok, gazdaságilag, logisztikailag olyannyira, hogy sem egy vírust, sem egy gazdasági válságot nem könnyű izolálni vagy a terjedését megállítani. Így fordulhatott elő, hogy a koronavírus – amit eleinte nem akartak komolyan venni Európában – sebesen elérte az öreg kontinenst.
Itt Európában, ha a koronavírus elleni küzdelemről van szó, több felelősségi réteget különböztethetünk meg: az egyének, a nemzetállamok és az Európai Unió szintjeit. Az egyes szinteken történő védekezés vagy épp annak hiánya óriási hatással van az egész folyamatra. Haladjunk lentről felfelé. Az egyén is tehet, sőt kell is tennie sok mindent, hogy a járvány elleni védekezés sikeres legyen: rendszeres kézmosással, a társas érintkezés minimalizálásával, a hatósági rendelkezések betartásával. De hiábavaló lehet az egyén védekezése, ha a felelősségi szinten felette álló állam nem tesz eleget a járvány ellen. Ugyanezen logika alapján elkésett lehet az állam védekezése is, ha a felelősségi szinten felette álló Európai Unió nem tesz meg mindent a járvány ellen. Most ennek lehettünk szemtanúi. A médiában január óta napról napra egyre többet lehetett hallani a koronavírusról, de az Unió nem készült fel a járványra. A vírus megérkezésekor a védekezés feladatai rögtön a nemzetállamokra hárultak.
Először Olaszországban alakult ki gócpont, és innentől már nem volt egyszerű követni, ki kitől kapta el. Végül a járvány kiterjedt egész Európára. Most is, mint korábban a migrációs válság idején, újból megtapasztalhatjuk azt, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában nem képes megfelelő válaszokat adni a kihívásokra. Valamiért a korlátozás, határlezárás szavaknak olyan negatív a kicsengése, hogy hallani sem akartak róla az európai döntéshozók, holott épp az erős uniós külső határok szavatolhatnák a nyitott belső határokat. Egész mostanáig nem akarták elismerni Európában, hogy ha időben lezárják a külső határt, akkor a migrációs válság megfékezhető lett volna. Nem állítom, hogy a mostani vírust teljesen el lehetett volna kerülni az Európai Unió külső határainak a lezárásával. De az biztos, hogy lassítani lehetett volna a járványt, és mérsékelni az általa okozott károkat. A nevetségesség határát súrolja, hogy előbb következett be Olaszország izolálása és a szomszédos országok Olaszországgal közös határszakaszainak lezárása, mint az, hogy az Európai Unió külső határait lezárták volna. Az Unió döntésképtelennek bizonyul egy újabb válsághelyzetben. A járvány elleni minden intézkedés meghozása a nemzetállamokra hárult. Állampolgárokként mi csak azt érzékeljük, hogy a nemzetállamok, pontosabban azok vezetése hoz jobb vagy rosszabb döntéseket a járvány megállítására. Ezt majd a járvány után mindenki maga eldöntheti. De azért az elgondolkodtató hogy az az Európai Unió – amely egyre több jogkört von magához a tagállamaitól – a válsághelyzet első pillanatában elbukott.
Egy dolgot fontosnak tartok leszögezni: NEM azért írom ezeket a sorokat, mert Európai Unió ellenes vagyok. Épp ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy sok mindent köszönhetünk az Európai Uniónak. Fiatalként, meghallgatva szüleimet, nagyszüleimet, magam is arra a következtetésre jutottam, hogy sokkal jobb életszínvonalon élünk napjainkban, mint ők éltek. Élvezzük vagy legalábbis a mostani járvány előtt élveztük azt, hogy az Európai Unióban a határokon szabadon át lehet sétálni, továbbá az Európai Unió területén bárhol tanulhatunk, dolgozhatunk vagy akár le is telepedhetünk. Mindezek csak személyes szempontok, a gazdasági előnyökről nem is beszélve – például az áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlása. Az Európai Unió nagy előnyeit én is elismerem, és jó dolognak tartom, de ezeket meg kell őrizni, és ezekért tenni is kell, hogy fennmaradhassanak.
A koronavírus járvány után sok mindent át kell értékelni, és újra kell gondolni bizonyos dolgokat az Európai Unió működésével kapcsolatban. Ha közös erővel túl leszünk a járványon, valószínűleg a 2008-as világválsághoz hasonló szemléletváltozás következik be. Az Európai Uniónak is meg kell újulni.
Kiemelt kép: www.pexels.com
