Budapest egészen különleges történetében száz év is csak egy darabka. Ahogy illik, minden korszak hagyott is hátra valamit a város képében, egyfajta jelzésképpen az utókornak, „ilyen idők is jártak”. Szeretett fővárosunk képét leginkább mégis csak a millennium kori Magyarország erőfeszítései formálták olyanra, amilyennek látjuk.
Képzeljünk el egy fiatalt, aki valamely belvárosi egyetemen, mondjuk a Corvinuson tanul! A Fővámpalotából kilépve elképesztő látvány tárul elé. Ha balra néz, a Gellérthegyet és -szállót látja, előttük az impozáns Dunával. Ezt a kis csodát Kosztolányi így írta le: „A Duna nagy volt, a Gellérthegy magas volt. Mind a kettő gyönyörű volt. Pest általában gyönyörű volt.”
Ha jobbra néz, ott a Nagyvásárcsarnok, kicsit odébb a Nemzeti Múzeumhoz jut. Ha éppen úgy gondolja, útközben beugorhat olvasni a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba. Ugyanakkor úgy is dönthet, hogy felpattan a 2-es villamosra, hogy Európa egyik legszebb látványvilágú járatának segítségével benézzen a Kossuth térre, és vessen egy pillantást Országházunkra. Szinte akármerre megy, alig-alig tudja elkerülni, hogy lásson legalább egy csodálatos épületet vagy teret. Miután hazaér, egyből készül is indulni vissza a városba, hiszen tudja magáról, hogy odavaló. A barátai mind bent vannak, és már valószínűleg el is kezdték a rendszeres péntek esti összeruccanást, hogy a hét során felgyülemlett feszültségeket együtt leadhassák.
Örüljenek, nevessenek, érezhessék azt a szabadságot, amiért az elmúlt évszázadban annyi honfitársuk harcolt.
Belegondolni is elképesztő, ha az ember vet egy pillantást a pesti éjszakai életre, hogy a mai fiatalok ugyanott mulatnak, ahol már 100 évvel ezelőtt is tették. Ahogy egy egyetemista éjjel a poharát tartva felnéz a körülötte elterülő utcákra, és már-már látja maga előtt barátain támaszkodva Adyt vagy éppen az esténként előbújó Kornélt. Egy-egy ilyen bormámoros éjszakán, ugyanazon épületek között, ugyanazt a levegőt szívva, ugyanolyan életvidáman éli meg ki-ki saját bohózatát, mint anno irodalmunk nagyjai. Juhász, Krúdy, Karinthy és sokan mások. Akik mind ugyanitt, együtt töltötték azokat az estéiket, ahol a ma iskolai kötelezőként tanult műveiknek nem kis hányada fogant. Az ember jószerint elképzelni sem tudja, csak őszinte csodálattal áll a tény előtt, két világégés, egy Trianon, több mint 40 év szovjet megszállás és mégis, itt vagyunk.
Minden megpróbáltatásuk
ellenére, a budapesti éjszakák megőrizték irodalmunk nagyjainak titkait. Ezzel
megadva a lehetőséget a következő nemzedékeknek, hogy ezen titkokat ők is
megfejthessék.
