Reaktor

Svábhegy a főváros legzöldebb területe a XII. kerületben, amely számtalan kirándulóhelyet, helytörténeti érdekességet tartogat az arra kirándulók számára. Feljegyzések szerint a nevét onnan kapta, hogy 1686. szeptember 2-án, Buda visszafoglalásakor a sváb tüzérség innen adott jelzést a végső rohamra.

A Hegyvidék történeti múltja egészen az őskorig nyúlik
vissza, amit a különböző feltárások során fellelt csontból készült szerszámok
és rézkori agyagedények bizonyítanak az utókor számára. Később, az ókorban Aquincum
tehetős polgárainak villaépületei egészen idáig terjedtek.

A nagy sűrűségű erdőség a magyar királyok kedvelt vadaskertjének számított, ugyanakkor itt haladtak át a kereskedők és vándorok által kitaposott útvonalak Buda felé. A Svábhegy oldalában fakadó források nem csupán az átutazók számára jelentettek felfrissülést – a patakok vizét Mátyás király megbízásából még a Várba is innen vezették. Mindez azonban a 150 éves török uralom alatt enyészetté vált, és a feledés homályába merült, hogy később ismét felfedezzék.

A 17. századtól a vadállományban gazdag vadászterületek vonzották az idelátogatókat.

A 18. században telepedtek le itt a svábok, és épültek az első olyan házak, amelyek közül néhány – üde színfoltként – máig fellelhető. A Költő utca környéke ma is jól adja vissza azt az egykori sváb falusias hangulatot, amely az 1700-as évek legvégét jellemezhette errefelé: tornácon pipázgató férfiak, a ház előtti lócán beszélgető asszonyok, a poros úton hangosan rohangáló gyerekek zsivaja… Apropó, gyermekek!

Miután akkoriban még nem volt állandó iskolaépület, ezért úgynevezett vándorló iskola működött – azaz a tanító minden héten más-más magánháznál tartotta meg az órákat, a szülők anyagi hozzájárulásával. Az első iskolaépületet 1858-ban adták át. Egy rendkívül egyszerű földszintes ház volt, és a mai Jókai Mór Általános Iskola helyén állt.

Az idők folyamán a Svábhegy lassan kezdett benépesülni, és a reformkorban már több híresség (pl. Eötvös József, Jókai Mór) választotta otthonául. A Költő utca egyik csodálatos panorámát nyújtó, bárki által látogatható részén (Jókai-kert – természetvédelmi terület) található annak a kőből faragott, oroszlán díszes körasztalnak és köríves padnak a másolata, amelyeken a nagy magyar író életének egyik fő műve, a Kőszívű ember fiai (1869) születhetett.

Pest rohamos növekedésével – ezzel együtt a parkok és fák hiányából
fakadóan – egyre többen keresték hétvégenként
a menekülést a városon túli erdős részekhez. A Svábhegy árnyas vendéglői a
lovaskocsikon érkező arisztokrácia, a nagypolgárság, a politikusok és a
művészek körében igen nagy népszerűségnek örvendtek.

A hegyvidék fejlődése felgyorsult, sorra
épültek a tehetős villák, no meg a szanatóriumok, ahol a tiszta hegyvidéki
klíma segítette a betegek mielőbbi gyógyulását. Ugyanakkor a kiváló levegőnek
köszönhetően, a kirándulók által is egyre felkapottabb hellyé vált a környék,
köztük a Normafa.

De honnan is kapta nevét a Normafa… A legendák szerint állt itt egy
nagyon öreg bükkfa, amely akkoriban sarjadt, amikor Mátyás király született, és
később maga az uralkodó is többször megpihent a lombjai alatt. Hogy e történet
mennyire „hegyvidéki legenda”, nem tudni, mindenesetre valóban egy több száz
éves, hatalmas átmérőjű fa magasodott a Svábhegy tetején, amely az időjárás
viharai mellett, megélhette a magyar történelem viharos időszakait is – így
talán nem véletlen, hogy a sváb lakosok sokáig csak Viharbükk-nek nevezték e területet.

A hely a 19. század közepén kapta jelenleg is használt elnevezését. Történt ugyanis, hogy a Nemzeti Színház társulatának egyik tagját, Schodelné Klein Róza színésznőt egy közös piknik alkalmával megihlette az igencsak terebélyes, magányos bükkfa. Bellini Norma című operájának díszletére emlékeztette őt, és a fa lombkoronája alatt elénekelte a Norma-áriát (1840).

Az öreg bükk egy villámcsapás következtében dőlt ki 1927-ben, emlékét ma tábla őrzi.

A Svábhegy fejlődése szempontjából óriási jelentőséggel bírt a fogaskerekű megépítése (1871), majd a vonal meghosszabbítása (1890) a Széchenyi-hegyig.

A 19. század végétől a kirándulók mellett a sportolók is felfedezték a kerületet. Csak kevesen tudnak róla, de a Svábhegyen 1920 és 1930 között autóversenyeket is rendeztek, amelyeknek rajtja a mai Kékgolyó utcánál volt, a cél pedig az Eötvös úton. A legelső, 1920. október 24-én sorra kerülő, 5 km hosszúságú verseny díszvendége Horthy Miklós kormányzó lett, aki egyben az Automobil Club fővédnöke is volt. A nagy sebességgel száguldozó versenyzők között olyan ismert neveket fedezhetünk fel, mint az Afrika-kutató Almásy László „gróf”, az ercsi cukorgyár alapító gróf Wimpffen Siegfried vagy az olimpikon, több sportágban is magyar bajnok Déván István. A harmincezer néző előtt zajló verseny győztese Delmár Walter lett.

Ugyancsak ezekben az években épült a szánkópálya és a két síugrósánc is, kikapcsolódási, illetve versenyszerű sportolási lehetőséget biztosítva – a sízés mellett – a havas téli időszakokra. A sánc azóta már a múlt emléke.

A Normafa – évszaktól függően – ma is állandó célpontja a síelés, sífutás, szánkózás, snowboardozás, futás, kerékpározás, túrázás és a nordic walking szerelmeseinek. A rendkívül felkapott sport- és kiránduló terület jelenleg is óriási változásokon megy keresztül, és a jövőben további, jelentős fejlesztések várhatóak.

Tordai Máté

Forrás:

https://normafapark.hu/latnivalok/normafa

https://www.hegyvidek.hu/elet-a-hegyvideken/hegyvidekrol

http://www.hegylakomagazin.hu/hegyvideki-tortenetek/251-szaguldas-anno---autoverseny-a-hegyvideken/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sv%C3%A1bhegy