Előző cikkünkben a szélsőséges politikai korrektséget fiatalokat elidegenítő, megszólításukra lehetőséget adó jelenségként vizsgáltuk. A PC visszaszorítása azonban nem csak a nyelv, hanem a vita szabadsága miatt is fontos.
A jó vita egyik fő jellemzője az, hogy racionális érveket ütköztetünk egymásnak. Ha érzelmeket is vinnénk bele, az inkább lenne veszekedés. A veszekedés pedig a vitával ellentétben nem viszi előre a diskurzust, hanem anarchiába süllyeszti.
A vita cél nélkül értelmét veszti.
Hasonló, mint a bátorság és vakmerőség közti különbség: a bátorság erény, amelyre az embernek szüksége van, a vakmerőség azonban öncélú, és veszélyes tulajdonság, amely könnyen vezethet tragédiához.
A vita végigkísérte az emberiséget a történelem során, megjelent a hétköznapi életben és a politikában is. Fontos eszköz, melyet jól használva segít dönteni abban, hogy melyik vitafél véleménye helytállóbb.
A vita szabadsága garantálja, hogy mindkét fél felhasználhassa az érveit, ezáltal komplex érvelést tudjanak folytatni. Ez a szabadság jellemzően diktatúrákban, elnyomó rendszerek ideje alatt sérül, mivel ilyen esetben
kialakulnak tiltott gondolatok, amelyeket tilos kifejezni, ezáltal érvként sem lehetséges a felhasználásuk.
A történelmi diktatúrák könnyen felismerhetőek voltak jól kiépült hivatalrendszerük, intézményesített elnyomásuk miatt, ezzel mindig magukban hordozták az esélyt, hogy előbb-utóbb az emberek fellázadnak, és megdöntik a rendszert. A szabadság utáni vágy utat törhetett magának, és tudta, hogy mi az, amit el kell törölni.
Megjelent azonban egy olyan modern, represszív ideológia, amely alattomosan férkőzik be a hétköznapi életbe és közéletbe egyaránt, így már
csak akkor vesszük észre, ha konkrét hátrányunk származik belőle, vagy olyannyira az arcunkba tolja magát, hogy nem lehet nem észrevenni.
Természetesen az sem ritka, hogy akkora ostobaságot erőltessen, hogy arról egy átlagosnál is kevésbé kritikus egyén is képes legyen felismerni, hogy abszurd.
Ez a politikai korrektség.
Nem egy nap alatt itatja át magával a társadalmat, lassú folyamat vezet oda, hogy az embernek meg kelljen válogatni a szavait, mielőtt azokat kimondja.
Előbb a szavait, aztán a gondolatait is, hiszen a gondolatainkat a saját nyelvünkön fogalmazzuk meg:
az egyik korlátozása a másikat is maga után vonja.
A gondolatok szabályozására tett kísérlet a szélsőséges ideológiák jellemzője, és mint a legtöbb szélsőséges eszme, ez is egyre radikálisabbá válik, ahogy teret nyer.
Az alábbi videó egy ilyen disztópiát mutat be:
Öt éve jelent meg, amikor még csak születőben volt a mai, elterjedt, széleskörű politikai korrektség. A videó alatti kommentek magukért beszélnek.
Azzal a pozitív üzenettel burkolózik a politikai korrektség, hogy próbáljunk kedvesek lenni az embertársaink felé!
Önmagában ezzel nem is lenne gond, hiszen arra minden intelligens ember figyel, hogy lehetőleg ne sértsen meg másokat,
Viszont vannak helyzetek, hétköznapi életben és közéletben egyaránt, amikor nem az illem élvez prioritást, hanem a pragamtikus, racionális érvelés.
A politikai korrektség ekkor fejti ki negatív hatását, mivel
gátolja azt, hogy minden lehetséges érvet, eszközt szabadon felhasználjunk.
Megfigyelhető egyfajta kettős mérce is, a politikai korrektség nem mindenkit véd: Nyugaton az európai emberekkel szemben megengedettek a negatív sztereotípiák, viccek, és hibáztatni is szabad mindenért, olyan történelmi eseményekért, amiket nem csak az európai emberek ősei követtek el, hanem ázsiai, afrikai civilizációk is.
Nem csak politikai erők támogatják ezt, hanem decentralizáltan is jelen van: generációról generációra egyre több fiatal a véleménynyilvánítás korlátozását támogatja, mivel úgy gondolják, hogy ezzel jót cselekednek.
Gyakori eset, hogy a vitázó, ha érzi, hogy a másik érvei miatt vesztésre áll, a politikai korrektség értékrendjét kihasználva felveszi az áldozatszerepet, majd megsértődik. Emiatt az ellenfelét a közönség érzéketlennek, bunkónak könyvelheti el, ha hasonló értékrendet vallanak.
Arra kényszeríthet, hogy az érveid helyett a személyedet védjed.
A politikai korrektség nyomasztó világával a versenyt úgy lehet felvenni, alternatívát mutatni, ha hangosabb, bátrabb vagy, és jobban el tudod érni az embereket.
Az egyénnek is van felelőssége, főleg ha szülő, vagy történelemtanár.
A gyerekeknek, diákoknak el kell magyarázni, hogy milyen fontos a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága, hogy felismerjék az a határt, amit nem szabad átlépni a magát kedvességnek, figyelmességnek álcázó cenzúrának, mert az elnyomáshoz vezet.
Nyugaton nem volt kommunizmus, az ottani társadalom még nem tudja, hogy mit veszít, ha ennek behódol.
Nekünk még fontos a szabadság, hiszen élő emlék az idősebb generációknak ez a korszak.
A kommunizmus által lebutított, mindennapokból kiölt vitakultúrát feléleszteni, életben tartani generációkon átívelő feladat. Gimnazistaként, nyelvtanórán tanultunk vitázni, de az kevés: a diákoknak valódi vitahelyzetekre van szüksége, hogy megtanuljanak a gyakorlatban is érvelni.
Tudniuk kell, hogy nem szabad érzelmeket belekeverni, hogy komplex érvrendszert kell felépítenie annak, aki az igazát bizonyítani akarja.
A vitaképesség a hétköznapi életben is hasznos kompetencia:
társadalmi, politikai kérdésekben is könnyebben átlátnák a különböző felek érvrendszerét, és kevésbé lehetne őket befolyásolni érzelemre ható, üres érvekkel, áldozatszerepben tetszelgéssel.
Ezért fontos a vita, és a nyílt beszéd: ha ebben nem sikerül fejlődni, ha a PC nyomására ezek az értékek visszaszorulnak, nem csak a politikai korrektség szélsősége jelent majd problémát, hanem
megjelenik majd egy olyan réteg is, amely komoly elszenvedője ennek az elnyomásnak, a szélsőség pedig szélsőséget fog szülni.
Ezért kell kiállni a politikai korrektség ellen, és támogatni a nyílt, egyenes és szabad beszédet, bármelyik politikai oldalon is álljon az ember!
