Itthon vagy külföldön? Mielőtt részletesebb elmélkedésbe kezdenék, fontosnak tartom tisztázni, hogy milyen szemszögből közelítem meg a témát: mindenkinek mást jelent az itthon, és mást a külföld. Nekem az itthont Kárpátalja jelenti, annak ellenére, hogy jelen cikk írásakor Magyarországon tartózkodom, kisebb megszakításokkal immáron három éve.
A külföld számomra egészen sokáig – sőt talán mondhatom azt, hogy a mai napig - nem a Nyugatot jelentette, hanem Magyarországot.
Határon túliként kiváltságnak éreztem, hogy átlépve a határt egy másik országban, Magyarországon kezdhettem meg a felsőoktatási tanulmányaimat. Bár a környezet annyira nem volt idegen, hiszen magyar anyanyelvű emberek vettek körül, ennek ellenére jelentős változásként éltem meg, amikor 17 évesen elhagytam a szülőföldemet, és a jobb lehetőségek reményében itt kezdtem el megalapozni az életemet.
Sok oka van annak, hogy az emberek úgy döntenek, hogy költöznek, akár külföldi munka, akár külföldi tanulás céljából. Ami az én személyes motivációm mögött állt, hogy az általam kiválasztott szakot magyar nyelven tudjam tanulni egy nívós egyetemen, ahol olyan tudásra és tapasztalatra legyen lehetőségem szert tenni, amit a jövőben akár szülőföldem javára is fordíthatok.
Amikor új városba költözünk, különös tekintettel a külföldiekre, gyakran úgy érzi az ember, hogy teljesen új életet kezdett el. Mintha egy más ember lenne, összehasonlítva azzal, aki otthon maradt.
A külföldre költözés nem csak kilépés, egyenesen kiugrás a komfortzónából. Egy új városban találjuk magunkat, ahol esetleg nem beszéljük a nyelvet, felfedezzük a környezetet, pénzügyi tudatosságra teszünk szert, és rengeteg új emberrel találkozunk.
Sokáig dilemma volt számomra, hogy Kárpátalján vagy Magyarországon folytassam tovább az érettségi után:
Hiszen mindkét hely voltaképp a szülőföldem, annyi különbséggel, hogy az egyik hely az, ahol felnőttem, oda köt a családom és az emlékek. A másik helyhez pedig nem sok dolog fűzött ténylegesen a nemzetiségemen és az anyanyelvemen kívül.
Elsőre nem is tűnik olyan nagy dilemmának ez az egész – gondolhatja a kedves olvasó. Végül is mindkét hely lehetne az otthonom, magyarul beszélnek itt is, ott is. Emögött viszont egy roppant erős érzelmi vívódás áll, és ez a dilemma véleményem szerint Magyarország és egy Nyugati vagy távolabbi ország esetében is tökéletesen megállja a helyét.
Miért is megy egy fiatal külföldre?
Mik is ezek a lehetőségek? Olyan anyagi bevételre szert tenni, amire szülőföldjén kevés esély van, nyelvtanulás, tapasztalatszerzés, más kultúrák megismerése.
Ha visszatekintünk a történelembe, láthatjuk, hogy a tudósok, művészek éveket töltöttek külföldön tanulás céljából, majd az ott megszerzett tudást hazájukban kamatoztatták.
Hosszú sorokat lehetne írni a külföldön élés vagy tanulás lehetőségeiről: ilyenkor az ember megtanulja menedzselni az életét, anyagi függetlenségre tesz szert, felelősséget vállal. Egyszóval mondhatni, hogy akarva akaratlanul is elég fiatalon kell felnőnie. Minden fiatal számára fontos, sőt mondhatni inkább, hogy elengedhetetlen a tapasztalatszerzés, tanulás, önfejlesztés. De hiszem, hogy végül az ember a számítását csak szülőföldjén találhatja meg.
Ami a hátrányokat illeti, csak egyet szeretnék kiemelni: a személyiség és az önmeghatározás dilemmáját. Külföldön élve – kifejezetten, ha több országról van szó – az egyén azzal szembesül, hogy nehéz meghatároznia önmagát. Ehhez kapcsolódóan hallottam valakitől egyszer egy számomra brutálisan sokkoló mondatot, mely szerint az illető magát első sorban németnek, utána európainak vallotta és csak utoljára magyarnak, pusztán abból kifolyólag, hogy több évet töltött Németországban. Ez persze egy egyedi eset és szerencsére nem tömegesen áll fenn. Ha valaki kellően erős identitással rendelkezik, a fenti probléma hosszú évek külföldön való tartózkodása ellenére sem jelentkezik.
A lehetőségek mindig adottak, csak meg kell találni azokat. Utána pedig élni kell velük. Sokan abban a reményben hagynak hátra mindent, hogy „külföldön jobb lesz, ott több a lehetőség, biztos több pénzt fogunk keresni.”
Megannyian vannak abban a tévhitben, hogy külföldön még a kerítés is kolbászból van.
Véleményem szerint a megfelelő életkörülmények megteremtése nem csak az adott országtól függ, hanem nagymértékben áll az adott egyénen: a motivációin, az életcéljain, a kitartásán, a képességein. Talán túl pátoszinak tűnik, de ha valaki meg szeretné valósítani az álmait és elérni a céljait, azt a szülőföldjén is meg tudja tenni. Ha pedig valakiben nincs meg a kellő elhivatottság, a külföldre költözés ténye sem fogja előrébb vinni a céljaihoz, megoldani a problémáit, mint a mindig bedobható jolly joker.
Nem vetem meg azokat, akik a jobb élet reményében külföldre mennek, hisz végülis én is így döntöttem, de csak rövidtávon. Ahogy már fentebb is írtam, minden országnak szüksége van a tehetséges, akár külföldi tapasztalatokkal rendelkező fiatalokra. A külföldön élés vagy tanulás pedig mindehhez kiváló alapokat biztosít. De fontos, hogy ezen fiatalok számára mindig a szülőföldre való visszatérés jelentse a végső célt, hogy a külföldön megszerzett tudásukkal ők is hozzájáruljanak hazájuk fejlődéséhez, virágzásához.
„Fél világot is bejárhatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel.”
- Wass Albert
Cikksorozatunk: az előző generációt telibe kapta a 2007-es recesszió és az azt követő, 2008-as világválság, miközben megnyílt az EU munkaerő piaca. Rengetegen távoztak, sokuk devizahitelt nyögve.
Most, 2020-ban a Nyugat - többek között - identitásválságban van, míg Magyarország, politikailag és gazdaságilag egyelőre a stabilabbak közé sorolható. Hol tervezted korai huszonévesként a jövőd 2019-ben, ami a legjobb év volt Magyarország modern történelmében, és hol látod most? Itthon vagy külföldön? Írj nekünk! szerkesztoseg@reakt.hu
