Reaktor

Tényleg jobb volt a digitális oktatás?

Olvasom a Reaktoron egy egyetemi hallgató tollából, hogy végső soron jobb volt a digitális oktatás, mint a hagyományos. Ez inspirált arra, hogy elsősorban társadalomtudományi kurzusok előadásait tartó fiatal egyetemi oktatóként, a katedra – vagy jelen esetben a webkamera- másik oldaláról is megvizsgáljam a jelenséget és közzétegyem ezzel kapcsolatos gondolataimat, s arra keressem a választ: Tényleg jobb volt?

Rögtön az elején szögezzük le: ha valaki februárban azt mondja, hogy még ebben a félévben megtörténik a digitális oktatásra történő átállás, hogy online tananyagokat fogok feltölteni és webkamerán keresztül vizsgáztatok, hát, megmondom őszintén, biztos hitetlenkedve fogadtam volna az illető eszmefuttatását. Azonban mint oly gyakran a történelem folyamán, a kényszer volt az innováció legfőbb mozgatórugója jelen esetben is.  Nézzük meg a digitális oktatás néhány területét!

Tananyag átadása: egyetemünkön már korábban létrejött a digitális távoktatást szolgáló informatikai háttér (moodle), így a feltételek adottak voltak. Azonban rengeteg kollégámmal együtt én sem vettem igénybe ezen rendszer használatát korábban, annak dacára, hogy a koronavírus okozta helyzetet megelőzően is adtam lehetőséget beadandó dolgozatok elkészítésére és megküldésére, a tananyaghoz kapcsolódó aktuális cikkeket is osztottam meg hallgatóimmal, ők is küldtek nekem kiselőadásokat stb. A digitális oktatásra történő átállás tényleg mindössze néhány órás felkészülést követelt meg tőlünk, az előadásvázlatok, minta ZH-k digitálisan már eddig is elérhetők voltak, sok jegyzet is, így azok feltöltése viszonylag zökkenőmentesen ment.

Számonkérés: a digitális számonkérés egyik módja volt, hogy beadandó dolgozatok készítésével lehetőséget biztosítottam megajánlott jegyek megszerzésére. Nos, a hallgatók zöme élt is ezzel a lehetőséggel, a dolgozatok feltöltése az online rendszerben sokkal rendszerezettebben tudott megtörténni, mint a korábbi, emailezős verzióban. Azt azonban nem érdemes elhallgatni, hogy jelentős többletmunkát eredményezett az esetenként több száz esszé, beadandó dolgozat értékelése, a pontszámok nyilvántartása stb.  Ám azon túl, hogy ezáltal a vizsgázók száma jelentősen csökkent, más, nem várt eredményeket is hozott az új rendszer: olyanok is rászánták magukat az otthoni kutatómunkára, akik egyébként ezt nem tették volna meg. Ez pedig azt eredményezte, hogy több esetben is, a megírt dolgozat színvonala alapján azt tudtam javasolni a hallgatómnak, hogy további kutatással és munkával a megírt munka TDK-dolgozattá fejleszthető. Vagyis a tudományos utánpótlás szempontjából is kedvező fejleményekről tudok beszámolni. Ám van hátulütő is: miután személyes prezentációkra nem tudtunk sort keríteni, így nem, vagy a digitális formában történő előadások során is korlátozottan tudtam értékelni a hallgatók előadói készségét.

A webkamerán keresztüli vizsga ugyanakkor személy szerint nekem nem hozott túl sok pozitív tapasztalatot. Egyrészt érezhető volt a hallgatók megszokottnál sokkal erősebb vizsgadrukkja, amikor az ember nem csak azon idegeskedik, hogy mit kérdez a vizsgáztató és tudni fogja-e rá a helyes választ, hanem azon is, hogy ne legyen semmi gikszer a kommunikációs térben, ne pont akkor menjen el az internet, legyen valami technikai probléma stb. Másrészt pedig nyilván a vizsgáztató eszköztára szerényebb, a vizsgázóé talán bővebb volt arra nézve, ha valamilyen nem megengedett „segítséget” venne igénybe a hallgató.

Tananyagfejlesztés: Noha rendelkezésre állt sok-sok anyag, a karanténidőszak arra is jó volt, hogy új típusú tananyagfejlesztésbe kezdjek: korábban sem idő, sem befogadó közönség nem volt a videós elemzések műfajára, úgy tűnik, a koronavírus okozta helyzet ezen is változtatott. Egy-egy aktuális téma videós formátumban történő körbejárása arra is lehetőséget adott, hogy az egyébként a tanórai keretekbe már időhiány miatt bele nem férő aktualitásokat, extra témaköröket is megküldjem, átadjam a hallgatóknak, belátásukra bízva, mit kezdenek vele.

Noha magam a társadalomtudomány művelőjeként és oktatójaként talán a szerencsésebbek közé tartozom, de kétségtelenül vannak olyan tudományterületek, olyan tantárgyak, ahol egész egyszerűen a gyakorlatok többsége a tapasztalatok alapján nem folytatható személyes jelenlét nélkül. Nyilván a gazdaság- és társadalomtudományok területén nagyobb részben kiváltható lehet a tudás ilyen formában történő átadása, de pl. a természettudományt, orvostudományt hallgatók esetében sokkal nehezebb, bizonyos esetekben pedig lehetetlennek tűnik az.

Összességében tehát szerintem a címben feltett kérdésre, hogy tudniillik jobb-e a digitális oktatás, a helyes válasz sem a nem, sem az igen, hanem az, hogy más. Más volt ez a félév több szempontból a korábbiaknál, voltak előnyei és hátrányai is. Sok újdonságot megtanultunk oktatóként, amiket a jövőben is alkalmazni fogunk, de a hallgatókkal történő személyes találkozások teljes kizárása biztosan nem viszi előrébb a tudás átadásának és a közös munkának, alkotásnak a folyamatát.

Reaktor

Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása