Mindig is jellemző volt rám a "recycling", még, amikor nem is tudtam, mi az.
Tudniillik már ovisként sem bírtam semmit kidobni, csak akkor még nem tudtam azzal érvelni anyukámnak, hogy mindezt a Földért teszem - ehelyett maradt a jól bevált "az még kell!!!". Összegyűjtöttem pár mindennapi apróságot, amivel tehetünk a környezetért.
1. Turkálók, ruhaöröklés
Már egy ideje szinte csak turkálókból szerzem be a ruháimat, kiegészítőimet, tudniillik amellett, hogy így növelem az újszerű ruhák élettartamát, olyan darabokat tudok kifogni, amiket sehol máshol nem láttam még. Az örökölt cuccokra sem kell egyből fújni, rengeteg rokonoktól, barátoktól kapott ruhát hordok a mai napig.
2. Bolhapiac, lomi
Eleinte én is tartottam a bolhapiacoktól, már csak az elnevezésük miatt is (viszketni fog, ha odamegyek?), de ugyanaz a helyzet, mint a turkálóknál, csak éppen bármilyen tárgyat megvásárolhatunk, nem csak ruházati cikkeket. A bolhapiaccal rokonértelmű "lomi" fogalomról pedig a napokban értesültem először. Csak, hogy párat említsek: Budai Zsibvásár, Ecseri Bolhapiac, de a Dürer Kert is gyakran rendez hasonlókat.
3. Nejlonzacskó-zárlat - textil előnyben
Szerencsére nem újkeletű a nejlonzacskók elleni "propaganda", így a tudatos vásárlók automatikusan táskával, vászonszatyorral vagy egyéb, saját tasakokkal indulnak vásárolni. A vászontáskák egyik plusz előnye, hogy hatalmas lehetőségeket rejtenek magukban, ami a dekorációt illeti.
4. Vízszűrő/lágyító/tisztító, ha nem ízlik a csapvíz
Sajnos nem mindenhol a legjobb ízű a csapvíz, habár a palackozott ásványvíz vásárlása köztudottan nem környezetbarát. Emiatt már egyre több hirdetést láthatunk vízszűrő, víztisztító berendezésekről. Az olcsóbb kancsós szűrőtől kezdve a hiperszuper víztisztítókig mindenki találhat magának segítséget a csapvíz fogyaszthatóvá tételéhez. Az így kapott finom vizet bárhová magaddal viheted egy kulacsban.
5. Mosható vatta és pelus
Van pár olyan környezetszennyező apróság, aminek az ártó hatása talán fel sem merül bennünk a mindennapi használat ellenére. Ilyen például a vatta, a szalvéta, a papírzsebkendő, gyermekes családoknál a pelenka. Mindegyikből van már
többször használatos pamut- vagy például bambuszverzió, ami ráadásul sokkal puhább is.
6. Csomagolásmentes boltok
Már nagyon divatossá váltak a csomagolásmentes boltok, ahol a
saját edényünkbe, zsákunkba kérhetjük az élelmiszert, sütési-főzési alapanyagokat.
Több helyen is megtalálhatóak ezek a boltok országszerte. Ezen kívül
igyekezzünk a magyar termelőket, gyártókat előnyben részesíteni a külföldiekkel szemben.
7. Vedd a fáradságot, hogy szelektíven gyűjtsd a szemetet
Már bármelyik városrészen találhatsz szelektív hulladékgyűjtőket, szerencsére a legtöbb közterületen, oktatási intézményben, és bevásárlóközpontban is van lehetőség az anyagnak megfelelő helyre dobni a szemetet. Érdemes utánaolvasni, hogy pontosan mire kell odafigyelni a szelektív hulladékgyűjtésnél.