A Magyar Állami Operaház főigazgatója szerint az Eiffel Műhelyházzal egy Ferrarit kapott az intézmény, olyat, amit a világon senki másnak nincsen. Ókovács Szilveszter azt szeretné, ha a kortárs produkciókkal sok fiatalt érne el az új játszóhelyük. Az Operaház épülete 2021 decemberére készülhet el, pedig eredetileg csak 9 hónapra zárták volna be – évekkel ezelőtt. Ókovács a Reaktornak beszélt arról is, mi volt az egyetlen, az Erkel Színházzal kapcsolatos kikötése a miniszterelnök felé, hogy elvállalja a főigazgatói feladatot.
Magyarország egyik legnagyobb ipari műemlékének épületében vagyunk. Korábban a MÁV északi járműjavítójaként működött, ma Eiffel Műhelyház és Kodály Zoltán park néven impozáns látványosság. Milyen tartalommal töltik meg ezt a helyszínt?
22 profilt számoltunk össze egyszer, lehet, hogy nem tudom mindet felidézni, de a lényegeseket biztosan. Ha már a Kodály parkot szóba hozta, néhány héttel ezelőtt avattuk fel egy nagy, 2500 fős ültetett, biztonságos, szabadtéri rendezvénnyel. Magyar operaénekessel, akik régóta nem voltak már deszkán a színház bezárások miatt, illetve egy világsztár is eljött, Jonas Kaufmann. Így avattuk fel a Kodály parkot, ami a mi telkünknek, a majdnem 7 hektáros teleknek az 1 hektáros, jól elkülöníthető, épületekkel körülhatárolt része. Ez nyári koncerthelyszín lesz, így máris egy profilt tudtunk azonosítani. Azonkívül itt található a MÁV szakzsargonban Eiffel -csarnoknak hívott 5 hajós, bazilika-szerű elrendezésű nagy főépület, amelyben van kamaraszínház, amely egy operaházi méretű zenekari árokkal és színpaddal bír, és van egy lemezstúdióként is szolgálható próbaterme, amiben már Domingo is csinált lemezt az elmúlt hetekben. Van egy szintén operaházi színpad méretű házi színpad, ahol folyamatosan tudunk próbálni és mögötte raktárak, a gyártóműhelyek összes egysége. Nálunk több mint száz ember van a gyártáson is. Az épület háta mögött van egy további állomásépületünk, amit majd szeretnénk képzési célra felhasználni. Színházi szakmák szakképzési gyakorlati oktatási helye lenne. 18 éves koráig tanulhat itt valaki villanyszerelőnek vagy fodrásznak, és még sok más ilyen szakmát tudnék felsorolni. Délelőttönként a nemzetközi operastúdiónkat tennénk ide. Fiatal operaénekesek posztgraduális képzése tud itt megvalósulni. Délután pedig az operatanári végzettséggel rendelkező művészei érdekes opera-zeneiskolát működtethetnének. Ez számukra is mellékkereset és tudjuk az opera ethoszt, meg tudást tovasugározni. Szerintem az rangot jelent, hogyha az Opera fuvolistájától tanul valaki fuvolázni, vagy az Opera egyik kórusénekese tanítja énekre.
Ha már az oktatásnál tartunk, támogatná-e a mindennapos éneklést, zenélést az iskolákban?
Támogatjuk is. Másfél évvel ezelőtt készítettünk egy olyan, több mint 200 példából álló példatárat, Opera holnapra címmel, amelyiknek pont az volt a lényege, hogy minden tanítási napra találjunk egy operákban vagy balett zenékben használatos motívumot, áriadarabkát, dalrészletet, melyet szolmizálva, ABC-s névvel, a könnyűzenéből is ismert lókottás akkordokkal is ellátva bármelyik, elsősorban általános iskolai felsőévfolyamos és gimnáziumi énekórán be lehetne vetni. Vagy akár minden reggel egy bármilyen órának az elején 5 perc alatt meg lehet tanítani. Ezt majd egy televíziós sorozattal is támogatjuk, és a gyermekkaron meg tudom majd mutatni mind a 200 részben, hogy tanítható meg nagyon egyszerűen és azt, hogy „Most pedig vége a szép időknek, nem csapod a szelet már a nőknek” Mozart-idézetet hogyan lehet néhány akkorddal lekísérni gitáron vagy zongorán úgy, hogy arra az egész osztály egy kis zenei élményt tud alapozni. Ez lenne a cél, ez ügyben konferenciát is szerveztünk, és szervezünk is még. Ez az ügy kicsit gazdátlan, ezért az Opera felveszi a vállára, mától egy kicsit többet dolgozunk alapon.
Itthon az operát gyakran a sznobok és a gazdagok műfajaként tartják számon. Az Operába általában kétszer annyiba kerül egy jegy, mint más színházakba. Mit gondol, ennek mekkora szerepe van abban, hogy a fiatalok körében kevéssé népszerű ez a műfaj? Mit tudnak tenni ez ellen? Például a zenei nevelés előmozdíthatná-e a műfaj népszerűségét?
Komplex problémával állunk szemben. A jegyárképzés. Nem kell Aida vagy Sába királynőjének, a legnagyobb szabású operának lenni, amit az év egy bizonyos pontján játszunk, de még A kékszakállú herceg várában, amiben nincs énekkar, és csak két igazi énekes szereplője, de nagy zenekara van, ott is 100 fő van a színpadon, ez alatt nem megúszható. Emiatt nagy asszisztencia van, a 100-200-300 fő miatt nekünk vannak a legnagyobb színpadjaink. Mivel nekünk az operához és a baletthez nagy színpad kell, az építészek arányosan szintén nagyobb nézőteret is építenek, így nagy színházak keletkeznek és nemcsak a sok fellépő, hanem a hatalmas terek miatt is sokkal komolyabb költsége van, mint egy stúdióban 80 embernek játszani mondjuk egy négy fős darabot. A jegy nem kerülhet annyiba, mint ott, ahol a ráfordítás ennek a töredéke. De az is igaz, hogy ha ezt egy az egyben érzékeltetjük a jegyárakban, akkor nem lesz, aki meg tudja venni. Ezért van állami támogatása az ilyen típusú intézményeknek.
Az állam ilyenkor beszáll és a jegybe befizet. Viszont ha még többet fizetne be, és a jegyár leesne néhány száz vagy néhány ezer forintra, akkor úgy érezném, hogy leértékeljük ezt az erőfeszítést, ami emögött van.
COVID-időszak előtt vagy után vagyunk – ki tudja –, most gyakran csinálunk regisztrációs előadásokat, ingyen vannak, csak egy kis figyelem kell hozzá. Vagy ez a parkfoglaló Kaufmann koncert is 5000 Ft-ért volt hirdetve. Ennek az értéke a hatszorosa, hétszerese is lehetett volna. De az emberek vagy nem jönnek el, mert soknak találják, vagy ha nagyon kevés, megveszi a jegyet és mégsem jön el.
Leértékeli a produkciót, ha nem a megfelelő árcímke van hozzátéve. Erről tudna mesélni a kereskedelem. Ha egy high-end terméket kihoz, azon miért mutat rosszul egy leárazás. Azt gondolja valaki, hogy selejtes a cucc. Ezzel nehéz mit csinálni.
Nálunk sok a külföldi turista, persze nem most, de rendes esetben a látogatók egyharmada, néha a fele is külföldi. Az egy jelentős probléma, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással azt is vállalta az ember, hogy nem különbözteti meg az Unió állampolgárait. Nem mondhatjuk egy tehetős osztrák állampolgárnak, hogy fizessél többet, mert a magyarnak akkor nem kell olyan sokat fizetnie. Kidolgozunk olyan jegyvásárlási módokat, például hatos kártya van évek óta, ami azt teszi lehetővé, hogy ha valaki eljön hatszor az Erkel színházba, akkor utána nagy kedvezménnyel vesz az Operaházba is jegyet. Ezt bárki megcsinálhatja, de külföldiekre nem jellemző az itt töltött több hét, amivel ezt meg tudná oldani. Elvileg joga van rá, de nem fogja megcsinálni. Ilyen szelíd módokkal lehet pozitívan diszkriminálni a magyarokat és így tudnak bejutni. A korosztályos probléma megint más.
Az opera műfajhoz nagyobb odafigyelés kell, mint bármilyen musicalhez. Bár az opera is elég sematikus tud lenni, de kétségtelen, hogy a nagy műgonddal és nagy művészek által előállított és az idő rostáján is átment zenéket figyelmesebben kéne hallgatni ahhoz, hogy minden szépsége kiderüljön. Ehhez kell egyfajta érettség.
Valaki fiatalon is kitárja ezt a kaput magának és megérti, de az emberek többsége egzisztenciálisan és életkorából fakadóan is a középkorára tud leülni, elmélyülni egy ilyen műben, esetleg a gyerekei már nem picik. Erre a két műfajra – a balett is mindig ideértendő – rányomja a bélyegét, hogy nem a legfiatalabb korosztályok járnak. De az Eiffellel ez megváltozhat.
Ön szerint a klasszikus hagyományok megőrzése vagy a folyamatos megújulás a fontos az opera műfajában? A Diótörőt például minden karácsonykor sokan megnézik, ugyanarra számítanak vagy várnának valami újdonságot is?
Ez is egy eldönthetetlen probléma, nincs igazi megoldása. Az ember egyszerre áhítja a nyugalmat, megállapodottságot, ha van egy otthonunk, ahova hazamehetünk. Nem szeretnénk, ha naponta változna. Sokat tudnának erről mesélni a hotelben életüket töltő sztárok; milyen rossz, mikor állandóan változás van. Jó a nyugalom, a legpunkabb srácban is van olyan dolog, amit nyugalomban szeret csinálni. De van igényünk a változásra is. Ezeket együtt kell kezelni. A film világa ambicionálja és el is sápasztja az opera világát. A mai trükk technikákkal és eszetlen ráfordításokkal, amiket már egy tévésorozat is megkap, egy opera színpadon versenyezni gyakorlatilag lehetetlen. Élőben eljátszani ugyanazt, se pénzügyileg, se technikailag, se fizikailag nem lehetséges.
Nagyon nehéz meghatározni, hogy mi fogja meg az embereket. Az opera mit csináljon? Régi dolgokat játsszon, amit nem lehet filmeken sem látni, az énekesek lefúrt lábbal állnak és szépen énekelnek vagy valami teljesen trendit csináljunk, ami meg szétmozogja azt, amit nem lehet.
Egy magasságot, nehéz frázist, vagy öt ember együtt éneklését (kvintettet) nem lehet megcsinálni úgy, hogy fizikai színházat játszunk közben, össze-vissza rohangálunk és kiáltozunk, nem jön ki a hang. Nem hallják egymást, nem együtt szólal meg, technikailag nem lehet lebonyolítani. Ha az ember fejjel lefele van állítva, akkor nem tudja azt a hangot megtámasztani úgy, hogy az megszólaljon. Számos kötöttségünk van, ezeket kell egyensúlyban tartani. Kell játszani oldschool opera előadásokat is. Az Ön által említett Diótörőt és a Bohéméletet az operai oldalról megtartottuk ugyanabban a régi stílusban 1937 és ’50 óta. Tehát a fiatalabb Diótörő is 70 éves idén. Ráncfelvarrások, apróságok mindig vannak. A diótörővel például már 3D a díszlet, nem festve van a falra egy kép, hanem ott van rajta egy kép, de a hangulata megmaradt. Képzelje el, hogy van a Bohémélet, Giacomo Puccini kevésszámú darabja közül az egyik legnépszerűbb! Ezt a darabot Oláh Gusztávék valaha színre vitték 1937-ben és azóta a pesti közönség, sőt a magyar közönség mindig ugyanúgy látta. Hogy jót tesz-e az egy remekművek, ha mindig ugyanúgy látják?
Az opera előadás lényege, hogy a mű maga az a partitúra, a zene. Az ehhez kapcsolódó egyebek, hogy ki énekli, ki vezényli, ki tervezi a ruháit, a díszleteit, ez egy változó körülmény.
Most tulajdonképpen formalinba tettünk valamit, ami szép, helyes, de egy idő után azt fogjuk mondani, hogy a darab értelmezése ez? Van a darabnak egy értelmezése és nincs másik? A Diótörőt alaposan felvarrtuk és nehezítettünk a táncain, a színpadkép keveset változott, de a Bohéméletnél mellétettünk egy új variánst, amit egy olasz rendező tett színpadra és meg lehet nézni a mai kortárs Párizsban egy Párizs térképen eljátszva.
Mert a remekművek újracsomagolásért, új előadásért kiáltanak.
Ahogyan Önök sem ülnek itt cilinderben, nálam sincsen sétabot, mi változunk és a művekhez való hozzáállásban ennek meg kell jelenni. A partitúrát nem szabad átírnunk, de ahogy a verset is el kell mondani; ha ma Latinovits mondaná el, akármekkora színész volt, nem biztos, hogy azt szeretnénk.
Említette eddigi két fő játszóhelyüket, az Erkelt és az Operaházat. Hogy áll az Operaház rekonstrukciója? Az Ybl-palota 2017 óta be van zárva, eredetileg másfél évre tervezték a felújítását. Most jövőre ígérik az átadást. El fog készülni?
Sőt, kevesebbre ígértük, 9 vagy 10 hónapra. Volt egy szép Bartók-évforduló, A kékszakállú herceg vára 100 éves bemutatóját lett volna jó az Operában megcsinálni. De ember tervez, Isten végez. Mi egy részleges korszerűsítést terveztünk el, a színpadtechnika teljes cseréjét és ami ez idő alatt belefér. A színpad 400 tonnás acél gépszerkezetének kellett kikerülnie onnan és aztán visszamenni az újnak. Ezalatt, amit lehet a falakban, kábeleket, vezetékeket ki kellett cserélni, ennek mentünk neki. Mi az Operaház épületét használjuk, de a tulajdonosa a magyar állam. És az állam dönthetett úgy, hogyha már a ház megáll, akkor egy nagyobb szabású felújítást vezényel le, innentől fogva ez az Opera, mint intézmény kezéből ki is került. Új tető került rá, új nézőtér, nagy mérvű felújítás indult el.
Egyik szemünk sír, a másik nevet belül. Nyilván az rémes, hogy egy évad kiesése helyett, amit még lehet menedzselni külföldi utakkal, 4 vagy 5 évig is áll a színház. Ez nehezen kezelhető helyzet még az Eiffel belépésével is. A COVID-ról nem is beszélnék, az a szőnyegbombázás utáni atombomba. De a másik szemem nevet, mert ha az ember nem a saját itt töltött éveire gondol, hanem távolabb lát – ami illendő ebből a székből –, tudnia kell, hogy a mostani teljeskörű felújítás mondjuk 20 évvel később egy leállást megspórol vagy kitol még 10 évvel.
Ez egy nyereség is, büszkék leszünk a házra, ha megújul, elkészül. Ott vagyunk az összes tárgyaláson, harcolunk a saját értékeinkért a szakmai meglátások mentén. Van rá reális esély, hogy 2021 decemberében kinyisson a ház, pár utómunka még később elvégezhető. A jelenlegi szerződések így szólnak, úgyhogy remélem, hogy ez a dátum már meg is valósul.
Muszáj volt bezárni? Úgy tudom, hogy a Bécsi Operát úgy újították fel, hogy közben játszottak tovább.
A jövőben ezt is kéne csinálni. Ha az Operaház ki tud nyitni majd ’21 decemberében, akkor azt kell tenni, hogy minden áldott évben kell rá egy összeget biztosítani. Ahogy a Müpánál a PPP-konstrukció lehetővé teszi, csak nagyon sokba kerül nekünk, adófizetőknek. A Müpánál egy több mint 10 milliárdos összeg megy a PPP-konstrukcióra, melyből egy része a törlesztése az államnak a magánkonzorcium felé, komoly része állagmegóvás. Ezért ott nincs kiégett körte meg lecsorbult márványlap, mindent cserélnek.
Az Operaházzal az elmúlt 36 évben senki nem foglalkozott ilyen értelemben. Még egyszer ezt a hibát nem szabad elkövetni.
Valóban Bécs ’55-ben, 10 évvel a színház súlyos sérülései után tudott kinyílni, amikor a szovjetek kimentek és azóta nem állt meg az a ház. Inkább hosszú nyarakon lépésenként elkészítve lassan haladnak, nekünk is ezt kell tenni, de mi ezt első alkalommal csak 9 hónapra mertük vállalni és az meg is lett addig, csak közben jött ez a kicsit más elképzelés arról, hogy teljes felújítás is lehetne, van rá forrás és kormányzati akarat. Ám legyen. Nehéz kiszenvedni, de ha meglesz, akkor talán át tudunk térni a nyugatos, és sokkal kevesebbe kerülő, ütemezett eljárásra.
Ennek tükrében, ezzel a tapasztalattal mit javasolna az Erkel Színházzal kapcsolatban? Két évvel ezelőtt ugyanis azt mondta, hogy 2020 végén leállhatna az Erkel Színház, majd 2 év múlva újra kinyithatna, hiszen felújításra szorul. Ha lesz újra Opera, akkor nem lesz Erkel?
Nem lehet az ember felelősen más vélemény birtokában, mert az Erkel Színház a magyar hozzáférésnek a záloga. Ez az egyetlen feltételem volt a miniszterelnök úr felé, amikor a kinevezésem kapcsán leültünk beszélgetni. Nem vagyok abban a helyzetben és nem is ismerem magam olyannak, aki feltételeket szab, ez inkább egy lelkiismereti kérdés volt, hogy az Operába visszajöjjek. Ez az én eredeti végzettségem és dolgoztam is itt a Gyurcsány-éráig 4 évet. Egy dolgot kértem, hogy az Erkel Színházat nyithassuk ki minél hamarabb. Annak az volt a feltétele, hogy nem lehetett lebontani a színpadnyílástól hátrafelé a kiszolgálóterületek objektumát, ami egy 6-7 emeletes nagy monstrum, mert az éveken át tart. Úgyhogy ott egy nagyon gyors, 1,2 milliárd plusz áfa összegű felújítás volt. Ez eltörpül ma mindenféle érték mellett. Az ország legnagyobb színháza ezt a felújítást kapta, ami egy tisztasági festés volt, nyilván balesetveszély-elhárítással együtt. Ez megvalósult és azóta is működik, de tudjuk, hogy nem végtelen időkre működik. 6-7 év volt ennek a kvázi szavatossága, ez mostanában lejár.
Hatalmas terhelést kapott az Erkel Színház; az első 4 évben már több mint 1 millióan látogatták meg.
Olyan tehernek volt kitéve, ami meggyorsítja az elhasználódását, és az alap problémát nem oldottuk még meg, hogy a színpada ne kézzel húzott zsinóros urakat igényeljen, lehessen használni az épületet színházi értelemben is. Ehhez az kell, hogy ha az Opera visszaáll, mondjuk 2022-ben akár, de az Erkel leálljon, és 2 év alatt azt az épületrészt, ami egyébként nagyon érdekes, nem rombolja le még annak a minimális költésnek az eredményeit sem, mert a nézőteret meghagynánk úgy, ahogy van, az tökéletes. De a színpadtechnikai rész és a színpadnyílástól hátrafelé vivő backstage-et tulajdonképpen újra kell építeni. Az lenne a jó, ha mondjuk ez 2024-re megvalósulna. Nekem 2023-ban lejár a ciklusom, de még azt valahogy szeretném megérni.
Az Erkel Színházban kezdtem és nekem az nagyon fontos, hogy az teljes értékűen álljon vissza. A magyar nézők, ha egy gyönyörű Operaházat újranyitunk, gyakorlatilag ki fognak szorulni belőle.
Nyilván vigyázunk, hogy ne szoruljanak ki, de gondolják el, hogy Hassay Zsófia polgármestersége idején, egy-másfél évvel ezelőtt, a 6. kerület polgármestere azt mondta, hogy 16 négy- és ötcsillagos hotel épül abban a kerületben. És azon kívül hány van már... Olyan irgalmatlan turista kapacitás épül ki a főváros szívében, hogy az Opera nézőtere esténként csak ezekkel a turistákkal meg tud telni. Az Operával szemben is szálloda lesz. Ezért kell ügyesen bánnunk a főpróbákkal, matinékkal és az Erkel Színházat meghagyni a magyar vidék és a budapesti kisebb pénzű és agglomerációs közönség számára.
Erkel Színház nélkül nincs igazságos operajátszás Magyarországon. Ez a színház kell. Fel is kell újítani, aztán használni kell. Az Eiffelnek más a funkciója, itt a Bánffy-terem a fiatalokra, kortárs zenére, 20. század zenéjére, a barokk zenére és a különleges, kísérleti előadásokra fogékony közönségre, az egyetemistákra fókuszál.
Itt érzek lehetőséget arra, hogy fordítsunk a trenden, hogy létrehozzunk egy olyan korosztályos kötődést az opera és a balett műfajához – kortárs tánc például csak itt lesz az Eiffelben –, ami aztán búvópatak szerűen elveszni látszik, amikor családot alapít ez a generáció, de amikor vissza lehet kapaszkodni nagyobb eséllyel a középkor peremére érve, és megérve a színházlátogatói életmódra.
A színházi világ talán legaktuálisabb kérdéséről lennék kíváncsi a véleményére. Több egyetem is alapítványi fenntartásúvá válik, mit gondol, miért éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen váltotta ki a legtöbb ellenállást a Corvinus-modell bevezetése? Mi a véleménye a modellváltásról, arról, hogy lemondott az egyetem vezetése, tüntetnek a diákok?
Minden egyetem fontos. A Zeneakadémián, ahova én jártam, vagy a Táncművészeti Egyetemen, Közgázon ne lehetne az adott tantárgyakon keresztül világlátást sugallni? Az egyetemnek az egyik értelme ez. A Zeneakadémián például utólag azt látom, hogy fontosak voltak a tárgyak, de sokkal fontosabb, vagy legalább olyan fontos volt egyes professzorok viselkedését megfigyelni. Ő miket olvasott, mikből idézett, mennyire volt fontos számára ez, az, amaz, milyen koncertekre járt, milyen darabokat adott, hogy fűzött hozzá kommentárt, kitekintést.
Az egyetemek jó esetben nem szakbarbárokat képeznek, hanem szellemiséget is átadnak.
De megint a Zeneakadémián tudom ezt jól bemutatni, ez az én közegem, nem a SZFE, azt nem ismerem ennyire. A Zeneakadémián hiba lett volna, ha az ének- és opera-szakon csak operaénekesek tanítanak, mert Operaház egy van. Egy színházból eljön néhány abba a korba beleérett művész, akinek pedagógiai hajlama van, és tanít. Akkor van egyfajta metszete az életnek, amit el lehet lesni tőlük. A Zeneakadémián mindig voltak zongorista, dalénekes, oratóriumi énekes, volt olyan, aki egész életében csak tanár volt, az teljesen más világlátás, mint aki a színpadról jön le tanárkodni. Ebben a magam sokszínűségét zenei értelemben vagy ezt továbbfejlesztve, meg tudom találni, hogy mért volt jó, hogy sokfélék voltak a tanárok. Attól tartok, egyébként a pro és kontra érvekben is szerepel, el is van ismerve, hogy az SZFE esetében volt egy jól körülhatárolható színházi világ, ami a tanárok döntő többségét delegálta. Ezzel azt mondjuk, hogy egyes színházak stúdiójává szűkül le egy egyetemi képzés egy olyan egyetemen, ami gyakorlatilag egyedül van. Kaposváron van egy jóval fiatalabb kar, ami szintén csinál hasonlókat, de mindenki tudja, hogy a centruma Pesten van.
Egy monopol helyzetű intézménynél – ilyen az Operaház is – nem lehet csak egy irányt megengedni, akkor az nem nemzeti intézmény.
Ezt a mi példánkon úgy tudom érzékeltetni, hogy nemcsak olyan művet játszunk, ami az én kedvencem. Van számos olyan darab, szerző, akit úgy tűzök ki, hogy én nem is szeretem, de tudom, hogy mások szeretik. És szándékosan hívok én is olyan rendezőket, akik annak a méltányosságnak a jegyében kerülnek ide, hogy nemcsak az én világlátásom létezik az adófizető állampolgárok körében, akik ennek az egész intézménynek a létét összeadják, mint adóforintokat. Zsótér Sándor pont úgy rendezett itt, mint ahogy Vidnyánszkynál is rendezett. Ezt én nagyon elegánsnak tartom. Szász János szintén a Nemzetiben rendez. Itt is volt egy Alföldi-rendezésünk. Én kértem fel rá Alföldi Róbertet, szerintem jól tettem és a rendezés rendben is volt. Azt látom, hogy jó, ha az ember méltányosan működik, ami nem azt jelenti, hogy értékrend, hangsúlyok nélkül. Az elmúlt évad volt a keresztény évad. A hangsúlyokat így is el tudom helyezni és így is tudom szolgálni az engem kinevező kurzusnak a kultúrpolitikáját. De hogyha ezt hegemón módon tenném meg, akkor lenézném azokat az állampolgárokat, akik másra szavaznak, nem is szavaznak vagy nem is szavaznak másra, de másképp látják a világot, más fontos nekik.
Igyekszem emellett azt is mutatni, hogy ez mindenki Operaháza. Azt szoktuk mondani, hogy a Magyar Állami Operaház továbbra is feladatának tekinti, hogy mindenki számára játsszon, de nem ugyanazon az estén. Ugyanis azt nem lehet megcsinálni.
Nem lehet tíz különböző embert boldoggá tenni, mert valakinek majd mindig valami más kell, ezért kell sokfélét játszani, csak jó minőséggel.
Nemzetközi szinten lehet az operaházi élet meghatározó szereplője Magyarország?
Ha őszinte választ vár, akkor minőségi értelemben a világszínvonalat nem tudjuk előállítani, de nem azért, mert nem lennénk rá képesek, hiszen a magyar vízilabda, kézilabda is képes volt rá. Mi képesek lennénk, de akkor úgy kell finanszírozni minket is, ahogy a Veszprém kézicsapatát, amelyik időnként többet költ, mint a német riválisok. Ennek van egy anyagi és egy infrastrukturális bázisa, ami most épül ki. Ez egy nagyszerű lehetőség nekünk.
Egy Ferrari épül ki alánk az Eiffel Műhelyházzal, ilyen a világon senkinek nincsen.
Vannak szétszórt nagy épületei nagy operaházaknak. Mi a világ 4. legnagyobb Operaháza vagyunk. Ezt szerintem kevesen tudják Magyarországon. A moszkvai Bolsoj, a szentpétervári Mariinszkij és a párizsi Opera nagyobb nálunk. Ez abból fakad, hogy az összes többinek egy színháza van. Nekünk két nagy színházunk van, az Operaház és az Erkel Színház. És most jön mellé ez a harmadik központ, na így érjük el a párizsi méretet. De a párizsi működési költség hatodán állunk. Azzal nem lehet versenyre kelni. Nem tudnak eljönni azok a drága híres és minőségi karmesterek, rendezők vagy énekesek, akik a mieinket is felhúznák és én sem tudom megtáplálni a hazaiakat annyi fizetéssel, hogy a mellékállásokat feladják és a teljes figyelmet ide tudják szentelni. De a világtól megkülönböztetném az európai élvonalat – nem Bécsről beszélek, az világszínvonal – , hanem Berlin, Zürich vagy Hamburg az európai élvonal, azt el tudjuk érni már akkor is, ha csak harmadannyi pénzből gazdálkodunk. De most a hatodából, tehát ezen emelni kell. Meg kell duplázni, viszont akkor a Magyar Állami Operaház az európai élvonal része lehet, az előbb felsorolt városokkal ekvivalens módon tudna operát szolgáltatni. Az épületeink már tudják ezt, szép Operaházunk lesz és itt az Eiffel, az Erkelen még kell kicsit barkácsolni, de az épületeink tudni fogják ezt és az emberanyag is tudja.
Adni kell hozzá időt, pénzügyi kereteket és néhány éven belül az európai élvonal is előáll. Sajnos ez nem megy másként, de örüljünk neki, hogy megy.
Kiemelt kép: Emmer László
Az interjút készítette:
Fazekas Csilla, Reaktor Közösség
