Vajon soha többé nem halljuk ezt a felszólítást a katolikus szentmiséken?
Az életünk minden területén jelentős változásokat hozott a koronavírus-járvány, ezt a megállapítást unos-untalan hallhatjuk nap mint nap, olvashatjuk a hírekben és persze tapasztalhatjuk saját életünkben. A maszkviselés, a megszokott kommunikációs terek feladása, online térbe áthelyezése, az oktatás digitalizálása, utazási szokásaink megváltoztatása, a határok lezárása mind-mind ezt bizonyítják. A második hullám fenyegető veszélye pedig a nehéz tavaszi hónapok utáni nyugodt, nyári „vírusmentes” érzésünket foszlatja köddé.
Nekünk, keresztény-konzervatív értékrendet valló fiataloknak valószínűleg a mostani az első olyan alkalom az életünkben, amikor a megszokott katolikus szertartási rend szövegszerűen és közreműködésünkben jelentősen megváltozik. Azok, akik hozzám hasonlóan gyermekkoruk óta rendszeresen járnak szentmisére, pontosan tudják, hogy mi után mi következik, mi a hívek „feladata” az egyes részekben, és ez egy-két évtizede változatlannak és megváltozhatatlannak tűnt számunkra. Egészen mostanáig.
Tavasszal, éppen a nagyböjti időszakban történtek kényszerű változások a liturgiában: kiürítették a szenteltvíz-tartókat, szentáldozás csak kézből volt lehetséges (vagyis a pap nem tehette rá közvetlenül az áldozáshoz járuló személy nyelvére a szentostyát) és kérték a békejobb mellőzését is. Jó pár hétig a szentmisék nyilvános látogatása sem volt lehetséges, így a szigorú parancsként értelmezendő vasárnapi misére járás alól is felmentést kaptak a hívek, azzal, hogy lehetőség szerint kapcsolódjanak be a televíziós közvetítésbe. Noha május óta újra látogathatók a szentmisék, a tavasszal bevezetett változtatások továbbra is érvényben maradtak. Nemrég jelent meg a hír, hogy a békejobb nyújtása akár véglegesen is kikerülhet a szertartásrendből. Pedig ennek az aktusnak meglehetősen fontos üzenete van,
a Miatyánk és a szentáldozás között a kiengesztelődés, a testvériség kimutatásának fontos jele.
A Miatyánk után ugyanis a pap azt mondja: „Az Úr békéje legyen veletek mindenkor!” A hívek „És a te lelkeddel!” válasza után pedig egymás köszöntésére szólít fel: „Köszöntsétek egymást a béke jelével!”. Azaz csak szólított. Pedig annak idején ministránsként még az atyával történő kézfogást követően a templomban is körbementünk és a padsorok szélén ülőknek személyesen is „elvittük” a szertartást végző békeköszöntését.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a változtatást a járványhelyzettel indokolja, a misekönyv készülő új fordítása tehát minden bizonnyal új formulával egészül ki. A püspöki kar állásfoglalása szerint ugyanis az „Engesztelődjetek ki szívből egymással!” felszólítás 1969-től több évtizeden keresztül használatos volt és nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a vírushelyzet elmúlását követően a hívek újra kezet nyújtsanak egymásnak a szentmisén.
Mielőtt azonban egyedülállónak éreznénk a liturgia fenti átalakítását, érdemes kiemelni, hogy az sok változáson ment keresztül az elmúlt századokban. Előfordult korábban az is, hogy járványok idején korlátozták a szertartás bizonyos elemeit, vagy pl. a templomi temetkezések elvégzését. De játsszunk el a gondolattal, hogy valamilyen csoda folytán 60 évet visszarepülünk az időben és beülnünk egy szentmisére valamelyik székesegyházba! Nos azt hiszem, bizony erősen kapkodnánk a fejünket. Ugyanis nagy valószínűséggel a szertartás jelentős része latin nyelven zajlana, az atya háttal állna nekünk, a prédikáció elmondásához pedig felmenne a szószékre és szóba sem jöhetne a kézbe történő áldoztatás. Igen, az 1963-as II. vatikáni zsinat rendelkezései nyomán bekövetkezett változások a mostaninál nagyságrendekkel jelentősebbek voltak. Az eltelt hosszú évtizedek és a világ változásai, no meg az akkori újítások merőben más volumene miatt ma nyilván elképzelhetetlen az, ami annak idején megtörtént, hogy tudniillik a hívek egyes csoportja szembeszállt az új miserenddel és nem fogadta el azt, hanem a korábbi liturgia alkalmazásához ragaszkodott. Az ún. hagyományhű vagy tradicionalista katolikusok számára az ökumenizmus erőteljesebb megjelenítése, a latin népnyelvvel történő felváltása „eretnekségnek” számított, hiszen úgy gondolták, hogy a latin feladásával megszűnik a misék azon jellegzetessége, hogy kiragadják az embert a mindennapokból és az alkalmazott ősi nyelv igazi, különleges közösséget hoz létre közöttük.
Szövegszerű változtatásra utoljára 2009-ben került sor, szintén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése nyomán. „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára” – ez lett az új formula a döntés megszületése évének Pünkösdjétől. Ez a verzió visszatérés volt az 1991. előtti állapothoz, ugyanis abban az évben a „sokakért” helyett a „mindenkiért” szó került az eucharisztikus imába. A változás ugyanakkor nem a világ bizonyos körülményeinek megváltozása miatt történt, hanem inkább ez eredeti szentírási szöveghez való pontosabb visszatérést jelentette.
Visszatérve, úgy tűnik, hogy a jövőben a pap cikkem címében szereplő mondat helyett az alábbi formulát használja: „Engesztelődjetek ki szívből egymással!” Erre válaszul pedig az egymás mellett állók fejük biccentésével jelzik kiengesztelődésüket.
