Farkas Sándor a paraszti kultúra hagyományaira alapozná a magyar agráriumot, azt gondolja, hogy az őseink tapasztalatai nagyon erős alapokat adnak, de emellett a csúcstechnológiának is épp úgy megvan a szerepe a hatékony gazdálkodásban. Szerinte a falusi életmód mellett szól, hogy nem kell mások után fogdosni a kilincset, és aki ezt egyszer megtapasztalja, az nem vágyik vissza a sűrűn lakott településekre. Az államtitkár a biogazdálkodásban is nagy perspektívát lát, úgy gondolja, annak nagy szerepe lehet abban, hogy hazánk rendelkezzen Európa legszínesebb mezőgazdaságával.
Kinek éri meg ma Magyarországon gazdálkodni?
Erre a kérdésre nagyon röviden és nagyon hosszan is lehet válaszolni. Nekem, aki 1974-ben kezdtem a szakmát, természetes, hogy más gondolataim vannak arról, hogy hogyan lehet egy agrárszakmát elsajátítani, abban élni és fejleszteni azt. Akkoriban teljesen mások voltak akár a politikai, akár a gazdasági viszonyok. Ma ez letisztultabb és egyszerűbb.
Elsősorban azokra a fiatalokra számítunk, akiknek a családi hátterében van olyan mezőgazdasági művelés, gazdaság, ahol már megtapasztalták, megízlelték, megszagolták az agrárium világát.
Természetesen az agrárszakmának vannak olyan részterületei is, amik nem kimondottan a termeléshez, hanem a szolgáltatáshoz, a tudományhoz, az oktatáshoz, a különböző koncentrált szervezetek működőséhez, integrációjához tartoznak. Számtalan ága van az agráriumnak. Aki kimondottan gazdálkodni szeretne, neki azért mondhatom azt, hogy kimondottan a korábbi családi hagyományokra kell építenie. Éppen ezért volt fontos az a családi gazdaságokról szóló törvény, ami elfogadásra került. Ez bizonyos lehetőségeket, könnyítéseket ad a fiataloknak, hogy akár őstermelőként elkezdhesse ezt a tevékenységet, rendkívül kedvező adózási feltételekkel. Ebben szépen fel lehet nőni, ki lehet nőni belőle. Talán mondhatom azt is, hogy ez korlátlan lehetőségeket biztosít.
Miért a beleszületés a belépés ebbe a szakmába?
Ez szintén egy sok megközelítést igénylő kérdés. Tudjuk azt, hogy vannak olyan ágazatok, vannak olyan tevékenységek, amik nagyon kicsi területen is elvégezhetőek. Itt gondolok elsősorban a kertészet különböző lehetőségeire. Nem mindig üvegházban kell gondolkodni. Az már a második, harmadik fázis. Szabad területi kertészetben, akár a konyhakertben is lehet kezdeni. Ebben szép továbbfejlődési lehetőség van a támogatási lehetőségeket kihasználva, megfelelő szakmai felkészültséggel és nem utolsósorban azzal, hogy a fiatal szakember mennyire tudja megtervezni a jövőjét. Természetesen ebben nagyon sokat számít, hogy milyen szakterületet, milyen ágazatot, milyen tevékenységet vállal. Mert ugye egy szántóföldi növénytermesztés ma már egy-két hektáron nem nyereséges, nem hatékony. Bizonyos mérethatárok vannak. Ugyanez elmondható részben az állattenyésztésről és a kertészetről is. De ez mind más határ, más értékhatár, más mértékhatár. Az őszinteséghez hozzátartozik, hogy egyre nagyobb mértékek vannak, főleg a hatékonyság miatt. Egy új technológia bevezetése bizonyos mérethatárokhoz kötött, alattuk az adott beruházás veszteséget okoz. Minden ágazatban (növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet) megvannak azok a lehetőségek, hogy aránylag kisebb területtel vagy tevékenységgel indulva a gazdálkodó egy szép fejlődési pályát tudjon bejárni.
A nagyban kipróbált új technológiák átvihetőek a kisebb gazdaságokba?
Sokat beszélünk a precíziós gazdálkodás bevezetéséről, gyakorlati alkalmazásáról. Ez inkább a kisebb területeken tud első körben elindulni. A kis terület lehet akár 20-30 hektár is. Sajnos Magyarországon egy-két kivételtől eltekintve heterogének, nem egységesek a talajok. A különböző talajadottságokhoz való igazodás pont a precíziós gazdálkodásból adódóan a kisebb területeken is sikeres tud lenni.
Növénytermesztésbe vagy állattenyésztésbe érdemes belefogni?
Mint gyakorló agrárember, évtizedeken keresztül űztem a növénytermesztést, az állattenyésztést és a kertészetet is. Kicsiben, nagyban, őstermelőként, társas vállalkozásban. Először, mint agronómus, később különböző beosztásokban. Nagyképűen hangzik, de nem annak szánom: nagy rálátásom van ezek működésére. Azt látjuk, hogy ezeknek a vállalkozásoknak sok kitételük van. Ma már tény, hogy a növénytermesztés bizonyos mérethatárokhoz van kötve. Az alatt nagyon nehéz, akár keserves is lehet fejleszteni, hatékonyságot javítani, jövedelmet termelni. Természetesen az állattenyésztésnek és a kertészetnek is vannak ilyen határai (utóbbinak bizonyos mértékben).
Különböző tájegységenként mindig van egy kialakult régi paraszti kultúra. Ezt érdemes figyelembe venni, mert a helyi adottságokra épülő hagyományokat az őseink már kitalálták. Megtalálták a leghatékonyabb működési modelleket.
Nem biztos, hogy az ország különböző pontjain bármit meg lehet termelni. A korábbi évtizedekben erre voltak ambíciózus próbálkozások. Például a gyapottermesztést hozták be Magyarországra, amiből aztán semmi sem lett. Ugyanakkor például sokáig komoly kendertermesztés volt az országban, ami sajnos felszámolásra került. Kicsi a Kárpát-medence, de mégis óriási különbségek vannak tájanként. Emiatt ezek a tevékenységek hatékonyan, eredményesen gyakorolhatóak. Szerintem mindegyik ágazatban érdemes elindulni. Egy személynek először egyben. Később meglátja a tudása, gyakorlati tapasztalata és a piac igénye alapján, hogy melyik ágazatra fekszik rá.
Megfelelő színvonalú és fókuszú Magyarországon az agrárképzés? Mire kell fókuszálnia egy agráregyetemnek?
Tudjuk ma, hogy a mezőgazdaság nem a társadalmilag legjobban elismert és legfrekventáltabb ágazatként szerepelt a korábbi évtizedekben. A koronavírus-járvány idején azonban egyre inkább bebizonyosodott a biztonságos élelmiszer-előállítás, a biztonságos élelmiszer-mennyiség fontossága. Éppen ezért mondhatjuk, talán, hogy stratégiai ágazattá vált az agrárágazat. Mindenki tudja, hogy a magyar agrártermelők biztonságosan tudnak megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszert előállítani. Itt jön képbe a szaktudás kérdésköre. Vannak természetesen gyakorlati tapasztalatok, amiket figyelembe kell venni és amikre alapozni kell. Az új technológiák elsajátításához azonban megfelelő szakmai felkészültség szükséges. Éppen ezért nagyon fontos volt, hogy az elmúlt évben elfogadtuk az országos szakképzési törvényt. A szakképzési törvényen belül az agrárképzés egy külön fejezet, ami az agrárminisztériumhoz tartozik. Itt mintegy 57 középfokú iskolának alakítottuk ki a szakképzési centrumait az országban, öt helyszínen. Ez három-négy megyét fed le.
A cél olyan szakemberek képzése, akik nem a mának, hanem a jövőnek tudnak megfelelni. Egy gyakorlati példából szeretnék kiindulni.
Az én cégemben magas szintű új technológiákat alkalmazunk akár a növénytermesztésben, akár az állattenyésztésben. Nem volt elfogadható, hogy a szakképzésben egy diák a gyakorlati oktatás keretében régi, elavult technikákon ismerte meg a szakma rejtelmeit. Persze nem akarom azokat lebecsülni. Amikor kikerült egy gazdasághoz, akkor pedig az űrtechnológiát alkalmazó új csodagépeken kellett volna dolgoznia. Óriási volt a szakadék. Éppen ezért elindítottuk azt a folyamatot az agráriumban, hogy minden iskola kap a legmodernebb technológiákkal felszerelt erőgépekből, munkagépekből. Mindezt annak érdekében, hogy a termelésbe kikerüléskor a diák ezekkel az új technikai eszközökkel is tudjon gazdálkodni.
Szakképzés nélkül nem létezik a jövő mezőgazdasága.
Ez a most szeptemberben elindult folyamat a képzés színvonalában, technikusi képzésben és továbbtanulási lehetőségekben is alapfeltétel lesz. Ma már olyan új technológiák kerülnek alkalmazásra az agráriumban, amikhez magasan felkészült szakemberekre van szükség. Szoktunk a precíziós gazdálkodásról, az automatizációról, robotikáról, a digitalizációról beszélni. Ezek tíz-tizenöt évvel ezelőtt az agráriumban idegen fogalmak voltak, ma pedig erre kell képezni a fiatalokat. Itt játszik szerepet a Szent István Egyetem. Közép-Európa egyik legnagyobb szakképző intézetévé vált. Ez megfelelő tudományos kutatóhálózattal, több egyetemnek illetve főiskolának az összevonásával jött létre. Megfelelő garanciát nyújt ahhoz, hogy az elkövetkezendő években olyan képzési helyszínek legyenek, amelyek az adott kornak, az adott pillanatnak megfelelő legmagasabb képzési szintet tudják biztosítani.
Néhány informatikus hallgató nem is tudja, hogy mezőgazdász lesz.
Pedig nagyon nagy szükség van rájuk. Minden a legmagasabb csúcson jár a mezőgazdaságban. Aki kimegy a piacra és találkozik egy idős őstermelő nénivel, nem tudja ezt elképzelni. Azonban, ha egy áruház polcáról emel le egy szépen feldolgozott, jó minőségű élelmiszert, amögött óriási technológiai és technikai fejlődés van. Ebben a digitalizáción, marketingen, menedzser-képzésen, piacvezető szakemberek képzésén keresztül számtalan olyan munka van, amivel azt a terméket a polcra oda lehet tenni.
Bizonyára vonzóbb is a fiataloknak, ha csúcstechnológiával dolgozhatnak. Elöregedőben van a világ agrártársadalma. Mi változtathat ezen?
Megmondom őszintén, én mindig a saját példáimból szoktam kiindulni. Megnézem, hogy milyen korúak a dolgozók, hogy alakul ez ki. Akkor, amikor elkezdtük, folyamatos fejlesztésben gondolkodtunk - és ez összekapcsolódik a mai Agrárminisztériumnak a gondolkodásával, tehát ebből a szempontból közös nevezőn futunk, - mindig az új technológiák alkalmazásával sikerült a legjobb szakembereket vagy a faluból, térségből odajött fiatalokat alkalmazni. Ez nem csak az erőgépekre vonatkozik, hanem az állattenyésztésre is. 2015-ben megépítettük, átadtuk az ország első robottechnológiával működő tehenészeti telepét, ahol mintegy 760 tehén fejése robotfejő berendezéssel történik. Természetesen nem tudtuk, hogyan fog ez igazából működni, nem volt rá példa az országban, meg kellett tanulni mindenkinek. Teljes mértékben kicserélődött a szakember-gárda. Ma már, amikor a táblagéphez kell menni a tehenészeti telepen, mondhatom azt, hogy 30 év körüli az átlag életkor a 25 dolgozó között. Ez mutatja, hogy a fiatalok képesek és akarnak jönni a mezőgazdaságba.
Már nem a vasvillát meg a gombos villát kell megfogni, hanem olyan technikák vannak, amiknek az alkalmazása a mai szaktudásnak, kornak, szemléletnek megfelelő. De természetesen nem tudjuk megkerülni azt, hogy a mezőgazdaság nem 8, nem 24 órából áll, hanem az év 365 napjából. Főleg, ha az állattenyésztésre gondolunk. Nem csak szakma, hanem életvitellé, hivatássá kell, hogy váljon bizonyos körben.
Amikor a modern dolgok összekapcsolódnak az agrártermeléssel, és a szakképzés is ebbe az irányba indul – ez egy összetett folyamat -, akkor biztos vagyok abban, hogy - ahogy a példám is említi, - egyre több olyan fiatal szakember lesz ebben az ágazatban, akik továbbviszik a szakmát. Amikor kiöregedésről beszélünk, sajnos az tény, hogy egyre idősebb lesz az agrár generáció, a vállalkozások, azok vezetői és a dolgozók is bizonyos mértékben. De én ebben látok most egy áttörést, ezek az új lehetőségek visszahozzák a fiatalokat. Mi hozza még vissza? Most én teszem fel ezt a kérdést. Ez kicsit a politika, amit nem tudok és nem is akarok megkerülni. A Magyar Falu Programot sokan nem kapcsolják össze az agráriummal, pedig össze kell. Mert a vidék megtartó képessége, a vidék ereje abban van, hogy van egy jó munkahelye, vállalkozása vagy gazdasága, ez teljesen mindegy és milyen életkörülmények között tudja leélni az életét egy falun.
A Magyar Falu Program, amit indítottunk, arról szól, hogy azokat az infrastrukturális fejlesztéseket hajtsuk végre minden kis településen, ami közelít egy városi életszínvonalhoz.
Biztos, hogy nagy áruházak, áruházláncok nem fognak kis falukba lemenni, nem is ez a kérdés. De azok az alapvető lehetőségek, infrastruktúrák mind elérhetőek legyenek ugyanolyan színvonalon, mint egy kisvárosban vagy nagyobb városban. Ma már, hogy valaki beül az autóba és elmegy 10-15 km-t bevásárolni egy közeli városba, az még egy kis kikapcsolódásnak, kirándulásnak is jó. És ugyanakkor az a falusi környezet, ahol nyugalom, csend van, jó levegőt, jó közérzetet tud biztosítani magának az ember, tágas és nem kell minden pillanatban a lépcsőházban a kilincset fogdosni – bocsánat a kifejezésért – mások után, aki ezt egyszer megszagolja, belecsöppen, az azért úgy gondolja, hogy jobb vidéken élni, mint egy városban vagy akár a fővárosban, pláne, ha a szakmájuk is oda köti őket.
Ha egy országnak jól működik a mezőgazdasága, annak mik az előnyei?
A magyar mezőgazdaság, - ha fogalmazhatok így - több évszázados hagyománnyal bír. Mi, mikor magyar mezőgazdaságról beszélünk, akkor van egy termelési potenciálunk, ami meghatározza az őszi, tavaszi gabonafélék termésmennyiségeit, minőségeit.
Ami ma már látható, hogy ez teljes mértékben lefedezi, sőt nagyon komoly export tevékenységet is tud biztosítani, ami a GDP-hez való hozzájárulást is jelenti az ágazatnak. De megvan az a lehetőségünk, pont az előbb említett szakmai fejlődés, beruházások támogatása és azok a programok amelyekkel, akár haza vagy uniós forrásból tudunk különböző ágazatokat megemelni, fejleszteni. Gondolok itt az állattenyésztésre, feldolgozóiparra, és a többire, ami azt jelenti, hogy ezek a feldolgozóipar által előállított termékek, ezek hozzáadott értéket képviselnek, ezért a világpiacon eladhatók. Nekünk arra kell törekednünk, hogy minél több olyan terméket tudjunk megtermelni és aztán piacra adni, ami magas minőségű és a biztonságos élelmiszert.
Meggyőződésem, hogy azok a fejlesztések, mint például az öntözésfejlesztés, ami egy óriási program az országban. Az elkövetkezendő évtizedekre nézve meghatározó a klímaváltozás hatásainak tompítására. Nemcsak az öntözéssel, hanem az új technológiák alkalmazásával
több, mint 20 millió embernek fogunk tudni biztonságosan élelmiszert előállítani a Kárpát-medence magyarországi határain belül.
Ezt úgy tudjuk végrehajtani, hogy a környezetvédelemben maximálisan partnerek vagyunk. Sőt, meggyőződésem, hogy a mezőgazdaságban élők a legnagyobb környezetvédők, csak ezt nagyon sokan kifordítják.
Nekik az konkrétan pénzt is jelent.
Akár az ökotámogatások, az ökogazdálkodás, a biogazdálkodás mind szélesítik, színesítik, új távlatokat és lehetőségeket jelent mindannyiunk számára és nem utolsósorban akkor, amikor a különböző területeken megfelelő védősávokat, akár erdősültségben, akár különböző nemzeti parkok beilleszkedésével egy olyan színes világot tudunk kialakítani az agráriumban, ami egyedülálló Európában.
Magyarország sokrétű, ahol a fenntartható gazdálkodás, a fenntartható fejlődés mellett tudjuk biztosítani azokat a környezeti feltételeket, amelyek hatékonyságnövelési és gazdasági előnyöket is fog jelenteni számunkra.
Kell és, ha igen, mekkora kompromisszumokat kell kötni a termelékenység és a környezetvédelem kapcsán?
Itt a közös agrárpolitika a kérdés, aminek az alapszabályait elméletileg múlt héten fogadták el. Ebben természetesen vannak kompromisszumok, de még mindig kettős mérce van a nyugat-európai országok agrárügyi szabályozók vonatkozásában. Például Hollandiában még 100 kilóval több nitrogént lehet kiszórni, mint a Kárpát-medencében. Ebben azért közelíteni kell egymáshoz, voltak viták természetesen.
Azt látom, hogy a kettős mércének itt is vissza kell szorulnia, egyenlő feltételeket és lehetőségeket kell biztosítani az unió minden tagállamában, mert akkor mi sokkal versenyképesebbek lehetünk.
Természetesen betartva azokat a szabályokat, amelyeket vállaltunk és vállalni fogunk. De a környezetvédelmi szabályokat kigondoló és erőszakosan megítélő különböző szervezetek nem gondolják végig, hogy ez mekkora kárt is tud okozni pont abban, hogy mekkora mennyiségű és milyen minőségű élelmiszert lehet előállítani. Itt van a kompromisszum. Megtalálni a közös utat, hogy meddig lehet elmenni, ugyanakkor mennyire fogunk tudni biztonságosan, hosszú távon jó minőségű élelmiszert előállítani.
Magyarországon is növekvő igény van a minőségi élelmiszerre?
Igen, egyértelműen látszik. Ebben nem is tennék nagyon különbséget, inkább abban van komoly változás, hogy a magyar fogyasztói társadalom egyre jobban megértette a kérésünket, hogy minél több magyar terméket fogyasszanak a vásárlók. Ez önmagában legelőször egy kérés, egy figyelemfelhívás volt. Ma már szerencsére, ehhez egy megfelelő termékstruktúrát tudunk adni, megvan a paletta, hogy igen, tudunk olyan mennyiségű és jó minőségű élelmiszert előállítani, amire a fogyasztóknak igénye van. Természetesen vannak olyan cikkek, amelyekre van fogyasztói igény, de nem tudunk előállítani az éghajlati viszonyok miatt. Ilyen a banán, mert ott még szerencsére nem tartunk, hogy banánt tudjunk termeszteni szántóföldi körülmények között Magyarországon, de ez nem is cél.
Nekünk azokat a növényeket kell megtermelnünk, azokat a termékeket kell előállítanunk, amik biztonsággal megteremthetők. Ezek feldolgozásában volt komoly lemaradásunk. A rendszerváltozásnál a teljes feldolgozó és ezzel az élelmiszeripart úgymond kiprivatizálták és gyakorlatilag piacot szereztek a nyugat-európai országok és különböző vállalkozások. Most jutottunk el oda, hogy a gazdaság teljesítőképességéből fakadó erejéből tudjuk úgymond megerősíteni, támogatni azokat az élelmiszeripari vállalkozásokat, amelyek ezt a jó minőségű élelmiszert termelik, dolgozzák fel.
Akkor az is sokat tehet a mezőgazdaság jövőjéért, aki élelmiszer feldolgozó iparban vállalkozik.
Ez a kettő nem szétválasztható. Önmagában alapanyagot termelni a legegyszerűbb, de hogy az valóban olyan végtermékké alakuljon, amire a mai kor a XXI. században igényt tart, ahhoz nagyon komolyan össze kell dolgozni.
Eleve az alapanyag minőségében és a feldolgozási technológiákban, tehát egyik a másik nélkül nincs. Egyértelmű, ebben ott is nagyon komoly fejlesztésekre van szükség.
Ennek a láncnak a végén az igényes fogyasztó van. Az Agrárminisztérium nemrég kampányt indított a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzésért, ahogy erről már szó volt. Közben hal és alma fogyasztást népszerűsítő programok is zajlanak. Van hatásuk ezeknek?
Igen. Nagyon sok olyan kampány van, hogy fogyaszd a hazait, válaszd a hazait. Mindig arról, hogy a kis piros-fehér-zöld címke rajta van még a külföldi áruházak polcain is a magyar árukon. Ezek mind fontos figyelemfelhívások. A vásárlók jelentős része ma már tudja, hogy ha magyar terméket választ, vásárol, azzal a magyar gazdákat, a magyar gazdálkodókat segíti. Ezt erősítjük ezekkel a programokkal, akár a baromfival, a hallal és ugye volt itt paprika program, dinnye program is. Nagyon sok ilyen jellegű figyelemfelívó programunk volt. Ezek mind keresztülmennek és „fogják” a vásárlók, ha fogalmazhatok így, és valóban keresik ezeket a termékeket. Ezzel gyakorlatilag a fogyasztói szokásokat is tudjuk egy kicsit az egészségesebb, vitamindús táplálkozás vonatkozásába terelni a vásárlókat. Az is fontos, hogy az emberek, akik elfogyasztják ezeket a termékeket valóban azt a minőséget kapják meg, ami a csomagoláson fel van tüntetve, és valóban azokat a beltartalmi értékeket tartalmazzák.
Folytatni fogjuk ezt a programot és nem utolsó sorban szeretnénk azt, hogy az áruházláncoknál most már elérjük lassan, hogy 70% fölött van a magyar áruk mennyisége. Ezt még szeretnénk egy kicsit fokozni és azt hiszem, hogy ezek az akciók a legjobb példák arra, hogy hogyan tudjuk felhívni az agráriumra a figyelmet. Ezzel ugyanakkor még egy dolgot elérünk: a magyar agrártermelők, és az agrártársadalom társadalmi megbecsülése is felértékelődik. És itt megint visszajön a fiatal generáció, hogy akkor érdemes ebbe fektetni, érdemes ebbe az irányba elindulni. Az agrárium az nem egy egyszerű történet, itt számtalan átfedés van különböző ágazatokon belül, de a vidéki életnek a meghatározója.
Az interjút készítette:
Papp Ferenc
Portréfotó: Karnok Csaba, delmagyar.hu
