Reaktor

Fel kell építeni Ziont az interneten!
Mátrixban élünk, egy óriási globalizált befolyási rendszer alatt, ideje lázadni ez ellen! A valódi lázadás ma ezt jelenti, fellépni a tech óriások egyeduralma ellen.

pexels-pixabay-38275.jpg 

Az amerikai választásoknál is kiderült, hogy a mainstream social media oldalak cenzúrázzák a jobboldali konzervatív hangokat. Ahelyett, hogy a valódi problémák ellen küzdenének, boszorkányüldözést tartanak a nemzeti érzelmű emberekkel szemben ahelyett, hogy például az álhírekkel, azaz a fake newsal vennék fel a harcot. Egy közösségi oldalnak nem szabad, hogy legyen ideológiája, meg kell őriznie függetlenségét, ez azonban nem teljesül sem a Facebook, sem a Twitter és sok más oldal esetében sem.

A Mátrix után szabadon, gondolhatta Jeszenszky Zsolt a Pesti TV műsorában, amikor bemutatta a kék és piros pirulát. Kreatív ötlet, és rendkívül őszinte. Az említett film egyébiránt az egyik kedvencem, szóval én is merek onnan meríteni, és én is azt mondom: vegyük be a piros pirulát és ismerjük el, hogy tényleg egy mátrixban élünk az interneten. Ugyanakkor nem szabad beletörődni, mert ahogy a filmben, úgy a valóságban is leküzdhető ez a mátrix. Minden normális értékrendű és értelmes emberben ott van az a Neo, aki képes legyőzni a Mátrixot, és nem hódol be a képmutatásnak, a buta és következetlen cenzúrának. Legyél te is az, aki kiáll a szólásszabadség és vélemény nyilvánítás szabadsága mellett! Ahogyan elődeink az életüket adták a szabadság és más értékek megőrzése mellett, úgy most nekünk is tenni kell ezért. Közösségeket kell kialakítani, és meg kell mutatni, hogy közösen, kellő szakértelemmel együtt képesek vagyunk lebontani az internetet kisajátító tech óriások diktatúráját.

Értetlenül figyelem, ahogy a nemzetközi jobboldali közösség tűri és tűri a tényt, hogy szembeszélben kell haladnia. Ez így hosszútávon folyamatos problémát fog jelenteni, hiszen szembe szélben kell haladnunk, a mi gondolataink ugyanis kevesebb emberhez jutnak el, vagy gyakran tiltásra is kerülnek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Facebook és a többi hasonló oldal nacionalista, konzervatív és patrióta kommentek miatt letilt felhasználókat, és az ezen eszméket támogató Facebook oldalakat is vagy törlik, vagy pedig a posztjaik elérésést direkt csökkentik azzal, hogy a lájkolók hírfolyamában általában nem jelenik meg. Ez tiszta manipuláció, kettős mérce. Egy széleskörű, határokon átívelő közösséget kell kialakítani, aminek célja egy jobb, valóban független, bármilyen, nem önkényuralmi politikai irányzatot képviselő véleményt toleráló közösségi média létrehozása. Természetesen egy ilyen jellegű oldalnak nem a politikai vélemények közvetítése a legfontosabb rendeltetése, ugyanakkor mégis ezeknek van az egyik legkomolyabb befolyásoló erejük a politikára már nem csak a fiatalok körében.

Más kérdés, hogy a Facebookot a Z és Y generáció tagjai egyre kevésbé kedvelik. Helyette inkább Instagramot, vagy Snapchatet használnak vagy éppen TikTokot. A Facebookot is csak azért nem törlik, mert sok Facebook funkcióra szükségük van. Ezek az alternatívák amúgy sem alkalmasak arra, hogy sok emberhez eljuttassunk részletes bejegyzéseket, az pedig csak hab a tortán, hogy az Instagram is Facebook-tulajdon lett egy ideje. Ezért én ahelyett, hogy panaszkodok, előre mutató ötletet fogalmazok meg. Milyen is lenne egy igazi, modern közösségi oldal? Ezek az én szubjektív ötleteim, olyan szempontok, irányelvek, amelyek alapján a jövőben meg kell alkotni egy felületet az egész emberiség számára, ahol az információ szabad áramlása nem csak egy jól hangzó szlogen, hanem valóság.

Talán a legfontosabb, hogy integráljon magába mindent, ami a hétköznapokban hasznos, így mindenhova be tudjunk lépni vele, úgy mint a Facebookkal. Ehhez partnerekre kell találni, de nem kell aggódni, mivel a legtöbb techcég profitorientált. Minden addig fontos nekik, amíg abból plusz bevételre számíthatnak. Tehát, ha elég felhasználó van, kompatibilis lehet sok más alkalmazás és szolgáltatás a -jelenleg sajnos csak fiktív- közösségi média oldallal. A kínai WeChat például remek pénzügyi funkciókkal van ellátva. Ezt én kiegészíteném edukációs résszel is, mert nem csak húsz év felettiek használják ki a közösségi média adta lehetőségeket.

A Facebook nem rég vezette be a társkereső funkciót, ez pedig nem hülyeség. Ilyen is kell, ezzel a Tindert tudjuk kiszorítani. Sok legyet kell egy csapásra ütni, ez nem lehetetlen. Nagyban függ egy esetleges projekt sikere azon, hogy milyen az oldal megjelenése, mennyire stabil az oldal működése. Ezen túl a TikTok példájából is lehet tanulni, hiszen divattá vált, így sokan olyanok is regisztráltak, akik sose használnák azt az alkalmazást. Designra szerintem kellemes példa az Ello, amiről a 444.hu is cikkezett, habár ők a szokásos meleglobbi-szekeret tolva amiatt írtak róla, mert az LMBTQ+ közösség kedveli ezt az oldalt. Ennek az oka az, hogy nem kell valódi nevet használnunk. Az Ello megjelenése minimalista, valamelyest monokróm, az biztos, hogy előremutató és modern.

De mi a helyzet a nevekkel? Szerintem is jó, ha az ember anonimitást élvez, tehát nem valós, hanem általa kitalált nicknevet használ, viszont szükséges, hogy ne lehessen végtelen mennyiségű fiókot létrehozni. Erre lehet jó megoldás az, ha mindenki csak egy felhasználót hozhat létre azzal, hogy megadja az adatait, ami közül az oldal adatbázisában csak a személyi szám marad tárolva, az is titkosítva. Így az adathalászatnak is búcsút inthetünk úgy, hogy kiszűrjük a fake felhasználókat.

Németországban a (nem mellékesen szintén a Facebook kezében lévő) WhatsApp népszerű, ha az emberek chatelni, vagy VOIP telefonálni akarnak. A WhatsAppnak további előnye, hogy a két végpont között titkosított beszélgetést biztosít, így biztonságosan tudunk rajta írogatni, telefonálni. Ez is egy fontos funkciója lehet az internetes Zionnak. Ha már mátrix utalásnál tartunk, ez nem is lenne rossz név, ha egyszer létrehozza valaki ezt, akkor egy jó latte kávéért cserébe övé a név.

Legyünk bátrak, legyen fizetős az oldal. A Facebookon is fizetünk a szemünkkel, a gondolatainkkal. Ehelyett legyen előfizetéses a rendszer. Nem kell hozzá nagy összeg, havi párezer forinttal már simán összejön erre a megfelelő forrás. A múltban sokan az életüket áldozták a szabadság eszméjéért, mi pedig havi párezer forintot sajnálunk azért, hogy jogunk legyen a befolyásmentességhez? Egyébként ez mindkét politikai oldalon érdeke a tisztességes embereknek. Ezért nem csak jobboldali, de baloldali emberek támogatását is élvezheti ez az oldal. Egy ilyen közösségi oldalhoz nem csak nagyon sok pénzre, hanem komoly szaktudásra is szükség van, hiszen nem születik meg magától. Ezesetben az informatikusok, webprogramozók és sok más, ilyen weboldal létrehozásához szükséges szakemberek ambíciójára van szükség. Ahogyan a római költők hallgattak háború idején, úgy ilyenkor nekik is hadba kell állniuk. Nem minden a pénz, léteznek elvek és tisztesség is. Ha kialakul egy nagyobb informatikai szakmai közösség, akkor nem lehetetlen, hogy létrejöjjön ez az oldal. Közösségi támogatás kell pénzügyi és szakmai értelemben is.

Nem veszett fejsze nyele: jó példa erre a legtöbb linux disztribúció is, vagy az OpenOffice. Az internet összekötő erejét erre kell kihasználni, hogy megtaláljuk egymást, és közösen valóban nagy dolgokat hajtsunk végre, megteremtsük a valódi internetes szabadságot. Megszüntessük az internet káros értelemben vett globalizáló hatását. Ha már globalizáció, a Facebookon a fake news is gyorsan terjed. Az oldalnak fontos jellemzője kell, hogy legyen az, hogy csak hivatalosan is létező híroldalak regisztrálhatnak, ehhez egy engedélyezési folyamat kell. Itt fontos megjegyezni, hogy nem ideológia, szellemiség, hanem hivatalosság alapján kell szelektálni, ki üzemeltethet híroldalt. Ezzel elkerülhetők a troll híroldalak, és szándékosan dezinformáló „noname” hírek. Itt megjegyzem, hogy ahogyan a Facebookon is, itt is szükség van a személyes jellegű felhasználók mellett az oldalakra, annyi különbséggel, hogy nem hozhat létre akárki oldalt. Ehhez valamilyen hivatalos visszajelzést kell kérni, pont úgy, ahogyan a Facebook pipával jelöli az ellenőrzött oldalakat. Nekünk a pipával nem ellátott, tipikusan kétes tartalmú oldalakat nem szabad hagyni érvényesülni. Erről szól a transzparencia, akinek nincs hivatalos nyoma, az ne szólalhasson meg a nagyközönség előtt az interneten, így elkerülve az internet ezen veszélyét. Egyébként a hírek is plusz bevételt jelenthetnek az oldalnak, hiszen egy híroldalnak sokkal nagyobb érdeke jelen lenni a közösségi médiában, tehát a hírközlő oldalaktól egy felhasználóért sokkal nagyobb összegeket is el lehet kérni.

Egy ilyennel mindenki csak nyerhet, a mi modern társadalmunkon a világ szeme, pontosabban nézzünk tükörbe, hogy mit tudunk ezügyben tenni, és el kell kezdeni cselekedni, mielőtt még nem késő. Ezzel tudjuk biztosítani a biztonságos összeköttetést és megvédeni a kisebb közösségeket a globalizáció káros hatásaitól, az államot érintő biztonsági kérdésekről nem is beszélve. Decentralizáltnak kell lennie az oldalnak, így védve a minimális adatokat is. Kreativitásra és önfeláldozásra van szükség, máshogy nem megy. Hosszú, és kemény munkát igényel a jobboldali és minden szabadságszerető embertől, de megéri, hiszen az online tér egyre fontosabb, így ez a legnagyobb befektetés egy olyan jövőbe, ahol az interneten igazságos és egyértelmű szabályok vannak, így nem kerülünk hátrányba, ha mást gondolunk, mint amit a mainstream balliberális média.

 

pexels-markus-spiske-225769.jpg

süti beállítások módosítása