Sokan, sok mindent írtak már a Szájer-ügyről. Jól, rosszul, malíciával vagy anélkül, objektíven, amennyire ez lehetséges, vagy érhető elfogultsággal. Sajnos tény, akárhogy csűrjük-csavarjuk, hogy a kormányzó pártok hitelességét, ami a keresztény-konzervatív értékrend képviseletét illeti, nagy csapás érte az ereszcsatornás meneküléssel és a mellébeszéléssel jól leírható történet miatt.
Csak két dolgot ajánlanék megfontolásra mindazon felül, amit már alaposan kivesézett a baloldali sajtó.
Először is, úgy gondolom,
a szexuális orientáció magánügy.
Nem tartozik senkire, és valójában az emberi érintkezés és napi ügymenet szenpontjából nem is lényeges, hogy valaki az ellentétes neműekhez vagy éppen a saját neméhez vonzódik. Persze ezt nyilvánvalóvá teheti, aki fontosnak tartja.
De ahogyan mindenkinek jogában áll nyilvánosan megvallani, hogy meleg, ugyanúgy jogában is áll hallgatni róla. Szerintem ellentétben azzal, ami a progresszív közvélekedés, miszerint az egyetlen helyes magatartás a coming out, az, hogy valaki mindenkinek elmondja, meleg/leszbikus, az is teljesen rendben van, ha valaki ezt titokban tartja. Ha úgy tetszik rejtőzködik.
Ahogyan valakire visszás a melegségét bélyegként rásütni, ugyanolyan visszás mintegy megkövetelni, hogy valaki a szexuális identitását nyilvánvalóvá, közismertté tegye.
Ezeregy oka lehet annak, hogy valaki nem hirdeti úton-útfélen, hogy az ellenkező nemhez vonzódik. Lehet, valaki még felnőtt korában is küszködik ezzel. Lehet, hogy szégyelli, lehet, hogy csak a hozzá legközelebb állók tudnak erről. Lehet, hogy maga sem tudja, hányadán áll saját identitásával. Szóval az, hogy Szájer József sosem állt a nyilvánosság elé az orientációjával kapcsolatban, nem elítélendő. Senkinek nincs a homlokára írva, kivel és hogyan szexel, és ne is legyen! A coming out nem lehet kötelező elvárás.
A másik gondolat, ami felmerült bennem, hogy a „Fideszben nem lehetsz meleg, ezért Józsi elnyomta magában a vágyait” és „a represszióból vad promiszkuitás lett” narratíva Szájer esetében nem feltétlenül állja meg a helyét. Nemrég jelent meg a 24.hu-n egy részletes ismertetés egy 2015-ös brit dokumentumfilmről, ami a londoni drogos, szexpartis melegszcénáról szól. Nem úgy tűnt, hogy azok, akik ezekre járnak, álszent konzervatív politikusok lettek volna, akik vizet prédikálnak és bort isznak. Nem értek a jelenséghez, és nem ítélkezem, de szerintem nyilvánvaló, hogy nem minden meleg, és nem minden a melegségével kapcsolatban diszkrét ember jár párcserélgető, ismeretlenekkel gátlások nélkül szexelő, kábítószerekkel fűszerezett partikra. Ahogyan a heteroszexuálisok közül sem! Attól még, mert valaki különböző okok miatt nem tud/nem képes párt találni, még nem lesz automatikusan „orgiabubus.” Ahogyan Borkai Zsolt sem azért ment el a yachtra fizetett szexért, mert nem volt otthon valaki, aki várta volna. Mindketten azért mentek el, mert megtehették, és úgy gondolták, nem lesz következménye. Mert a szexre úgy tekintettek, mint a szabadidő izgalmas eltöltésére.
Lehet, hogy nem így van, és mindannál, mit leírtam, prózaibb magyarázatok is vannak, de a lényeg, hogy nem attól lesz valaki atomgáz, ha úgy tetszik, erkölcstelen, ami a szexuális életét illeti, mert rejtőzködnie kell.
