Bár a 2020-as év okozott számunkra meglepetést bőven, a valóságshow „szezon” elindulása nem egy közülük. A Való Világ már a 10. évadát kezdte meg idén, így ismét van min egyeseknek szórakozni, másoknak megbotránkozni. Képmutató dolog lenne azt állítani, hogy nem néztem bele soha egyik évadba sem, és ez sem egy a Való Világot fennkölten szidalmazó cikkek közül. A Covid kapcsán merült fel bennem, hogy milyen hatása, szerepe, célja lehet ennek a műsornak most, hogy mi is kicsit hasonló bezártsággal szembesülünk a mindennapokban.
Költöztess össze X idegent, X időre, X nyereményért és hagyd, hogy a kamerák előtt menjenek egymás idegeire.
Ez röviden tömören a valóságshow-k általános receptje. Hogy beválik-e, az nem kérdés, hiszen a formátum nagyon régóta sikerrel veszi az akadályokat hazai és nemzetközi viszonylatban is. A résztvevők ismertséget, és új karrier lehetőségeket remélnek a kalandtól, a nézők pedig drámát és botrányokat. Míg utóbbi általában megkapja amiért jött, a szereplők általában, - néhány kivételtől eltekintve - úgy ahogy vannak, eltűnnek a süllyesztőben.
Az idei évben Való Világot rendezni nagyon furcsa számomra. Eleinte teljesen ellene voltam, hiszen egy komoly és veszélyes járvány időszak közepén vagyunk. Annyi fontosabb és értékesebb tartalmat lehetne ilyenkor sugározni, nem pedig egy ilyen nevetségesen haszontalan műsort. Aztán rájöttem, hogy más szemüvegen keresztül is lehet szemlélni a dolgokat.
Most amikor annyi ember elveszítette az állását vagy otthonról dolgozik, a lakásban töltött idő jelentősen megnőtt. A kijárási korlátozás és a további szigorítások lehetősége mindenkit megvisel, ilyenkor jó lehet egy egyszerű, csupán szórakoztatás céljából készült lagymatag semmit nézni. Tapasztalatból mondom, hogy néha bármit jó nézni amin nem kell gondolkozni. Szomorúan hangzik de így van. Az amerikai vígjáték sorozatokat sem azért nézzük végig többször mert valamiféle intellektuális fejlődést várunk tőle. Csupán jól esik ha néha egy fárasztó nap után el tudjuk felejteni a problémákat és szórakozhatunk egy jót.
A Való Világ hasonló szerepet tölt be Magyarországon. Vannak rétegek akik trollkodásból nézik, vannak akiknek ez a kedvenc sorozatuk. Nem gondolom, hogy meg kéne vetnünk bárkit aki élvezi ezeket, hiszen már maguk a készítők is sokszor csupán a vicc kedvéért tesznek bele jeleneteket, feladatokat. A Gáspár Győző, vagyis Győzike által vezetett kibeszélő műsor például maga a megtestesült trollkodás. Szerintem nincs olyan ember aki azt komolyan tudná venni. Nem célja semmilyen komoly tartalmat vagy üzenetet átadni, annyit tud, hogy szórakoztat. Azt, hogy milyen alpári módon teszi ezt, már lehet kritizálni bőven.
Nagyon érdekesnek tartom, hogy míg évekig nézték az emberek a műsort úgymond „külső szemlélőként”, most ők maguk is kipróbálhattak egy hasonló helyzetet. A járvány első hónapjaiban mi is megtapasztalhattuk a teljes bezártság „élményét”.
Ételrendelés, szabályozott bevásárlás, hetek, hónapok egy lakásban. Ez a párhuzam pozitívan és negatívan is elsülhet. A bezártság után miért nézzünk szintén bezárt embereket? – gondolhatják sokan. Azonban akár együttérzést is kiválthat ez a tényező, ami egy Való Világ kaliberű műsornál elég furcsán csenghet.
Végső soron a szereplőket a villába vezényelték (szigorú tesztelés és karantén után), a műsor elindult, és mindnyájunknak adott a lehetőség, hogy „élvezzük” ami kisül belőle. Én személy szerint abba a táborba tartozom aki az otthonmaradás mellett nem szívesen néz bezárt embereket, de nem gondolom, hogy bárki rossz ember lenne ha ő igen. Összességében mindenki saját maga felelős a lelki egészségéért ezekben a különösen nehéz hónapokban, így ha az a néhány TV előtt töltött perc valakit jobb kedvre derít, akkor mi is el tudjuk viselni az ezzel járó plakát/hír/reklám áradatot.
Kép: https://rtl.hu/rtl2/valovilag/tizedik-alkalommal-ter-vissza-a-valovilag