Nagyon szép film a Hillbilly Elegy, szó szerint Bugris elégia, hivatalos magyar fordításában Vidéki ballada az amerikai álomról. Ne higgyünk a kritikáknak, higgyünk a nézőknek!
Először is nagyon is magunkénak érezhetjük mi, magyarok, vagy inkább talán mi, közép-kelet európaiak.
A film jelentős része Ohio államban játszódik, amely köztudottan az a hely Amerikában, ahol most is a legtöbb magyar él. A főszereplő kamaszkori énjét alakító színész neve nem más, mint Owen Asztalos, az egyik executive producer Diana Pokorny, és a főhős egyik rosszéletű fiatalkori barátja lengyel származású a filmben. A syrup-ot, az amerikai palacsintára öntött juharszirupot szörpnek ejtik a filmben, a nagypapa papó, a nagyi mamó.
Másodsorban van benne valami olyasmi, amit ritkán látunk manapság filmekben. Valami egészen sajátságos együttérzés, könyörület és szeretet mutatkozik meg benne a szereplők iránt. Nagyon egyszerű tanulságai, ha tetszik, tanításai vannak, mint például „egyedül a család számít,” amelyek elcsépelt közhelyek lehetnének, ha nem nemesednének egészen páratlan kifinomultsággá főhőseink esendősége által. Az utolsókból itt elsők lesznek, és az önfeláldozás természetes.
Nem akarnék szpoilerezni, ezért nem írom le részletesen a sztorit, de a lényeg, hogy egy nagy, szerető, de divatos szóval tökéletesen diszfunkcionális, Amerika egyik gazdaságilag legelmaradottabb részéről, az Appalache-hegyvidékről származó család legkisebb tagja hogyan valósítja meg azt, amit a többieknek nem sikerült: hogyan lesz a hétköznapi értelemben véve is sikeres és magasan iskolázott. A több generáción át tartó függőségek – drog, alkohol – és rossz döntéseik által megbéklyózott emberek közül a Yale egyetemre kerülő J.D. Vance, akinek az azonos című memoárjából készült a film, nem tagadja meg a felmenőit és azt, honnan jött, hanem bizonyos értelemben büszke is rá. Amikor egy elit egyetemistáknak rendezett karrier-orientációs vacsorán az egyik nagy cég képviselője redneckeknek, vidéki surmóknak nevezi főhősünk földijeit, ő kikéri magának, és közli, az édesanyja valószínűleg értelmesebb az asztalnál ülők többségénél, pedig csak gimnáziumot végzett. Amy Adams tökéletes alakításának köszönhetően egyébként ezt el is hisszük mi, nézők, pedig egy olyan édesanyáról van szó, aki élete nagy részében drogfüggő volt, és biztosan nem volt példás szülő.
Ami nagyon jó a filmben, hogy nem akar szociodráma lenni.
Nem boncolgatja azt, mekkora szerepe volt a helyiek sorsában a nagy ipari övezetek hanyatlásának, a munkahelyek elvesztésének, a segélyezetti kultúra elterjedésének, és a mindezekkel gyakran együtt járó szerhasználatnak. Mindezekre persze van utalása filmben, de nagyon finoman. A film valójában az egyéni felelősségről szól, arról, mi magunk vagyunk a saját sorsunk alakítói.
Találó a magyar cím, hiszen zseniálisan megmutatkozik a filmben a valódi, romlatlan, nem cinikus értelemben vett amerikai álom. Az, hogy kemény munkával, kitartással és az adódó esélyek megragadásával viheti az ember valamire. Hogyan kerülhet be valaki a Yale-re, ha okos, de nem azon kevesek egyike, akik teljes ösztöndíjat nyernek el? Hát úgy, hogy elmegy tengerészgyalogosnak, és a leszerelés után a hadsereg finanszírozza a tanulmányait! Ezt teszi a főhős is. És ne feledjük ki a képletből a hitet sem. Igen, ez a vidéki Amerika még hívő, és a film is egy rádiós prédikációval kezdődik, amelyben az igehirdető arról beszél, ha az emberek nem adják fel, felemelkedhetnek minden nehézség dacára. Amikor mamó haldoklik, a még tengerészgyalogosi szolgálatát töltő J. D. egyenruhájában a Bibliából olvas fel a kórházi ágynál.
Néhány szót a filmbeli mamóról, akit Glenn Close alakít zseniálisan. A TB-alapon kiutalt hatalmas szemüveg, a szájból folyton kilógó bagó, a folytonos zsörtölődés csak a felszín. Ő a nagyi, aki mindig ott van, ha kell, aki kihúzza a lányát és az unokáját a csávából, akiből csak egy van. Aki kártyázik az unokájával és közben Terminátort néz a tévében, és végszavaz Arnold Schwarzeneggernek. Aki magához veszi J.D.-t, amikor látja, hogy lányáéknál bizonyosan elkallódik. Aki, bár szól, hogy „nem fog örökké élni,” mégsem becsülik meg igazán. Mindaddig, amíg J.D. fültanúja nem lesz a mamó párbeszédének az ételfutárral. Mivel erőn felül költekezve megvette unokájának a majdnem kilencven dollárba kerülő programozható számológépet, nem maradt pénze a gyógyszereire abban a hónapban, és arra sem, hogy két adag ebédet rendeljen, ezért gyakorlatilag némi ingyen elemózsiát kunyerál ki a futártól. Majd az étel nagyobbik részét unokája tányérjára teszi, és mosolyogva, minden mártírkodás nélkül enni kezd. J.D. életében ez a fordulópont. Felismerve az önzetlen önfeláldozás és szeretet erejét, „rendes gyerek” lesz. Az iskola mellett munkát vállal, otthon átveszi nagyanyjától a házimunka végzését, és példás tanulóvá válik. Jutalma eleinte „mindössze” az a leírhatatlan büszkeség és elégtétel, amely mamó arcára kiül az első hibátlan algebra dolgozat bemutatásakor. Azt hiszem, szerencsések azok közülünk, akiknek ilyen nagyijuk volt-van.
Megható, elgondolkodtató film a Hillbilly Elegy. Szánjunk rá kicsit több, mint másfél órát a kijárási tilalom idjén, szerintem megéri.
