Reaktor

Trump titka: nem vetette meg a saját szavazóit
Az elnök republikánus szavazókkal kapcsolatos attitűdjére világított rá Tucker Carlson a műsorának monológ részében.

2021-01-07t044821z_1346569149_rc2s2l93ty3i_rtrmadp_3_usa-election-trump-1-1.jpg

(Kép forrása: indianexpress.com

Mint minden nagy horderejű esemény kapcsán, a Capitolium ostroma után is párhuzamos magyarázó narratívák, vagy ha úgy tetszik párhuzamos univerzumok keletkeztek úgy az USA-ban, mint Magyarországon és a világ minden részén.  Ez valószínűleg nem új jelenség a történelemben. Gondolom, Julius Caesar meggyilkolását is egyesek a zsarnok jogos eltávolításaként, míg az ellentábor tagjai aljas puccsként értelmezték az ókori Rómában. A mostani értelmezések alapvetően arról szólnak, hogy Trump volt a hibás vagy nem Trump volt a hibás a „sajnálatos eseményekért.” 

Többek között erre világított rá január 8-án Tucker Carlson Fox Newsos műsorának monológ részében. Ismét nem fukarkodott az erőteljes megfogalmazásokkal, amikor összegezte, mi a közös szerinte a demokrata és a republikánus politikai elitben.

Röviden: az, hogy nem érdekli, mi lesz a szavazóikkal, a republikánusok ráadásul megvetik őket.

De mire is gondolt pontosan Carlson?

Először is, kifejtette, hogy gyakorlatilag öt éve minden nap Trumpról szólt az amerikai médiában és politikában.  Szerinte nem volt még olyan elnök az amerikai történelemben, akire ilyen monomániásan ráfixálódtak a nyilvánosságban.  A Kongresszus épületének elvakult Trump-szavazók általi ideiglenes elfoglalása kapcsán is szinte mást sem lehetett hallani, mint azt, hogy Trump így, Trump úgy, arról nem is beszélve, milyen elképesztő túlzásokra ragadtatták magukat egyesek,

a még hivatalban lévő elnököt például “belföldi terroristának” bélyegezve. 

Amiről azonban szinte egyáltalán nem volt szó, az volt, hogy vajon mi a problémája az átlag amerikaiaknak, ők mit szeretnének, mi miatt aggódnak, mondta Carlson.

A politikusoknak ugyanis, mondta, szavatossági idejük van. Előbb-utóbb mindegyiknek lejár az ideje. Így lesz ez most Trumppal is, aki februárban már nem lesz az amerikai hadsereg főparancsnoka, nem rendelkezik majd az ország nukleáris arzenálja, sőt, valószínűleg még a saját Twitter fiókja felett sem, mondta keserű iróniával Tucker.  Az amerikaiak viszont, az egyszerű emberek, nem mennek sehova. „Nekünk nincs a birtokunkban másik ország útlevele. Mi itt maradunk. Velünk mi lesz?” kérdezte a műsorvezető.  Ez az, ami úgy tűnik, az amerikai politikai elitet, legyen az demokrata vagy republikánus, hidegen hagyja Carlson szerint.

Felidézve néhány kifejezést, amivel azokat illették mindkét oldalon, akik a Capitoliumnál akcióztak, illetve mindazokat, akik megkérdőjelezték a választások tisztaságát, Carlson megállapította: az amerikai politikusok megvetik és lenézik az átlagos amerikai szavazót. Szerinte egyenesen utálkozva néznek rájuk, „a prolikra.”  Különösen igaz ez a republikánusok többségére is.

A republikánus politikusok nem értik, hogy nekik nem az a feladatuk, hogy „megvédjék vezetőik személyes reputációját, hanem hogy megvédjék a szavazóikat,”

ami alapvetően az amerikai szabadságjogok védelme is egyben, jelentette ki Carlson, felidézve, hogy a Kongresszus épületénél történtek ürügyén máris példátlan támadások érik a polgárjogokat. Olyan kijelentések hangzanak el, hatalmi pozícióban lévő emberektől, hogy aki támogatja Donald Trumpot, ne ülhessen többé repülőgépre, ne használhassa az internetet, vagy többé ne jelentethessen meg könyveket. 

Többen elkezdték „a fehér felsőbbrendűség”  és a „rasszizmus” megnyilvánulásaként értelmezni a Capitoliumnál történteket. 

Természetesen mindez nem igaz, mondta Carlson, hozzátéve, hogy a baloldal pontosan tudja, ha sokat ismételgetnek valamit, előbb-utóbb elhiszik, ezért „akarják uralni a nyelvet. A szavaknak következményeik vannak,” mondta. A jobboldali politikusok pedig nemhogy ellenállnak ezeknek az abszurd narratíváknak, hanem semmit sem tesznek, sőt esetenként csatlakoznak a hazudozáshoz. 

Ez Carlson szerint azért van, mert a republikánusok nem szeretik a saját szavazóikat, különösen azokat nem, akiket Trump vonzott be a pártba. Ahogy mondani szokás, „a vidéki klubtól a lakókocsis telepig” „süllyesztette” a párt szavazói bázisát. A Trumpra szavazó alacsonyabb státusú emberektől kirázza a hideg a republikánusokat, de nem csak őket – az egész establishmentet Carlson szerint.  A munkásosztálybeli fehérek arra emlékeztetik a hatalmon lévőket, honnak jöttek, vagy hová süllyedhetnek le. 

A Trump elleni gyűlölet valójában nem is annyira Trumpnak szól, mint a szavazóinak.

A politikai elittel szemben Trump, fejtette ki Carlson, akármilyen gazdag is egyébként, egy a szavazói közül. Nem vetette meg őket. Trump szeret McDonaldsos kaját enni, és ezt nem is titkolja. Őt nem rázza ki a hideg a saját szavazóitól, és ez volt Trump titka, ez az, ami miatt több mint 74 millió amerikai Trumpra szavazott, zárta gondolatmenetét Carlson.

süti beállítások módosítása