Joe Biden a kulturális marxizmus elkötelezett rajongójaként új időszámítást jegyző kormányzásának első rendeletével máris csatasorba állt az egyenlőtlenségek felszámolásáért vívott véres harcban, és biztosította a transznemű sportolók részvételi lehetőségét a női versenyszámokban. Ez azt jelenti, hogy biológiailag férfinak született és évekig férfiként nevelkedett, majd időközben nővé avanzsálódott egyedek fognak az eredetileg is női adottságokkal operáló sportolókkal versenybe szállni. Mind a középiskolákban, mind az egyetemeken, és a hivatásszerű élsport berkein belül is.
Azt hihetnénk, hogy a transz közösség eme eget rengető győzelmére a világ feministái ujjongva bontottak pezsgőt, s most a legnagyobb egyetértésben járják a női energiákat aktiváló körtáncot és dobálják rugós bicskával a világot romlásba döntő konzervatív fehér férfiak képmásait, – ahogy az rendszerint lenni szokott – a helyzet azonban közel sem így fest.
Joe Biden kétségkívül progresszív rendeletének következtében először csak egy halk, bátortalan morajlás futott végig a világ vérmes feministáinak táborán, mint egyet nem értésük bizonytalan jele, az idő múlásával azonban növekvő önérzetük menthetetlenül összeroppantotta az LMBTQ közöséggel kötött véd-és dacszövetség megingathatatlannak tetsző bástyáit.
A világ különböző pontjain székelő feminista szervezetek egyesével horkantak fel a szóban forgó rendelet ellen, kérvényeket fogalmaztak, petíciót indítottak, aláírást gyűjtöttek annak érdekében, hogy az intézkedés módosításra kerüljön.
Hogy miért?
Mert Amerika újdonsült elnökének eme remek rendelkezése vérlázítóan igazságtalan versenyhelyzetet teremt: a férfi izomzattal, csontozattal és hormonrendszerrel napvilágot látott transznemű versenyzők legyőzhetetlen ellenfelet jelentenek biológiailag is nőnek született társaik számára. A férfiak testfelépítése, alkata, izomzata sokkal alkalmasabb az élsport űzésére, mint Éva szerencsétlen leszármazottainak, ez pusztán egy olyan tény, mellyel prominens feministáink kezdenek megismerkedni. Eme kedvezőtlen információ következtében zavartan, frusztráltan pillantgatnak maguk köré, szemmel láthatóan nehezen tudnak megbirkózni a hirtelen rájuk zuhant kognitív disszonancia súlyos terhével, tanácstalanul gyűrögetik influencerkedéshez használt „trans women are real women” feliratú pólóikat, és igazán nem tudják, mit is gondoljanak.
Persze, tanácstalan feministáinknak kétségkívül igazuk van, Biden rendelkezése
egyetlen tollvonással semmisítette meg mindazt, amit a még valós létjogosultsággal rendelkező feminizmus kínkeservesen kiharcolt az évek alatt.
Nem véletlenül szivárgott át a felháborodás az elméjüket elhomályosító genderideológia vastag, szürke ködén – Joe Biden intézkedése valóban felbecsülhetetlen károkat okozhat.
Hogy mily mértékben igazságtalanná válna a verseny, azt egy sokat emlegetett példával kívánom illusztrálni: Allyson Felix a legtöbb világbajnoki címmel rendelkező futóolimpikon, a női Usain Bolt, aki 49.26 másodperc alatt futja le a négyszáz méteres távot. Lenyűgöző teljesítmény igaz? Allyson eredményénél közel háromszáz középiskolás fiú futott jobb időt 2018-ban, csak Connecticutban.
A transznemű sportolók versenyeztetésével a küzdelem értelmét veszti, a tisztességes, sportszerű verseny fogalma menthetetlenül feláldozódik a mindent bekebelező genderideológia flitterekkel díszített oltárán, a női sportolóknak esélyük sem lesz a szivárványszínek nyújtotta védelmet élvező társaik ellen, akár a verseny elején is feladhatják a küzdelmet, úgyis hiába.
Eme elhamarkodott, egyenlőségre oly nagyon törekvő terv nem csak a profi sportolók alkotta élsportot teszi teljesen tönkre,
hanem az amerikai egyetemi szférát is, ahol a sportösztöndíj a szegénységből való kitörés egyetlen járható útja.
Ezt a lehetőséget veszik el mostantól a transznemű sportolók a fiatal lányoktól, biológiai nemükkel járó adottságaikat kihasználva.
Be kell vallanom, mint az illatos, ragacsos méz, úgy csorog végig a testemen a kéjes önelégültség. Az általam is rendkívül sokra tartott, végtelenül kompetens feministák újra belekóstoltak genderideológiával fűszerezett, rothadó főztjükbe, mellyel eddig oly lelkesen traktálták a világot. Elérkezett egy újabb történelmi pillanat, amikor saját bőrükön tapasztalhatták meg az eddig tulajdon gyermekükként dédelgetett cancel culture kellemetlen mellékhatásait.
Persze, nem ez volt az első eset, 2015-ben Germaine Greer, köztudottan feminista gondolkodó, filozófus és egyetemi tanár a diplomájának mondhatott búcsút, miután kifejtette azon gondolatmenetét, miszerint a transz nők nem igazi nők. Touché.
Pedig Germaine Greer példamutató feministaként tevékenykedett egész életében, kifejezetten a radikális vonalat képviselve az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseivel, mint
„az angol kultúra gyakorlatilag homoszexuális, abban az értelemben hogy a férfiak csak a többi férfival törődnek.”
És lám, ez sem volt elég a világ nőit mozgósító, méhbizsergető, ciklusösszehangoló körtáncban betöltött kiemelt szerep megtartásához, ha a transzneműek megítéléséből nem megy át valaki a vizsgán. Ennek következtében 2015-ben Germaine sértett szemforgatások és bosszús arcizomrángások közepette adott egy interjút a BBC Newsnight-nak, ahol arról beszél, hogy úgy látszik, hogy
ha olyan dolgot mond, ami a normát diktáló közösség tagjai számára elfogadhatatlan, akkor megfosztják a lehetőségtől is, hogy egyáltalán beszélhessen, továbbá hogy az érzések létezésüktől függetlenül nem legitimálnak semmit, hiszen őt is sokszor megbántották már az életben, de ezen túl kell lépni, és nem azt állította, hogy ne végeztessenek el nemátalakító műtétet azok, akik szükségét érzik, csak ettől nem lesznek egyenértékűek a biológiailag is azzal a nemmel fogant és született egyéb személyekkel.
Ugye ugye, az a főzt mégiscsak ehetetlen, marja a gyomrot, egyenesen öklendezésre késztet.
