A modern irodalomnak van egy hatalmas rákfenéje: a popkultúra, és azon belül a filmek árnyékában születik, él. Onnantól kezdve, hogy ezt az olvasó egyszer észreveszi, zavaróan kilóg a lóláb. A Nyugat íróinak ilyen problémája nem volt, az ő prózájuknak önmagukban kellett cipelnie a történet terhét, nem állt rendelkezésre az a gazdag kontextus, amibe seggest ugorhat egy mai sztori.
De probléma ez a modern irodalomban egyáltalán?
Ernst Cline, a Ready Player One (2011, Moly.hu: 92%) írója olyan tökélyre fejlesztette a visszahivatkozást a popkultúrára, hogy még leírásokkal sem fárasztja sem magát, sem az olvasót, egyszerűen odadobja, hogy
képzeld el X jelenetet Y filmből! Megvan? Na, na pont az.
New York Times bestseller, lefordítva huszonharminc nyelvre, Spielberg filmesítette meg (2018), satöbbi.
A popkultúrából átemelt klisékből építkezés megnemesült!
Lájk, ha felismered a [termék]-et! (hagyatéki eljárás a nyugati civilizáció halála után, Peking, 2039)
Ha ez megfelel tőlünk nyugatabbra, akkor a modern magyar irodalom esetében sem kell idegenkedni ettől, meghaladtuk már Jókait!
"egy olyan történetet, amelyben a főhősnő szuperképességű nők egy csapatával éjszakánként lecsapna családon belüli erőszakot elkövetőkre, akiket válogatott kínzásoknak tenne ki, mint egy Tarantino-filmben."
- Szécsi Noémi író szerint egyre nagyobb számú női alkotó igyekszik belakni az irodalom új és régi témáit és tereit, NLCAFE
Elemzésünk az elmúlt hónap közbeszédében nagy figyelmet kapott írónő, Nagy Krisztina egyik rövid novellájával foglalkozik, amelyik rámutat arra, hogy a kortárs magyar irodalom is van ennyire korszerű.
Megint büdös a víz
Többek között a Jelenkorban is megjelent (2013), valamint az írónő novelláskötetében (2014).
Két perc az egész, tökéletes hossz az Online Olvasónak.
Ha elolvastuk, vessünk pillantást néhány kritikus véleményére a műről és a kötetről:
Ezek a novellák zuhanásszerűen szippantanak be [...] Szeretem az ilyen jellegű szövegeket, mert noha kapunk tőlük valamennyit a szereplők lelkivilágából, sose tudjuk, mit fognak csinálni a következő bekezdésben, nincsenek elvárásaink velük szemben, tabula rasák, tiszta lapok, és azok is maradnak a befejező pontig. Ebbe a kategóriába sorolnám a második ciklusból a Galamb és a Megint büdös a víz című szövegeket is.
- Potozky László: Huszonöt - Várad
Tóth Krisztina prózavilága – vezessen bár nagyvárosi panelházakba vagy levegősebb vidéki tájra – mindenütt felszikrázik. Mondatai szikárak, lényeglátóak. Történetei a balladák sűrítettségét, szaggatottságát idézik. Folytathatók lennének, miként az elmúlt negyedszázad, melyre ráférne egy alapos paradigmaváltás, s ezt szintén Tóth Krisztina dokumentálhatná.
- Artzt Tímea: Tóth Krisztina bemetszései - Bárka online
A gyerekek, a kamaszok, a fiatalok: az ő kiszolgáltatottságuk olykor némán ordít egy-egy darabból (Megint büdös a víz;
[...]
az esendőséget elviselő tartás igénye, mely nagyképűségtől, álhumanizmustól, (nő)irodalmárkodástól és fölösleges illúzióktól mentesen tartja fönn a magasrendűen kiművelt prózaírói habitust, a novellaművészetet, töretlenül jelen van ebben a kötetben.
- Radics Viktória: Sebeivel olvassa - Magyar Narancs
A kötet legjobb darabjai (Ahogy eddig, Megint büdös a víz, Plágium) nincsenek igazán befejezve, csak úgy abbamaradnak, és nekünk kell továbbgondolnunk a nyitva hagyott történetet.
- Juhász Katalin: A valóság fragmentumai - ujszo.com
A Megint büdös a víz a kötet egyik legkiválóbb darabja, amely nem akar egy jól megragadott pillanatnál többet átadni. [...] a nagy természetességgel gördülő történet humorának, a legapróbb mozzanatok atmoszférateremtő erejére építő struktúrának köszönhetően mégis teljesen Tóth Krisztinás marad.
- Huszár Tamara: Pillanatyni életzavar - KULTer.hu
TLDR a szakma egyöntetű véleménye: 
Pozitív fogadtatás. A magyar irodalmi élet nem a beefekről szól, nem zéró összegű játszma, ha az ember nincs feketelistán, garantált a dicséret, mint a pontgyűjtő matrica a pénztárnál.
Ha esetleg kevésbé pozitív az olvasó első benyomása a Megint büdös a vízről, emlékeztetnénk, hogy a mű
modern, urbánus fogyasztóknak íródott
és ez alapján fogjuk vizsgálni. Az, hogy a magyar neurotikus vidéksploitation jegyeit magán viseli, mi több, ez talán a mű gerince, nem hátrány, sőt!
Kontextus
2013-ban publikált novella, és mobiltelefonról is szó esik benne, tehát a belátható közelmúlt / fukuyamai hosszújelen számunkra is ismerős környezetében vagyunk. 2013-ban már egy éve piacon van a Tesla Model S, és az aktuális iPhone az 5S (asztroszürke 5, kicsit tovább bírja az akksi), és már több mint egymillió PayPass-os bankkártya volt forgalomban Magyarországon, amivel le lehetett nyűgözni a nyugati turistákat a Király utcai trafikban.
Kalandunk tehát inkább földrajzi, mint időbeli; a globalizált, otthonos egyenkultúránkból készülünk fejest ugrani valami borzongatóan másba. Idegenvezetőnk a főhős és a narrátor.
Erős, filmes kezdet
A fiú imbolyogva felállt, és a pultra könyökölt. Göndör, fényes haja izzadtan tapadt a homlokára. Kért még egy pálinkát.
[...]
a maradék néhány vendég továbbra is a helyén ült, és elszántan vitatkozott valami környékbeli sertéshizlaldáról, amit be akarnak zárni. A fiú egy pillanatra hátranézett, mert olyan érzése támadt, mintha azok ott az asztal körül rá várnának. Vagyis arra, hogy végre elmenjen.
Első percben gól: kocsmajelenet, béna kívülálló VS kemény helyeik. Marty McFly a Vissza a jövőbe 3-ban (1990). Vagy bármi, tényleg bármi.
Sertéstelep, hízó, disznó: már a hangzása megfelelőt rúg az urbánus dobhártyába, felkészítve az orrot a nehéz trágyaszagra. Vidék. Sár, szar, sáros szar. Mészárlás, belek, gumicsizma.
Ha ez sem elég, a pultoscsaj is megszólal:
– Mi főzzük. Ebbe’ csak szilva van.
Tyúkszarbó' van. Milyen karakter is ugrik be hirtelen? Jó kedvemben vagyok, legyen Balázs Show Erzsi (2006). Nem egy Manic Pixie Dream Girl, nem kell túlgondolni.
Erősen megérkeztünk 'falura, efelől nincs kétség, már csak az áron vitatkozunk.
[a fiú] odabotorkált az egyik alumíniumszékhez, előszedett egy összepréselődött, szottyadt gyümölccsel teli zacskót a hátizsákból.
Nem lesz kúrás, gondolnánk, ahogy komótosan követi a kamera balfaszunkat, de szerencsére a falusi menyecske egy újabb magyar filmes klisével segít szerencsétlen főhősünkön: ő az atavisztikus szexualitást megtestesítő magyar parasztasszony, elsőre Pécsi Ildikó az Indul a bakterházból (1979), kötelező, fél évszázados cameo a kádári-újhullámos filmektől napjainkig.
Könnyű, tüzes, tenyeres-talpas, pajkos szextárgy, kapanyéllel a szájában. Szofisztikáltságában egy közepes tanuló, 12 éves városi lány értelmi szintjén rekedt (legjobb esetben), de gyakorlatban és biológiailag felnőtt.
Itt ugye épp kocsmát vezet, vagy pultot visz, egyszemélyes munka. A szilvás flört után átvezető vágóképek: részegség, fókuszvesztés, zavaros memória, elsötétedés, reggel. Látjuk magunk előtt, segítenek a filmek.
Implicit szex. Lehetne explicit is, a papír elbírná, de nem kell ezzel fárasztani sem az írót, sem az olvasót.
Másnap
Pirkadatkor a hamis vidéki idillbe ringatott olvasónak rögtön sorakoznak a baljós előjelek:
A klórszag kintről szivárgott, a nő éppen feltörölte a söntést
Mondjuk jobb, mint a disznószarszag! Söntés. Sertés. Mikor vágják a disznót? Hajnalban!
műanyagkannák [...] műköves helyiség [...] alumíniumszékek [...] falon körben trófeák
Realizmus. Csóróság. Kultúrsokk. Alienation. Tetemek, hideg csempék: vágóhíd.
De még mielőtt balfaszunk magához térne, a korán kelő bennszülött asszony már el is kapja a tökeinél szerencsétlent, és a túlélési ösztön pillanatnyilag alulmarad a szexuálissal szemben:
Leszopjalak?
[...]
Lassan, szakszerűen dolgozott, közben időnként felnézett, ahogy a pornófilmekben látta.
Bizony, még az érintetlennek hitt falvakban is átveszik a romlott kozmopolita világkultúra mintáit, pont ahogy a modern próza.
Itt tudatosul bennünk az is, ha nem lenne a mobiltelefonos kitérő, hogy modern irodalmi műről van szó, hiszen megteszi azt a bátor avantgárd ugrást, hogy "szopásról" ír, amit egy középiskolai fogalmazás még ma sem bírna el, de egy korszerű, felnőtt történetben kötelező kikacsintás. Nem lenne teljes, ha nem tartalmazna klinikai ridegséggel odadobott vulgárszexualitást, hiszen a fogyasztókban él valahol egy fölnőtt értelmiségi kritikus, aki ül a zsebszínházban egy kis notesszel a kezében, és rezzenéstelen arccal húzza be a strigulát az alapkövetelmények oszlopban, amikor Jézus kiveri a hajléktalan faszát.
Amikor újra kinyitotta a szemét, már közeledve az orgazmushoz, arasznyira az arca előtt egy fél méteres, legyekkel telipöttyözött, ragacsos légypapírt fedezett fel, ami az előbb még nem volt ott.
Légypapír!
Sorakoznak a tetemek a sárgás ragacson. Felriad a városi közönség, aki legyet ritkán lát, és akkor is szalvétával szedi fel, vagy morzsaporszívóval.
Bevallom, így, a szexjelenet után az írónő az én kezdődő merevedésemre is rácsapott egy mogyoróvesszővel. Kezdtem már izgalomba jönni, bevitt a csalánosba! Úgy haptákba vágtam magam, hogy lefejeltem a légypapírt. A macska ijedtében föllökte az aludttejes csuprot.
De lendüljünk túl ezen a jump scare-en, hiszen ez csak egy felkészítés a főhősünk feszült orgazmusát követő, valódi, sokkoló klimaxra:
Még mindig ugyanabba az irányba nézett bambán, öntudatlanul, ki a kertbe, amikor a nő már papírzsebkendővel törölgette a száját, aztán felegyenesedett, és hozzásimult.
– A fát nézed? Nagyon öreg fa. Majdnem százéves.
Nagyapám arra akasztgatta a zsidókat.
Hoppá, mi?
Na, na, na? Baljósak voltak az előjelek? Hoppá, mi!
Meglepődtünk? Dehogy! Pont ez a lényeg, ismerős, várt, megerősítő sokk. Utólag már két - villamos - megállóval ezelőtt is láttuk jönni.
Nem csak a magyar vidéksploitation sajátja ez. Hol van még ilyen twist a világkultúrában? Valamiféle baljós idill mögött megbúvó sötét titok? A normalitásnak eladott létet szétfeszíteni akaró, elfojtott tabuk kibuggyanása, amikor a szőrt kettéfésülve megtalált gennyes hólyagba társadalomtudósi szikével nyit tisztitó fényt a mesélő?
Hirtelen annyi neuron tüzel, hogy papírzacskóba kell lélegeznem, nehogy rohamot kapjak. Lecsapok az elsőre: Amerikai szépség (1999)! A Náci Tál!
Hoppá, mi! Igaz ott azért még van egy csavar, a náci buzi is! Bocs ha elspoilereztem, nem mai film.
Itt ilyen ráadás nincs, de Erzsi azért fokozza:
Le is van velük fényképezve, ha akarod, megmutatom… Hova mégy, mi? Ki se fizeted a kávét? Hülye kis pöcs!
A pultoslánynak nem erőssége a pillow talk.
Főhősünk balfasz-alakú lukat ütött a kocsmaajtón, így szaladt keresztül a falun, majd úrrá lesz rajta egy városi kór, amit a helyi körzeti orvos sem ismerne fel:
Előregörnyedt, és az út széli, poros fűcsomókra rókázott. Tőle pár méterre világoskék artézi kút állt.
Pánikroham! Görnyedés, bénító rosszullét.
Nem jön azonban a piócás ember, helyette - már csak ezen, műfaj-(újra)definiáló novella okán is mondhatjuk - a vidéksploitation kötelező eleme, a bizarr elköszönő kép következik:
Ekkor vette észre a kisgyereket, pontosabban először csak a meztelen, koszos lábát. [...] Kezében bádogvödröt tartott. [...] Gyanakodva figyelte, mit csinál a tornacipős idegen, aztán egyszer csak megfordult, és szaladni kezdett visszafelé a földúton a távoli, rozzant házsor felé. Lóbálta a kezében a vödröt, úgy kiabált:
– Megint büdös a víz! Megint büdös a víz!
Vidéki típusú találkozások. Bendegúz. A kis bice-bóca.
Feral kid, Mad Max 2 (1981)
Ez bónusz szociotrip végképp beteszi az ólajtót.
hunyorogva próbálta kitalálni, merre lehet itt a legközelebbi buszmegálló.
Értékelés
A szőrös szívű szerkesztők egyik szabálya, hogy ne feltételezzünk mélységet ott, ahol a szerző egyszerűen lusta vagy közhelyes is lehetett. Én ezt azonban megszegtem, és próbáltam a vidéksploitation-holokauszt-neurózis-omg mögé többet látni, mint kiderült, helyesen.
Az internet pöcegödrének sakáljai, akiket digitális köztisztasági megfontolásból sem idézni, sem linkelni nem fogok, elsők között hozták fel a szilvafa problémáját:
egy gyümölcsfa, főleg egy öreg gyümölcsfa nagyon törékeny, még egy gyereknek is veszélyes felmászni rá, ráadásul ha rendesen metszik, akkor az ágai is elég alacsonyak, hogy állva lehessen szedni. Akasztásra alkalmatlan.
Nem kizárt, hogy ez az írónő által szándékos, így mutat rá, hogy szimbolikus az egész: a reggeli ébredés terrorja a városi ember egyéjszakás kalandjának másnapja, amikor a partner szerelmes szemekkel, túlzottan ragaszkodóan ébred. Még a családi fotóalbumot is hozná, a következő pedig az, hogy bemutatná a szülőknek, ha lehet már aznap délben. Ezért a pánikszerű menekülés.
Szilvafa, családfa, leszakította a gyümölcsöt (megdugta a lányt), és most kötelezettséget kapott. Akasztás => kötél. Elkötelezni magát a modern embernek = halál.
A másik jellemző kritika, hogy a magyar fish-out-of-water, budapesti vidéken sztorit jóval szórakoztatóbban - és a parasztokkal kegyelmesebben - mutatja be sok, létező mű. Például Vetro elvtárs a Veri az ördög a feleségétben (1977) a főszereplővel rokon karakter, mégis tudunk együtt nevetni a házigazdákkal, miközben mi is érezzük a vendég gyomoridegét. De ha csak a kötelező olvasmányoknál járunk, a Tüskevár is elegánsabban kezelte ezt, Matula bácsi nem mesélt arról, hogy mennyire jól lehet a lápban levezényelni egy etnikai tisztogatást. Jegyezzük meg, kissé gyanús, hogy kerülte a témát.
Ezt azonban nem lehet egy rövid novellának felróni: a nüanszoknak itt nincs helye. A klisé időt és energiát spórol alkotónak és fogyasztónak, 2021 van!
Ne tévesszük össze az igénytelenséget a hatékony kommunikációval: céges emailt sem úgy írunk, mint Jókai!
Gondoljuk, sőt, írjuk tovább!
Tovább megyek, a írónőről azt is feltételezem, hogy szándékában állt az urbánus vidékfelfogás hisztérikus szemellenzősségét parodizálni egy vegytiszta, rövid, feszes novellában, egyfajta shit testet írni, amin az igénytelen kritikus orra bukik. Ha így szemléljük ezt a művet, a "Megint büdös a víz" egy mérce, egy jövőbeli hivatkozási alap bármilyen, részint leereszkedő, részint rettegő vidéksploitationnek:
A Népszavában megjelent egy újabb publi a kicsi, elképzelt faluról, ahol a jobboldali polgármester él az első éjszaka jogával? A Népszava megint büdös a vizezett egyet.
A mű azonban nem csak kiváló mérce, hanem inspiráció is további novellákhoz: bemutatni az eseményeket egy teljesen normális szemlélő szemszögéből, rámutatva a főszereplő-narrátor valóságtorzító pszichózisára. A falusiak kicsit csipkelődve, de segítően viszonyulnak a városi gyöttmenthez, aki rettegve, sértődve kerül hisztériaspirálba, ami előtt értetlenül állnak, de remekül szórakoznak, amíg sietve fel nem száll a rossz buszra.
Vagy megírni ugyanezt Budapestre kalandozó vidékivel, van az is elég sokkoló, a mocsok, az őrültek az utcákon, az atomizált tahók végeláthatatlan sora, konstans pánik attól kezdve, hogy leszáll a népligeti buszpályaudvaron.
Megint büdös az aluljáró
Lehetne sorozat: Megint büdös a víz, Még mindig büdös a víz, Büdös a víz: Tokyo Drift. Olvasnánk!
Sok van még ebben az értékes kis szilvamagban.
A mi értékelésünk:
S hogy jó példával járjunk elől, nem csak a mű gondolatserkentő erejét, hanem a klisék fontosságát is bizonyítva, az "artézi" kutak elterjedtségét alapul véve virtuális vidékbarangoló játékot kínálunk kritikánk végén:
Megint büdös a víz - ivós játék Google Maps-szel
Szabályok: le kell dobni a street view pint Magyarországon, és körbenézve az utcaképen kell hogy legyen egy nyomós kút. Háromszor lehet próbálkozni: ha harmadikra sikerül, mindenki más iszik, ha nem, a dobó iszik.
Ha már az első dobásra sikerül, mindenki más kettőt iszik.
Ha másodikra sikerül, aki először elkiáltja magát, hogy "megint büdös a víz!!!", kimarad a körből, és mindenki más kettőt iszik, a dobó is.
Aki rosszkor kiáltja, hogy "megint büdös a víz!!!", a büntető szilvapálinkából iszik.
Ha távolsági busz van a képen, és valaki azt kiáltja "Hova mégy, mi? Ki se fizeted a kávét? Hülye kis pöcs!", mindenki más iszik. Ha elrontja - mondjuk turistabusz, pontatlanul idéz -, ő iszik büntető szilvapálinkát.
Jó játékot!
