(Kép forrása: taibbi.substack.com)
Az Afganisztánban harcoló amerikai egységek történetet sokféle film, videoklip és rengeteg reklám is feldolgozta. A legtöbb amerikai fiatal, aki belecseperedett a külföldi háborús hírekbe, kérdések és kritikák nélkül elfogadja, hogy az amerikaiak által az országban végzett cselekmények őértük, a hazájukért történnek. Számukra ez a csatatér távoli, mégis fehér zajként jelen van az életükben. Megszokták. Vannak azonban, akik sokkal kritikusabban szemlélik a helyzetet. Adrian Bonenberger, háborús veterán emlékszik vissza Matt Taibbi interjújában a - kicsit kevésbé holywoodi - helyzetre, reflektálva Joe Biden áprilisi bejelentésére.
Kegyetlenség, Pazarlás, Korrupció
Bonenberger az Afgan Post című művét úgy indítja és úgy is zárja le, mint általában egy sokat látott katonaember: lelkes idealistaként kezdi, majd megtörik, kiábrándul, végül megpróbálja legalább magába fojtani a minden érzését felváltó dühöt és elkeseredettséget. A könyv idézetei furcsa hangulati magasságokból indítanak:
Az életem szinte tökéletes harmóniában van ... Erre törekedtem, az egyensúly érzésére, a világgal való együttélésre. Az én munkám ebben a pillanatban pontosan az, aminek lennie kell, se több, se kevesebb. Jó parancsnok vagyok, ember ... Az életet korrektnek érzem.
-írja a fiatal katona. Pár száz oldallal (ami a valóságban majdnem sok-sok év) pedig ennek a szöges ellentéte:
Mit csinálunk... Ennek semmi értelme.
Vagy ami még elkeserítőbb:
Ezek az emberek a kétségbeesés megtestesítői; az élet, a fejlődés reménye nélkül, vagy egy betegségre, vagy valami balesetre, vagy gyilkosságra, korai halálára várnak.
Biden amerikai elnök 2021. április 14-én jelentette be:
(..) arra a következtetésre jutottam, hogy ideje befejezni Amerika leghosszabb háborúját.
Erre magyarázatként az elnök kifejtette:
Afganisztánba mentünk, annak biztosítására, hogy Afganisztánt ne használják bázisként, ahonnan ismét megtámadhatnák hazánkat. (...) ezt megtettük. Elértük ezt a célt. ”
Vajon tényleg elértük? Az amerikai író-veterán egészen máshogy látja a kérdést.
Pénzszórás, csak hogy egy példát nézzünk
Háborúzni nem olcsó, még az árának a fele is irdatlan sok, de azért, ha használjuk a józan eszünket, akkor talán mégis jó, ha meg tudjuk felezni. Bonenberger csak pár példát hozott az amerikai hadsereg műszakilag nem éppen átgondolt felszerelésére. Az egyik ilyen a Humvee-k nagyszériás cseréje Pakisztán határában MRAP-kra.
A Humvee egy nagy mozgékonyságú csapatszállító terepjármű, robosztus felépítéssel, V8-as, dízel szívómotorral. A veterán mondandójához kiemelném még egyszer a nagy mozgékonyságot. Az amerikai csapatok a kiküldetéseken olyan utakat hoztak létre, amin ez a jármű praktikusan tud közlekedni, nem probléma a súlya. Később az új hadrendbe állított MRAP páncélozott, aknabiztos berendezés tömege és komótossága még valamennyire megszokható volt, de a tudat, hogy a felpáncélozott Humvee-k cseréje (a tönkrement utakat nem számolva) 50 milliárd dolláros projekt volt, már kevésbé. Nem is bírták vele sokáig, 5 év múlva ezeket visszaküldték a feladónak, ma pedig az anyaország rendőri egységei szántják vele az amerikai utcákat. Amerikában erre egyébként egy külön, "1033"-nak nevezett program is van, melynek keretei között, ami a fronton nem jön be, azt felvásároltatják az amerikai lakosság rendőri egységeivel.
Jó kérdés, hogy hányszor fizetik még ki az amerikai polgárok ezeket a járműveket, és mennyire fognak Kelet-Texas békés lakosai furán nézni egy aknabiztos, rakétaálló ajtókkal felszerelt MRAP-re.
Az ex-katona elmondása szerint az amerikai hadseregben nem egyszer a farok csóválja a kutyát. Megvetetnek velük számtalan kommunikációs eszközt, fegyvert, járművet, kiképzik őket a használatra (megkísérlik), holott a vezetők már az elején kijelentik, hogy erre semmi szükség nincsen, nem fogják használni. Mesélt egy olyan kommunikációs eszközről is, mely hasonló nagyságrendű összegekbe került, és már az elején problémák akadtak vele. A csapatban senki nem tudta megtanulni a kezelését, csak egy fiatal srác, aki valahogyan rájött a működésére, jutalma pedig nem maradt el: az ő tisztje volt az, hogy amikor új kód érkezik, ő végigszaladjon a csatatéren egyesével a katonákon, megállítsa őket, és lefrissítse az eszközüket. Praktikus. Életszerű.
Meddig még..
A riporter, Matt Taibbi kérdésére, miszerint mi volt a terv, meddig és miért maradnak, összetett a válasz. Tíz éve a koncepció szerint addig állomásoznak kint, amíg el nem fogják Bin Ladent. Utána az átcsoportosítás valahogy elmaradt. Innentől egyre többféle érv marasztalta a csapatokat.
Ha tíz embert kérdezel, miért vagyunk Afganisztánban, vagy miért éppen Irakban, akkor tíz különböző, egyformán hihető választ kapsz. (..) Vietnámban nem ez volt a helyzet. Vagy egyetértettél azzal, hogy miért vagyunk Vietnámban, vagy nem értettél egyet vele, de hivatalosan azért voltunk, hogy megállítsuk a kommunizmust. Hólyagosan hülye és kudarcot valló ötlet, de ottlétünk valamilyen formában legalább kapcsolódott a kommunizmushoz.
-állítja Bonenberger. Vietnámhoz képest Afgansztánban különféle vélemények vannak, valaki szerint ásványi kincsek miatt, valaki Kínát hibáztatja, valaki még Bin Ladennél tart, mások szerint ez világszinten a terrorizmus ellen van, megint mások szerint ez puszta férfiak közti hatalmi játék (amire van ugye egy rövidebb, szalonképtelen szó, amit én nem használhatok).
A veterán elkülöníti a nők jogait. Visszaemlékezéseiben elmeséli, mennyire elérzékenyült, amikor Kabulban kék farmeres lányokat látott sétálni. Jól nézett volna ki, ha ezzel a képpel zárul az interjú, de Adrian őszinte ember, és elismerte, nem ezért voltak ott. Csupán megtámasztotta a lelküket egy időre az élmény, de a valódi ok nem a női jogok voltak.
Amit nem lehet máshogy hívni, csak úgy, hogy csalás
Az anyaország elképesztően nagy összegeket áldoz a külföldi létesítményekre. Egy 100 millió dolláros kórházi létesítményt az amerikai katonák jelenleg meg sem tudnak közelíteni, és csak találgatni tudnak, tényleg kórházként működtetik-e a helyiek.
A legnagyobb ilyen "üzletként" Bonenberger azt a 20 millió dolláros, tálibok által irányított területen üzemelő iskolaépületet említi, melyről a nem sokkal később esedékes felülvizsgálatkor derült ki, hogy kezdettől fogva toborzóirodaként üzemeltették a tálibok.
Adrien az interjú végén a legfontosabbnak azt ítélte, hogy a táliboktól független helyieknek biztonságos hátteret nyújtsanak, és ő is minden erejét erre fókuszálta. Például nemet mondott a helyi drogkartellek elleni bevetésekre, hiszen ez már Afganisztán belső problémája.
Hogyan tovább?
A Council on Foreign Relations elemzése szerint a továbbiakban Biden három irányba indulhat: vagy kivonulnak a békemegállapodás szerint Afganisztánból május 1-ig, vagy a megállapodást megszegve a régióban maradnak, vagy pedig haladékot kérnek arra hivatkozva, hogy pont az afgán oldal szegte meg a békefeltételeket, és ezzel időt is nyernek. Biden az első opcióval kapcsolatba azt nyilatkozta, nem tudja még elképzelni, hogy lehet szervezetten kihozni a katonákat határidőre Afganisztánból, de azt sem tartja valószínűnek, hogy egy év múlva ilyenkor még amerikai katona lesz az országban.
