Gimnazistaként sosem voltam éltanuló, habár volt pár tárgyam, amiben tudtam kiemelkedő lenni. Nehezen jöttem ki a mesterségesen alkotott közösséggel, és a legtöbb tanár se tekintett rám pozitívan. Egyrészt a véleményem mindig hangoztattam, másrészt megvolt a magam karaktere, ezt pedig az iskolákban nehezen tolerálják. Mindig is lázadtam, ahogy ezt a mai napig teszem. Éppen ezért rossz látni, hogy a diákok egy része ezt a lázadást felületesen teszi. Nem a saját fejlődésben lévő egyéniségének elfogadtatásáért harcol, hanem valami olyan ellen, amiben nincs tapasztalata, és hagyja, hogy befolyásolják. Az érettségit meg kell tartani, pont. Sokan lelkiismeretesen tanulnak otthon, és fognak tudni sikeresen érettségizni. Azok akik nem akarnak idén érettségit, két opciót tudnak felvázolni. Vagy ne legyen semmi, tehát ismételjenek évet kollektívan, vagy az iskolai átlag szerint kapjanak felvételi pontszámot.
Az érettségi elhalasztása a tisztességesen tanuló, tehetséges diákoknak okozna problémát, hiszen egy csoport önző módon erőltetné rá a többiekre a saját véleményét.
Azt hiszem, ez semmiféleképp nem helyes. Ha pedig a meglévő jegyek alapján kapnak pontszámot, az talán ennél is rosszabb. A pedagógusok nagy része tisztességes, de mint minden szakmában, itt is vannak olyanok, akik kivételeznek egyesekkel negatív és pozitív értelemben is. Gondolom sokaknak ismerősen cseng a “pofára osztályzás” kifejezés. Példaként tudom hozni azt az évemet, amikor középfokú nyelvvizsgásként kettesre álltam angol nyelvből, majd az ugyanabban az évben tett osztályozó vizsgám ötösre sikerült. Egyébként általánosan elmondható, hogy a tanulmányi érdemjegyeim jellemzően rosszabbak voltak, mint az érettségim, amire odafigyeltem, és amikor kellett sok energiát fektettem bele, de nem tanultam magam túl.
Felmerül tehát a kérdés, hogy akik most szóban akarnak érettségizni, és ott javítani, azok vajon a tanárok jóindulatára játszanak-e? Persze én is aggódtam a végzős év miatt, de otthon megkaptam azt a mondatot, ami a szemem előtt lebegett: “Elsőre sikerülnie kell, tedd magad oda”. Eljártam matektanárhoz és történelem fakultációra is, hogy biztosan ne legyen gond. Aztán, ahogy közeledtek ezek a vizsgák, egyre többször hagytam ki a fakultációt, matematikából pedig úgy éreztem nem lesz gond. Nem is lett, pedig nem sokat tanultam, inkább éltem a tizennyolc évesek életét, buliztam főként. Talán ebben az időszakban tartottam legtöbbször házibulit. Nem izgultam túl, nem is lett belőle gond, hiszen elsőre felvettek jogász szakra a Miskolci Egyetemre. Két éve vagyok egyetemi hallgató, és hiába közhelyes, de az érettségi együttvéve olyan, mint egy átlagos tárgyból tett vizsgám jelenleg.
Ki kell tehát mondani, hogy aki önhibájából nem képes legalább egy fizetős szakra bejutni úgy, hogy kellő időt szán a végzős tanulmányaira, annak egyáltalán nem biztos, hogy való az egyetemi tanulás.
Visszatérve a kiinduló gondolathoz, a tinédzserek felületes lázadását egyes politikai erők ki tudják használni, és élnek is a lehetőséggel. Főgonosz csinálnak Maruzsa Zoltánból pusztán azért, mert racionális és ésszerű döntést hoz. Valójában ő az, aki széllel szemben harcol, és akkor is tisztességes döntést hoz, ha ezért páran negatív véleménnyel lesznek róla. Rengeteg online tananyag van, én videót vágni, photoshoppolni és sok mást, például történelmet tanultam Youtube videókból. Ne csak akkor legyen hasznos az internet, amikor Tinderezünk, vagy kocsmázó csoportot hozunk létre messengeren, hanem akkor is, amikor munkavégzésben, vagy oktatásban segít minket.
Az érettségi vizsgák megtartása mellett többször is belefutottam a hírbe, ami szerint elmarad a ballagás. Az az ünnepség, amikor megünnepeljük, hogy bejártunk egy intézménybe egy mesterséges közösségbe, végigszenvedtük a korai keléseket, a nagy dolgozatokat, ez idő alatt pedig szereztünk egy-két jó barátot. Aztán a családdal elmegyünk éttermezni, vagy otthon leülünk egy nagyobb ebédre. Ezen én is keresztül mentem, de csak azért mert a közösség kötelességet is jelent. Azóta sem értem, miért kellett azokkal ballagnom, akikkel sose voltam jóban, sőt olyannal is ballagnom kellett, aki majdnem minden napomat megpróbálta tönkretenni. Sokkal jobb volt az, amikor érettségi után szelektált baráti társasággal mentünk, és tartottunk egy jó részeg estét, amiből a mai napig szép és vicces emlékek maradtak. Persze biztos van, akinek fontos a ballagás, de ha én leírnám, nekem a vírus hány tervemet hiúsította meg, akkor a cikk hossza meghaladná a tudjuk mit is.
Úgy látom nincs valós érvük azoknak, akik ellenzik az érettségi megtartását, csupán kifogást keresnek az ellen, amitől félnek.
A félelmek elől azonban nem elmenekülni kell, hanem megküzdeni vele. A Z generációnak tény, hogy nem egyszerű, hiszen egy kényelmes világba csöppent, ahol főként a “first world problems” köre érinti. Meg kell találnia saját értékeit, úgy, hogy nem hagyja maga mögött a hagyományos időtlen értékeket. Ameddig ez nem történik meg, addig a társadalom más korosztályba tartozó tagjai hisztis kisgyerekként fog rájuk tekinteni, mivel egy részük egyszerű érettségi vizsgát sem képes rettegés és kifogáskeresés nélkül végigcsinálni. A vizsga valóban nem ad érettséget, hiszen azt nem egy papír dönti el. Ideje felnőni, és ha az sikerült, akkor sikeres vizsgák mellett érettséggel is lehet büszkélkedni. Végezetül ezt a gifet itt hagyom, érti, aki érteni akarja:
