A napokban volt szerencsém olvasni kolléganőm cikkét a nők alacsonyabb fizetéséről a férfiakéval szemben. Rögtön megihletődtem, pedig eléggé le szokott peregni rólam a sorsom feletti jajszó. Pár dologban válaszra szorul Sára eszmefuttatása.
A versenyszféra igenis hibás
A fő gondolattal, azaz, hogy a férfiak nem tudatosan szedik el előlünk, nők elől a magasabb fizetéseket, maximálisan egyetértek. Azzal, viszont, hogy a versenyszféra tehetetlen lenne, és kvázi áldozata a helyzetnek, kevésbé. Vannak trendek, amik a modern társadalomban igen pozitívan hatnak, például ilyen, hogy a férfiak nagyságrendekkel aktívabban vesznek részt, vagy hajlandóak részt vállalni a háztartásban.
A hajlandóság sajnos nem elég, mivel a munkahelyek, mint nagy egész, sokkal kisebb mértékben alkalmazkodtak a modern felfogáshoz, mint az emberek egyénileg.
Tehát, ha azt az esetet vesszük, hogy egy azonos beosztású nő kér engedélyt a műszakban hamarabbi távozásra beteg gyermekére hivatkozva, őt hamarabb elengedik, mint társát, a férfit. Bizony, hölgyeim, a férfiakat hátrányos megkülönböztetés éri, mert a munkahelyük, minekután a potenciális szülési szabadság hiánya és a - Virág cikkében is említett - értékesebb mivoltuk miatt kevésbé mutat a munkáltató hajlandóságot arra, hogy a háztartásba való besegítés okán rövidebb időre kiessenek. Gyakorlatilag, mivel egy-két esettől eltekintve a férfiak tökéletesen értik, hogy a nőktől ebben a században át kell venniük bizonyos otthoni feladatokat, nem rajtuk bukik a sorozatos női kiesés a munkából, hanem magán a vállalati szférán, aki nem is engedi szabadon beosztani egy pár ilyen jellegű tevékenységét.
Kulturális mantrák
Érdekes megfigyelnünk Herche Veronika kutatásában a férfiak átlagosan napi házimunkával töltött perceinek számát. Ennek fényében árnyalódik a kép, hogy földrajzilag is látványosan elkülönül a férfiak házimunka kedve.
Délen, a spanyol és olasz urak bőven kevesebb időt szentelnek arra, hogy besegítsenek az "asszonynak", mint más társaik Európában.
Ez még érdekesebb, ha hozzátesszük, hogy a magyar és spanyol nők közel ugyanannyi percet töltöttek a vizsgált korcsoportban (20-70 év közöttiek) házimunkával, a magyarok 298-at, a spanyolok 295-öt. A különbség az, hogy míg a spanyol lányok mellé napi 97 percet segít be a párjuk, a magyar nők 160 percig felezik a háztartási teendőiket a társukkal. Ezzel az adattal egyébként a magyar srácok olyan országokra vernek köröket, mint az egyenlők között is a legegyenlőbb Belgium, a jólét fellegvára Németország, vagy a mindenekfelett toleráns Franciaország. Utóbbi nemzetnél elmondható, hogy a francia férfiak majdnem fele annyi időt töltenek a gyermekneveléshez kapcsolható tevékenységekkel, mint a magyar apukák. Szóval, jó honleányként van okunk panaszra, de ebben engedjük előre német és francia kolleginákat.
A versenyszféra kétélű fegyver
Elmondható, hogy ebben az esetben a bűnöstől kell várnunk a segítséget is. Versenyszférában dolgozó nőként abban egyetértek, hogy ez a terület megengedheti, és meg is engedi magának, hogy a mentén szabályozza a nők felvételét vagy elutasítását, hogy a jövőben terveznek-e gyermeket, sőt, kiegészíteném ezt a sokgyermekes anyukák vagy az otthon gondozást végző hölgyek kérdésével, hiszen ők is hátrányból indulnak az azonos kvalitású urakkal szemben. Avval viszont nem értek egyet, hogy ez csak egy irányban éles probléma.
Bizonyos szakmák annyira kiélezett versenyben vannak, hogy a jó vagy egyedi kvalitásokkal rendelkező női dolgozók képességeire igényt tartva olyan mértékű kedvezményezést és engedményeket kapnak (gyermekgondozás, home-office, stb.), amiről egy férfi álmodni se mer.
Majdnem minden megengedett destruktív "mikorszülsz?" állásinterjús kérdésre jut egy jó hosszú home-office státusz a kisgyermekgondozás mellett, vagy egy rövidített munkaidő az oviba szoktatás heteiben. Egy lelkes kezdő pedagógus férfi oldalán azt is megtanultam, hogy a versenyszférában azzal, hogy kevesebb a tabu a dolgozók kapcsán, őszinteséggel sok mindent egyszerűbb intézni. Nálam például rákérdeztek, hogy a párom ugye nyolctól ötig dolgozik, mert akkor valószínűleg - mivel nincs gyerekem - nekem is az lenne a kényelmes műszaksáv, ne éljünk el egymás mellett. Egy állami kérdezőbiztos előtt ez elképzelhetetlen lett volna. Egyszerűen akkora a hajtás, és annyi rugalmasság van már jelen a technika fejlődésével egy cég életében, hogy simán őszinteséggel azonos mennyiségű munkát soha nem látott rugalmassággal rendezünk magunk köré.
Véleményem szerint akik ebben a kérdésben a legnagyobb nyertesek és a legnagyobb vesztesek is egyszerre, azok vállalkozó nők. Adott esetben minden szabad idejük és percük rámegy a szervezésre, ezt pedig esetleges, hogy a társuk kompenzálni tudja-e otthon. Adott esetben viszont megvalósulnak a stock fotókon mosolygó kötött pulóveres, kávésbögrés, laptopos csajok, akik úgy alakítják a munkatempót a saját vállalkozásukban, hogy a versenyszférában dolgozó nőkhöz képest az egy magán vidámpark.
Remélem, tudtam árnyalni egy kicsit a kétségbeesett képet, Virág cikkével együtt pedig mindenkit sikerült megnyugtatnunk, hogy az üvegplafont nem a férfiak húzták a fejünk fölé.
