A kígyó (The Serpent) című nyolc epizódos minisorozat 2021 januárjában került adásba a BBC csatornáján (az első epizódot kicsit több, mint 6 millióan nézték az Egyesült Királyságban), április óta pedig elérhető a Netflix nemzetközi kínálatában is. A valós történet által inspirált sorozat az 1970-es évek Ázsiájába repít vissza, ahol Charles Sobhraj sorozatgyilkos tetteit, illetve az ő elfogását célzó hajszát követhetjük figyelemmel. Sorozatajánlónk következik!
(Cikkünk sorozatbeli spoilereket nem tartalmaz, ám Charles Sobhraj életrajzának bemutatása értelemszerűen sok mindent elárul a történetről)
Charles Sobhraj, a hippik gyilkosa
Charles Sobhraj a mai Ho Si Minh-városban született (akkoriban Szaigon) 1944-ben egy indiai apa és vietnámi anya gyermekeként. Később édesanyja új párja, egy, a területen állomásozó francia főhadnagy örökbe fogadta, miután édesapja elhagyta a családot. Sobhraj a szüleivel folyamatosan Franciaország és Francia-Indokína között mozgott, tinédzserként már első bűncselekményeit is elkövette, betöréses lopás miatt pedig börtönbe is került Franciaországban. A szabadulását követően is hasonló életmódot élt, betörések, lopások és csalások sorozata által tett szert vagyonra. Később épp az újabb letartóztatások elől menekülve jutott el Dél-Ázsiába, az odavezető úton Kelet-Európán keresztül pedig számos turistát vert át és lopott meg, az út egészét hamis papírokkal megtéve. Kalandos élete Ázsiában is folytatódott, hisz Indiában is elfogták egy ékszerüzletet célzó rablási kísérletét követően. Sobhraj először megszökött a börtönből betegséget színlelve, majd újabb elfogása után pénzt szerezve, kifizetve az óvadékot vált szabaddá. Hiába tartóztatták le Kabulban is, Sobhraj újabb cseles megoldások által – betegséget színlelve, az őröket begyógyszerezve –, megint csak el tudott menekülni. Thaiföldre helyezte át lakhelyét, 1975-ben pedig elkövette első emberölését is.
A valós Charles Sobhraj (Forrás: Ok Diario)
Ismert áldozatainak száma tizenkettő, akik jellemzően nyugati turisták voltak, a hippimozgalom részeként a hippiútvonalon haladva pedig Dél-Ázsiában töltötték idejüket. Sobhraj rendkívüli utálattal tekintett ezen személyekre, akikkel előbb megbarátkozott, majd különböző gyógyszerek által gyengítette a szervezetüket, elvette értékeiket és utazási dokumentumaikat, majd sok esetben meg is ölte őket – egyesek testét elégetve. Elfogni csak egy rendkívül bonyodalmas hajsza után tudták, de az ügy végére még ekkor sem került pont: Sobhraj előbb megvesztegetve az indiai őröket a beszámolók szerint gyakorlatilag luxuséletet élt a börtönben, 1986-ban pedig 10 letöltött börtönév után újra megszökött, miután bealtatózta az őröket, majd kisétált. Bár szabad nem sokáig volt, újabb elfogása után 1997-ig Indiában maradt – ami számára örömforrásnak bizonyult, hisz a Thaiföldre való kiadatását követően minden bizonnyal halálbüntetésben részesült volna –, 3 évvel az ezredforduló előtt pedig szabad emberré vált, mondhatni megúszva az összes gyilkosságot. 2003-ig Párizsban élt, ahol „celebként” interjúk sorozatát adta és meggazdagodott, 2003-ban viszont elkövetett egy hibát, miután visszament Nepálba, ahol továbbra is körözés alatt állt. Nagy kérdés persze, hogy miért csinál bárki ilyen őrültséget – tudva a körülményeket –, ám elképzelések szerint épp azért döntött a visszatérés mellett, mert túlzottan bízva saját „intelligenciájában” a figyelem középpontjában akart lenni, és úgy érezhette, bármikor képes kijátszani a hatóságokat.
A valóság azonban mást hozott, hisz elfogták, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, börtönbüntetését pedig (77 évesen) jelenleg is tölti.
Egyszerűen jó nézni!
Egy hasonló alkotás esetében a történet adott, ez pedig egyszerre jelenthet áldást és átkot. Sobhraj esete ugyanis – amellett hogy nagyon elszomorító – teljes joggal kelti fel a nézők érdeklődését, idővel azonban – már amennyiben bármit is tudunk az életrajzáról – a készítőknek valami olyat kell kitalálniuk, ami fenn is tartja az érdeklődést. Mindez a mai sorozatok esetében azért is könnyebb, mert kevesebb epizóddal dolgoznak, viszont az egyre nagyobb választék, illetve „az egyszerre elérhető minden epizód” jelleg azt is eredményezheti, hogy a többi elérhető választáshoz nyúlunk.
A kígyó azonban képes megőrizni a figyelmet, mégpedig magával a hangulatával. Egyszerűen jó nézni ugyanis a sorozatot! Az alkotás képi világa rendkívül érdekfeszítő atmoszférát teremt, a bemutatott ázsiai városok különlegessége egyfajta misztikumot hoz, míg a szereplők öltözéke, illetve a mindennapi élethez szükséges eszközök és kellékek sokasága pedig visszarepít egy olyan múltba, mely a maga módján nagyon trendi és divatos – és ahova a szörnyűségek ellenére a néző is vissza szeretne lépni. Egy sorozatban az első percek meghatározóak tudnak lenni: történettől függetlenül, csak az adott produkció első benyomásai alapján már megszülethet a nézői döntés – valami vagy szimpatikus, vagy nem. A kígyó pedig nagyon is szimpatikussá válik!
(Forrás: Hello Magazine)
Elszédít a sok ugrándozás!
Persze az első benyomásokon való túllendülés után további szempontok döntenek az élményről, a hangulaton túl pedig A kígyó a történetből, továbbá a szereplőkből is sokat hoz ki. Mint említésre került, a sztori önmagában nem sok meglepetést tartalmazhat, de az, hogy annak bemutatása miként történik meg már sok szabadságot ad a megálmodóknak. A hangulathoz hasonlóan A kígyó itt is próbál kreatív megoldásokat alkalmazni, de ezen megoldások talán nem minden esetben a legsikeresebbek. Ennek oka, hogy bár a kronologikus történetmesélés helyett választott idősíkok közti ugrálás fenntartja az érdeklődést, ám egyszerűen túl sok van belőlük:
bizonyos esetekben már fogalmunk sincs, hogy épp hol tartunk és miért feltétlenül szükséges megint áttérni a történet egy másik pontjára.
Mégis, idővel a szereplőkhöz való közelség hozzásegíthet ahhoz, hogy az idősíkok közti mozgások hatást váltsanak ki, így a történet teljessé váljon, mi pedig tűkön ülve várjuk az adott történetszál végkimenetelét. Ez ad egy újabb löketet A kígyó számára, hisz egyrészt mindenki várja, hogy a főszereplő végre megkapja büntetését, de emellett kíváncsi a holland diplomata, Herman Knippenberg nyomozására – és személyes vívódásaira –, vagy épp a Sobhraj közelségében lévő Dominique és Nadine (illetve párja) sorsára.
(Forrás: Phuket Times)
Az egyetlen bökkenő a szereplők tekintetében épp a Tahar Rahim által játszott Sobhraj. A sorozatbeli főszereplő gonoszsága és eszessége látványos, ám kevésbé képes átadni azt a karizmát, amit a valós Sobhraj személyéhez kötnek. A fő probléma egyszerűen az, hogy nézőként nehéz átlátni, miért is segítenek neki cinkosai, illetve hogyan is dőlhetnek be neki idegen emberek. A sorozatbeli Sobhraj sokkal inkább egy megfáradt, cinikus, durva és első látásra is kétes figura, mint egy izgalmas személyiségű, kecsegtető „barát”, aki vonzalmat kelt (később csapva le csak brutalitásával). Másrészt bizonyos jelenetekből tökéletesen kikristályosodik, hogy a hippik ellen érzett gyűlöleten túl Sobhraj tettét a notorietás iránti vágy is vezérli: a főszereplő célja nem egyszerűen az, hogy kétes üzleteken keresztül meggazdagodjon. Amennyiben ez megtörténne, akkor sem élné boldogan és nyugalomban az életét. Neki kell valami, ami miatt releváns maradhat – és az ő esetében ez a gyilkosságok utáni hajsza, illetve a hatóságok kijátszásának egyfajta játéka.
A kígyó összességében tehát valószínűleg nem az a sorozat, ami a kritikusok körében a legnagyobb elismerést váltaná ki, vagy amelyre évtizedek múltán is emlékezni fogunk. Ennek ellenére a hangulat tekintetében egy nagyon jól eltalált, illetve egy korábban talán kevésbé ismert, ám egy lenyűgöző és nagyon is elszomorító történetet dolgoz fel. Kérdés lehet persze, hogy a sorozat nem-e egy utolsó ajándék Sobhraj számára: a hírhedtségre vágyó sorozatgyilkost most milliók nézik, nevét pedig folyamatosan emlegetik. Bizonyos szemszögből ez az álláspont megállja a helyét, másrészt viszont a sorozat tanulságokat rejt magában. Az elmúlt évtizedek számos tragikus történése változást hozott az utazók – és általánosságban az egyének– idegenekhez való hozzáállásában,
Sobhraj története viszont további megerősítést hozhat: nem árt néha az óvatosság!
Kiemelt fotó forrása: Wonderland Magazine
