Szerkesztőségünk kevés tagja pszichológus, így nem szeretnék kötelező érvényű kijelentésekbe bocsátkozni annak kapcsán, hogy mit eszik annyira a huszonéves korosztály a Friends (Jóbarátok) sorozaton. A népes rajongótábor nagy részét nem ez a korosztály adja, de érdekes, hogy amikor mi először láttuk és értettük a poénokat benne, a sorozat már az első reneszánszát élte, és még mindig:
2021-ben a legmenőbb fast fashion cuccok kötődnek a Friends-motívumokhoz.
Miért kerül újra és újra a toplisták élére a 6 szerencsétlen-szerencsés a Central Perk narancsszínű kanapéján?
Lelkes rajongóként számtalan könyvet, interjút, mémet, podcastot fogyasztottam el az elmúlt években a sorozat kapcsán. Ezt a sorozatot nézem, ha fáradt vagyok, ha bántott az egyetem, ezt nézem, ha értéktelennek érzem magam, ha elfogyott a fagyi, ha teregetek, ha reggel kávézom. Ez a háttérzajom az edzéshez, a rajzoláshoz, a tervezéshez, néha a kikötőben is ezt hallgatom. Ilyen tapasztalatokkal mondom az alábbiakat is:
- Ez a sorozat nem normális
A szereplők élete egyszerűen nem kivitelezhető, ha pedig kivitelezik, az nem normális. Nyitva áll éjjel-nappal egy ház, ahova bárki bármikor bemehet (akkor is, ha a tulajék nincsenek ott), a tömött kávézó háromnegyede a szereplők megérkezésének pillanatában mindig üres, ha le akarnak ülni (kivéve egy részt, ahol ennek a tendenciának a megszakadása maga a katarzis). A srácok illegálisan tartott állatokkal, életveszélyesen kezelt kisgyerekekkel rohangásznak, és kiszámolni sem merem, ennyi együtt elszórakozott idő mellett, hogy marad idejük azt a négy lakást fenntartani, ahol élnek (New York, 1900-as évek vége, nem voltak a föld alatt a lakásárak).
De talán ezért is nézzük. Ebben a világban egy szabadúszó masszőrnek lehet saját lakása, és nem kell hozzá egy élet munkája, vagy bármi rendkívüli. Ebben a világban folyton szépek az emberek, mert a sminkes crew még az alvós jelenetekhez is gyönyörűnek láttatja őket. Itt szárnyaló karrierünk lehet divatcégeknél akkor is, ha az időnk nagy részét vásárlással és a barátainkkal töltjük.
Ebbe az illúzióba bele tud szeretni a kiélezett gazdasági versenybe tipegőként érkezett generáció.
- Ez a sorozat beteg
A fő cselekmény olyan 50%-ban egy testképzavaros, idegbeteg rendmániás, frusztrált, versenykényszeres zsarnok lány 0-24-ben nyitva lévő lakásában játszódik. Ide költözik be a gazdag sorból lecsúszott önző, társfüggő csinibaba, aki annak ellenére kerül rejtélyes módon egy divatcég majdnem-élére, hogy nyíltan vállalt módon még az összeadás is gondot okoz neki. Tőlük külön (de természetesen szintén szabad bejárással) él egy ex-hajléktalan hippi aktivista "szabadúszó masszőr", akinek heti szintű szexuális kalandjait minden haverja mély egyetértéssel és természetességgel nyugtázza. Szintén külön él a testképzavaros szakácslány bátyja, a szerencsétlen, tudálékos, túlérzékeny paleontológus, aki a maga naivitásával sem tudja elkendőzni a lappangó vádat, hogy a húga testképzavarát nagyban okozta az ő családban hordozott szerepe, igaz a hőzöngő igazságérzetünk rögtön megnyugszik, amikor ezzel párhuzamosan a rendszeres, Monica által okozott testi sértésekről hallunk. A harmadik válása után a nyávogása pedig inkább már csak zaj.
Azonban nem a folyton megvert és megalázott, naiv álomvilágban élő srác kapta a látens homoszexuális karakterjegyet, hanem a szomszéd. A szomszéd, aki cinikus önsanyargatásba menekülve minden meg-nem-értett művész hajlamát egy szürke és unalmas irodista melóba öli, ennek okát vagy a transznemű előadó édesapja, vagy a haverjaival kavaró édesanyja adja, ez a döntés a nézőé. Az ő lakótársa a folyamatosan nyomorgó színész, akinek önbizalmát szintén a rendszeres és érzelemmentes szex adja, és bár 3-ból 3 lánybarátjába beleszeret, figyelmességeiért cserébe csak folyamatos mellőzést, lesajnálást kap, a barátai pedig rendszeresen kihasználják, hogy nem egy gazdagon bútorozott elme. Na, ha csak ezt az összefoglalót olvasom el egy könyv hátulján, rányomom a 18-as karikát, és behajítom az alsó polcra a többi ponyva közé, a hármat fizet kettőt vihet matricásokhoz.
Az is lehet, hogy ez a vonzereje: ha nem is ilyen halmozottan, de mi is ilyen defektesek vagyunk. Mindenkinek van valami csomagja, amit ma már inkább elrejtünk valahova mélyre, nehogy elessünk egy munkahelytől, egy randitól, vagy egy új baráttól. A Friends labori körülmények között kitenyésztett 6 olyan embert, aki mindent IS tud a másikról, és mivel egy-egy ballépés csak ideig óráig vicces, a forgatókönyv életben maradásának záloga, hogy ezeket a hibákat mindenki elfogadja a másikban. Ezt pedig egy hajszolt nap után jobb nézni, mint a mészárlást a Trónok Harcában.
- Ezek az emberek nem valódiak
Ilyen emberek nincsenek. Oké, most ugye kétezer-mindenki-a-telóját-nyomkodja-huszonegyet írunk, ahol az ilyen jellegű minőségi időt a barátainkkal már nem így éljük meg, de visszautalnék oda, hogy ma tényleg tudna-e egy férfi ilyen tudományos karriert befutni, mint Ross, ha ennyi időt tölt a munkáján kívül. Ez egy olyan számolós feladat, mint amikor kipróbáltuk, hogy úgy nézzük végig a Dallast, hogy mindig iszunk, amikor a karakterek isznak. Ugyanúgy rájövünk, hogy lehetetlen, és valahol elbukik a matek. Tényleg felgyorsult a világ, és nem vagyunk ennyit együtt. De ezek az emberek a húszas éveik végén még mindig majmot tartanak, pár hónapra összeházasodnak, munkát keresnek, és a sorozat vidámsága mellett a háttérben konstans sajnálják egymást, de leginkább önmagukat. Na, ez legalább valóságos-mert a helyükben én is sajnálnám magam.
Ennek a pozitív oldalát meg talán nem is kell magyarázni. Ez a mesterséges valóság az összes mesterséges foteljével, lila ajtós bájával, az összes telerakott szendvicsével és karácsonyi pulykájával együtt egy gigantikus menő univerzum, ahova könnyebben bele tudjuk képzelni magunkat, mint a sci-fi-k világába.
