Személyes kedvencem a vietnámi konyha, a szüleim viszont hallani sem szeretnének ilyesmiről. Sőt, semmi, tőlünk keletebbre lévő dolgot nem hajlandóak nem, hogy megkóstolni, de még undor nélkül megemlíteni sem. Így van egyébként kevés kivételtől eltekintve az összes 40-50-es ismerősöm, a huszonéves haverokkal ellenben ugyanakkora kunszt kínait enni, mint bármelyik mekibe bevágni magunkat. Rászántam egy napot, végigszántottam a négy kedven keleti éttermemet, és feltettem pár kérdést a dolgozóknak.
Mi az, ami legtöbbször meglep Titeket a magyar vásárlókkal kapcsolatban?
(Kínai étterem szakácsa): Van ez a kutyás dolog. Valahogy itt elterjedt az az egész sajátos pletyka, hogy mi kutyát és macskát teszünk a fogásainkba. Nem tudom, jó-e vagy rossz, de ezzel a feltételezéssel osztozunk az arab kollégákkal is, nekik a gyrosukat szokták képzeletben úgy lefesteni, mint amiben nyávog meg ugat minden. Egy minőségi kínai ételbe ugyanolyan minőségi alapanyagok kerülnek, mint bármelyik más európai étlapon szereplő fogásba. Meglep egyébként, hogy azok a szülők átkozzák legjobban a konyhánkat, akik simán rákényszerítik a menza kajára a gyereküket, amiben már az ő idejükben is igen igen érdekes dolgokat lehet megtalálni.
Nyilán más kategória a menza, mert valaki csak ezt tudja megfizetni napközbeni étkezésre a gyermekének.
Ez teljesen igaz, az én srácaim is a menzán esznek a suliban, egyszerűen csak át kell állnunk fejben: egy kínai étterem is étterem, van belőle iszonyú minőségű, de annak a színvonala pontosan ugyanolyan, mint egy minden higiéniát nélkülöző kifőzdének. Már más idők járnak, nyilván idegen ízekkel, új és furcsa formációkkal nehezebb kitörnünk a sztereotípiákból, mint a megszokott fűszerezéssel.
Talán ezért van sikeretek a fiataloknál?
Szinte biztos, nagyon sokan járnak hozzánk az egyetemről is. Hozzátartozik, hogy megfizethető árut kínálunk. Abszolút nem ugyanúgy működik ez, mint a sokszínű európai konyhákon: ha látsz egy kifőzdét vagy egy éttermet, először megnézed az étlapot, és ugyanúgy nem lep meg, hogy valami iszonyú drága, mint az, hogy nevetségesen olcsó. A város különböző pontjain két-három kategóriában felosztva minden kínai étteremben nagyságrendileg ugyanazok az árak.
Mik a legnépszerűbb ételek mostanában?
Elég változó, de általánosan azok, amik kis változtatással ugyanazok, minta megszokott hazai ételek. Az illatos csirkénk például csak egy kicsit tér el fűszerezésében, bundájában a rántott hústól. Aki bátortalan, de idejön a barátaival, az inkább csak ezzel indít.
Mennyire viselt meg titeket a járványhelyzet?
(Vietnámi étterem társtulajdonosa): Őszintén szólva én fel voltam készülve a legrosszabbra, és kellemesen csalódtam. Volt egy kiépült vásárlói körünk, és szerényen, de kiszámíthatóan át tudtuk vészelni. Te is sokszor jöttél ebédszünetben.
Bizony, és főleg fiatalok álltak előttem a sorban
Vegyes a vendégkörünk, de alapvetően igen, sok nálunk a fiatal huszonéves. Ők sokkal bátrabban kísérleteznek új ízekkel, szívesen próbálgatnak új ételeket. Te mondjuk mindig ugyanazt kéred, de a többiek például az egyetemről vagy a kollégiumokból, környező irodákból, sokszor kísérleteznek. Ha jön egy csapat, mindenki mást kér, és ki kell vinni egy csomó tányért pluszba, mert mindenki külön egy kis falatot meg akar kóstolni a másikéból.
Ez a generáció már megteheti, hogy kísérletezik, adott esetben egyszer egyszer kifizet egy fogást, ami nem ízlik neki. A szüleink sokszor sokkal rosszabb anyagi körülmények közül érkeztek.
Ez igaz lehet, bár én inkább azt veszem észre, hogy inkább csak áttevődtek a hangsúlyok. Ti - mondjuk ki- sokat költötök ételre. Azt látom, hogy van egy réteg a huszonévesek között, ami eddig nem volt: megjelentek azok a srácok, akik nem cigarettára meg heti három esti sörözésre költenek, hanem egy-egy jobb minőségű sörre és eggyel drágább fogásokra, mondjuk kétszer egy héten.
Ezt szokták sokszor burzsujnak hívni.
Hát szerintem ez inkább igényesség. Miért lenne pénzszórás? Ugyanannyiba kerül ez az élet, mint az, hogy cigizel és sokszor iszol olcsóbb söröket.
Hát talán annyiban, hogy a mi kultúránkhoz nem igen tartozik hozzá ez a fajta hozzáállás. Kapjuk otthonról az otthoni kosztot, apukámat még talán kicsit sérti is, hogy néha jobban esik a te pirított rizsed, mint a csirkepörije.
Ó pedig szerintem Magyarországon jó irányba haladunk ezen a téren. A fűszerezésünk nagyon jól passzol a tietekhez, szeretjük az erősebb, lendületesebb ízvilágot. Ami miatt talán idegenkednek az ételeinktől, az a sós és édes közti különbség. Mi szeretünk édessé tenni dolgokat a sós ételekben, ezt a magyarok jobb szeretik a hagyományos konyhában elszeparálni. És ez jól van így, ezen nőttetek fel, persze, hogy ezt szeretitek.
Ezért tudott például az indiai étterem is trenddé válni. A mangós lassi nekem is nagy kedvencem
Én ezt a tendenciát csak a fővárosban figyeltem meg, de valóban. Az indiai éttermek nagyon menők lettek. A lassi mondjuk édesebb, de a csípős iránti toleranciátok főleg a főételek felé nyitott utat. Amerikában a filmipar is sokat lendített a dolgon, ott sokszor előtérbe kerül például az indiai mellett Thai étel, Magyarországon is fel-fel bukkan egy egy ilyen jellegű ételt kínáló helység, és nagyon jól jövedelmez a legtöbb.
Sokszor halljuk a szüleinktől, hogy nekünk a földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan azt kell elsősorban fogyasztanunk, ami itt a környező országokban megterem. Lehet emiatt idegenkednek a keleti ételektől?
Nem hiszem, ez talán csak egy indok. Mondjuk akár igaz is lehet. Mindenesetre ha megnézzük az alternatívákat, százszor egészségesebb, mint beülni a gyorsétterembe egy gyors menüre.
Ami sosem kerül veszélybe, az a családi asztal, meg a műanyag fagyis dobozok, amikben mindig pörkölt van.
Ó igen. Én ezt teljesen át tudom érezni. Nálunk az étteremben és a főzésben az egész család benne van. Sőt ami a vietnámi, kínai, indiai és más keleti konyhákat összeköti, hogy sokszor rokonok a benne dolgozók. Nekem nagyon fontos a család, nagyon intenzíven épül egymásra az életünk. Nekem az is furcsa, hogy itt a lányok olyan későn szeretnének gyereket, nálunk a húszas éveik eleső felében a lányok erre teljesen nyitottak többnyire.
