Alex Berenson divatos kifejezéssel élve „ellentmondásos” figura az USA-ban. Egyfelől sikeres újságíró és regényíró (2010 óta gyakorlatilag csak az utóbbi), másfelől sokat és sokan támadják, elsősorban azokért a kijelentéseiért, amelyeket a marihuána hatásairól írt le egy könyvében, illetve a Covid járvánnyal kapcsolatban állít a járvány kitörése óta. A New York Times volt újságírója nem része a liberális mainstream-nek, talán ezért is könnyű ráragasztani különböző bélyegeket. Tény, hogy nem addiktológus, nem is orvos, vagy járványügyi szakértő (ilyet amúgy sosem állított), de mondjuk hülyének sem lehet mondani: a Yale-en szerzett alapdiplomát történelemből és közgazdaságtanból.
Berensonnak van egy saját hírlevele a Substacken „Az elhallgatott igazságok” címmel. Az itt publikált írásai a Covid járványt járják körül, főként az amerikai jobboldal körében népszerű járvány-szkeptikus szemmel. Többek között a kormányzati intézkedéseket és a fősodratú médiát kritizálja bennük Berenson, abból kiindulva, hogy
a járvány súlyosságát eltúlozzák, bizonyos tényeket elhallgatnak vagy háttérbe szorítanak, és felesleges félelemkeltéssel rávesznek olyan csoportokat is az oltakozásra, és itt főként a fiatal felnőttekről van szó, akik esetében gyakorlatilag nagyobb lehet a vakcináció mellékhatásai jelentette kockázat, mint a vírusfertőzésé.
Persze a Berenson-jelenséghez érdemes emlékeztetni magunkat az amerikai, vagy inkább angolszász kontextusra: az USA-tól Kanadán át Angliáig egyfajta politikai hitvitává fajult a Covid-kérdés, ahol a két oldal szinte versenyez abban, hogy ki tud szélsőségesebben oltás- és korlátozás-ellenes illetve oltás- és korlátozás/maszkviselés párti lenni. Ezért nem meglepő, hogy Berenson mondanivalóját a konzervatív média kapja fel, és a ballib sajtó írja le összeesküvés elméletként. Hozzáteszem, a hírlevél-bejegyzések alapján készült Elhallgatott igazságok a Covid-19-ről és a karanténról 1., 2. és 3. (Untold Truths about Covid -19 and Lockdowns) című puhakötésű füzetecskék azért megvásárolhatók az Amazonon – nyilván van rájuk kereslet.
Az egyik legutóbbi Substack-es bejegyzésében Berenson merész párhuzamba állította az AIDS járványt és a mostani koronavírus pandémiát, méghozzá egy igen specifikus szempont szerint: azt állította a szerző, hogy
annak idején a HIV-fertőzés kapcsán sem hangsúlyozták ki vagy egyenesen elhallgatták, hogy kik és miért a legveszélyeztetettebbek, és most a Covid világjárvány idején is valami hasonló történik szerinte.
Ezt az állítását egy ez év áprilisában a The Lancet nevű neves orvosi szaklapban publikált tudományos cikkre alapozza. Berenson leírja, hogy a publikációt jegyző brit kutatók mintegy 7 millió ember kórtörténetét nézték át, azt próbálván megállapítani, van-e összefüggés a túlsúlyosság és a Covid okozta súlyos, kórházi ápolást szükségessé tevő megbetegedések és halálozások között. A teljes populáció körében vizsgálódva, azt találták, hogy csak nagyon gyenge összefüggés van a megbetegedések súlyossága és a betegek súlya között. De arra a következtetésre jutottak, hogy ez annak tudható be, hogy az idősek körében, akik a kórházba kerülők illetve az elhunytak többségét alkotják, a túlsúlyosság nem jelent kiemelt kockázatot. Ezért a vizsgáltakat négy korcsoportra osztották: 20-39, 40-59, 60-79 és 80+ évesekre.
Ekkor viszont azt állapították meg, hogy a két legfiatalabb csoportban, azaz
a 60 évesnél fiatalabb páciensek között, gyakorlatilag a túlsúly volt a meghatározó kockázati tényező.
Ez a megállapítás az után is érvényes maradt, hogy több olyan tényezőre is megszűrték az adatokat, mint a dohányzás, a testtömeggel nem összefüggő betegségek és a szociális-gazdasági státusz.
Ami a legmegdöbbentőbb, hogy a szaklapban megjelent cikk szerint a súlyos kimenetelű Covid fertőzés esélye még azoknál is többszörös volt, akik nem számítanak elhízottnak, csak túlsúlyosnak, azaz akiknek a testtömeg indexe 40 és 60 között volt. Sőt, az adatok elemzése azt mutatta, hogy egy olyan 40 és 60 év közötti személy, akinek 35-ös a testtömeg indexe, ötször (!) nagyobb valószínűséggel került kórházba vagy halt meg, mint egy normál testsúlyú. A fiatal felnőttek és a súlyosan elhízottak körében a kockázat még ennél is nagyobb, állapították meg a tudósok.
Csakhogy, írta Berenson, ezt a cikket és a megállapításait, szinte alig ismeri valaki. Miközben már korábban is felvetődött (és Covidos betegek mellett dolgozó magyar orvos-egészségügyi dolgozó ismerőseim is állítják), hogy a túlsúlyos betegek nagyobb valószínűséggel kerülnek lélegeztetőgépre, az összefüggést nagyon úgy tűnik, elhallgatják, de legalábbis nem propagálják. Miért?
Berenson szerint politikai korrektségből.
Berenson leírta, hogy annak idején azt is elhallgatták egy idő után, hogy a HIV-fertőzés kockázata sokkal nagyobb a melegek és az intravénás droghasználók körében, mint az átlagos populációban. Attól féltek ugyanis, hogy egy ilyen megállapítás csak a homoszexuálisok és kábítószeresek stigmatizálására lenne jó. Csakhogy a tények elhallgatása valójában a kockázatnak csak minimálisan kitettek hiszterizálása, és a valódi veszélyben lévők veszélyérzetének elaltatása lett az eredménye. Berenson szerint ma valami nagyon hasonló történik a túlsúly és a Covid-kockázatok esetében. Mivel az ún. fat shaming, azaz a kövérek megszégyenítése „tilos,” még a tudományos közösség nagy része is úgy tűnik, úgy érzi, nem ildomos felhívni a figyelmet arra, hogy a kövérség óriási rizikófaktor a Covid fertőzés lefolyását illetően.
A fiatal népesség esetében, állítja Berenson, valószínűleg nagyobb a vakcináció okozta komplikációk veszélye, mint a megbetegedésé, kivéve, ha a páciens elhízott.
A publikáció megállapítja, hogy a 60 évesnél fiatalabbak között a fogyás lenne a legjobb módja a Covid megbetegedés kockázatának csökkentésére, talán még az oltásnál is hatékonyabb módon.
Berenson megállapította, hogy ahogyan az AIDS esetében, a Covidnál is „úgy döntött az egészségügyi establishment, hogy annak az őszinte megvitatása, hogy ki számít veszélyeztetettnek, beindítaná az áldozat-hibáztatást,” ezért inkább a szőnyeg alá söprik a tényeket. Ami azért is szomorú, tette hozzá, mert egy nagy csomó fiatal embert, akiknél minimális volt a súlyos megbetegedés veszélye, arra kényszerítettek, hogy karanténba vonuljanak, elvéve például több mint egy évnyi jelenléti oktatást az egyetemistáktól. Akiknek a körében, teszi hozzá a szerző, keserűen ironikusan a kényszerű otthonlét a komfortevést és a súlygyarapodást is magával hozta… „Itt lenne az ideje az igazmondásnak,” zárta bejegyzését Alex Berenson.
