Korábbi cikkemben már írtam részletesen arról, hogy miért rossz általánosságban a vakcinaigazolvány ötlete, érvelve többek között egészségügyi és morális szempontokkal. A hasonló kezdeményezések azonban világszerte megjelentek, július elsejétől pedig az Uniós Covid-igazolvány is elérhetővé vált. 10 nap után viszont az első tagállam már szembement a kezdeményezés alapjaival, mások a várt enyhítés helyett szigorítottak, a keleti vakcinával oltottak, illetve a tünetmentesen átesettek – majd antitestekkel rendelkezők – pedig lemaradtak a kedvezményekről. Mindeközben az Uniós Covid-igazolvány ötlete teljesen figyelmen kívül hagyja a legfontosabb tényezőt, a járványhelyzetet magát, illetve nem is ad valós biztonságot az utazók számára.
Mert a koncepció egésze rossz
Az Uniós Covid-igazolvány egy cinikus kezdeményezés, amely azt az üzenetet próbálja átadni, hogy általa visszatérünk a normalitáshoz, illetve újra szabaddá válik az Európán belüli utazás. Ez a nézet azonban téves, hisz a Schengeni egyezmény részben épp a belső határőrizet megszüntetését jelenti: az Egyezmény által nem csak arról van szó, hogy alapvetően nem kerül ellenőrzésre semmilyen egészségügyi dokumentum, hanem arról is, hogy a gyakorlatban még a személyazonossági okmányok bemutatására sincs szükség.
Érezzük tehát a különbséget aközött, hogy szabadon utazhatunk az övezeten belül, illetve hogy különböző digitális vagy nyomtatott dokumentumokat kell felmutatnunk a belépéshez.
„De most járvány van”, reagálhatna bárki, ami igaz is, viszont a hozzáállás, mely szerint a Covid-igazolvány a régi időkhöz való visszatérés, egyszerűen hazugság. Az alapvető koncepcionális problémákon túl pedig a részletekről is érdemes szót ejteni. Ahogy sok más kérdésben, úgy a Covid-igazolvány tekintetében sem sikerült egy valóban hatékony ötletet megvalósítani európai szinten, hanem végül a „legalább legyen valami” címszóval született meg egy olyan megoldás, amely rengeteg kérdésre nem ad választ – legyen szó a keleti vakcinákkal oltottakról, a tesztek áráról, vagy épp arról, hogy közúton úgy kellene külön-külön mindenki dokumentumát ellenőrizni, hogy valójában nincs is határellenőrzés (a gyakorlat számos beszámolója jelzi, tagállamok közötti határokon senki nem ellenőriz semmit, így igazából a repülővel utazókat érinti leginkább az igazolvány kérdése). Hasonlóan abszurd, hogy az átesettséget csak korábbi pozitív PCR teszttel lehet igazolni, az antitestteszttel igazolt fertőzöttség nem jogosít fel a ugyanis dokumentum megszerzésére.
Az a helyzet alakult ki tehát, hogy egy személy, aki bizonyítja, hogy a mai napon rendelkezik antitestekkel, (megfertőződés után) nem utazhat szabadon, ám az, akinek volt 5 hónapja és 13 napja egy pozitív PCR tesztje, az megkapja a dokumentumot.
Mert figyelmen kívül hagyja a fertőzöttségi rátát
Az európai országok színkódok szerinti besorolása (ECDC - frissítve július 8-án)
Az elmúlt hónapok diskurzusa – minősíthetetlen stílusán túl – arról is elterelte a hangsúlyt, hogy legyen bármilyen eszköz által, a végső cél a halálozások és a súlyos megbetegedések számának csökkentése, majd a vírus megállítása. Lehetséges az, hogy a sikeres oltási kampányt lefolytató államok lesznek végső soron a „győztesek”, ám a győzelem nem az oltottság arányában vagy más kritériumban mérendő, hanem abban, hogy igenis sikerült megállítani a járványt és visszahozni egyfajta normalitást. Ilyen téren nem feltétlenül az oltásban bajnokok a legjobbak, és nagyon is komplex és nehéz azt meghatározni, hogy egy állam miért képes jó számokat produkálni – akár alacsony oltottság mellett –, míg egy másik sokkal nagyobb oltottsági aránnyal is küszködik a vírussal.
Ami az utazásokat illeti: az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hetente közös színkódolt térképet készít régiónkénti bontásban arról, hogy az adott helyszíneken milyen a járványhelyzet. Az Európai Tanács korábban szintén kiadott ajánlást arról, hogy milyen esetekben érdemes különböző korlátozásokban gondolkodni, a Covid-igazolvány kialakítása során viszont majdnem senki nem beszélt arról, hogy talán nem adekvát egy zöld és egy vörös helyszínt ugyanazon besorolás alá venni.
Egy zöld helyszínben ugyanis nyilvánvalóan kontroll alatt van a járvány – ami megmutatkozik az alacsony esetszámban, ahogy a pozitivitási rátában is –, egy vörösben viszont kevésbé, az új mutánsok megjelenése következtében pedig nem zárható ki az sem, hogy akár a tesztelt vagy felgyógyult, akár az oltott személyek utazása által felgyorsul a járvány terjedése.
Vannak államok – ilyen Németország vagy épp a szomszédos Románia –, melyek már huzamosabb ideje színkódokat alkalmaznak a többi állam besorolása érdekében, az Uniós Covid-igazolvány használatát pedig csak akkor igénylik, ha az utazó egy olyan országból érkezik, ahonnan a fertőzöttségi ráta meg is kívánja annak alkalmazását. A zöld országokból tehát korlátozás nélkül beléphetnek az utazók – ahogy a vírust megelőzően, hisz az ország zöld státusza egyfajta biztonsági garanciát jelent –, míg más helyszínekről szükséges az igazolvány. Más államok esetében viszont a közös igazolvány nem a sokat hirdetett enyhítést, hanem épp szigorítást hozott.
Bár valószínűleg más okok is hozzájárultak, de Horvátország június második felében korlátozások nélkül engedte be az ECDC besorolás szerinti zöld országból (többek között Magyarországról) érkezőket, míg az Uniós Covid-igazolvány bevezetését követő első napon egyből szigorított, így a szabad utazást lehetővé tevő eszköz jelen helyzetben valójában megnehezítette az országok közötti mozgást.
Az már csak egy plusz, hogy Horvátország rosszul kommunikálva, az utolsó pillanatban jelentette be a módosítást, így magyar utazók sokasága indult el az esetlegesen szükséges teszt nélkül, majd találkozott a határon az új rendszerrel.
A helyzet különösen is furcsa olyan esetekben – újra csak említhetnénk Magyarország és Horvátország helyzetét –, amikor egy állam (Horvátország) tesztet vagy oltási igazolást kér egy másik állam (Magyarország) beutazóitól, teljesen figyelmen kívül hagyva azon tényt, hogy objektíven a másik államban kedvezőbb a járványhelyzet alakulása. Mindez a hozzáállás a mérhető adatokat figyelmen kívül hagyva a „külföldi az veszélyesebb” érvrendszer mentén halad, eltekintve attól, hogy a járvány viszonylatában egy horvát belföldi utazó nagyobb kockázatokkal bír, mint egy magyarországi. Sajnálatos módon ez a mentalitás sok tekintetben általánossá vált a járvány ideje alatt, olyan helyzeteket hozva, amikor a turisztikai célokon túl családok tagjai nem tudtak egymással találkozni az országok közötti határzárak és korlátozások miatt, még úgy sem, hogy sok esetben közel éltek egymáshoz, illetve a régiós adatok nem indokolták a szigort.
Mert már most elbukott! – Elméletben…
Az Uniós Covid-igazolványt a legtöbb hang hatalmas áttörésként hirdette, ám arról kevés szó esett, hogy valójában a végső megállapodás egy kompromisszumként született meg. Az államok ugyanis egészségügyi vészhelyzetre hivatkozva bármikor korlátozhatják a beutazást státusztól függetlenül. Persze ez bizonyos szinten érthető is, a probléma pedig épp az, hogy az ilyen lépések soha nem akkor kerültek meghozatalra, amikor igazán szükség volt rájuk.
Talán mind emlékszünk még 2020 első hónapjaira, amikor az Egészségügyi Világszervezet hevesen tiltakozott az ellen, hogy a különböző államok korlátozzák a Kínából való beutazást. Pedig minden bizonnyal a járvány terjedésének megállítása csak egy nagyon gyors válaszlépés által történhetett volna meg.
Ehelyett mindenki várt, majd globális zárás történt, ahogy a napjainkban gondokat okozó delta variáns esetében is elmaradt a hatékony reakció (az Egyesült Királyság sokak szerint nem reagált elég gyorsan, és járjanak bár az átoltottsági verseny élén, napjainkban napi 30 ezer a fertőzött náluk). Összefoglalva: a Covid-igazolvány egy olyan ötletként született, amely szerint az adott járványhelyzettől függetlenül az oltott, tesztelt vagy átesett egyének probléma nélkül utazhatnak az Európai Unióban. Valójában ez azonban nem így van: amint az államok érzik ugyanis a veszélyt, nagyon szigorú feltételeket szabnak egészségügyi vészhelyzetre (például egy új variánsra) hivatkozva, a különböző korlátozások pedig akár effektíve az utazást, akár a célországban eltölteni kívánt időt lehetetlenítik el.
Ki akarna ugyanis például turistaként egy olyan országba utazni – még ha teheti is az igazolvány által –, ahol épp kijárási korlátozás (és más korlátozások sokasága) került bevezetésre azt követően, hogy kedvezőtlen a járványhelyzet és nagyon magas a fertőzöttek száma?
… mert már most elbukott! – A gyakorlatban is
Nemrég jelent meg a hír, hogy Málta egyszerűen megtiltja azon turisták látogatását az országba, akik nem kapták meg mindkét oltást a koronavírus ellen (csak az EU által elfogadott oltások számítanak oltásnak Málta szerint, így akit keleti vakcinával oltottak, szintén kizárásra kerül). Az ország egészségügyi minisztere, Chris Fearne szerint a lépést – még ha jelenleg egyedülálló is az EU-ban – a társadalom megvédése érdekében kell megtenni. Ezen példa is mutatja azonban, hogy az Uniós Covid-igazolvány megbukott, hisz az egyik tagállam úgy döntött, a meghatározott feltételekkel ellentétben nem ismeri el az elvégzett tesztet, hanem csak az oltást. Valószínűleg nem túl drasztikus azon kijelentésem, hogy idővel Málta nem az egyetlen hasonlóan eljáró állam lesz. Lépésről lépésre haladva először nem lesz elfogadva a teszt, majd ha a helyzet úgy kívánja, az oltottság (vagy bizonyos számú dózis) sem elegendő, végül pedig az elmúlt 18 hónaphoz hasonlóan újra bezárkózunk belföldi és nemzetközi viszonylatban, radikálisabbnál radikálisabb lépéseket téve – ahogy tette Szlovákia tavasszal, amikor egészében megtiltotta a turisztikai célú külföldi utazásokat.
Mert másfajta innovációra van szükség!
Koronavírus-szonda a gyakorlatban (The Strait Times)
Tizennyolc hónap elteltét követően az államok továbbra sem tudják eldönteni, hogy milyen közös lépéseket tegyenek a normalitáshoz való visszatérés érdekében, így sok esetben egymással – és saját korábbi döntéseikkel – ellentétes határozatokat hoznak. Bár az Uniós Covid-igazolvány egységesítést és egyszerűsítést célzó törekvése bizonyos tekintetben siker, ám a kezdeményezés számos kérdésre nem ad választ, nem veszi figyelembe a fertőzöttségi rátát sem, miközben az államok bármikor kitáncolhatnak belőle, ahogy azt Málta is épp teszi.
A fő probléma azonban, hogy a kezdeményezés nem azt a biztonságot és stabilitást adja, amire az emberek várnak – és amire szükség van napjainkban. Bár az oltások az egyéni védelem tekintetében lényegesek, továbbra sem tökéletes pajzsok megfertőződés vagy továbbadás tekintetében (különösen az új variánsok viszonylatában), ahogy a jelenleg használt tesztek sem minden esetben az aktuális valóságot mutatják, és amúgy is külön procedúrát igényelnek, kényelmetlenek és sokak számára drágák. Globális szinten a különböző Covid-igazolványok kialakítása helyett az erőfeszítéseket olyan innovációkra kellene használni, amelyek gyorsan és mindenki számára elérhetően tudnak hiteles képet mutatni az adott egyén esetleges fertőzöttségéről.
Ahogy Szingapúr példája mutatja a koronavírus-szondán keresztül, lehetséges olyan tesztelési módszert alkalmazni, amely használatával tüdőből kifújt levegő által egy percen belül eredményt is kapunk. Képzeljük el, milyen hatékony lehet egy ilyen – vagy ehhez hasonló – technológia repülőtereken, tömegrendezvényeken vagy más olyan típusú eseményen, ahol emberek sokasága találkozik, és így fontos kiszűrni az esetleges fertőzött személyeket. Mert míg az oltás fő célja az egyén megvédése a súlyos betegségtől (és nem azt igazolni, hogy egy oltott nem kaphatja el vagy adhatja tovább a vírust), addig az ilyen technológiák lényege az adott pillanatban igazolni a személy egészségét. Persze ezen megoldások globális alkalmazása időt igényel, viszont a vakcinák esetében is láthattuk, a megfelelő hozzáállás a folyamatokat jelentősen felgyorsíthatja. Így ha már mindenképp szükség van egészségügyi ellenőrzésre a járvány tükrében, akkor azt érdemes helyénvaló módon tenni, nem pedig hatékonyságot mellőző, bizonytalan alapokon álló igazolványokat alkalmazva.
Kiemelt fotó: Politico
