A játékok látványvilága mára olyan szintű precizitással és valósághű elemekkel áll a felhasználók rendelkezésére, hogy szó szerint egy új világ tárul a felhasználó szeme elé minden egyes kihíváskor. Az ember természetes indíttatása, hogy a szeme elé táruló szépséget szeretné megörökíteni: ezt tesszük a barlangrajzok óta. Töretlen népszerűséggel hódítanak szinte minden évben a különböző tematikájú fotósok, de pár éve új dimenziókban kezdett el működni a művészeti ág: ahogy a valós teremtett világot szeretik fotózni az emberek, úgy a virtuális térben is csodálatos képeket készítenek napjaink "e-fotó művészei".
Az utóbbi évek ha nem is globálisan, de tech-tematikában elterjedt új szava a hiperrealizmus. A szót magát a virtuális valóság rendkívül precízen kidolgozott látványvilága hívta életre. A realisztikus szót olyan környezetre használjuk, amely nem, vagy csak halványan tér el látványában attól a valóságos képi rendszertől, amiben élünk. A hiperrealisztikus környezet abban múlja felül a "simán" realisztikust, hogy a kidolgozottsága gyanút kelt bennünk, és furcsává válik benne számunkra a jelenlét, hiszen az elménk tudja, hogy a látott kép nem valódi, de a szemünk ezt már nem tudja biztonsággal visszaigazolni. Ezt a hiperrealisztikus világot kezdték el a világ több pontján művészek megörökíteni, miután olyan játékok, mint az Assasin's Creed vagy a Resident Evil Village lehetővé tette a fotó-módot játék közben.
A BBC újságírója, Thomas Hobbs sokrétű vizsgálatot folytatott a kultúra feltérképezetlen területein. A hiperrealizmushoz ő még társít egyfajta külön érzetet. Szerinte ez nem csak látványában nyújt többletet, hanem érzelmekkel is eltölti a szemlélőt. Bár eredetileg a fotózás lehetősége vegytiszta marketingfogásnak indult a játékkészítők részéről, hiszen az így készült képeken keresztül a játékosok egymással tudtak vizuálisan kommunikálni a közösségi platformokon, ezzel azonban, ahogy számítottak is rá, passzívan ingyen reklámot generáltak a terméknek. Nem számítottak rá, hogy a játékba becsatlakoznak olyan művészek is, akiket aligha az akciók, inkább csak a környezet inspirál.
Leo Sang az egyik legjelentősebb képviselője a világon a fotózás ilyen technikájának. Több beszélgetésben is megfogalmazta, hogy sokan azért nem tekintik őket igazi fotósoknak, hiszen nem kell annyi fizikai viszontagságot kiállniuk: nem cipelik a felszerelésüket a valóságban, és, habár a random algoritmusok kiszámíthatatlan módon generálnak a játékokban természeti jelenségeket (állatok, eső, stb.), ennek viszontagságait nekik nem kell elszenvedniük. Erre válaszul fogalmazta meg ikonikus mondatát:
A művészet minden olyan technológiával fejlődik, ami meghatározza azt a kort, amiben létrehozták.
Ennek mentén az e-fotózás megjelenése nem csak létjogosultnak, de egyenesen törvényszerűnek hat. Ám ha nem ez, akkor a hihetetlen képek számunka is bizonyítják, mennyire helye van ezeknek az életünkben.
Elsőre talán a legtöbbünk számára egy e-fotós munkája a tájképekről és természetfotózásról szól. Kezdetben ez igaz is volt. Az első, kifejezetten fényképezésre specializálódott gamerek főként makro szinten közelítették meg a különféle univerzumokat. Miután azonban a fejlesztéseknek köszönhetően a gyorsabban változó látványelemekre (emberek elrendeződése a térben, járművek belső tere, sebessége, stb.) is egyre több ráhatása van a felhasználóknak, a klasszikus értelemben vett fotózás szinte minden területe megjelent a virtuális megfelelőjében is.
Legkiemelkedőbb képviselője ennek a szociofotózás, Sang képe a Resident Evil 3-ból (Jill Valentine) pedig a szakma legikonikusabb képe lett, nem sokkal azután, hogy képei debütáltak a londoni és Los Angeles-i művészeti kiállításon.
Egy nagyon fontos szociális vonulata is van a projektnek. Sang maga Sao Paolo-i lakos, ahol a közbiztonság alacsony színvonala miatt nem biztonságos a fényképezőgépet és tartozékait az utcán hordozni. Mindemellett a fotós felszerelés is drága, nem mindenki tudja megfizetni. Az e-fotózás mindkét problémára válasz, hiszen az otthonuk biztonságában dolgozhatnak a művészek, és ugyanarról a számítógépről tudják a képeket elkészíteni, amin az utómunkát is végzik. A fotózás számára új terep nyílt, már nem kizárólag egy szűk elitből válnak ki a tehetségek, hanem egy szélesebb művész-kör által szemlélhetünk egy sokkal kiterjedtebb univerzumot, mint a "puszta" valóság.
