Mindannyian vezetők leszünk előbb vagy utóbb az élet különféle területein, de mitől lesz valaki jó vezető? Erről, valamint motiváló és kiégett vezetőkről, útjukat kereső huszonévesekről és az önismeret fontosságáról beszélgettünk Feledy Botonddal, a jezsuiták brüsszeli European Leadership programjának igazgatójával.
Az idén is megrendezésre kerülő European Leadership programban a cél a fiatalok tudatos vezetővé képzése. Mi a célkitűzése a 2021-es programnak és miért jött létre ez az esemény?
Az az igazság, hogy egy öt hónapos, szemeszterenként ismétlődő programról van szó. Most a hatodik szemesztert fogjuk megnyitni, tehát a hatodik csapatot fogjuk felvételiztetni.
Ennek a kifejezetten brüsszeli, jezsuita ihletésű programnak a célközönsége a fiatal munkavállalók.
Tehát itt nem egyetemistákról van szó, hanem azokról akik egy-két év munkatapasztalatot szereztek, és ezután valamiért úgy döntöttek, hogy megnézik maguknak Brüsszelt. Brüsszelben munkát kezdeni és Brüsszelben gyakornoknak lenni, akár az intézményeken belül, akár a brüsszeli ökoszisztéma más civilszervezeteinél, regionális képviseleteinél, esetleg ügyvédi irodában, azért egy komoly kihívás. Egyrészt a versenyszellem, a túljelentkezés mérete, másrészről pedig egy nagyon színes, sokoldalú, dinamikus munkakörnyezetet jelent és ehhez is meg kell tanulni alkalmazkodni. De leginkább azért jött létre ez a program, mert arra jutottunk, hogy a fiatalok itt kapják a legkisebb intézményi segítséget. Az egyetemen rengeteg mobilitási program van, szaktanácsadás, míg,
amikor az ember bekerül a munkaerőpiac világába, akkor hirtelen elengedik a kezét ezek a korábbi intézmények és ott áll egyedül, vagy ki tudja fizetni az albérletét vagy nem, vagy jó lakótársakat kapott vagy nem.
Mi arra gondoltunk, hogy egy kvázi szakkollégiumi jellegű, de már idősebbeknek szóló informális képzés, az egy megfelelő forma és lehetőség arra, hogy segítsük a brüsszeli integrációt, szocializációt. És egyben azt a gondolkodást is, hogy akar ő abban dolgozni, amire az egyetem felkészítette vagy lehet, hogy más érdekli. Egyfajta hivatást, reflexiót is segítünk ez alatt az öt hónap alatt.
Tehát akkor ez egy gyakorlatias szempontú program?
Igen, abszolút gyakorlatias, tehát nem jár érte kredit. Illetve van, akinek sikerült elfogadtatnia ad hoc alapon, de elsősorban nem cél, hogy kreditet osszunk. Továbbá az sem cél, hogy mester előtt már az emberek ide érkezzenek. Az a benyomásunk és tapasztalatunk, hogy
a leadership egy abszolút tapasztalati tudás, egy know-how, amit el lehet lesni, amit az ember a saját bőrén meg tud tapasztalni, de nem olyasmi, amit tankönyvekből lenne érdemes tanulni.
Ilyen szempontból nagyon sok mentoring, coaching, és más szemtől szembe történő oktatás zajlik, vagy beszélgetés, inkább így mondanám. Emellett vannak azok az összeülések, amikor Herman van Rompuytől, biztosokon át, Navracsics Tiborig meghallgatunk mindenkit. Én ezt úgy hívom, hogy beszámolókat vagy tanúságtételeket, angolul „testimonials” csinálunk, arról, hogy nekik mi volt a legnehezebb a vezetői pályájukon. Ezek azért többnyire a beszélgetés második órájában már nagyon komoly etikai problémák szoktak lenni, illetve nagyon izgalmas megoldások társulnak ezekhez. És ez az, ahol azt gondolom, hogy nagyon sokat tudnak tanulni azok, akik velünk vannak ebben a képzésben, de ez nem egyszerű műfaj. Itt kell, hogy legyen egy nyitottság, érettség.
Ezen az érettségen mi az öt hónap alatt nagyon sokat tudunk segíteni, de nem állítjuk azt, hogy kész vezetőket fogunk pályára tenni az öt hónap végeztével.
Sokkal inkább arról van szó, hogy öt hónap alatt, mondjuk egy szerszámos ládát adunk ahhoz, hogy később hogyan lehet gondolkozni ezekről, később hova lehet nyúlni, amikor problémáim vannak, amikor kérdéseim merülnek föl.
Ön szerint miért fontos, hogy a jó szakemberek külön képzést kapjanak, mint vezetők?
A vezetés és a leadership azt hiszem egy gyorsan inflálódó szó. miközben mindannyian így-vagy úgy vagyunk vezetők, például a családunkban szülőként előbb-utóbb, vagy a munkahelyen, most ez akár kisebb vagy nagyobb csapatokat jelent, vagy akár egy cserkészcsapatban, tehát a vezetést nem kell túlmisztifikálni.
Egyszerűen tisztában kell lenni azzal, hogy képesek vagyunk másokra hatást gyakorolni, és azt a felelősséget is fel kell ismerni, ami ezzel jár. Ez az, amiben mi szeretnénk segíteni.
Egyébként az is előfordulhat, hogy valaki a magatartásával, életmódjával példamutató és így vezet. Ha nagyon leegyszerűsítem a képletet, valahogy az influencerek is így próbálnak befolyást szerezni. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy tudatos, egy hivatáshoz kapcsolódó, és ezáltal egy alapértékekhez kapcsolódó vezetés legyen. Tehát egy olyan integráns személyiség, aki szerintünk kredibilis vezető, aki az értékeivel összhangban éli a mindennapjait, és lehet, hogy évtizedek alatt fog kinőni egy köznapi értelemben látható vezetővé. De nem kell siettetni ezt a folyamatot, meg kell hagyni az időt, mint egy jó bornak, hogy meg tudjon érni. Ahogy hozunk fiatalabb és idősebb vezetőket, visszavonult vezetőket, kiégett vezetőket és motivált vezetőket, látható, hogy nagyon különböző állomások vannak egy ilyen életpályán. És jó, hogy ezekkel az ember előre tud készülni. Úgyhogy ez egy nagyon izgalmas tudásterület, és ezért egy olyan dolog, amit nehezebb az egyetemeken, formális oktatásban továbbadni, idézőjelben tudásanyagot, mert itt nem arról van szó, hogy megtanulok egy könyvet és akkor én egy vezetővé válok. Úgy is mondhatnám, hogy a mi képzésünknek is, közel a fele, ha nem több, önismeretről szól.
Tehát a jó vezető ismeri önmagát. Ez azt hiszem, itt a mi régiónkban, Közép-Európában egy nem túlbecsült terület, mondhatnánk úgy is, hogy méltatlanul kevés figyelmet kap, hogy önmagunk megismerésére is fordítsunk időt.
Azt is hozzátehetjük, hogy erre az utolsó időszakra az ember életében, amikor még érdemi lehetőség van, hogy sokkal több időt foglalkozzon ezzel, az még a családalapítás előtti, a munkakezdés elei éveket jelenti. Tehát ez egy kegyelmi időszak arra, hogy még az önismeret útján elinduljon az ember. Hogyha el tud indulni ezzel a szerszámos ládával, akkor később is újra elő tudja venni ezeket.
Tehát akkor a vezetés tanítható? A hallgatókat valóban fel lehet készíteni olyan helyzetekre, amikor a döntéseiknek jelentős következményeik lehetnek?
Fel lehet őket készíteni arra, hogy el akarnak-e jutni eddig a helyzetig. Vajon vállalják-e azt, hogy ilyen típusú, mondjuk úgy, hogy hagyományos szervezeti vezetők akarnak lenni. Vagy csinálnak egy olyan saját szervezetet, ami a saját értékeik mentén a saját magatartásukat multiplikálja. Hogy fogják azt elviselni, hogy a főnökük, aki egyébként szintén egy vezető és közöttük, mondjuk, az egyikük osztályvezető, a másik államtitkár, közöttük konfliktus van.Tehát itt a vezetés nem mindig azt jelenti, hogy valaki a piramis legeslegtetején áll, hanem sok piramisocska van egymásba épülve, és bizony én is vezetek, de engem is vezetnek. Ez a leggyakoribb élethelyzet. Az ritka kivétel, amikor valaki a piramis legtetején van. De hogyan tudok működni egy szervezetben? Alapvetően ezzel fognak találkozni a mi hallgatóink is, a 25-30 év közötti munkavállalók, amikor kimennek a munkaerőpiacra. Brüsszelben nagyon gyakran ez a korosztály küzd azért, hogy egyáltalán az első munkaszerződését aláírhassa. Lehet, hogy harminc éves, mire az első, általános értelemben vett főnöke lesz. Ezek nagyon izgalmas dolgok, azt mondanám, hogy
nem azon van a hangsúly, hogy tanítani lehet, hanem azon, hogy tanulni lehet. Azon, hogy meg lehet tapasztalni, és a tapasztalatokat rendszerezni lehet. Ez az az attitűd, amit kevésbé oktatunk az egyetemi világban, hogy a saját megfigyeléseinket érdemes rendszerezni, naplózva tudatosan rögzíteni, ezekre visszatérni és megbeszélni másokkal.
Ez az, ami egy tanulási folyamatnak ugyanolyan, ha nem fontosabb szakasza tud lenni egyes területeken, mint az, hogy még egy huszonkettedik könyvet elolvasok. Ráadásul pont itt végtelenül sok self-help könyv van, ha bemegyünk bármely könyvesboltba. Úgy gondolom, hogy mielőtt az ember ezeket elkezdi nagy mennyiségben fogyasztani, érdemes a saját belső útján elindulni.
Mit lehet elmondani a mai magyar fiatalok európai identitásáról? Inkább az európai vagy a magyar dominál? Egyáltalán szétválasztható-e ez a kettő?
Erre rengeteg különböző kutatás létezik, hogy milyen módon alakulnak az identitásrétegeink. Azt gondolom, hogy biztos, hogy ez képes párhuzamosan létezni emberekben. A közélet iránt érdeklődő fiatalokban elképzelhető, hogy valamelyik identitás domináns, de mi szakterületekre specializálódó fiatalokkal is találkozunk, akiknél nem ez az elsődleges kérdés. Mondjuk lehet, hogy az állatvédelem vagy a klímaváltozás elleni harc mellett elkötelezett és ezt az egészet egy bolygó szintjén szemléli és még akár Európa is kicsi számára. Nagyon érdekes módon megsokszorozódott az ilyen identitásrészecskékkel érkező fiataloknak a száma. Pont ezért fontos számunkra, hogy mi ezekbe a leadership házakba hívjuk meg öt hónapra a hallgatóinkat, akik így kénytelenek minden vacsorát együtt tölteni, együtt sírni, együtt nevetni, és így nagyon sok tapasztalatot osztanak meg maguk között is. Ebben a magyar, az olasz, illetve megismerhetik a többi tagállam Európához való viszonyát is.
Szerintem a legtöbb viszonyt Európáról annak a tükrében tudjuk megtanulni, hogy más tagállamoknak milyen kihívásaik vannak.
Ez sehol nem egy diadalmenet, egy egyszerű történet. Az Egyesült Államokban sem a szövetségi szint az emberek kedvence. Itt hagyományosan van egy szervezet-szociológiai nehézkesség, hiszen egy távoli szintet látunk, nem az a szint kommunikál, csak mi beszélünk róla, nemzeti sajtók írják meg, hogy mi zajlik a nemzetközi, európai térben, a saját lencséjükön keresztül. Ilyen szempontból nagyon sok tisztáznivaló és felismernivaló van akkor, amikor azt látjuk, hogy a dán, a francia, a finn fiatalok mennyi kérdéssel érkeznek meg, amikor az Unióról beszélnek, gondolkoznak, de mégis észre tudjuk venni, hogy saját magunknak van-e hivatásunk ezen a területen vagy nincs. Volt olyan hallgató, aki azt mondta, hogy ő inkább visszatér a tagállamba, és a hazájában fog dolgozni, azzal, hogy jobban megismerte Brüsszelt, és van, aki beleszeret ebbe a műfajba és tervei ellenére kint ragad. Úgyhogy azt mondanám, hogy nem kellene fetisizálni ennek a kettőnek a viszonyát, mert egy sokkal színesebb identitásmátrix az, ami hogyha az ember ad időt magának, akkor felismeri, hogy ehhez még rengeteg dolog hozzájárul, és a történelmi olvasatok mellet még számos olyan olvasat van, leginkább a jövőbe tekintő klímaváltozás, kiberbiztonság, ami egészen más olvasatokat is lehetővé tesz. Akár regionális szinten, nem kell mindjárt európai szintre ugrani. Például mit gondolunk Csallóközről? Vagy a Tiszán hányszor volt olyan szennyezés, ami regionális együttműködést tett volna szükségessé, és hogy ebben gondolkodjunk, hogy egy folyó gyűjtőterülete az egység? Azt hiszem, hogy itt nagyon érdekes évtizedek jönnek és a fiataloknak nem lesz könnyű tájékozódni ebben. Pont ezért az ilyen és az ehhez hasonló programok szeretnének ebben orientációs pontokat nyújtani.
Ahogy ön is említette, itt nem csak a tanároktól lehet tanulni, hanem a diákok egymás által is tudnak fejlődni azáltal, hogy a különböző nézőpontokat, világszemléleteket átadják egymásnak. Ön szerint mit tudnának átadni a magyar diákok a külföldi diákoknak?
Rengeteg sok mindent! Szinte minden egyes szemeszterben volt magyar hallgató. Ők általában magyar szakkollégiumokból érkeztek. Ezek a hallgatók ugyanúgy részt vettek ezekben a beszélgetésekben, ugyanúgy közreműködtek a házon belüli vitákban. Mondanom sem kell, hogy itt a környezetvédelmi NGO-któl kezdve a Fidesz Néppárti delegációjáig mindenféle helyeken dolgoztak. És ezeket a szempontokat be tudják hozni a vacsoraasztal mellé, és olyankor meg tudják hallgatni, hogy vannak más delegációk, akiknél éppen vannak feldolgozandó ügyek vagy éppen nincsenek, vagy hogy a NATO-ban miben különbözik az együttműködés, mint az EU-ban.
A magyarok egy olyan izgalmas közép-európai perspektívát tudnak hozni, amire abszolút szükség van. Nekem az egyik célom ebben a párbeszédben, az a Kelet-Nyugat párbeszéd erősítése. Vagyis, hogy hogyan tudjuk azt érzékeltetni, hogy a posztszovjet térségben a magyar tapasztalat egy speciális tapasztalat.
Nyilván összehasonlítható a lengyel vagy szlovák tapasztalattal, de láthatjuk azt is, hogy harminc év alatt ezek más utakra mentek. A lényeg, hogy el tudjuk magyarázni, hogy ez mit jelent nekünk. A demokratikus rendszerben mi az, amiben máshol vannak a hangsúlyok. Ezekről meghívunk előadókat. Kifejezetten az európai memória szerepéről, arról, hogy ez a vasfüggöny mögött miként fejlődött és miben különbözik Nyugat-Európától. Igyekszünk is provokálni a párbeszédet a hallgatók között, mert nagyon sok hasznos felismerés születik eközben.
Szerte a világban rengeteg olyan magyar vezetővel találkozunk, akik már komoly nemzetközi cégeknél felelnek projektekért. Mik azok az alapértékek, amelyek miatt ők ilyen gyorsan az élmezőnyben találták magukat?
Erre azt hiszem, most itt nem tudok még csak egy féltudományos választ sem adni, hogy van-e olyan közös magyar vezetési stílus, ami az embereket katapultálná. Sokkal inkább látható az, hogy ha Budán vagy Szegeden járt valaki iskolába, akkor még ezek között is van különbség, attól függően, hogy melyik egyetemet végezte. És hát ne felejtsük el, hogy azért a teljes szocializációnak, a családi háttérnek még mekkora szerepe van. Nagyon nehéz nemzeti karakterű vezetésről beszélni, ennél még Magyarország is egy nagyobb ország, ahol Szegedtől Debrecenig, Szombathelytől a Mátráig nagyon sokszínű közösségeink vannak, nagyon sokféle egyetemekkel. Még Pest és Buda között is szeretnek a magyar egyetemisták különbséget tenni. Ilyen szempontból nem biztos, hogy egységes tipológia az, ami érkezik.
Az egyébként mindig egy érdekes kérdés, hogy ezek a sikeres vezetők mit adnak vissza. Alapítanak-e itthon valamit, tanítanak-e, elmondják-e itthon azt, hogy ők mit látnak a világnak abból a szeletéből, amibe ők belátást nyertek a vezetői szerepük által.
Ami Brüsszelben látszik, az az, hogy még mindig nem mi vagyunk a legügyesebb hálózatépítők. Egyszerűen vannak tagállamok, amelyek, bár nyilván ez hivatalosan nem bátorított, de mégis beszélgetnek a bizottsági tisztviselőik a parlamenti képviselőikkel. Erre egyébként időnként van fellángolás magyar oldalon is. De az lenne a legfőbb cél, hogy ezeknek a vezetőknek a legtöbb informális platformot teremtsük. Ez mondjuk egy nemzeti érdekkérdés. Azt mondanám, hogy a vezetőinknek az informális hálózatát lenne érdemes tovább erősíteni, ez az, ami az itthoni vezetőképzést és az utánpótlási csatornákat is meg tudná hosszú távon is erősíteni.
Ez a program olyan skilleket ad a hallgatóknak, amelyek azt segítik, hogy a hallgatók gyorsan magas vezetői pozícióba kerüljenek?
Ez a program egy informális program, tehát a hallgató azt kap meg belőle, amit beletesz. Tehát ezt el lehet úgy is végezni, és nyilván ennek nem örülnénk és próbáljuk is szűrni, hogy megcsinálja a programot anélkül, hogy a saját tapasztalatát érdemben felépítené. De ha a hallgató hajlandó az energiát erre ráfordítani, akkor azt látjuk, hogy voltak olyanok, akik sikeresen a Young Professional programba bejutottak, pedig talán ez a legkompetitívebb európai bizottsági fiatal versenyvizsga. Ide jutottak be hallgatóink, ráadásul magyarok is vannak köztük. Ilyen szempontból,
aki hajlandó ebbe beletenni munkát, és ezeken a találkozókon részt vesz, és használja ezeket a platformokat, akkor adott ez a lehetőség, bár nincs rá garancia.
Brüsszel rendkívül dinamikus város, egyik napról a másikra nem csak a Covid miatt tud megváltozni. Ugyanakkor vannak hallgatók, akik arra jönnek rá, hogy a hagyományos értelemben nem akarnak klasszikus vezetői posztot, vagy nem akarnak beülni egy harmincezer fős Európai Bizottságba. Inkább kicsi, de látható vezetők akarnak lenni. Úgy is mondhatnánk, hogy nagy halak egy kis akváriumban. Inkább azt mondanám, hogy a tudatosítását a vezetői szerepnek szeretnénk segíteni, nem pedig azt, hogy rögtön és nagyon gyorsan pozícióba kerüljenek. Nem is biztos, hogy ez szerencsés. Pont az előbb emlegetett érés szempontjából azt mondanám, hogy meg kell tisztelni a magunk fejlődését azzal, hogy adunk időt annak, hogy leülepedjen a saját szándékunk a hivatásunkról, és akkor így sokkal boldogabbak leszünk, amikor elérjük ezt a vezetői pozíciót. Ezt pedig meghatározhatja a környezet, a világpolitika és nagyon sok más olyan tényező, amire nem biztos, hogy hatása van akár a jelentkezőnek, akár nekünk.
Tehát akkor ez egy jó ugródeszka annak, aki karriert akar építeni. Ön mit szokott tanácsolni azoknak a tanítványoknak, akikben látja a vezetői potenciált?
Az az igazság, hogy minden tehetséges tanítványom, aki szorgalmas és kíváncsi, az már szinte a siker kapujában áll. Szoktam tanácsolni, hogy menjenek el, nézzenek körül, hasonlítsák össze a pályájukat más policy területekkel, más tagállami tapasztalatokkal, más nemzetközi és regionális szintekkel.
Tehát a lokálistól, az önkormányzatitól az európaiig nézzenek körül, vegyenek illatmintát, hogy mik történnek ezeken a helyeken. És utána próbálják meg elképzelni, hogy ebben komfortosan tudják-e érezni magukat. Inkább bátorítom a hallgatóimat arra, hogy merjék ezeket tesztelni. És nem kell csak azért vezetőnek menni, mert ez folyik sok helyről, meg, hogyha valaki nem vezető, akkor nem is ember. Ez itt szerintem abszolúte nem igaz. Hihetetlenül jó szakemberekkel lehet kint találkozni, akik többet tesznek bele a csapatba, mint néha egy-egy közepes kvalitású vezető. A szakemberek megbecsültsége, a csapattagok megbecsülése, szintén a vezetőnek egy olyan fontos képessége, amit hosszú évek alatt fog felismerni, és jön rá arra, hogy ő lehet, hogy jobban függ néhány nem vezető, kvázi beosztottjától vagy szakemberétől. Úgyhogy azt mondanám, hogy mindenki találja meg a puzzle-ben a saját helyét, és ha szeretne vezetni, akkor erre biztos, hogy lesz lehetősége az életben. Nagyon hosszú az negyven-ötven-hatvan év, amit munkával tölthetünk, és ez alatt biztos, hogy lesznek lehetőségek. Nem kell görcsösen rárajtolni, hogy harminckét évesen legyek vezető rögtön vagy, hogy kívülről azt higgyék, hogy vezető vagyok, közben pedig csak a névjegykártyámon vagyok az. Remélem, hogy ezzel valamennyire tudtam válaszolni a kérdésre.
Visszatérve a European Leadership programra, Ön ezt egy jó ugródeszkának tartja akkor?
A sikerünk az látható, nem mondtam eddig számokat, de nagyjából negyvennyolc és ötvenkét százalék között van azok száma, akik ügy döntenek, hogy Brüsszelben maradnak, a többiek visszatértek a tagállamba, tehát nem lehet azt mondani, hogy egy nagy „elszívó” intézmény vagyunk.
Az különös, hogy nem az a negyvennyolc százalék marad ott velünk, aki az elején ezt így gondolta, tehát az emberek láthatóan reflektálnak a saját küldetésükre. És az is látható, hogy nyolcvan és kilencven százalék közötti az, hogy a program befejezése utáni két hónapban munkahelyet tudnak-e szerezni, akár a tagállamban, akár Brüsszelben. Ilyen szempontból azt kell, hogy mondjam, hogy az a hálózat, az esti beszélgetésektől a mentorhálózaton át, mind-mind segíti azt, hogy ha tudatosan teszik fel a kérdéseiket, akkor megtalálják a következő embert, akivel nekik még érdemes beszélni. Ilyen szempontból egy nagyon jó platformnak tartom a programot, ami nagyon sok szempontból hiánypótló Brüsszelben. Tehát az, hogy sokféle fiatal egy helyen, nem politikai ideológiák szerint összeülve, nem szigorúan vett vallási értelemben, bár nyilván a jezsuita háttér azért van, akinek csalogató, van, akinek kevésbé, de mindenképpen nagyon jó párbeszédre nyitott társaságot hoz össze.
Az interjút készítette: Tóth Marcell
Portréfotó: szentignac.hu
