Újra a képernyők elé szegezte a világot az olimpiai játékok megnyitó ünnepsége. Megkésve bár, de varázsából semmit sem veszítve tárult elénk a mesés kavalkád.
Parádés megnyitóra számítottunk, és a kérdés csak az volt, hogyan oldják meg ezt a katartikus élményt a rengeteg táncos és színpadon mozgó művész nélkül, azaz: hogyan lesz járványbiztos egy megnyitó ünnepély? Tokióról lévén szó természetesen bravúros technikai megoldások pótolták a tömegjelenetek élményét: geometriai animációk, fényjátékok vezették be az eseményt, a visszaszámlálás minden momentumára egy klasszis sportolót vonultattak fel a rendezők, a nullás szám pedig maga a stadion felülnézeti sziluettje volt. A táncosokat idén sem kellett nélkülözni, egymástól tisztes távolban, egy-egy otthoni edzőgépet felhasználva díszletként jelenítették meg az utóbbi időszak legfontosabb tanulságát, hogy mennyire nehéz, de mégis lehetséges egymástól távol felkészülni az élet nagy eseményeire, jelen esetben az olimpiára. A megnyitó szlogenje is utalt erre az üzenetre: "Szétválasztva, de nem egyedül"
A koreográfia sztárja nem is lehetett volna alkalmasabb személy, mint a fogadó ország egyik favorit ökölvívónője, aki sportolói tevékenysége mellett hivatásos ápolónő is. Ő a futópadon volt a koreográfia középpontja, illetve egy csapat táncos, akik a különleges játék közben egyáltalán nem is érintették meg egymást, vörös kötelekből hálómintát alkotva egy modern, mozgó műalkotássá formálódtak. A műsorszám egyrészt színeiben reprezentálta a tokiói csapat színeit, másrészt pedig mozgásában a fent említett globális üzenetet hordozta: a táncosok egymástól fizikailag távol, mégis valahogyan összekötve mozogtak. A vírus áldoztainak egyébként még a nemzetek csapatainak bemutatása előtt egyperces néma csenddel adóztak a szervezők, és erre hívták a világ valamennyi szurkolóját is.
A nemzetek hagyománnyá vált felvonulásán a nézők dolgát némileg nehezítette, hogy a felvonulási sorrendet nem a mi megszokott ABC rendünk diktálta, hanem a japán ABC szerint szólították a csapatokat, így előttünk még 142 csapat bevonulás következett. Itt jöttek a szokásos érdekes vagy éppen szomorú hírek az adott nemzet küldöttségéről (gondoljunk csak az ugandai sportoló szökési kísérletére, vagy a lengyel úszók szomorú hátramaradására). A sort illedelmes házigazdaként, 206. helyen Japán zárta.
Voltak azonban az előre megírt forgatókönyvben nem szereplő momentumok is, a legemlékezetesebb talán a talán kissé random, de szórakoztató portugál táncos koreográfia volt. Számunkra a legfelemelőbb, de külföldiek számára is érdekes tény volt a delegált sportolóink száma. A hozzánk hasonló nemzeti össztermékkel vagy alapterülettel rendelkező országok jóval kevesebb sportolót indítottak a játékokon általában véve, mint mi: a magyar olimpiai csapat 173 tagú. Érdekes tény, hogy szép számmal csatlakoztak a lengyelek is, akik úgy produkálnak még a mienknél is bőségesebb delegációt, hogy adminisztratív hiba miatt hat egészséges és felkészült sportolójuk még csak nem is állhatott rajthoz: már a megérkezéskor hazaküldték őket.
