Születni kell-e tanárnak vagy színésznek? Hogyan tudtak segíteni a tanárszakos hallgatók az idősebb, tapasztalt tanároknak a rájuk szakadó digitális oktatás idején? Melyik tanárokat tekintik példaképnek? Podcast Prajczer Petrával és Mohay Domonkossal, a Tanár leszek! Hallgatói Műhely társelnökével és alapító társelnökével.
Első körben, kérlek, meséljetek egy kicsit a hallgatói műhelyről!
Domonkos: A Tanár leszek! Hallgatói Műhely az ELTE-n alakult, hivatalosan 2020 szeptemberében. Egy olyan tanulói, hallgatói közösséget szerettünk volna létrehozni, ami megpróbálja közösségbe formálni azokat a hallgatókat, akik az ELTE tanárképzésében vannak jelen. Erre azért volt szükség, mert a tanárképzés kétszakos, és minden tanárszakos hallgató valamelyik szaktárgyi képzéshez kapcsolódik, a bölcsészettudományihoz, a természettudományihoz vagy az informatikaihoz. Ez azt eredményezi, hogy a hallgatóknak nincsenek fix csoportjaik, nincs 10-20 olyan ember, akikkel minden órán találkoznának, hanem szét vagyunk szóródva, és sokszor a BA-s vagy MA-s hallgatókkal vagyunk együtt.
Éreztük magunkban az igényt, hogy egy olyan hallgatói közösséget hozzunk létre, ami úgy foglalkozik tanársággal, hogy szaktárgyi tekintetben nem csak magyarosok, vagy kémiások vagy biológiások ülnek ott, hanem tanárok, akik olyan kérdésekkel foglalkoznak, amikre adott esetben a képzés keretein belül nem jut idő.
Petra: Igen, erre a dologra én is szeretnék ráerősíteni, mert a tanárképzés nagyon különleges abból a szempontból, hogy valahogyan az öt-hat év közepe felé egyszer csak át kell állítanunk a saját mindsetünket és hallgatóból tanárrá kell változnunk, hiszen gyakorlatra megyünk, tanárként jelenünk meg osztályokban, közösségekben. Ennek a hallgatóból tanárrá válásnak, ennek az identitásnak a kialakítása szerintem egy olyan dolog, amiben nagyon sokat segít, hogyha olyan hallgatótársakkal vagyunk együtt, akik szintén tanárok. Ezért szeretném azt kiemelni, amit Domi említett, hogy szét vagyunk szórva karok között, gyakran alapszakos órákon veszünk részt, de azért mégis van köztünk különbség, például azzal, aki anglisztika szakos hallgató. Mert miután kijövünk a vele közös óráról, átmegyünk az iskolába és angoltanárrá kell, hogy váljunk. Ez egy teljesen más szerep, egy teljesen más identitás, amiben meg kell erősödnünk. Ez a képzésnek a specialitása, hogy tanárként kell majd kijönnünk az egyetemről, és nem végzett hallgatóként.
A műhelyt pályaszocializációs térként és szakmai közösségként is definiáljátok. Milyen szakmai motivációi vannak a tagoknak? Miért lesznek pedagógusok a műhely tagjai?
Domonkos: Azt hiszem, hogy elsősorban azért – és erre ráerősít az, hogy a végzett tagjainktól, akik tavaly kapták meg a diplomájukat, mit hallunk vissza –, mert szeretnek tanítani. Szeretik azt a folyamatot, hogy felkészülnek az órára, szeretnek bemenni az órára és szeretnek tanítani. Nyilván ez nagyon szép és jó, de szerintem érdemes visszalépni oda, hogy miért csatlakozik valaki a műhelybe, és hogy ez a közeg hogyan válik pályaszocializációs térré. Ez azt jelenti, amit az előbb is mondtam, hogy segít abban, hogy többekkel beszéljük át a tanárrá válásnak a kihívásait. Azt, hogy
nekem oda kell állnom huszonhárom évesen tizennyolc éves diákok elé, és tanárként kell fellépnem. És habár ők tudják, hogy én kistanár vagyok, de végül mégiscsak tanári tekintélyt kell produkálnom.
Ez nagy kihívás, de nagyon sokat segít abban a műhely, hogy ezeket meg tudjuk beszélni egymással vagy hogy tanácsot adjunk egymásnak. Ezekben a beszélgetésekben megtanuljuk a szakmai együttműködésnek és a szakmai kommunikációnak azokat a formáit, melyek a tanári szakmának alapvető elemei.
Petra: Még a pályaszocializációhoz kapcsolnám én is azt, hogy a tanítás az csapatmunka.
Én most óraadóként dolgozom immár másfél tanéve, és azt látom, hogy mi nem tárgyakat tanítunk, hanem diákokat.
És azok a diákok különböző tanórákon vesznek részt és nekünk kommunikálnunk kell egymással. Beszélnünk kell alkalmazott módszerekről, egyes diákokról, az ő személyiségükről, hogy nekik mi segít, mi nem segít, mi az ő nehézségük stb. Ebben nagyon jó a műhely, hogy már az egyetem alatt megtanuljuk, hogy hogyan beszéljünk különböző pedagógiai problémákról, hogy hogyan nézhetünk meg különböző szempontokból helyzeteket. Például
hiába nem vagyok magyar szakos, tudnom kell, hogy milyen erősségei, nehézségei vannak az adott diáknak magyarórán, amit az én teljesen más, természettudományos kémia órámon fel tudok használni.
Ebben a csapatmunkára való készülésben nagyon fontos, hogy mi műhelyben már hallgatóként is egy olyan közösséget hozunk létre, ami szakmailag beszéli meg az adott helyzeteket.
Domonkos: És itt hadd reagáljak arra, amit Petra pont tegnap este mondott, hogy ő pont a faktosait kezdte tanítani, akik tizenegyedikesek, kémiából, és elkerekedett a szemünk, amikor azt mondta, hogy „hát igen, most szövegértéseznünk kell”. Mi visszakérdeztünk, hogy „kémia fakton?”. Igen, kémia fakton, mert hogy…
Petra: Mert hogy az érettséginek része a szövegértés. Ők angol nyelvű érettségire készülnek, amiben ugyanúgy szerepel az angol nyelvértési kompetencia, mint egy angol nyelvvizsgában vagy angol érettségiben. Ez nekem nagyon meglepő volt, hogy erre is gondolnom kéne, különösen úgy, hogy a legtöbb természettudomány szakos tanár két természettudományos tárgyból álló szakpárral rendelkezik, és bár minden természettudományos érettségiben van szövegértés, úgymond esettanulmányos feladat, azért váratlanul érintett, hogy ezen is gondolkozni kell. A szövegértést elsősorban vagy egy magyar szakos, vagy egy idegennyelv szakos tanárnak a kompetenciájába gondolnám. Nagyon jó, hogy tudok kortársaktól és kollégáktól is segítséget kérni egy intézményen belül, ha a valóság nem olyan kocka, mint egy egyetemi kerettanterv, ami azt mondja meg, hogy mit kéne megtanítanunk.
Beszéljünk egy kicsit a tanárképzésről! Mi az, amit a tanárszakosok látnak a képzésükben? Mi az, ami jól működik, és mi az, ami szerintetek hiányzik? Egyáltalán mit tanulnak a tanárok?
Petra: Húha, hát ez eléggé nehéz kérdés, mert nagyon a szakja válogatja. Domi is említette, hogy a tanárképzés kétszakos, tehát, az egyes karokhoz tartozóan a tanárok tanulnak szaktárgyi tárgyakat.
Tehát aki történelem szakos, az tanul újkori történelmet, őskorit, tanul különböző segédtudományokat, kis latint, kis ilyet-olyat, tehát nagyon vegyesen épül fel az egyes szaktárgyaknak a képe. Ezen kívül van egy pedagógiai-pszichológiai modul, amelynek keretében általános pszichológia tantárgyakat tanulunk, például volt szociálpszichológia, fejlődéslélektan, gyermekkép, ahol a gyermekeket ismerjük meg, különböző szemináriumokon veszünk részt, és ebből a három egységből áll össze a tanárképzés.
Továbbá a gyakorlati pillérekből.
Domonkos: Van egy nagyon fontos kötőanyaga a tanárképzésnek, ami megpróbálja összefogni ezt a nagyon sok, viszonylag különálló területet, ez pedig a tanári kompetenciáknak a listája. A tanári kompetencia egy egyszerű lista, ami meghatározza, hogy a tanárnak milyen tevékenységet vagy milyen készségeket kell kifejlesztenie ahhoz, hogy hatékony legyen a munkája. Ennek része az, hogy tájékozódik a szaktudományának a területén, de része az is, hogy meg tudja szervezni azt a pedagógiai folyamatot, amiben a gyerekek előzetes ismereteiből aztán valódi tantárgyi tudás lesz. Tehát ezek meghatározható tevékenységek és nagyon fontos az, hogy ezek tanulható és fejleszthető tevékenységek. Ez azért is izgalmas, mert
a képzést nem csak szakdolgozattal zárjuk le, hanem természetesen van egy vizsgatanítás és van egy portfólió, amit szerintem a tanári életpályamodellben vagy az előremeneteli rendszerben nagyon sokan ismerünk.
Ennek pont az a célja, hogy öt-hat év egyetem után tekintsünk vissza, hogy ezekben a kompetenciákban meddig jutottunk el, és reflektáljunk arra, hogy mi az, amiben fejlődni tudtunk ebben a hat évben, mi az, amiben még fejlődni kell, mert, hogy a diplomaszerzéssel nem zárul le a tanárrá válásnak a folyamata, csak a következő szakasza kezdődik.
Ebből következne a következő kérdésem. Szerintetek tanárnak születni kell vagy ez egy mesterség, ami tanulható?
Domonkos: Azt mondanám, hogy részben. Tehát hogyha megkérdeznél tíz embert, 10/9 ember azt mondaná, hogy születni kell erre, és ebben szerintem annyi igazság van, hogy kell, hogy legyen egy olyan alapvető viszonyulás vagy a szaktárgyad, vagy a gyerekek vagy a folyamat felé, ami egy alapmotivációt megad arra, hogy tanár legyél, de ez még nagyon kevés. Ez egy ugródeszka tud lenni ahhoz, hogy aztán elsajátítsuk azokat a tevékenységformákat és technikákat, amikkel jó tanárrá tudunk válni. Ez részben vonatkozik magukra a diákokra, hogy tehát mi történik az órán, hogyan tervezek meg egy órát, milyen szempontokat mérlegelek akkor, amikor több órát tervezek meg egy tematikus tervben, ez az egyik része. A másik része, hogy ezek a tevékenységek magára a tanárra is vonatkoznak, a saját tevékenységeire. És itt még egy nagyon fontos kulcsszót kell kiemelni, amitől sok hallgatótársunknak a hideg futkos a hátán, ez pedig úgy hívják, hogy reflexió. Tehát meg kell tanulni olyan reflektív technikákat, amikkel vissza tudunk tekinteni azokra a tevékenységekre, amiket elvégeztünk az órán. Nem sikerült valami, mi történt pontosan? Miért csúszhatott félre az a tevékenység, amit szerettem volna csinálni? Mi volt a célja ennek a tevékenységnek? Miért csinálom? Tehát ezek olyan alapvető kérdések, kérdéstechnikák, amikkel rendelkeznünk kell. Ezek megtanulhatók, gyakorlás kérdése az egész.
Tehát kell, hogy legyen egy alapvető motiváció arra, hogy valaki tanár legyen, és aztán jön ehhez hozzá, hogy megtanulja a mesterségbeli fogásokat.
Petra: Akkor én lehet, hogy a tízből az egy vagyok, mert szerintem ez abszolút tanulható történet, csak egy kicsit más, mint amit a tanulásról a hétköznapokban gondolni szoktunk. Általában a tudásanyag átvételét vesszük tanulásnak, és a készségfejlesztést annyira nem. Hogyha most színészeknek tennénk fel ugyanezt a kérdést, hogy színésznek születni kell-e vagy az is egy tanulható mesterség, és látjuk, hogy hogyan gyakorolnak, hogyan fejlődnek azok az emberek, akikben az alapvető motivációk és készségek megvannak arra, hogy ők színészek legyenek. Szerintem ez egy izgalmas dolog a tanárképzésben, ahogy a Domi is mondta, hogy reflexióval folyamatosan fejleszteni kell a készségeinket és azért a készségfejlesztés az egyetemen kicsit fából vaskarika.
Tehát alapvetően nem a tantárgyi rendszerbe meg a nagy előadókba illeszkedik az, hogy hogyan fejlesszük az ilyen kompetenciákat, amik jó része személyek közötti interperszonális kompetencia, jó része szociális készség, hogy hogyan veszünk részt az adott helyzetekben. Egy jó része viszont egészen megfogható, mondjuk sima alapvető kommunikációs készségek.
Ezeknek a fejlesztése ugyanúgy lehet egy cél, csak kicsit másként, mert nem abba szocializálódtunk az iskolarendszerben, hogy ilyeneket tanulunk, hanem azt szoktuk meg, hogyha tanulunk, akkor egy tantárgyat tanulunk. Van pár kivétel, például az ún. készségtantárgyak. Ezekről pont tegnap beszéltünk, hogy a készségtantárgyakat valamiért kissé másnak érezzük, és én a tanítást és a tanárságot is, vagyis, hogy valaki tanárrá válik, egy általános készségi rendszer elsajátításának tartom, amit ugyanúgy lehet tanításként identifikálni.
Domonkos: És ez természetesen szól arról is, hogy a diákok tanulását hogyan képzeljük el. Hogyan tekintünk rá? Úgy, hogy nekem az a feladatom, hogy kiálljak és tartsak előadást Ady költészetéről magyar szakon vagy húsz perces nyelvtani elemzést a present perfectről? Vagy úgy tekintek rá, hogy a diáknak vannak előzetes ismeretei, mert vagy otthon, vagy máshonnan biztos hallott már róla, amiből ő aztán meg tudja konstruálni a saját tudását.
Ez az alapvető szemléletmódja most a tanárképzésnek és a tanulás tanítására való felkészítésnek, hogy a diák képes ezeket a tudáselemeket megkonstruálni és ebben a tanár szerepe átalakul onnan, hogy ő a tudás forrása, oda, hogy ő az a facilitátor, az a szakember, aki ebben a tanulásban kézen fogja a diákokat, és adott esetben egyéni tanulási utakon eljuttatja őket ugyanarra a pontra.
Petra: Ehhez én egy személyes dolgot szeretnék megosztani. Amikor az első gyakorlatomat csináltam, akkor jöttem rá óratervezés közben, hogy én tulajdonképpen nem a saját órámat tervezem meg, hanem a gyerekeknek a tanulási útját. Ez nekem egy eszméletlenül nagy szemléletbeli változás volt, amikor már nyilván benne voltam a képzésben, teljesen máshogyan mentem bele, mint ahol most tartok, és teljesen biztos vagyok benne, hogy a gyakorlatom után majd máshogyan fogok kijönni. Amikor eljött az a pillanat, hogy belegondoltam, hogy ez az én órám, nekem kell megtartani, nekem kell leadminisztrálnom, megcsinálnom, leesett, hogy azok a diákok, akik bent ülnek az órámon, ők megtanulják az adott nyelvtani struktúrát, és
nekem nem azon kell gondolkoznom, hogy én mit fogok tanítani, hanem azon, hogy ők mit tanulnak ebből.
Mit tanul abból, hogyha kiadok egy csoportmunkát? Én olyankor nem azon gondolkozok, hogy „hú akkor most legyen csoportmunka, mert azzal nekem nincs olyan sok dolgom”, hanem hogy most milyen jó lesz a csoportmunka feladat, mert ott mindenki megszólalhat és gyakorolhatja a frissen megtanult nyelvtani konstrukciót. Ez a szemléletmódbeli változás, amit Domi is említett, hogy ez tényleg sokszor megvalósul a képzésünk során. Erre figyelemmel kell lennünk, nem engedhetjük meg, hogy megtörténjenek velünk ezek a változások, hanem mindezt reflektíven kell megélnünk. Nagy részben a személyiségünkkel dolgozunk. Én a szakmát az eddigiek során így éltem meg, szerintem ez az, ami számít.
Szerintetek mit gondolnak a tanárok a digitális tanrendről? Illetve ti mit gondoltok róla?
Domonkos: Hát az egy „jó nagy buli” volt. Itt egy kicsit hadd kapcsolódjak vissza a műhelyhez, mert annak az előzménye a Tantáv a tanárokért nevű Facebook csoport, amit a digitális tanrend meghirdetésének a napján hoztunk létre azért, hogy segítsünk a köznevelésben tanító pedagógusoknak átállni a digitális rendszerre, mert nekünk ez egy külön tantárgyunk, és mi úgy gondoljunk, hogy könnyebben eltájékozódunk a digitális tanulást segítő alkalmazásokban. Az élő szemináriumok megszűnésével felszabadult időnk arra, hogy a favágó munkákat elvégezzük a tanároknak. Ebbe több ezer pedagógus és több ezer hallgatótársunk kapcsolódott bele.
Az látszott, hogy a digitális munkarend előtt ez az egész toporgott az ajtóban és 2020 márciusában berúgta az ajtót a Covid, és muszáj volt ezzel kezdeni valamit. Nagyon küzdöttek vele a tanárok és nagyon nagy küzdésnek és összefogásnak volt az eredménye az, hogy már 2020 szeptemberében, októberében, amikor a második hullámban kellett visszaállni, már sokkal gördülékenyebben tudták az iskolák kezelni ezt a helyzetet.
Nekem tanárjelöltként egy nagyon mélyvizes élményem volt, amikor a tavaszi félévben végeztem a tanítási gyakorlatomat angolból, amikor az oktatás teljesen online volt a gimnazistáknak. Én úgy tanítottam Zoomon tizedik osztályosokat angolra, hogy volt olyan diák, akinek soha nem láttam az arcát, mert soha nem kapcsolta be a kameráját. De olyan is volt, hogy nekem ment tönkre a kamerám, és akkor meg kellett oldani gyorsan sufnitunninggal. Mindez nagyon jó tapasztalat volt, mert már egy éve benne voltunk a Covidban, már a tanároknak is az eszköztára sokkal kimunkáltabb volt és így azért jó volt megtapasztalni, hogy ez hogyan működik, és habár ez működött is, mert minden szeretetem az apáczais 10/b-seké, de azért ez nem az igazi. Nem lehet úgy beszélgetni vagy csoportmunkát csinálni, hogy menjetek el break-out roomba, nem lehet úgy jól figyelni arra, hogy mi történik ott, hogyha nem tudom moderálni, hogy én mennyire látszódom, mert mindenki ugyanannyira látszódik. Ez egy nagyon nehéz helyzet volt. Szerintem mindenki azt gondolja erről, hogy a digitális eszközökkel és órákkal módjával kell bánni.
Petra: Én még annyit szeretnék hozzátenni, hogy ez az egész digitális oktatás számomra egy olyan terület, amit nagyon nem szabad általánosítani. Nagyon sokféle diák él, akár csak Magyarországon is.
Ha most a hazai pedagógia körképet nézzük, akkor olyan különböző szocio-ökonómiai státuszban vannak benne, hogy ez az egész mindenkit teljesen másként érintett.
Nekem is voltak online oktatásos tapasztalataim. Én azt láttam, hogy jó nevű gimnáziumban, nyelvvizsgára készülő diákokkal jól tudtam vizsgafeladatokat gyakorolni. Viszont
ott, ahol sokkal több gyerek volt egy eszközre vagy ott zajongott az egész család, én is azt láttam, hogy annak a gyereknek sokkal jobb lenne az iskolában, mint hogyha otthon kéne lennie.
Ez eléggé megviselő volt. Nagyon sokféleképp érintette ez a diákokat, volt aki jobban tudott tanulni, meg főleg az idősebb korosztályt érintette pozitívan, akik már érettségire vagy valami tudatos projektre készültek. Viszont az egész social-distancing megviselte őket pszichésen. Tehát a tanulásnak fontos része, hogy együtt csináljuk, illetve, hogy a gyerekek közösségben legyenek. Nem véletlenül magánházi tanítók rendszerében dolgozunk. Észre sem vesszük, de olyan szociális készségeket sajátítunk el az iskolában tanulás közben, amik nélkülözhetetlenek lesznek a későbbi életünkben.
Domonkos: És ez a tapasztalat, amit Petra mond, ez minimum két dologra irányítja rá a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a valódi tanulásnak a lényege elválik a tanórákon való történésektől vagy a konkrét tananyagtól.
Mert nem arra fog emlékezni a diák, hogy neki a kerettantervet megtanították-e, hanem, hogy milyen élmények érték őt az iskolában, és ezekben az élményekben ő milyen érzelmeket élt át, és ezekhez az érzelmekhez ő milyen emlékeket kapcsol. Ez az, ami megmarad, és nekünk pedagógusként ezeket a szálakat meg kell tanulni kezelni.
A másik pedig, ami szerintem egy pozitív hozadéka ennek az egésznek, hogy egy kicsit elkezdtünk gondolkozni arról, hogy az, amit digitális munkarendnek csinálunk, az digitális oktatásnak számít-e. Nagyon sok tanár kezdett digitális eszközöket használni, de most következik az, hogy ezt a tapasztalatot valódi szakmai kompetenciává alakítsuk, ne csak magunkban, hanem mindenkiben.
Rá kell világítanunk arra, hogy digitális eszközöket használni kell, digitális kompetenciát fejleszteni kell, nem csak informatika órán, nem csak digitális médiaismeret órán, hanem minden órán.
Viszont rá kell jönni arra, hogy ez csak eszközként működik, és nem lehet úgy használni bármilyen internetes felületet, „hú de színes-szagos órát fogok tartani”, hanem egy komoly pedagógia cél kell, hogy meghúzódjon mögötte. A digitális munkarendben nem nagyon lehetett pedagógiai célokon gondolkodni, ezt használni kellett. Most viszont el lehet gondolkodni rajta, hogy megtanultam egy csomó elektronikai eszközt használni, akkor ezeket hogyan tudom a saját pedagógiai célom használatába állítani.
Személyes élmény, édesanyám angol szakos tanár egy református gimnáziumban, és ő nem tudta kezelni az új felületeket, amik az online tanításra szolgáltak. Ti ezzel kapcsolatban, mint a műhely vezetői, nyújtottatok segítséget az idézőjelben rászoruló tanároknak, akik a Teams használatával nem voltak tisztában? Mert egy bizonyos kor felett már, mondjuk ki, kevésbé érez késztetést az ember az alkalmazás használatának a megtanulására, nemhogy az elsajátítására.
Petra: Egy kicsit visszamennék arra, amit Domi mondott. Ő említette ezt a digitális kompetencia dolgot, amit én nagyon fontosnak tartok. A pedagógiában én diákként nem láttam át, első pár év szakos tanárként szintén nem láttam át, hogy itt tényleg készségeket fejlesztünk, és ne tantárgyakban gondolkozzunk, hanem lépjünk ki ebből a keretrendszerből. A digitális kompetencia egy eszméletlenül jó példa, mert ma már okostelefonokkal vagyunk körülvéve, szinte mindig használni fogjuk az internetet, és meg kell tanítanunk a felelős internethasználatot és azt, hogy hogyan használjuk ezt jól, hogy ne menjen rá a diákoknak a mentális egészsége, önértékelése, bármije. Ez így nem szerepel a kerettantervben, mert nem tantárgy, viszont érezzük, hogy nagyon fontos oktatási-nevelési cél. És ezért bármilyen szakos tanárként tenni tudunk.
A Domi által említett Tantáv nevű Facebook csoport volt a Tanárszakosok a távoktatásért kezdeményezés. Ennek alapvetően egy olyan struktúrát képzeltünk el, hogy különböző tanárszakos hallgatók jelentkeztek, és ott megadták, hogy ők milyen szakos tanárok, miben segítenének nagyjából, és aztán így különböző szakos tanárok beléptek ebbe a Facebook csoportba, és megadták, hogy milyen tantárgyból szorulnak támogatásra.
Ott párokat hoztunk létre, és így tanárszakos segített tanárnak, vagy akár több tanárszakos segített egy tanárnak, tehát ezek mentoros segítségek voltak. Különböző módszereket is ajánlottunk, megmutattuk azt, hogy milyen felületeken lehet kvízeket csinálni, vagy kérdéseket készíteni, megosztottuk a saját feladatainkat, készítettünk feladatbankot is, például általános iskolásoknak, az ELTE PPKE-vel együttműködésben, öt-hat tantárgyból készítettünk olyan feladatokat, amik a kerettantervnek azt a részét fedték le, ami általában a második féléves anyagban szokott lenni. Ezt mindenki tudta használni az óráján, és a PPKE vezetésével ezek módszertanilag is olyan anyagok lettek, amikben mindig voltak rávezető feladatok, voltak benne kicsit játékosabb, rejtvényes feladatok, most per pillanat ilyenekre emlékszem belőle. Ezekkel szerintem valós segítséget tudtunk nyújtani, nyilván a segítségnyújtás is online történt.
Domonkos: Itt még két dolgot fontos megemlíteni. Egyrészt nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy az oktatók felfigyeltek erre a kezdeményezésre, és bizonyos kurzusokon felajánlották, hogy a tantávban végzett tevékenység az számítson bele a félév végi jegybe, mert elismerték azt, hogy itt valós szakmai munka folyik, amiből mi tanulunk. Tehát itt zajlott tanulás, még akkor is, ha ez nem úgy született meg, hogy valaki előre megtervezte ezt a félév elején. A másik pedig az, hogy
felnézünk azokra a tanárkollégákra, akik csatlakoztak ehhez a csoporthoz, és fel merték vállalni névvel és arccal azt, hogy nekik segítségre van szükségük.
Ez talán a legfontosabb eleme a szakmának, meg az egész helyzetnek, hogy felismerni, hogy a szakmának van olyan része, amit ők nem tudnak, és megbízik bennünk annyira, hogy ebben tőlünk kér segítséget. Ez nekünk, mint diploma előtt álló tanárnak, nagyon pozitív példa. Mi is szeretnénk majd ilyen alázatos tanárok lenni 40 év múlva, amikor majd nekünk kell hallgatóktól segítséget kérni.
Mindenkinek van egy meghatározó pedagógus az életében, aki nagy hatással van rá. Nektek van szakmai példaképetek, a ti pályátokat meghatározó ember az életetekben?
Domonkos: Számtalan ilyen van. Rengeteg pedagógus van, aki foglalkozott velünk, egyszer összeszámoltam, nekem 60 tanár fordult meg az életemben 2003-tól kezdve, amikor először mentem iskolába. Ez nem kis szám, mindenkinek kijár a tisztelet és a köszönet, hogy képes volt engem elviselni két-három-négy-öt évig. De aki talán most a legnagyobb szakmai hatásként említhető, az dr. Misley Helga és Salát Magdolna, akik az ELTE PPK-nak az oktatói. Velük egymástól függetlenül találkoztam ugyanabban a félévben, de ők tudtak olyan szemléletmóddal ott lenni a kurzusaikon, hogy egyszerűen behúzott ez a világ és aztán a velük való, órán kívüli beszélgetéseken született meg a Tanár leszek! Hallgatói Műhelynek az ötlete.
Ők voltak azok, akik oktatóként a vállukra vették azt a lengyelországi tanulmányi utat, ami szintén előzménye a Tanár leszek! műhelynek és ők voltak azok, akik nagyon sok munkaórát áldoztak arra, hogy a Tantáv és a Tanár leszek! munkáját egyengessék.
A nulladik és mínusz egyedik pillanattól kezdve segítettek. Ők azok, akikre mindig nagy szeretettel gondolok, és hálás vagyok azért, hogy a sors összehozott minket.
Petra: Én eléggé pozitív személyiség vagyok és nagyon sok példaképem volt már. Most, aki az aktuális példakép, azzal pont tegnap találkoztam.
Tegnap történt a Tanár leszek! műhelynek egy kerekasztal beszélgetésén, ahol az egyik első alumni műhelytagunk annyit mondott, hogy ő azért tanít, mert ő ezt élvezi.
Ez annyira szíven ütött, hogy én jelenleg azt érzem, hogy az én pályaképemre, arra, amit a tanításról gondolok, arra az van nagy hatással, amit egy velem egyidősen már két éve tanító szaktársam, műhelytársam megélt. Aminek benne és a többiekben is nagyon megfogó volt, az az, hogy önazonosan csinálják azt, amit csinálnak. Lehet, hogy én mindent teljesen másként csinálok, meg teljesen más ember vagyok, teljesen máshogy viselkedek az órán, de amíg úgy érezem magam, hogy én a saját személyiségemmel vagyok jelen, mint ember, nem mint más, addig úgy érzem, hogy elememben vagyok, és hogy akiket én példaképnek tartok, a műhelytársaim, abszolút elemükben vannak, és abszolút önmaguk ezekben a tanítási helyzetekben.
Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia
