Reaktor

Ironikus klímacsúcs

tuvalui_miniszter.jpg

(borítókép forrása: index.hu)

2021-ben is megrendezték a klíma csúcsot. Idén Glasgow városát jelölték ki helyszínül. Eddig még minden rendbe is menne, de az internet világát megrendítette az a hír, hogy a csúcsra érkező politikusok nem kevesebb, mint 400 környezetkárosító magánrepülővel érkeztek meg Glasgow-ba. A becslések szerint a világ politikusai ezzel 13 ezer tonna szén-dioxidod juttattak a levegőbe. Arra a klímacsúcsra, aminek lényege, hogy a világ vezetői megvitassák, hogy hogyan lehetne megfékezni a globális felmelegedést.

És a meghívott vendégek közé tartozott Áder János is, aki szintén nem tett kivételt és különgéppel repült Skóciába. Azonban Áder János az eseményen kijelentette, hogy a klímacsúcs a hitelesség visszaszerzéséről is szól.

Ez már a huszonhatodik

Amit még fontos kiemelni, hogy ez a csúcs volt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének a 26. ülése. Tehát megszokott a világ vezetőitől, hogy képmutatóan olyan kijelentéseket tesznek és olyan kötelezettségeket vállalnak, amiket maguk sem tartanak be.

Ezzel az a baj, hogy ezek után hogyan várhatják el az átlagembertől, hogy kevesebbet fogyasszon, mellőze a belsőégésű motorok használatát, járjon biciklivel, ne használjon nejlont és PET palackot stb. Ezek a politikusok nem voltak képesek visszavenni a kényelemből. De a hétköznapi emberektől elvárják, hogy zöldebben éljen, és rájátszanak a bűntudatára, hogy ő a felelős a Föld pusztulásáért.

Tuvalu a kivétel

Egy politikus üzent csak a klímacsúcsnak. Ez pedig a tuvalui külügyminiszter, Simon Kofe, aki térdig a vízben állva, de mégis hivatalos keretek között, öltönyben üzent a glasgow-i klímacsúcs résztvevőinek.

Szerintem az emberek nagyja még csak nem is hallott Tuvaluról. Mit kell tudni erről az országról, és mi húzódhat meg amögött, hogy Simon Kofe nem egy méregdrága magángéppel röppent a csúcsra, hanem az Óceánban állva adott üzentet?

Tuvalu több szigetből álló országocska Óceániában alig 12 ezer lakossal, uralkodója pedig II. Erzsébet tuvalui királynő (II. Erzsébet ezzel a címmel is bír, de azért nem vette rá magát, hogy ő is térdig az Óceánban állva üzenjen a klímacsúcson részt vevőknek) és ami nagyon fontos, az ország legmagasabb pontja is csak 3 méterrel van a tengerszint felett. Emiatt pedig elsőkézből érzik a tuvaluiak a klímaváltozás hatását. Ha minden ugyanígy megy tovább, hamarosan egész Tuvalu víz alá kerül.

Simon Kofe erről így nyilatkozott:

Amit a világ egyik felén teszünk, annak a másik felén is van hatása

Azonban Tuvalu a 12 ezer lakosával túl kis halnak számít, ahhoz, hogy a világpolitikában a klímaváltozás ellen bármit is tegyen, még ha a klímacsúcson rendszeresen képviseltetni szokta magát. Tuvalun nincsenek akkora hazai mamutvállalatok, amik hatással lennének a klímára.

Klímaképmutatás

Mondhatjuk, hogy a klímacsúcson részt vevő politikusok képmutatók? Véleményem szerint minden bizonnyal, elvégre ő nekik kéne azt a döntést meghozni, ami a mi jövőnket megváltoztatja. Hiába hangoztatják azt, hogy mennyire vészesen melegszik fel a Föld klímája, és hiába ostorozzák az átlagembert, amiért autóval jár vagy PET palackot használ, ezeknek a politikusoknak kéne példát mutatniuk.

Az is sokat mutat, hogy idén a 26. klímacsúcsot rendezték meg, de egyre csak derűlátóbb és sürgetőbb hírek jelennek meg a globális felmelegedéssel kapcsolatban. Ráadásul az idei klímacsúcs kétszer olyan szennyezőre sikerült, mint az ezt megelőző 25. csúcs.

Ezek a politikusok nem voltak képesek visszavenni a kényelemből. Viszont felmerül a kérdés, hogy ezek után hogyan várják el, hogy mi, hétköznapi emberek visszavegyünk a megszokott mindennapi kényelmünkből, hogy a környezetünket zöldebbé tegyük?

süti beállítások módosítása