Barangolás a városban, egy szabad óra, egy jó meleg kávé (zárt termoszban persze), csípős, friss szél, öblítőtől illatos, frissen-a-fiókból-sál... Egy őszi séta kötelező elemei, és mennyire jól mutatna mindez valami elképesztően menő új hobbi partvonalán. Új hobbi bizony, mert aki egyszer belekóstolt az antikváriumok adta bizsergető érzésbe, az nehezen engedi el az illatos könyv kupacokat.
Budapest egyik frekventált részén, a Múzeum Körút bájos ívén fogja közre - arcátlan közelségben - az Astoria és a Kálvin tér azt a hét antikváriumot, amit túránk során érintettünk. De nem kell különösebben jó kondiban lennünk, ha esetleg a szellemi éhségünket nem elégítette ki hét, zsúfolásig tömött bolt, hiszen a Rákóczi út vagy az Üllői út irányába kacsintgatva, további négy gyönyörű üzlet vár ránk olyan kötetekkel, melyeket látva csak azt kívánjuk, bárcsak tudnának mesélni.
Meglepetésemre, szerda este, első kíváncsi pillantásaimmal a könyvespolcok előtt nem voltam egyedül: huszonéves, nyakig bebugyolált fiúk és lányok lapozgatták az áporodott köteteket. A boltok között lavírozva rájöttem, maga az, hogy antikvárium túrákat önállóan, programszerűen látogatnak, egy jellemzően fiatal felnőttek kreálta hobbi.
Minden ilyen üzlet egyedi történettel rendelkezik, de közös tőről fakadnak. A múlt században (kezdve a legrégebbi taggal, a mai Központ Antikváriummal) az egyetemek környékén jellemzően megszaporodtak a használt könyv kereskedések, és a szakkönyvkereskedések ( ilyen volt például a híres Mai Henrik-fél orvosi könyv szaküzlet is). Ezek készletét a egy-egy használt könyv-kereskedés fel is vásárolta, hol darabonként, hol pedig, ha az adott üzlet bedőlni látszott, szinte egyben az egészet.
A könyvkereskedések tartalmát az online hirdetések előtt is le lehetett követni, hiszen az egyre bővülő kínálatot a kereskedések - melyeket akkor még jellemzően nem illettek az antikvárium szóval- készlet tájékoztató ívekben foglalták össze, s frissítették, amilyen gyorsan és gyakran csak módjukban állt. A körúti sűrű lokalizálódás valószínűleg összefügg az első, egyetemeket kiszolgáló könyvtárak helyszíneivel: az ELTE bölcsészkar hallgatóinak ma sem kell sokat gyalogolni egy kedves régi darabért.
Ahogy teltek múltak az évek, a híres magán személyek, családok, akiknek a szorgalma felépítette Budapesten - és később vidéken, például Debrecenben vagy Szegeden, Kaposváron- az egyedülálló könyv-és antikvitás kultúrát, hamarosan elvesztették befolyásukat. Vagy a háborúban estek el, vagy munkájuk gyümölcsét később államosították.
Bár a profilja minden ilyen üzletnek nagyjából ugyanúgy van leírva a száraz adatok szerint, valójában az összesnek van saját bája és rezonanciája, amire más-más vásárlói kör kapcsolódik rá. A Központi Antikvárium fenséges, elegáns letisztultsága ,méltóságteljesen emelkedik körénk, jelezve, hogy az írott szó, sajtóanyag vagy a múlt képes darabjai (plakátok, földgömbök) tanítani akarnak minket.
A Kodály Zoltán Zeneműboltot nem is vettem bele a felsorolásba, pedig ez is antikvárium kategória, de egy speciálisabb, zenére fókuszált céllal. Bakeliteket, kottákat, de nemegyszer hangszereket is találunk itt. Ennek a hangulata egészen más, mint a Központié: színes, izgalmas, titokzatos, összességében kicsit lazább. Az alapzaj is picit nagyobb, a szomszédos könyvesboltok méla csendje után itt kicsit hangosabbak a vásárlók. (na nem az utcai értelemben hangosabbak, pusztán csak nem suttognak)
Amit még javaslok egy ilyen bolt meglátogatásánál, az a hallgatás. Olyan beszélgetéseknek lehetünk olykor fültanúi, melyeket könyvben olvasva is napokig fogatnánk a fejünkben. Hallottam már olyan beszélgetést, amikor egy néni ráismert egy metszetre a polc tövében, és halk sóhajjal nyugtázta, hogy ez bizony az ő szülői házának falán függött egykor. Azt már nem mondta, hogy került le onnan.
Találkoztam egy harsány bácsival is, akinek kirepültek a gyerekei, és az összes könyvét behozta "bagóért" eladni. A boltvezető, amint felocsúdott az első sokkból, óvatosan rákérdezett, tényleg el akarja-e adni a bácsi a könyveket. A válasz egyértelműen beleegyező volt, mert vendégünk országjáró túrára indul, világutazásba kezd, a könyveket pedig nem akarja cipelni.
Nekem is vannak nagyon kedves és szép emlékeim közepesen-elvadult antikvárium búvárként. A kedvencem ezek közül az, amikor az egyik kirakatban megtaláltam Barcsay Jenő Művészeti Anatómia könyvét. Előtte egy évvel volt egy telefonbeszélgetésem az unokatestvéremmel, akik az elhunyt nagymamánk régi holmijai közt rendet téve találtak rá az egykori festőtanonc lányka rajz vázlataira. Nevetve mesélte, hogy csak fül rajzból 30-35 darabot talált. Meg is találtam, honnan jöhetett az ihlet: az antikváriumi atlasz pontosan azokat az antropometriai sablonokat és mintákat tartalmazza, mint a nagymama rajzai, innen gyakorolt, egy ilyen könyvből. Természetesen azonnal meg is vettem, azóta pedig jómagam is 14 fülnél tartok.
Ezekben a boltokban a vásárlás könnyen válik szenvedéllyé, és mint minden ilyen, ez is sok-sok pénzbe tud kerülni. Egészen eltérő kategóriákkal találkozhatunk: az egészen elképesztően drága műtárgyaktól kezdve azokig a kötetekig, amelyeken csak sápadtan csodálkozunk, hogy hogy lehet ilyen olcsó. Ezek a darabok mindenkinek mást jelentenek. Míg valaki évekig a fotel lába alatt tartotta, hogy ne billegjen, addig más rongyosra olvassa újra és újra. Ez a legnagyobb veszély: ha valamibe beleszeretünk, kötődni kezdünk hozzá, és nem tudjuk otthagyni.
Diákoknak egy-két kivételtől eltekintve kedvezmény jár. Van, ahol minden termékre, van, ahol csak a könyvekre. Eladni is tudunk itt köteteket, bár az átvétel legtöbbször tényleg nagyon kevés pénzért történik. De akár vásárolunk, akár nem, a hangulatért, a nyugalomért, az időtlen csodákért érdemes a forgalmas körútról belemenekülni az egyik antikváriumba. Már csak azért is, hogy kicsit visszanyerjük a hitünket a világban.
