Reaktor

Jingle Bells novemberben: miért karácsonyozunk előre?

a15ccbf1-7947-4c8b-afe7-436d6fcd22c3.png

Karácsony ünnepe általában két csoportra osztja az embereket. Vannak, akik már az ősz beköszönte óta karácsonyi lázban égnek, és már akkor elkezdik a készülődést, amikor az első dekorációs elemek a boltokban landolnak. A másik csoportba azok tartoznak, akiket vagy teljesen hidegen hagy az ünnep körüli láz, vagy kifejezetten nem szeretik az ünnepet, és a vele járó hercehurcát.  

A karácsonyhoz való hozzáállást az életünk során gyűjtött emlékek alakítják ki. Egy barátom számára például egy szeretett családtag elvesztése nyomja rá a bélyegét az ünnepi időszakra, míg egy másik ismerősömnek a karácsony jelentette a legboldogabb időszakot gyermekként, így a mai napig izgatottan várja az advent kezdetét. Én is hasonló helyzetben vagyok:

a mézeskalács illat, a fények, az ajándékok, és a közös éneklés a mai napig ott él a fejemben, és most felnőttként próbálom megteremteni ugyanazt a hangulatot, amit anno édesanyám teremtett meg a családunknak. 

Nem mindig egyszerű közös nevezőre hozni az adventi időszakkal kapcsolatos elvárásokat. Nagyon sokszor konfliktusforrás lehet a téma, holott pont az ellenkezője lenne az ünnep lényege. Valaki már dekorálna, a másik utálja, a harmadik már októbertől bömbölteti a Jingle Bells-t, a negyedik felől pedig akár húsvét is lehetne, annyira nem hatja meg a dolog. De miért is van a karácsony mániásokban késztetés, hogy hamarabb kezdjék el az ünneplést? Nem rontja el majd az ünnepet, ha ennyire előre elkezdjük a hangolódást? 

Ez egyrészt személyes preferencia, hogy kinek mi túl korai, vagy mi túl sok, de kutatások bizonyították, hogy a karácsonyi időszak megnyújtása pozitív hatással van a téli depresszió leküzdésére. Ha belegondolunk, akkor ez logikus, hiszen ha az advent és a karácsony boldoggá tesz minket, akkor miért ne szeretnénk kitolni ezt a boldogságot? A nappalok rövidülnek, az idő egyre rosszabb, és sok ágazatban a karácsony előtti időszak nagyon pörgős és megterhelő. Ha az a néhány fényfűzér, vagy műfenyő jobbá teszi az ember napját, akkor miért ne?

Sokszor visszasírjuk gyermekkorunkat, hiszen akkor sokkal egyszerűbb volt minden, és nem volt ennyi felelősség a hátunkon. A karácsonyi időszakban ezek az emlékek még inkább fel tudnak erősödni, hiszen milyen boldogok is voltunk amikor megkaptuk a várva várt LEGO-szettet/könyvet/babát/stb.-t. Az ünnepi dekoráció, és az ismerős illatok felidézése, segít visszarepülni egy egyszerűbb időszakba, ami által stressz érzetünk is csökkenhet. A vizsgák közeledtével, vagy egy túlórázós dolgos hét után egyenesen felüdülést jelenthet az ünnepi hangulat.

Nyilván nem lehet eltekinteni a téma üzleti oldalától sem, hiszen a karácsonyi időszak meghosszabbításában nagy szerepe van a bolti kínálat változásának. Már októberben megjelennek a csokimikulások a boltok polcain, ami azért joggal kiakaszthatja még a leglelkesebb karácsonyozókat is. Az ok nyilvánvaló: az ünnepek környékén mindig megnő a vásárlási hajlandóság, sokkal többet - néha túlságosan sokat is - költünk élelmiszerre, ajándékokra ilyenkor, tehát nem meglepő, hogy a boltok minél hamarabb szeretnék kezdeni ezt az időszakot. 

99bd2ead-7e12-4053-93cf-1760b6c0af49.jpeg

Az árak is jócskán megemelkednek az év vége közeledtével, úgyhogy egyébként még érdemes is korán ellátogatni a boltokba - már ha mindenképp személyesen akarunk bevásárolni, és el tudtjuk tűrni az “All I Want for Christmas is You”-t még novemberben. Nekem személy szerint semmi bajom az ünnepi időszak megnyújtásával, és kifejezetten várom Advent első vasárnapját, hogy a teljes város fényekbe öltözzön. Erre már nem kell sokat várni, hiszen ezen a hétvégén már meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorún, és ezzel szinte mindenhol megnyílik a helyi karácsonyi vásár. (Idei karácsonyi vásár körképünket ezen a linken találod.) 

Akár szeretjük, akár nem, mára már szerintem megszoktuk a karácsonyi időszak előrehozását, hiszen a cégek mindig hamarabb kezdik, mi pedig adaptálódunk. Néha elmormolunk néhány örömteli, vagy ideges mondatot ezek láttán (kinek mi ugyebár), és az élet megy tovább. Akinek ez fontos, annak a napja egy kicsit szebb lehet, és akár ő is neki áll otthona díszbe öltöztetésének. Az üzleti résznél azonban a személyes kötődés sokkal fontosabb, bár a kettő kéz a kézben jár. Hiszen hogyan tudnának több terméket eladni, ha nem lenne a karácsony ennyire fontos az emberek többségének?

Játszhatnak karácsonyi dalokat a plázákban akár már júliustól, de aki erre nem vevő, annak úgy is mindegy lesz. Sokszor hallom, hogy emberek várják azt a pillanatot, hogy eljöjjön az igazi karácsonyi hangulat számukra. Itt valóban meg van az esély, hogy a karácsonyi benyomások folyamatos jelenlétét könnyű megszokni, és egy idő után el tudja veszíteni varázsát. Ha szeretnénk hangulatba kerülni idén, de a túl korai “ömlesztett karácsony” elrontja számunkra a dolgot, akkor itt egy személyes tipp.

Válasszunk ki egy dátumot az ünnephez közel, és addig egyáltalán ne dekoráljunk, ne hallgassuk meg Michael Bublé karácsonyi albumát ezerszer (nehéz), és próbáljuk teljesen kiiktatni mindent ami az ünnephez köthető. Vásárolni szabad, de mindent dugjunk el jó alaposan, és a kiválasztott dátumig rá se nézzünk. A “kényszer” várakozástól csak még izgatottabbak leszünk, és amikor kipakolunk mindent, feldíszítjük a lakást, megsütjük a sütit, vagy szürcsöljük a forralt bort, akkor a karácsonyi hangulat tényleg ott és akkor jön el, amikor mi szeretnénk. 

Te már elkezdted idén a karácsonyi dekorálást?

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása