Amikor összecsapnak a fejünk felett a politikai viharai, amikor megrettenve olvassuk a vírus fertőzöttjeinek riasztó számait, vagy amikor kétségbeesetten próbálunk helytállni bizonyos helyzetekben, vannak olyan kortalan művészek, akik a maguk semleges bájával olyan helyre repítenek minket, ahol meg tudunk pihenni, és biztonságban van az elménk pár percre a teljes képszakadástól.
Számomra ilyen Weöres Sándor, akinek versei gyerekkorom óta a mindennapjaim részét képezik. Minden életszakaszomban mást jelentett az "Őszi éjjel izzik a galagonya", és máig automatikusan ritmusos tapsra fordul a (már nem is olyan pici) kezem, ha meghallom valamelyik Bóbita verset.
Most a költő óriásról kiderült, nem csak a kortársait nyűgözte le. Az ötven év után titkosított státuszukat elvesztett Nobel-díj dokumentumok tanúsága szerint 1971-ben Weöres is a díj jelöltjei között szerepelt. De kik is voltak a kihívói? Mi lehet az a mezőny, ahol a ritmus királya nem emelkedik ki magasan? A teljesség igénye nélkül nézzük a jelölteke.
A kihívók sora a hetvenes évek elején meglehetősen hosszú és erős mezőnynek bizonyult: A korábbi, 1967-es Nobel díjas Eugenio Montale is versenytárs volt, akinek itthon legismertebb és legszeretettebb műve az "A magnólia árnya" c. vers Lator László fordításában. A '71-es nyerteshez, Pablo Nerudához hasonlóan ő is az olasz antifasiszta mozgalmak támogatója volt, s Weöres Sándorhoz hasonlóan kockázatos játékot űzött verseivel a hazáját elnyomásban tartó hatalom ellen. Míg Weöres a játékvers burkán keresztül álcázta - nagyon is felnőtt - verseit, addig Montale ködös természeti vagy filozofikus képekkel kendőzte kritikáit. A Nyugathoz hasonlóan, ahol a mi költőnk dolgozott, Montale-nek is megvolt a saját publikációs felülete, ami nem más, mint a ma már egész másról híres Corriere della sera. A következő linken Papp János előadásában hallható az "A magnólia árnya".
A másik nagy olasz rivális, aki végül meg is nyerte a díjat, a szerelmi líra fejedelme, Pablo Neruda volt. A chilei költőfejedelem akkor, a hetvenes évek elején már túl volt 9 versesköteten, 4 antológián és számtalan drámán. Itthon már a kortársai is vitték-vették a verseit, mint a cukrot, különösen a szonettjeit. Neruda egyébként járt is Magyarországon, és mindig tisztelettel nyilatkozott hazánkról. Életének egyik leghíresebb és legszebb feldolgozása a Redford-Troisi-Pavignano trió rendezésében megszületett "Neruda Postása" c. film. Az alkotás nem csak a hazai modern nyelvoktatás részét képezi az utóbbi években, de nemzetközi szinten 60 milliárdos bevételt is hozott, BAFTA és Oscar díjra is jelölték.
Az alábbi videón a film zárójelenete látható, ahol Neruda metaforáival, de a névtelen forradalmárok emlékére egy fiktív lázadó karakter szájából hallhatjuk a költőhöz írt verset. A szavalót számtalan rangos díjra jelölték filmbeli alakításáért.
A magyarok sora a '71-es jelöltek között nem merült ki Weöres Sándor nevében, a magyar származású Koestler-t is jelölte Matoré, a Sorbonne professzora. A díjat kifejezetten a "Sötétség délben" c. regényéért kapta, amit a '30-as évek szovjet perei margójára írt az író. A hihetetlenül pontos lélekrajz egy groteszk és félelmetes regényt eredményezett, amit magyarként elég megterhelő olvasni, még úgy is, hogy a mai huszonévesek (akiknek körében meglepően népszerű a kötet) sohasem voltak koncepciós perek vádlottjai.
A felvételen Koestler és Ignotus Pál magyarul beszélget:
Bár más nyelvet beszéltek és más helyre teremtette őket a Valaki, akiben hittek, A '71-es Nobel díjas jelöltek valami furcsa borzongató módon ugyanarról beszéltek, ugyanazt írták körül, mégis teljesen máshogy. Értékük vitán felül áll, túlélte a korok, ideológiák, trendek és divatok áramlatait, és kortalan támaszként maradtak meg nekünk, akik a vélemények és ködös értékek közt megrekedni látszó generációként újra és újra átértelmezzük, hogy miért táncol Bóbita olyan kitartóan.
A Magyar Televízió Nonprofit Zrt. felvételén mondja el Horváth Lili Weöres Sándor "Ha nézem a világot" c. versét.
