Joe Allen, a The Federalist vendégszerzője borúlátó, de egyben elgondolkodtató írást tett közzé a konzervatív amerikai portálon arról, milyen mélyreható következményei lehetnek az egyre erőteljesebben megmutatkozó, ún. „biodigitális konvergenciának.ˮ Így nevezik a tudósok azt a folyamatot, melyben digitális technológiákat élő szervezetekbe ültetnek be, egyre komplexebb interakciókat hozva létre élőlények illetve azok szervei, valamint digitális eszközök között.
Allen gondolatmenetének elején egy, a South China Morning Post által a múlt héten közzétett videóinterjút idéz, amelyben a svéd Epicenter nevű sikeres startup cég karba ültethető mikrocsipjét mutatja be, illetve a csip legújabb felhasználási módozatát, a digitális vakcina-útlevelet.
Hannes Sjöblad, a vállalat Chief Disruption Officere (ez egy olyan poszt, amelynek betöltője radikálisan új technológiai megoldások bevezetéséért felelős, amúgy a disruption angol szó eredeti jelentése felforgatás) már két évvel korábban is beszélt arról egy interjúban, hogy az ő és az Epicenter célja „az emberek és a technológia fúziója,ˮ és hozzátette, szerinte ez „óriási lesz.”
A speciális, RFID technológián alapuló mikrocsipet, mely tartalmazza a felhasználók oltási adatait, a felhasználók karjába ültetik be, és így nem kell maguknál hordaniuk semmilyen igazolványt, hiszen az mindig náluk, vagy inkább bennük, van.
Egyelőre persze az ilyen csúcstechnológiai megoldások viszonylag kevés embert érintenek. Allen cikkében idézi az Ars Technica nevű szakfolyóiratot, melynek 2018-as adatai szerint világszerte 50.000 és 100.000 közé tehető azok száma, akiknek valamilyen RFID-alapú csipet ültettek be, elsősorban a karjukba. A Nature magazin pedig azt írta 2019-ben, hogy a világon 16.000 embernek van ún. mélyagyi stimulációs eszköz az agyában, főként olyan betegségek kezelése érdekében, mint az epilepszia vagy a Parkinson-kór. Talán sokan nem tudják, de Magyarország élenjár az agyi pacemakereknek is nevezett implantátumok alkalmazása terén.
A világon ötödikként, Közép-Kelet-Európában pedig elsőként Szegeden ültettek be egy navigációs alapú, mélyagyi stimulációs implantátumot egy Parkinson-kóros beteg agyába.
A csúcstechnológiát képviselő implantátum nemcsak stimulálni képes az agy megfelelő részeit, hanem az aktivitásokat regisztrálni is.
Allen ezek után az Elon Musk-féle Neuralink projektet hozza fel, az ő meglátásában elrettentő, példának. A Tesla atyja 2016-ban alapított cége úgynevezett agy-computer interfészeket fejleszt. Az emberi agyba beültetendő csipek, melyek Musk tervei szerint már 2022-ben elérhetők lesznek, az ígéretek szerint többek között ellenőrzik, illetve felerősítik-felturbózzák majd az agyműködést, s ezáltal bizonyos súlyos neurológiai betegségek karbantarthatóvá válnak.
Csakhogy, állapítja meg Allen,
az Elon Musk által fejlesztett technológia egy újabb lépés a felé, amikor már nem gyógyítani, hanem „feljavítani ˮ akarjuk az emberi lényeket.
Az ebbe az irányba haladó technológia szószólóit nevezi Allen „transzhumanistáknak," azaz a szimpla emberi létezést a technológiával meghaladni akaróknak, s közéjük sorolja Muskot is. Tegyük hozzá, Musk maga is többször figyelmeztetett a mesterséges intelligenciával való visszaélés veszélyeire, ám meggyőződése szerint az ember-technológia ötvözésének folyamata megállíthatatlan.
Allen emlékeztet, hogy az USA csúcskutatásokat koordináló szövetségi ügynöksége, a DARPA, több mint hat évtizede dolgozik ún. Human 2.0 projekteken, melyek végső, deklarált célja ember-gép hibridek létrehozása. Egy 2019-es kanadai kormányzati megrendelésre készült elemzés pedig azt írja le, hogy
egy digitális forradalom, egy újfajta civilizáció megszületése előtt állunk, melynek megvalósulásához elengedhetetlen az emberek minél teljesebb körű nyomon követése.
Ez a tanulmány megvalósulhat hordható bioszenzorokkal, belső szervekbe épített szenzorokkal, vagy akár „lenyelhető digitális tablettákkal. ˮ Tavaly tavasszal pedig a brit védelmi minisztérium jelentetett meg egy tanulmányt Az emberi létezés kitágítása: egy új paradigma hajnala címmel. (Az eredeti itt olvasható: Human Augmentation: The Dawn of a New Paradigm.) A tanulmány, röviden összefoglalva, azt állítja, a jövő a kiborgoké.
Allen megjegyzi, hogy az általa idézett tanulmányok mindegyike csak igen felületesen, kötelességszerűen említi csak az ember és gép összeolvasztásával kapcsolatos etikai kérdéseket, az ilyen irányba mutató folyamatokat elkerülhetetlennek leírva.
Joggal vagy sem, Allennek az egész, emberbe ültetett, az emberi lényeket megjelölő és kontrolláló technológiai eszközök témáról a Jelenések könyve jut eszébe, annak is a 13. fejezete a második vadállatról, amelyről János a 16-18. versekben ezt mondja: „Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki se adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát. Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat.ˮ
A hátborzongató párhuzammal nyilván arra utal Allen, hogy a végsőkig fejlesztett modern technológiákkal mintegy megjelölik az embereket, mint ahogy a Sátán/Antikrisztus megjelöli őket a Biblia szerint, azért, hogy a hatalma alá vonja őket.
Persze lehet ezt a párhuzamot komolyan venni, vagy kinevetni, kinek-kinek saját vérmérséklete és neveltetése szerint. Tény, hogy a technológiai fejlődés olyan áldásai nélkül, mint a pacemakerek, sokan idejekorán vesztenék életüket. Az viszont kétségtelen, hogy nagyon komoly etikai és morális kérdések fognak előbb-utóbb felmerülni a az emberi szervezet gépesítésével kapcsolatban, és legitim aggodalom az, amelyik felveti, hogy vajon egy ilyen megállíthatatlannak tűnő folyamatnak csakugyan nagyobb-e a hozadéka a veszélyeinél.
