Hamarosan sor kerül a 2022-es országgyűlési választásokra, amelynek reálisan két győztese lehet: Orbán Viktor ötödször vagy Márki-Zay Péter először alakíthat kormányt. Amennyiben a második kimenetel jelentené április 3. után a valóságot (ami egyre kevésbé valószínű), akkor felmerül a kérdés, hogy ez a koalíciós kormány egy frakció nélküli miniszterelnökkel életképesnek bizonyulna-e?
Magyarországon volt már példa koalíciós kormányzásra. A rendszerváltás utáni első öt választás során egyszer fordult elő, hogy nem volt szükségszerű a koalíció megkötése. A Horn-kormánynak 1994 és 1998 között meglett volna a parlamenti többsége az SZDSZ nélkül is. A 2010 utáni Fidesz-KDNP-kormányok nem tekinthetőek szorosabban koalíciónak, inkább pártszövetségnek. Azonban sosem látott formáció lenne, ha az ellenzék kormányra kerülne: hat párt bizalmával bírna Márki-Zay az Országgyűlésen belül.
Az Antall-, a Boross- és az első Orbán-kormány is csak legfeljebb három párt szeszélyének volt kitéve.
Elmondhatjuk, hogy Magyarországnak van tapasztalata a koalíciós kormányzás tekintetében, de milyen tapasztalat is ez?
Antall József a kormányát joggal nevezte “kamikaze kormánynak”, hiszen az átmenet nehézségei szinte lehetetlen küldetésnek bizonyultak. Sok kényes kérdés és esemény nehezítette meg a jobb-közép kormány életét. Komoly belső feszültséget eredményezett az MDF radikális, Csurka-szárnya. Keményebb követeléseik voltak a rendszerváltás tisztasága kapcsán. A kisgazdák Torgyán vezetésével Antalnál jobban akarták a rendszer károsultjait kárpótolni. A kisgazdáknál a ciklus közben szakadás történt, 1991-ben Torgyán vezetésével kivált a kormánykoalícióból nyolc képviselő. A 44 fős frakció többsége, a kisgazda 36-ok viszont bent maradtak, ezzel a Parlamentben továbbra is a többség bizalmával bírt az Antall-kormány. Azonban Antall József 1993. december 12.-én meghalt, a stafétabotot Boross Péter vette át.
1994 és 1998 között Horn Gyulának meggyűlt a baja az SZDSZ-szel. Nagyon komoly tárcákat szereztek a liberálisok, továbbá a végrehajtásban is erős vétójoggal rendelkeztek. A nekik nem tetsző törvényjavaslatokból nem lehetett semmi. De mégis miért állt össze a választást egyértelműen és fölényesen megnyerő MSZP az SZDSZ-szel?
Ennek több oka is volt. A rossz gazdasági körülményekből adódóan muszáj volt megszorító intézkedéseket bevezetni, ehhez elengedhetetlen volt egy kétharmados többség, amelyhez a szabaddemokratákat be kellett vonni. Fontos megjegyezni, hogy az állampárt utódja a második szabad választáson már győzedelmeskedett, ezt nem kis tartással fogadta a hazai és nemzetközi közvélemény. Nem voltak biztosak abban, hogy elkötelezett demokraták a szocialisták, így az SZDSZ egyfajta ellensúlyt jelentett.
Az I. Orbán-kormány az MDF-et és az akkor igen népszerű FKgP-t tudta koalíción belül. A Torgyán József vezette kisgazdák komoly miniszteri tárcákat kaptak, nem engedtek beleszólást a minisztériumaik működésébe. Ez alapvetően megnehezíti az összkormányzati döntéshozatalt és politikát, mivel ez nagy lemondásokkal jár. Orbán Viktornak, ha volt egy elképzelése az nem biztos, hogy egybeesett a kisgazda miniszterek érdekeivel. A kecskének jól kellett laknia, de a káposztának is meg kellett maradnia. Nagy megpróbáltatást jelentett a kormánykoalíciónak több kisgazda képviselő korrupciós botránya. Torgyán Józsefet a fia hozta kellemetlen helyzetbe, pozíciója a pártban megingott, miniszteri posztjáról lemondani kényszerült.
A párt bomlásnak indult, egymással rivalizáló csoportok küzdöttek a vezetésért, Torgyán Józsefet kizárták a parlamenti frakcióból.
Ha egy koalíciós partnernél ilyen szintű csatározások mennek, akkor az jogosan nyugtalaníthatja a kormányzatot. Hiszen nem biztos a kimenetel, a szakadás meghatározza, hogy ki fogja továbbra is támogatni a Parlamentben a kormány törekvéseit.
A Medgyessy-kormány kissé hasonló helyzetben volt, mint Márki-Zay. Az előbbi pártonkívüliként volt miniszterelnök, az utóbbit úgyszintén nem lehetne egyik országgyűlési frakcióhoz sem besorolni. Koalíciós feszítőpróbát jelentett a D-209-es ügy, mely során kiderült, hogy Medgyessy Péter a Kádár-rendszerben III/II-es ügynök volt. Először tagadta, majd később beismerte kémelhárító múltját, de nem ez okozta Medgyessy vesztét. A törést az okozta, hogy le akarta váltani Csillag István szabaddemokrata hátterű miniszterét, ezzel előidézve a koalíciós válságot. Az SZDSZ megvonta tőle a bizalmát. Miután végképp elfogyott a levegő körülötte, lemondott.
Gyurcsány Ferenc, aki Medgyessy helyét vette át, 2006-ban választási győzelemmel a zsebében alakíthatott kormányt, újfent az SZDSZ-el.
Eseménydús évek voltak, belpolitikai válságtól gazdasági válságig minden volt, de a bukást szintén egy szabaddemokrata miniszter, név szerint Horváth Ágnes elmozdítására tett javaslat volt.
2008. április 30-án az SZDSZ visszahívta a minisztereit, Gyurcsány elvesztette a liberálisok bizalmát, kisebbségi kormányzásra került sor. Gyurcsány Ferenc megkérte az MSZP Kongresszusát, hogy keressenek utódot, aki végül Bajnai Gordon lett. 2009. április 14-én konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal az Országgyűlés megvonta bizalmát Gyurcsánytól, majd megadta Bajnai Gordonnak. Más logika alapján működött Bajnai szakértő kormánya. A válságkezelést tűzte ki célul, “nem akart politizálni”. A törvényjavaslatok meghozásában a mondhatni addigra már természetes szövetségesnek tekinthető SZDSZ segítette ki, illetve olykor az MDF, ami korántsem volt magától értetődő.
Nem olyan egyszerű a koalíciós kormányzás, rengeteg konfliktus bújhat meg a felszín alatt, ha felszínre kerül, akkor abból probléma lehet.
Ahogy a tapasztalat is mutatja, a koalíciós kormányoknak mind szembe kellett nézniük a koalíciós lét konfliktusosságával. Tény, hogy az ellenzéknek van közös programja, de azért mindenben ők sem értenek egyet. A Jobbiknak más elképzelései vannak, mint mondjuk a DK-nak. A Jobbik például megszavazta a Gyermekvédelmi törvényt, ez komoly törésvonalat jelenthet a későbbiekben a koalíciós partnerek között.
Azok a pártok, amelyek alárendelték az akaratukat, megfutamodtak vagy kézjegyüket adták egy kudarcos kormányzáshoz, azok mára szinte mind a párttörténelem süllyesztőjébe kerültek vagy féllábbal benne vannak. Hol van most az MDF? Az SZDSZ? Az FKgP? Úgy gondolom, hogy az MSZP-re is ez a sors várna.
A pártoknak igen komoly zsarolási készségük lenne, mindegyik megpróbálná a saját embereit miniszteri pozícióba juttatni, hivatalokat vadászni pártembereknek. Nem kevés példa volt rá, hogy milyen rigorózusan ragaszkodtak a sajátjaikért a koalíciós partnerek. Gondoljunk csak Horváth Ágnesre vagy Csillag Istvánra. Mindkét esetben harapott az SZDSZ. Nagyon kevés mozgástere lenne Márki-Zaynak válogatni minisztereket, hat pártnak az érdekét kellene kiegyensúlyozottan egyengetnie.
Voltak olyanok, akiknek ennél jóval kevesebbel sem sikerült.
A rendkívüli helyzeteket és a válságokat sem kezelték jól a koalíciók, megingott a bizalom kettő és három pártnál is, nagyon nagy munka lenne ezt a formációt egybetartani. Mindenképpen nagy robajt keltene, ha az ellenzék ténylegesen megpróbálná a feles alkotmányozást, tényleg leváltanák Polt Pétert, illetve megváltoztatnák az Alkotmánybíróság összetételét. Kérdés, hogy az mennyire lenne elfogadható. Ha a politikai rendszert változatlanul hagynák, akkor az alkotmányos rendszer konszenzus felé sarkallná a hatpárti koalíciót. Rengeteg alkut kellene kötniük, ami nem egyezik a retorikájukkal. Hogy működhessen egy Márki-Zay-kormány, akkor a két tábornak be kéne ásnia a lövészárkokat, vagy, ha jobban tetszik, a szakadékot. Máskülönben kormányválsággal és rendkívüli választással fogunk majd szembenézni, erre még nem volt példa a rendszerváltás utáni magyar politikában.
