Észrevehetjük, hogy napjainkban egyre inkább azt hangsúlyozzák, hogy a nem heteroszexuális viselkedés genetikai eredetű: nem függ attól, hogy mit hallunk róla, milyen környezetben mozgunk. Jelen cikkben azt a fontos kérdéskört szeretném végigjárni: ha valaki nem heteroszexuális, az tényleg csak a génjein múlik? Vagy néhány környezeti tényező is befolyásolhatja?
Először is, fontos megemlíteni a genetikai alapokat is.
Az LMBTQ-kérdésben a gének nagy szerephez jutnak.
Ezt az egypetéjű ikrek példája bizonyítja (az egypetéjű ikrek génkészlete közel 100%-ban megegyezik). Az egypetéjű ikreknél sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy mindketten homoszexuálisak lesznek, mint kétpetéjű ikreknél (ez a valószínűség akár ötször is nagyobb lehet). Valamint azoknál az embereknél, akiknek testvérük nem heteroszexuális viselkedést mutat, sokkal nagyobb ugyanennek a viselkedésnek az esélye, mint az olyan embereknél, akiknek testvére heteroszexuális.
De még egyéb tények is vannak, amik a genetikai alapot bizonyítják. Az anyaméhben a hetedik héten kezdődik az a fejlődés, amit nemi differenciálódásnak hívunk. (Azonban csak a 18-20. héten tudják az orvosok ultrahang segítségével nagy bizonyossággal állítani, hogy a születendő gyermek fiú vagy lány lesz-e.) A magzat hetedik hete körül kezdődik a férfi vagy női nemi hormonok termelődése, amik az aggyal kapcsolatban is fontos szerepet töltenek be. A tesztoszteron (férfi nemi hormon) nem csak a nemi szervek kialakulásában játszik szerepet, hanem ez alakítja ki a férfi agyat is, ugyanis oda is eljut a hormon. Ha pedig csak nagyon kis mennyiségben van tesztoszteron, akkor az agy elkezdi az ösztrogén (női nemi hormon) termelésének irányítását. (Mindkét nemben megtalálható mindkét hormon, az dönti el, hogy a magzat fiú vagy lány lesz-e, hogy melyik van túlsúlyban.)
Állatokkal való kísérletezésben rájöttek arra, hogy, ha a hímnek készülő magzattól elvonják a férfi nemi hormonokat, női viselkedésmintákat mutatnak: külsőre hímnek tűnnek, viszont nyílnak a lehetőségre, hogy más hímek meghágják őket. Ezzel szemben, ha a nősténynek készülő magzatnak férfi nemi hormonokat fecskendeznek be, akkor később is nőstények maradnak, viszont szívesen meghágnának más állatokat, próbálkoznak vele. Ugyanezt a hatást embereken is meg tudták vizsgálni a DES nevű gyógyszer segítségével (régen veszélyeztetett várandós anyukáknak adták). Mikor az agy fejlődik, ez a gyógyszer a férfiasságot serkenti a magzatban. A DES-sel kezelt anyukák gyerekei jobban hajlottak később a nem heteroszexuális beállítottságra, mint a gyógyszerrel nem kezelt anyukák gyerekei.
A korábban felsorolt tények mind mutatják, hogy a géneknek igen fontos szerepük van. De mi a helyzet a környezettel? Már korábban említettem az egypetéjű ikreket. Az valóban igaz, hogy náluk igen nagy a valószínűsége, hogy mindketten nem heteroszexuális beállítottságúak lesznek, azonban fontos megjegyezni: nem 100%- os a valószínűsége. Vannak olyan esetek is, ahol az ikerpár egyik fele heteroszexuális beállítottságú. Már ez is jól prezentálja, hogy a környezetnek milyen fontos szerepe van.
Társadalmunkban vannak lányok, akik fiúsan néznek ki és vannak fiúk, akik lányosan néznek ki. A fiús lány vagy a lányos fiú címkéket az emberek ragasztják rájuk. Ettől pedig ők is hasonlóképpen fognak érezni, nagyobb valószínűséggel fogják nem heteroszexuálisnak vallani magukat, míg a lányos lány vagy a fiús fiú kinézetű egyének. Ez nagyon érdekes eredmény, ami felvet bennünk egy igen fontos kérdést.
Lehet, hogy az ilyen címkék önbeteljesítő jóslatként valóra váltják önmagukat? Ha valakit megbélyegeznek azzal, hogy nem sorolható be a tipikus nemi kategóriákba, nem heteroszexuális irányultságúvá válhat?
Ennek kapcsán a következő kérdést is fontos feltennünk: igaz ez fordítva is? Ha a társadalom valakit heteroszexuális nőként vagy férfiként emleget, ez is segíti heteroszexuális irányultságának kialakulását? Ez magyarázat lenne arra, hogy régebben kisebb volt a nem heteroszexuális irányultságúak aránya (például egy statisztika szerint az Egyesült Királyságban 2014 óta nő ez az arány). Ugyanis régebben sokkal inkább csak a heteroszexuális viselkedés volt elfogadott, az embereket alapvetően ebbe a kategóriába helyezték. Ugyanakkor ez csak feltételezés, természetesen ez a növekedés tulajdonítható más okoknak is (például annak, hogy egyre többen vállalják fel szexuális beállítottságukat).
Rengetegen kutatták már ezt a témát, de egyetértenek abban, hogy a genetikai alapok mellett nem szabad lebecsülni a környezet és a tanulás szerepét sem.
Nagyon fontos lenne az embereknek tudni arról, hogy mindkét tényező, a genetika és a környezet is nagy szerepet játszik a szexuális beállítottság kialakulásában. Én úgy vélem, hogy a környezet szerepét is helyén kell tudni kezelni. Ezek nagyon fontos szempontok a nevelés kérdéskörében, hisz az emberi életben lényeges tényező a gyerekvállalás, a génjeink továbbvitele, ami csak heteroszexuális viselkedéssel lehetséges. Ha valaki mégsem efelé hajlik, azt el és be kell fogadnunk, viszont igyekeznünk kell a szaporodásra képes egyének nevelése terén, hisz ez mindannyiunk közös érdeke.
