Reaktor

Halál a Níluson - van-e értelme az újragondolásnak?

death-on-the-nile-ftr.jpg

Agatha Christie klasszikusa évtizedek óta társunk a krimi világában. Az Orient Expressz mellett talán a leghíresebb Poirot novella, népszerűsége töretlen, dacára annak hogy a lefestett világ már a maga korában is kevesek számára volt igazán érthető vagy elérhető. A főhősök gazdagok, szépek, vagyonukkal és életszínvonalukkal együtt a háború utáni társadalomnak a problémáik is elérhetetlenek. Most a mozikban újra élhetjük a "remake"-et, de vajon miért olyan népszerű ez a történet, hogy érdemes legyen újragondolni? Mi az értelme annak, hogy a felsőbb osztály problémáit taglaljuk, és miért szórakoztatóbb ez, mint a Dallas? 

A Csárdáskirálynő-szindróma

(Nem létező betegség, csak én találtam ki.) A Csárdáskirálynő zeneileg egy jól megkomponált, de nem korszakalkotó mű. Történetét tekintve szórakoztató, de nem mesteri. Mégis a háborúban kimerült emberek zsúfolásig megtöltötték a színházat, mikor játszották, mert ki voltak éhezve a csillogásra. A Poirot novellákkal is így vagyunk: a pénz mindig motiváció, és csodálatos nézni a szép bútorokat, az autókat, a meseszép hölgyeket és a magabiztos urakat. Szeretjük a bálozók, partyzók, luxushajózók problémáit magunkra venni pont azért, mert elérhetetlen. Pihentető recept, működik, és valószínűleg még sokáig működni fog.

 death-on-the-nile.jpg

Miért pont a Nílus..

Amiért az Orient Expressz, és a többi egzotikum: ezeket a kortársak szinte csak képeslapokból ismerték, és bizony a huszonegyedik század emberének is kevés esélye van személyesen átélni, milyen a Níluson hajózni, vagy több napon át egy vonatban élni. És ha meg is tapasztaljuk, valószínűleg a tankönyvi példákat látjuk majd, és nem lesz időnk igazi élményeket szerezni az adott helyen. A Poirot történetekben adott a lehetőség olyan esemény sorozatoknak kibontakozni, ami mellett a táj otthonosan a háttérbe szorul.  

A karakterek frissíthetőek

A híres művésznő detektívregényei mindig az intuitív detektív pszichológiai ismereteire építenek, amihez tűpontos jellemrajzok kellenek. Legyen mit elemezni, ugye. A huszonegyedik század rendezői rájöttek ennek egy nagyon fontos előnyére: ezek a karakterek kortól függetlenül univerzális képek, és sok féle módon használhatóak. Rendkívül izgalmas, hogy más ruhákba bújtatva, más házakban leültetve, más zenékre táncoltatva bár, de motivációkban ugyanolyan emberek vannak a húszas-harmincas évek történeteiben, mint amilyeneket a kortársaink generálnak. Így tehát nem kell új karaktereket kitalálni, csak új ruhákba bújtatni, új lakásba helyezni, és új zenére megtáncoltatni azokat, amelyeket Christie már megírt.

mv5bm2y1ztkwzwytndm4zc00mjiyltgzzjgtzgy4mja1zwniywrixkeyxkfqcgdeqxvynju1nzu3mze_v1.jpg

Érdekesek az analógiák

Nem kérdés, hogy ha sok pénzt akarunk, akkor szereznünk kell egy csomó jó színészt a filmünkhöz. Praktikusan a Wonder Womant, Havas Jon szerelmét, és a Harry Potter egyik legviccesebb tanárát. Viccet félretéve, a híres színészekkel való okos gazdálkodás nagyon hasznos és izgalmas feladat. A kor sztárjaihoz a nagyközönség társít bizonyos karaktereket, és mindig jó találgatni, hogy vajon ki fogja eljátszani azokat a szerepeket, amiket a könyvekből csak a képzeletünkben ismerünk. A Halál a Níluson kicsit nehezebb feladat, hiszen ennek nem a mostani mozisiker az első film verziója. Szerencsére az első, David Suchet főszereplésével rendezett film nem igazán játszott arra, hogy a kor leghíresebb művészeivel dolgozzon, így ezt az adut meghagyta Branagh-éknak.

Bár a kritikusok sok negatív tulajdonságát kidomborították, a Halál a Níluson egy remek és érdekes példa arra, hogy nem csak a Disney meséket lehet és érdemes újra elővenni és leporolni. Reméljük, a mozikban lesz annyi érdeklődő a mostani mű iránt, hogy egyéb Poirot novellákat, vagy más detektív sztorikat is felfrissítsünk. Melyiket lenne érdemes? Melyik történet újragondolása lenne a legnagyobb mozisiker? Várjuk az ötleteket!

Reaktor

Facebook

süti beállítások módosítása