„A gyász a legnehezebb élményünk” – fogalmazta meg Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus. Sajnos ez egy olyan élmény, amit előbb-utóbb minden embernek át kell élnie. Ezzel a problémával akkor is gyakran találkozunk, ha az ismerőseink közül hal meg valakinek a közeli hozzátartozója. Ilyenkor felmerül bennünk a kérdés, hogy a részvétnyilvánításon túl tudnánk-e valamit tenni érte? Azonban ekkor a legtöbb ember megtorpan, nem mer kérdezni, nem mer közeledni, nem tudja, mit mondhatna. Fél, hogy esetleg érzékeny pontra tapint, és ezért kerülni fogja inkább gyászoló ismerősét, akinek legtöbbször csak egy kis együttérzésre, beszélgetésre lenne szüksége (ehelyett viszont sokszor csak a magány jut neki). Ebben a cikkben ezt a témát szeretném körüljárni. Megmutatni, hogyan lehetünk a gyászoló emberek segítségére.
Úgy gondolom, ahhoz, hogy tudjunk segíteni, először meg kell ismernünk a gyászt és annak fázisait. Ehhez fontos azzal tisztában lenni, hogy mit élhet át a gyászoló személy. A gyász valamilyen veszteség megélését jelenti. Ez a veszteség nem feltétlen szerettünk halálát jelenti: jelentheti egy kapcsolat végét, egy munkahely elhagyását is, de akár a gyász érzése nyugdíjba vonulásnál is jelentkezhet. Viszont kétség sem fér hozzá, hogy a legnagyobb és legfájdalmasabb veszteséget egy szerettünk halála jelenti.
Természetesen egyéni különbségek is vannak abban, hogy valaki hogy éli meg ezt a nehéz helyzetet, de bizonyos szakaszokat megkülönböztethetünk a folyamatban. Ezek közül az első a sokk. Ez rögtön a halálhír után kezdődik el.
Ilyenkor sokan tagadással reagálnak, nem akarják elhinni, hogy ez tényleg megtörténhet, kiüresedettnek érzik magukat. De az is előfordul, hogy ilyenkor a gyászolóra érzelmi viharok törnek rá.
A következő fázis a kontrollált szakasz. Ebben a szakaszban sokat segít a temetéssel kapcsolatos ügyintézés és az egyéb teendők: elterelik a figyelmet. A következő szakasz a tudatosulás. Ennél realizálódik az emberben, hogy elvesztette szerettét és nélküle kell élnie. Érezhet haragot, dühöt, szomorúságot, bűntudatot. Haragudhat az elhunytra, hogy itt hagyta őt; Istenre, hogy ezt megengedte; vagy magára, hogy nem foglalkozott vele megfelelően. Számos érzés vezethet bűntudathoz és önmaguk vádolásához. Például, ha haragot éreznek az elhunyt iránt, vagy úgy gondolják, hogy nem tettek meg mindent érte. Az is okozhat bűntudatot, ha úgy érzik, nem megfelelőek az érzelmeik. Nagyon sokszor előfordul az, hogy egy-egy boldog pillanatban eszükbe jut az, hogy ők most nem lehetnek boldogok, csak szomorúak a veszteség miatt. Félelem és szorongás is előfordulhat az elhagyatottság-érzés miatt.
Ezt fel tudja erősíteni az, ha sokan kerülik a gyászoló személyt, ugyanis az elhagyatottság érzése mellett még a magánnyal is meg kell birkóznia.
Az ebben a szakaszban lévő ember nagyon sokat gondol elhunyt szerettére (vele kapcsolatosan még leginkább negatív érzéseket él meg), előfordulhatnak hallucinációk is (úgy érzékeli, mintha még ott lenne vele). Jellemző az is, hogy elzárkóznak a szociális eseményektől. Az átdolgozás szakaszában egyre inkább felváltják a negatív érzéseket a pozitívak az emlékezésben. Az adaptáció szakasza az utolsó: a gyászoló megtanul a veszteséggel együtt élni, és újra boldognak lenni.
De ebben a folyamatban hol tudnánk mi segíteni gyászoló ismerősünknek? Ugyan a gyászt a maga hosszúságában és minőségében minden embernek meg kell élni, ugyanakkor abban támaszt nyújthatunk, hogy ez a fájdalom elviselhetőbb legyen. Mindent összevetve, az a legfontosabb, hogy ismerősünket ne hagyjuk magára. Azonban mit tehetnénk érte, mit mondhatnánk neki?
A legalapvetőbb dolog, hogy részvétet nyilvánítsunk neki. Eddig a legtöbb ember még el is jut, inkább abban tanácstalan, hogy mit tegyen utána?
Felajánlhatjuk a társaságunkat neki, akár rövid időre is. Ez segíthet abban, hogy elterelje a gyászoló figyelmét. De sokkal jobb, ha tudatjuk vele, hogy ha szeretne valamit elmondani, akkor szívesen meghallgatjuk. Nagyon sokat tud javítani a helyzetén, ha ki tudja beszélni magából az érzelmeit, és nem magában kell hordoznia. Bármilyen más lehetőséget is mondhatunk a gyászolónak, amiben tudunk segíteni. Legyen szó valamilyen programról vagy bármi másról. Ezután ő dönthet arról, hogy igent mond-e a meghívásra.
Természetesen az is jó, ha csak a segítségünket ajánljuk fel, de sokkal könnyebb, ha egy konkrét tervvel megyünk oda.
Ugyanis, ha a gyászolóra bízzuk rá ennek kitalálását is, egyáltalán nem biztos, hogy utólag oda fog jönni hozzánk. A legjobb, ha olyan programokat ajánlunk fel, amiket a gyászoló előnyben részesít, amiben korábban örömét lelte. Most nem fogja érezni azt a felhőtlen boldogságot, mint korábban, de nagy segítség lesz neki, mert pillanatnyi jóérzéssel tölti el. Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogyan menjünk oda hozzá, hogy ezeket felajánlhassuk. A beszélgetések kezdeményezéséhez legtöbbször az az ötletünk támad, hogy megkérdezzük a másikat, hogy van. Ezt egy ilyen esetben rögtön elvetjük, mert tudjuk, hogy a másik épp egy nehéz időszakot él meg. Sokkal jobb, ha azt kérdezzük, hogy van ma? Ez magában foglalja azt, hogy csak az aktuális hangulatára vagyunk kíváncsiak, hisz tudjuk, hogy most nem könnyű neki.
A gyász tudatosulás szakaszában az emberek sokszor kerülik a társaságot. Ezért azt is el kell fogadnunk, ha ő nemet mond arra, ha beszélgetni szeretnénk vele. Ő abban a pillanatban úgy érezte, hogy az egyedüllét többet segítene neki, de az is sokat jelent számára, hogy felajánlottuk. Mindenképp sokkal nagyobb segítség ez is, mintha oda sem mentünk volna, csak meghagytuk volna a magányában. Az is számtalanszor előfordul, hogy az emberek tanácsot akarnak adni ebben a helyzetben. De ezzel szemben sokkal jobb, ha a fentebbi technikákat vetjük be.
A gyászolónak az a legfontosabb, hogy érezze a támogatást, az együttérzést. Nem vár el tanácsokat, hisz nincs olyan tanács, ami segítene: egyedül kell megbirkóznia a folyamattal és az azzal kapcsolatos negatív érzelmekkel.
Tehát ilyen helyzetben az a legfontosabb, hogy a veszteséget feldolgozó ismerősünk érezze a támogatottságot, hogy a gyászból könnyebben felálljon. Ha segíteni szeretnénk, mindenképp az ilyen lehetőségeken gondolkodjunk: neki ebben a helyzetben ez fogja jelenteni a legtöbbet. A gyász feldolgozását ő tudja egyedül véghez vinni, de az ehhez vezető utat egy kis együttérzéssel sokkal könnyebbé tehetjük számára.
„Az élet olykor nehezen hagyja, hogy segíts valakin, akit szeretsz. Mégis, ha létezik valami, amiért érdemes küzdeni a nehézségek ellen, akkor azért, hogy másokon segíthess.” (Jorge Bucay)
