2022-ben ért az élmény a 4-es villamoson Újbuda felé: egy térdzoknis, rövidgatyás, haspólós, lila hajú tizenéves kamasz lány bevágódik mellém a forgó korlátai közé. Hiú szemüveget viselni (én is az vagyok), pedig indokolt lenne (nekem is), ezért arasznyira nagyított betűkkel olvas a telefonján valamit. Mivel megörültem, hogy végre látok valamilyen feliratot szabad szemmel is, odapillantok, mit is olvas: Örkény Egypercesei közül az egyik kedvencemet, a "Mit mond a hangszóró?"-t. Puhán fékez a villamos, rálép a lábamra, elmormol egy bocsit, majd ugyanazon lábamról elrugaszkodva leszáll a villamosról. Nem hagyott félbe semmit: ennyi idő alatt el lehet olvasni a 110 éve született novellamágus legtöbb munkáját, aki, bár 1912 áprilisában született, nem vesztett a varázsából. Ma is olvassák a lila copfos tizenévesek (hála érte).
Örkény pályája abszolút nem az irodalom felé indult, a Műegyetem ma is büszke rá, hogy a jóeszű srác náluk, a vegyészkaron kezdett, majd átigazolva a Pázmány gyógyszerész karára végül az utóbbi területen szerzett diplomát. Később azért visszatért a vegyészkarra, és gyorsan be is fejezte félbehagyott tanulmányait. Ezután kevés információnk van arról, mit kezdett frissen szerzett hiányszakmabeli diplomájával, az viszont biztos, hogy a feltételek nem voltak jók az induláshoz, mert '41-es diplomaátadása után nem sokkal munkatáborba küldték és 1946-ig ott is kellett maradnia. Bár novelláiról ismert, az ötvenes években dramaturgként dolgozott, majd az állami vezetőség fogadtatása miatt elhagyta a színházat, és az Egyesült Gyógyszergyárba ment vegyészmérnöknek. Közben folyamatosan dolgozott, még a halálos ágyán is ontotta magából groteszk és zseniális műveit.
De vajon mivel sikerült megfognia egy olyan generációt tagjait, akiknek a Trónok Harca családi esti film, és akik folyamatosan gördülő hírek között tizedmásodpercekben mérhető időt töltenek a cikkek felett?
Divat a groteszk
Olyan fiatalokról beszélünk, akik az "ugly shoes" típusú termékért pénzt adnak. Dívik minden, ami az öregek szerint megbotránkoztató, szerintük viszont inkább elgondolkodtató. A groteszk pedig egyenesen menő, így azok a novellák, amik két cukorral isszák a világháborút, érthető módon sikeresek a srácok körében. Csak hogy értsük, a lila copfos lány ezt olvasta a négyhaton:
MIT MOND A HANGSZÓRÓ?
A szekrényes öltözőnek mind a négy fala, a padlótól a mennyezetig csupa szekrény. Mind ugyanarra a kulcsra nyílnak. A kulccsal a kabinos jön-megy; bezár, ha valaki úszóruhára vetkezett, kinyit, ha öltözni kíván. Harmincöt éve jön s megy e szekrények előtt, behunyt szemmel is megtalálja akármelyiket.
Néha alig van vendég, akkor ül, pihen, s a hangszórókon közvetített rádióműsort hallgatja. Máskor váratlanul összeszaladnak az érkezők és a hazakészülők. Ezt ő úgy hívja: torlódás. Ilyenkor alig győzi a munkát. E torlódásokat leszámítva a kabinosság nem tartogat meglepetéseket a kabinosnak. Egyszerű, kényelmes, de azért nehéz munka ez. Az a nehéz munka, amihez nem okvetlenül kell embernek lennünk.
- Szép kis torlódás volt itt az előbb - jegyzi meg.
- Figyeltem magát, Schuller úr. Úgyszólván senkit se várakoztatott.
- Ezt is ki lehet tapasztalni, kérem. Ámbár van itt néhány velem egyidős kabinos, aki ilyen rumliban elveszti a fejét.
- Azt akarja mondani, hogy a tapasztalat nem minden?
- Bizonyos esetekben nem. Szerintem a kabinossághoz némi rátermettség is kell.
- Ezt maga jobban tudja, Schuller úr.
- Sőt, kérem. Továbbmegyek. Még a rátermettség is kevés. Hogy az ember a legnagyobb torlódásban se veszítse el a fejét, ahhoz speciális adottságokra van szükség.
- Milyen adottságokra céloz, Schuller úr?
- Lélekjelenlét, öblös hang, erélyes, sőt, ha kell: erőszakos fellépés... Persze, ilyen méretű közbelépésre csak ritkán nyílik lehetőség.
- Remélem, Schuller úrnak már nyílt rá lehetősége.
- Összesen egyszer volt itt akkora torlódás, hogy ha nem én vagyok szolgálatban, akkor összetaposták volna egymást a vendégek.
- Mikor történt ez?
- Amikor a hangszórókon bemondták a hadüzenetet. Ráadásul gyönyörűen sütött a nap, és zsúfolásig volt az uszoda.
Az öltöző ablakán besüt a nap. Ma is gyönyörű az idő, ma is zsúfolt az uszoda, ma is szól a hangszóró, mondja a híreket.
Schuller úr az ablakhoz lép. Fülel. Kérdőn nézek rá.
- Semmi - legyint. - Valahol Bengáliában.
Érezzük, nem?
Rövid, csattan
Az nem teljesen igaz, hogy a "mai fiatalok" tág értelemben véve mind figyelemzavaros idegbeteg túlhajszolt népség, akik képtelenek egy percnél tovább odafigyelni bármire. Azzal az érveléssel sem értek egyet teljesen, hogy az Örkény-divatot az indukálta volna, hogy az Egyperceseket még éppen van a gyereknek ideje elolvasni. Inkább amondó vagyok, hogy ezekre a fiatalokra annyi információ akaszkodik percenként, hogy kiemelkedően jól értékelik, ha valaki egy percben el tud mondani valamit, aminek értelme van. Ez nekik segít, ez egy pihentető valami. Nem csak az Örkény-féle novellisztika ilyen, a drámáiban is csattanós párbeszédek vannak, amiket élvezet hallgatni. Egy lényeglátó ember lényegre törő gondolatai - hiánycikk, főleg, ha még mellé igaz is.
JELLEMPRÓBA
A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők, erdők, irtások; az irtásokon magasfeszültségű távvezeték.
Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton megállt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.
Engem puli már megharapott, méghozzá barátom pulija, tiszta faj. Megálltam, és mérlegeltem, vajon hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s meghátráltam.
Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg. Megvakartam a fülét.
- Korrupt féreg - gondoltam magamban.
- Korrupt féreg - gondolta a puli.
