Vizi László Tamást, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettesét kérdeztük a Magyarságkutató Intézet céljairól, eredményeiről és azokról a platformokról, melyek csatornaként szolgálnak ezen eredmények közvetítésében.
A mai témánk a Magyarságkutató Intézet, az intézet céljai, esetleges eredményei és azok a csatornák, amelyeken keresztül az eredményeit és a célját el tudja érni és közvetíteni tudja az emberek felé. Ön hogyan határozná meg a Magyarságkutató Intézet célját?
A Magyarságkutató Intézetet a kormány, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozta létre 2019. január elsejével, és elsősorban azzal a feladattal, hogy ez a tudományos intézet olyan interdiszciplináris kutatásokat végezzen, kifejezetten a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének a feltárásával összefüggésben, amelyekre eddig vagy nem volt lehetőség, vagy valamilyen akarat miatt nem lehetett ezekkel a témákkal foglalkozni, illetve szélárnyékba vagy háttérbe kerültek ezek a témák, nem voltak a tudományos élet centrumában, vagy esetleg még ilyen is van bőven, ami elhallgatott téma volt, de tudnék olyan példát is mondani, ami valójában a feltárások és a kutatómunka eredményeként teljesen új megvilágításba került. Ez az egyik ilyen fontos célkitűzés. Említettem az interdiszciplinaritást, ami valójában azt jelenti, hogy az intézet számos tudományágban dolgozik, az archeogenetikától a régészeten, az eszmetörténeten, a néprajz, népzenén, természetesen a történettudományon át a nyelvtervezésig, a magyar nyelvtörténettel. Tehát látható, hogy a különböző tudományágak eredményeinek az összegzésére új tudományos eredmények létrehozására jött létre, és nemcsak létrejött, és nemcsak hogy kutassa, hanem ezeket az eredményeket értékelje. Nyilván a legmagasabb tudományos színvonalon kell ezt megtenni. Ha szükséges, akkor az új tudományos eredményeket véleményezzük, illetve a széles nagyközönség elé tárjuk. De ne felejtsük el azt, hogy
az intézet egyik nagyon fontos küldetése a magyar identitásnak az erősítése, a hazaszeretet erősítése, nyitás valamennyi korosztály felé, mindenki, aki ezt a hazát szereti, aki elkötelezett a magyarság mellett, azoknak mutassuk be a magyarság valós történetét, méghozzá a legkoraibb időszaktól kezdve egészen akár napjainkig,
hiszen hogyha megnézzük a nagy kiemelt kutatási programjainkat, akkor valójában egy olyan hatalmas spektrum vázolódik fel, ami tényleg az archeogenetikától a sztyeppei, a honfoglalás előtti magyar történelem, a magyar őstörténet bemutatásától, a régészeti feltárásokon át, egészen napjainkig húzódik. Például a Kádár-rendszer külkereskedelmi politikájának a vizsgálata, hogy két végletet mondjak. Tehát az egyik fontos lába az intézetnek a magyar őstörténet interdiszciplináris kutatása. Itt nyilván a régészet, az archeogenetika, a néprajz, a nyelvtörténet és maga a történettudomány, hiszen van egy történeti kutatóközpontja is az intézetnek. Az itt feltárt, az itt kutatók által megtalált, feltárt eredményeknek egyfajta szintézisbe hozása. És természetesen ez nem egy elefántcsonttorony, mint esetleg más intézetek, tehát mi nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ezeket az eredményeket, amiket a kollégáim itt az elmúlt három esztendőben produkáltak és letettek az asztalra. Hozzáteszem, nemcsak magyar, hanem idegen nyelvű publikációkban is, minősített publikációkban, külföldi előadásokon, gyakorlatilag a világ minden táján, minden égtáján megfordultak a kollégáim, tudományos szimpóziumokon, workshopokon, konferenciákon, hanem az is a célunk, hogy ezek az eredmények ne csak a tudományos élet berkeiben maradjanak meg, hanem minél nagyobb, minél szélesebb körben meg tudjuk ismertetni az eredményeinket elsősorban a magyar lakossággal, de nem csak a magyarokkal, hanem a magyarság múltját érdeklő hazai és külföldi érdeklődők számára. Ezen kívül én azt gondolom, hogy olyan egyéb más rendezvények is hozzákapcsolódnak a Magyarságkutató Intézethez, amelyek szervesen kötődnek az identitáshoz, a hazaszeretethez, így például hagyományőrző események, hogy egyet kiemeljek. Aztán fontosnak tartjuk azt, hogy elfeledett kutatóknak a hagyatékát, emlékeit megőrizzük, és ezt közkinccsé tegyük, pontosabban megismertessük a közvélemény előtt.
Nagyon fontos feladatunk az, hogy nyelvpolitikai kérdésekben, szakértői feladatokat is ellássunk, hiszen az egyik legveszélyeztetettebb ma a magyar nyelv, hiszen annyi idegen szó, annyi germanizmus, annyi az angol nyelvnek a behatolása a köznyelvbe is, azt gondolom, hogy szükségessé teszi a magyar nyelv védelmét.
Azt gondolom, hogy oktatási tevékenységet is végzünk, bár ezt egy kicsit csak úgy áttételesen, hiszen a kollegáim egyik része középiskolában, másik része felsőoktatási intézményekben tanít, tehát a Magyarságkutató Intézet által megkutatott eredményeket, sikereket, azokat gyakorlatilag pillanatokon belül be tudjuk integrálni a közoktatásba és be tudjuk integrálni a felsőoktatásba is. A levéltári kutatások is rendkívül fontosak. Itt külön kiemelném például a klasszika-filológiai kutatóközpontunkat. Etének legkorábbi írott forrásaitól egészen a XVIII. századi vagy kora újkori eredmények feltárásában jeleskednek és publikációk tömegeit teszik le az asztalra. Kérdezte azt is, hogy hogyan tesszük ezt közzé?
Itt konkrétan arra vagyok kíváncsi, hogy milyen csatornákon keresztül tudja az Intézet eljuttatni, egyrészt a mondanivalóját, másrészt a kutatási eredményeit, hiszen ezek sokszor akár a közönséget meghökkentő új tudományos eredmények.
Ez pontosan így van, és azt gondolom, hogy a mai világ leginkább nézett vagy leginkább követett média csatornáit használjuk. Van egy honlapunk, ez a Magyarságkutató Intézet honlapja, ez az mkiv.gov.hu oldal, ezt ajánlom a kedves hallgatóknak a figyelmébe is. Ennek a nézettsége, gyakorlatilag százezres nagyságrendben mérhető. És ráadásul rendkívül gyorsan frissül a honlapunk. Tehát nem csak a tudományhoz leginkább szoros és kötődő eredményeket publikáljuk és tesszük fel a honlapra, hanem megjelenítjük például egy-egy aktuális évfordulóhoz kapcsolódó ismeretterjesztő, népszerűsítő, a nagyközönségnek szóló írásokat. Ezek rövid összefoglaló kis írások, de mégis ráirányítják mondjuk az aznapi történelmi eseményre az olvasóknak a figyelmét. Tehát az egyik a honlap. A másik a Facebook-oldalunk. 50 ezer fölött, ha jól emlékszem, 54 ezer fő a Facebook oldalunknak a követőszáma. Ez azt jelenti, hogy állandóan forog, állandóan pörög, állandóan nézett. És ezek az anyagok is, amik a Facebookra felkerülnek, ezek is a legaktuálisabb kérdésekkel foglalkoznak. De
foglalkoznak konferenciák bemutatásával, kollégáink előadásaival, rövidebb-hosszabb írásokkal felkerülnek ide a sajtónak adott nyilatkozatok. Tehát gyakorlatilag mi a Facebookot és a honlapunkat azt egy olyan nyitott könyvnek tartjuk, amely gyakorlatilag a legaktuálisabb információkat juttatja el a magyarság történetét érdeklő közönségnek.
2019. január elsején indult az intézet, tehát gyakorlatilag alig több mint három esztendős, ennek ellenére több mint 16 milliós a Facebook nézettségünk, de mondhatnám a Youtube oldalunkat is. És itt egy érdekességet hadd mondjak el, talán furcsán hangzik, de a pandémia új helyzet elé állított minket is, hiszen ugye nem lehetett személyes konferenciákat csinálni, zárva voltak az iskolák, otthoni online tanítás volt. Hát mi azzal kezdtünk el kísérletezni, ami mára már egy valós gyakorlat lett, hogy az előadásainkat, a konferencia előadásainkat, ezeket rögzítjük. Ezek felkerülnek a Youtube oldalunkra, felkerülnek a Facebook oldalunkra, felkerülnek a honlapunkra, és óriási a nézettsége. A legelső ilyen konferencia, ami egyébként élőben is ment ki, méghozzá angol nyelvű szinkrontolmácsolással, az éppen a trianoni békediktátum századik évfordulójához, aláírásának a 100. évfordulójához kötődő Trianon konferenciák voltak. És amit mi még nagyon fontosnak tartunk, hogy nem csak az, hogy felkerülnek ezek az előadások és nézhetők, és tényleg azt kell, hogy mondjam, hogy ezres nagyságrendben nézik meg az előadásainkat, hanem az, hogy ezek a munkák, ezek az előadások, ezek szerkesztett formában, tanulmánykötetekben is megjelennek. Van a Trianonhoz kapcsolódó tanulmánykötetünk, öt ilyen kötetünk jelent meg. És ha már megjelenik, hát azt mutassuk is be. Tehát
rendszeresen tartunk könyvbemutatókat, ahol nyilván ott vannak a szerzők, ott vannak a szerkesztők, ott van egy autentikus, a témához illő kérdező és egy 40-50 perces beszélgetésben bemutatják ezeket a könyveket, bemutatják a kiadványainkat.
De ha már kiadványok, hát azt hiszem, hogy rekordszámú, hiszen 49 darab könyvet adtunk ki az elmúlt három esztendőben. És hát én azt gondolom, hogy ez egy önálló kiadónak is nagy falat lenne, és ezek a könyvek aztán valójában teljes spektrumát lefedik a Magyarságkutató Intézet tudományos tevékenységének. Megjelentek itt a székely rovásírástól, a magyar rovásírástól, a barokk korszakot bemutató kötetek, a magyar nyelvjárásokat bemutató kötetek, visszaemlékezések, emlékiratok, és hát a sort még lehetne folytatni. És mi azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezek a könyvek minél szélesebb körben eljussanak, tehát nem csak az, hogy bemutatjuk ezt a könyvet egy ilyen 40-50 perces beszélgetés során, hanem felhívjuk a figyelmet, hogy ezek olvashatók a honlapunkon, letölthetők a honlapunkról. Tehát, akit még jobban érdekel, az abban a pillanatban odanyúlhat és rákattinthat. Óriási öröm volt például számomra, hogy az egyik kötetünk, amiről most azt mondom, hogy a 34. császári-királyi gyalogezred. Ez a kötet például a Magyar Elektronikus Könyvtár olvasottságában és nézettségében az első tízben volt az elmúlt hónapban Magyarországon. Tehát ezek olyan meglepő dolgok. Ugyanennek a kötetnek a bemutatását több ezren megnézték már. Tehát azt gondolom, hogy ez egy jó út, ezt az utat kell folytatni. Fontos küldetésünk volt az is, és ezt a céljaink között, feladataink között határozták meg, hogy indítsunk magyar és idegen nyelvű szakmai folyóiratot is. Ez az FMRIC című folyóirat most már két számmal jelent meg, megjelent egy magyar nyelvű szám, megjelent egy angol nyelvű szám, és jelenleg is szerkesztés alatt van, a következő évben szintén kettőt adunk ki ebből a folyóiratból.
Nemzetközi és hazai szaktekintélyek alkotják a szerkesztőbizottságot, és ami nagyon fontos, az angol nyelvű változata a folyóiratnak, az nem a magyarnak a lefordítása, hanem azok direkt angol nyelven készült és a folyóiratban publikált írások.
Hozzáteszem azt is, ha már a csatornákat kérdezte, hogy elérjük a középiskolás korosztályt is. Pályázatokat írunk ki, például a nyelvtervezési kutatóközpontunk minden évben, a magyar nyelv védelmében, magyar nyelven esszéíró pályázatot, és természetesen örömmel díjazzuk a pályamunkákat, elkészítőket és a tanár kollégákat is, akik ebben szerepet vállaltak.
Említette Trianont. Szerintem is, szerintem nagyon sok magyar tekintetében hazánk legnagyobb tragédiája Trianon. Ön szerint hogyan tud segíteni a külhoni magyarságnak a magyarságtudatuk megőrzésében a magyar történelem kutatása?
Hát valóban így van. A magyarságot hosszú története során számos trauma érte, de hát a XX. század legnagyobb történelmi traumája az elején az nyilván a trianoni békediktátum kötelező aláírása és annak a ratifikálása volt 1920-ban. Az adatok ismertek, hogy az ország több mint kétharmadát elcsatolták, több millió magyar került az országhatárokon kívülre. A magyar identitás megőrzése, a magyarságtudat megőrzése az több pilléren kell, hogy álljon. Nyilván az egyik a nyelv megőrzése, a magyar nyelvű oktatás megőrzése, a magyar nyelvű egyházak támogatása, civil szervezetek támogatása.
Nos, hadd tegyem azért gyorsan hozzá, hogy voltak évtizedek, amikor a külhoni magyarságról a magyar állam tudatosan megfeledkezett, vagy butaságból, de hát az internacionalizmus jegyében biztos emlékeznek a kedves hallgatók, amikor azt mondjuk, hogy a nemzetiség híd két nemzet, két ország között.
Jaj, persze, de hát milyen híd az, amelyiknek az egyik pillérét pár ezer, a másikat meg milliók tartják. És én azt gondolom, hogy a rendszerváltás hozott egy első fordulatot, amikor egy új nemzetpolitika született meg. Ugye ez az akkori magyar külpolitika és a miniszterelnök, Antall József, aki azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Aztán jöttek utána nehezebb idők is. Volt olyan, hogy a balliberális kormányzás számára ez egy alárendelt kérdés volt. És én azt gondolom, hogy amikor 2010-ben, emlékezzünk vissza, volt egy szégyenteljes népszavazás is, amikor a kettős állampolgárságról szóló népszavazást gyakorlatilag a balliberális oldal szabályosan bojkottálta, és 2010 hozta meg igazán a nagy fordulatot a nemzetpolitikában. Ugye a 2010-ben megalakuló országgyűlés és annak a kormánya az Orbán-kormány.
Ha jól emlékszem, akkor Kövér László és Semjén Zsolt beterjesztésére először elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ami valójában egyfajta elégtételt adott a külhoni magyarságnak, majd elfogadásra került a nemzeti összetartozásról szóló törvény. Nem is beszélve arról, hogy az alaptörvényünk is kimondja a magyar állam felelősségét.
És az, hogy függetlenül attól, hogy most melyik országban élnek magyarok, ez egy nemzet, ez egy 15 milliós, ez egy és oszthatatlan nemzet. Tehát végre nemzetben gondolkodás van, felelős minden magyar minden magyarért. De a 2010 óta immár negyedszer megalakuló Orbán-kormány, én azt hiszem, olyan lépéseket és olyan támogatási rendszert dolgozott ki, ami páratlan és mintaértékű, és ez egy követendő folyamat. A kérdés alapvetően arra is fókuszált, hogy hogyan tudja a magyar történelem megtartani az identitást. Én azt gondolom, hogy a magyarság számára mindig is fontos volt a történelmének az ismerete. Ezt most is egyébként látjuk, tehát az a fajta érdeklődés, ami az intézet munkája iránt van, a magyarság történetének a feltárása, megismerése iránt van, ez azért mindig jellemezte a magyarságot, hiszen olyan múlttal rendelkezünk, amelyben egyedül tudtunk ebben a térségben államot alapítani. És hát annyi szentet adtunk ennek a világnak, hogy aligha tudnék mondani még egy ilyen nemzetet, még egy ilyen országot, ami ezt megtette.
Tehát a Kárpát-medencében való megmaradásunk mindig fontos volt ahhoz, hogy ez bekövetkezett, ismerjük a történelmünket, értékeljük a történelmünket.
És nézze, én azt látom, járva a határon túli területeinken élő magyarság mutat fokozott érdeklődést a történelem iránt és a munkánk iránt. És most, hogy ezek a technikai lehetőségek adottak, sokkal gyorsabban és aktuálisan hozzá lehet férni. De én emlékszem azokra az időkre is, amikor még mondjuk a magyar-román határ átlépésénél akárcsak egy útikönyvnek az átvitele is valójában bűnnek számított és azonnal elkobozták. Ma már hál' Istennek ilyen nincsen. És korlátlanul lehet azokat az anyagokat eljuttatni az érdeklődőknek a határon túlra, amit például a Magyarságkutató Intézet végez.
Ön ugyebár jogász. Jogászként hogyan látja hazánk történelmét? Van valami más szemléletmódot, ami máshogy láttatja a történelmet?
Hadd korrigáljam egy picit, én alapvetően történész vagyok. És van egy jogi végzettségem is, amit egyébként az egyetemen gyakorlok is. Én azt gondolom, hogy igen. Mondjuk engem mindig is vonzott a jogtörténet, abból írtam annak idején többek között a PhD dolgozatomat is, a doktori dolgozatomat is. Mindig érdekelt az alkotmányosság története. És én azt gondolom, hogy az a megmaradás, amiről itt az előbb beszéltem, hogy a Kárpát-medencében való megmaradás, az államalapítás, annak a jogi aspektusainak a megteremtése volt a kulcs. Az aranybulla például, ami valójában a rendi jogoknak, a későbbi rendi jogokra való hivatkozásnak az alapja lesz. És ez alkotmányos igény, aztán a jog kiterjesztésének az igénye. Az áprilisi törvények. Tehát a jog az mindig is egy nagyon fontos része volt a történeti gondolkodásnak is, megkerülhetetlen része. Magának a - gondoljunk bele - a parlamentarizmusnak. Minket vádolnak azzal, hogy megsértünk bármilyen normát? Hát, kérem szépen, nekünk a rendi önszerveződésünk az XIII. századi. 1232, ugye a Zala megyei szervienseknek kiadott oklevélre saját maguk bíráskodtatnak, az önkormányzatiság alapjait teszik le. XIII. században vagyunk. De folytathatnám a sort.
Tehát a magyar történelemnek a folyamatában olyan jogi fundamentumok vannak, amelyek adnak egy ennek nagyon szerves kontinuitást.
Ez húzódik végig és egy gyönyörű szép ívet rajzol fel. Tehát én azt gondolom, hogy a politikatörténet iránt, hadtörténet iránt érdeklődő kollégák, történész kollégák számára a jogi végzettség vagy a jogi ismeretek, azok plusz információt, nézőpontot, más látásmódot ad. És egyébként egyre több kollegám van, akik a történészi végzettségük mellett jogi végzettséget szereznek. Szemléletet formál, látásmódot formál, jobban el lehet igazodni a történelmi eseményekben, és a kontinuitást lehet benne, én azt gondolom, kiemelni. A jog az, ami átível. Szent István törvénykönyvével kezdve. De hát előtte is volt, ezt csak szokásjognak hívták. Tehát a jog az egy norma, az meghatározza az ember a közösség életét, ahhoz kell igazodni és ez egy jogkövető magatartást is igényel. Tehát én azt gondolom, hogy ez a kettő, a történelem és a jog, ez szervesen össze tud kapcsolódni, és össze is kapcsolódik.
Interjút készítette: Tóth Marcell
Portréfotó: Magyarságkutató Intézet
