Reaktor

Európa női vezetői II. - hány országot irányít 2022-ben hölgy?

Az előző sorozat után újabb nevekkel egészítjük ki Európa női vezetőinek listáját. Bár mindannyian ugyanazon nem képviselői, politikájuk és életútjuk meglepően különböző. Lássuk, kik az új kihívók?

1. Angela Merkel

Aki a múltkori listáról hiányolta a németek Merkel asszonyát, most fellélegezhet: nem feledkeztünk meg róla. Az ex-német kancellár a CDU képviseletében 2005-ben lett a Német Szövetségi Köztársaság nyolcadik kancellárja, egyben hazája első női államfője. Ezelőtt 1991 és 1994 között ifjúsági és nőügyi miniszter volt, majd '94 novemberében megörökölte Klaus Töpfertől a Környezetvédelmi miniszter pozíciót. 2000 óta töltötte be államfői hivatalát, és az elmúlt bő két évtizedben számos reform kötődött a nevéhez, különösen a német egészségügy és energiaszektor terén. Érdekesség, hogy bár első férjének nevét viseli, tőle már 1998-ban elvált, kancellári éveit pedig a Humboldt egyetem egyik professzora oldalán töltötte, akivel egy Berlini bérelt lakásban él. Egy unikálisan gyermektelen politikusról van szó, aki szenvedélyes síelő, és sokak szerint (köztük a Forbes 2015-ös listája szerint is) a legbefolyásosabb nő a világon, így kerülhetett fel ex-államfőként, mintegy kakukktojás kategóriában a listánkra.

800px-angela_merkel_2019_cropped.jpg

2. Ana Brnabic

A szerb politikusnő 2017 óta hazájának első női miniszterelnöke, hasonlóan a lista első helyezettjéhez. Merkellel ellentétben viszonylag kevés politikai vezetői szereppel a háta mögött választották meg: a 2017-es győzelemig mindössze egy évig volt államigazgatási és önkormányzati miniszter, azelőtt tíz éven át dolgozott a közszférában. A nyíltan homoszexuális politikusnőt a jobbközép SNS, a balközép SPS és a vajdasági magyar párt, a VMSZ koalíciójának élén iktatták be hivatalába.

800px-ana_brnabic_july_3_2018.jpg

3. Zuzana Caputová

A pozsonyi születésű szlovák liberális politikus nevét már jóval politikai karrierje előtt megismerhette az ország, amikor helyi "lokálpatrióta"-ként csaknem egy évtizedes küzdelmet folytatott a Pezinok-hoz közeli szemétlerakó létrehozása ellen. Jogot, menedzsmentet és család mediációt tanult, majd 2017-ben a Kuciak gyilkosság után megalapította a PS (Progresszív Szlovákia) pártot. Ennek élén 2019 nyarán választották államfőnek - ezzel nem csak az első női elnök, de a valaha volt legfiatalabb vezető is lett (ekkor 45 éves volt). Nagyon szeret rajzolni, és állítólag remekül kosárlabdázik.

_02-11-2021.jpg

4. Viola Amherd

A svájci kereszténydemokrata politikust 2018-ban választották meg. Ugyanebben az évben érdekes diszciplináris párhuzamban megválasztották a Szövetségi Védelmi, Polgári Védelmi és Sportminisztérium élére. Bár lelkes támogatója a svájci családtámogatási reformoknak, ő maga egyedülálló és gyermektelen. Jelenleg bíróként is tevékenykedik.

viola_amherd_2022.jpg

5. Karin Keller-Sutter

A szintén svájci politikus eredeti végzettsége szerint tolmács tanár, de igen korán a közélet felé vette az irányt. 2011 óta állami tanácsos, 2017-ben pedig a Svájci Állami Tanács elnöke lett. A LB (Liberális-radikális párt) elnökeként tölti az államfői pozícióját. 

karin_keller-sutter_2022.jpg

6. Mariella Muranoi

A san marinoi kereszténydemokrata politikus politikai karrierjének megkezdése előtt gyakorló angoltanárnő volt, később, 2019-ben lett régenskapitány. Politikai sikerei ellenére elsősorban családanyaként tekint magára, két lánygyermeke van.

mariella_mularoni.jpg

süti beállítások módosítása