Reaktor

Valóban Egységben Magyarországért?

alakulo_ules.jpg

Hamarosan megkezdi az Országgyűlés a négyéves munkáját. Május másodikán, hétfőn lesz az alakuló ülés, ahol a képviselők esküt tesznek, illetve megszavazzák a parlamenti bizottságok tagjait. Ez az, ami most a magyar politika „uborkaszezonját” felkavarta. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ajánlatot tett az ellenzék számára a bizottsági helyek és tisztségek elosztásának az arányáról. Ebbe beletartoznak az egyes bizottságok elnökei, alelnökei és bizottsági tagjai, a parlamenti jegyzők, az Országgyűlés alelnökei.

A fideszes politikus szerint a helyeket kétharmad-egyharmad arányban kellene elosztani a kormányoldal és az ellenzék között, arra hivatkozva, hogy három listáról kerültek be a képviselők a törvényhozásba. Ezért a hatpártot nem tartja ténylegesen hat pártnak, hanem „Gyurcsány-listának”; nem tisztes lépés a részükről, ha a választás után kezdenének el önálló pártként működni.

Ez értelemszerűen a baloldali ellenzék nemtetszését váltotta ki, mert ez az arány azt eredményezné, hogy ők kevesebb, a Mi Hazánknak pedig több helyet kapnának a bizottságokban. Várhatóan 15 bizottság lesz, ezekből hagyományosan a Nemzetbiztonsági bizottságnak és a Költségvetési bizottságnak, de várhatóan a Fenntartható fejlődés, a Népjóléti és a Vállalkozásfejlesztési bizottságoknak is ellenzéki elnöke lesz. De miért is fontos ez?

ellenzeki-partok-elovalasztas-2021-dk-lmp-mszp-parbeszed-jobbik-momentum.png

Az ellenzéki pártok és annak vezetői eléggé ellentmondásosan kommunikálták le a választási vereséget, más diagnózist vontak le, feltehetőleg sokan másképp képzelik el a jövőjüket is. Vannak olyan pártok, akiknek a puszta létük függ attól, hogy az Egységben Magyarországért együtt politizáljon tovább. Az LMP, a Párbeszéd, de talán az MSZP is ide tartozik, egyedül nem biztos, hogy átugranák az 5%-os parlamenti küszöböt ezek a pártok.

A Demokratikus Koalíció és a Momentum méltán játszhat el a gondolattal, hogy külön utakat járjanak, hiszen viszonylag nagy frakciókkal és sok erőforrással dolgozhatnak. A DK a legerősebb ellenzéki pártként pozicionálhatja magát, míg a Momentum egy csalódást keltő előválasztási eredmény után talán támogatottságon felüli képviselettel fog rendelkezni az Országgyűlésben. A Momentum pártelnöke, Donáth Anna nem is olyan rég 7 pontban összefoglalta, hogy szerinte milyen irányba kellene elmozdulnia az ellenzéki politizálásnak. Donáth Anna ezzel a kezébe veheti az ellenzék irányítását, víziót felmutatva vezérré válhat.

A Jobbik esetében az előválasztási kudarc (Jakab Péter leszereplése), illetve a sokak által vélt jobbikos tábor összeomlása felvetette az őrségváltás gondolatát. A pártelnök azonban a saját pozícióját féltve Márki-Zay Pétert okolta a vereségért. A Jobbik elnökségéért elindul majd Jakabbal szemben Stummer János is, aki „agresszív kismalachoz” hasonlította a Jobbik elnökét. Szorgalmazza az önreflexiót, meg kell vizsgálni, milyen irányt vett a Jobbik. Ha Stummer nyer, akkor megkérdőjeleződhet az összefogás jövője.

Az elkövetkező négy év az ellenzék pozícióharcát is jelenti, a 2026-os választás előtt tartanak egy önkormányzati meg egy Európai Parlamenti választást, ahol nem csak a Fideszt, hanem egymást is fogják figyelni. Ezek jó indikátorok lesznek, hogy ki lesz pole-pozícióban, ki lesz a sereghajtó.

ellenzek.jpg

A választási vereség után hamar megindult a bűnbakkeresés, felszínre kerültek a pártok közti törések. Mondhatni, most még csak a sebeiket nyalogatják, de a bizottsági helyekre tett ajánlásával Kocsis Máté sót hintett rá. A politika logikája megköveteli, hogy a pártok a politikusaikat pozíciókhoz juttassák, nagyon gyakran mások kárára. A várhatóan kevesebb hellyel komoly fejtörést okoznak, hogy kinek az ambícióit ássák alá, hogy cserébe az zsarolhasson valami mással. A bizottsági munka bír presztízzsel is, a politikus megmutathatja kvalitásait, nem mellesleg plusz illetmény is jár mellé.

A parlamenti bizottságok esetében viszont az ellenzéknek van egy elég ellentmondásos véleménye. A Fidesz-KDNP megváltoztatta a bizottságok szerepét, összetételét a törvényhozásban. A legfontosabb változás azonban mégiscsak az összetételre vonatkozik: a parlamenti arányokat tükrözi a (Mentelmi bizottságot leszámítva) az összes bizottság összetétele, tehát a kormánypárti tagok rendre túlsúlyban voltak és lesznek. Ezt lehet úgy is értékelni, hogy így igazságos az eloszlás, mert tükrözi az arányokat, nem tud az ellenzék obstruálni, hatékonyabbak a bizottságok. Azonban az ellenzék úgy ítéli meg, hogy ez a rendszer kiüresíti a bizottságokat, érdemben nincs beleszólása az ellenzéknek, a szakmaiság is (ami az első számú célja) háttérbe szorul, mert a kormányoldal bármit keresztül vihet.

Hadházy Ákos, a Momentum képviselője nem csak a bizottsági szerepvállalást, de még egyáltalán a parlamenti jelenlétet is a „Orbán-rezsim legitimálásának” tekinti, így nem szabad az ellenzéknek a nevét adnia ehhez. Hadházy Ákos úgy tűnik egyedül van ezzel a gondolattal. Viszont az ellenzék valamilyen szimbolikus úton, de nemtetszését ki fogja fejteni, képviselni fogják az őket megválasztó választópolgárokat.

kocsis_mate.jpg

Kocsis Máté ajánlata jóval több, mint egy egyszerű javaslat a parlamenti tisztségek tervezett betöltéséről: a Fidesz-KDNP szempontjából nagyjából mindegy, hogy 9-10-11 bizottsági elnök vagy 39-40-41 alelnök lesz kormánypárti. A kétharmados felhatalmazással nincsen érdemi fékje a kormányzati akaratnak, az ellenzéknek nincs érdemi beleszólása a törvényhozásba.

Viszont úgy tűnik, jól érzékelte a Fidesz frakcióvezetője, hogy a hatpárti ellenzéknek meg nagyon nem mindegy, hogy ki hány képviselőjét tudja majd honorálni plusz székekkel. Bármennyire tartják kiüresedettnek, kirakatnak a bizottságokat, attól még nem tudtak mindenkinek megfelelő leosztást kialakítani, nem alakult ki egységes vélemény, pedig lett volna idő rá. Amennyiben az ellenzék nem gondolkodik hideg fejjel és heves vitát folytatnak a közös jelöltekről, akkor megmérgezik ezzel a hat párt kapcsolatát, amelyek egyébként lehet, hogy rövid időre is, de megpróbálnak majd egyedül építkezni.

süti beállítások módosítása