A párkapcsolatokban egy alapvető fogalom a kötődés fogalma. Kialakulásának következménye, hogy a párunk mellett biztonságban érezzük magunkat. Mellette úgy érezzük, hogy elmondhatjuk neki gondjainkat, hisz ő segítséget és támaszt nyújt mindig. Azonban ez a kötődés nem ugyanúgy tud kialakulni mindenkinél. Hogy miért? Ebben a cikkben erre keressük a választ.
Ennek a kérdésnek a megválaszolásához nagyon fontos visszanyúlnunk a csecsemőkori anya-gyermek kötődéshez.
Ebben a korban a kötődés biztosítja, hogy a baba egyáltalán élni tudjon, hisz állandó gondoskodásra szorul. Ez persze nem egy olyan dolog, ami rögtön ki tud alakulni, ez egy hosszabb folyamat: nagyjából kétéves korra tud maximálisan beteljesedni. Kétéves kor előtt jellemző a gyermekre a frusztráltság, ha a gondozó nincs a közelben, ugyanis nélküle egyáltalán nincs meg a biztonságérzete. Még azokkal az emberekkel sem, akiket korábban már látott, sok esetben az apuka sem tudja megnyugtatni, kizárólag az anyuka. Kétéves kor után azonban már a gondozó egy biztonságos bázist nyújt (mindig vissza lehet térni hozzá), viszont egyre távolabb el lehet merészkedni tőle nagy veszélyérzet nélkül.
Ebben a folyamatban különböző kötődési típusok alakulhatnak ki. Ezt Mary Ainsworth vizsgálta csecsemőkkel és az anyukájukkal. A babák abban a szakaszban voltak, amikor a legérzékenyebbek arra, ha az anyukájuk nincs a közelükben. Ki akarta deríteni, hogy a gyerekek között van-e különbség abban, hogy hogyan reagálnak, ha anyjuk otthagyja őket a játszószobában rövid időre. Ezekből a különbségekből derült ki a kötődési típusok különbözősége. Reakciójuk attól függ, hogyan kötődnek az anyához. A legjobb kötődési minta a biztonságos kötődés: ekkor az anya és a baba között biztosított a hatékony kommunikáció – az anya érzékenyen reagál a baba jelzéseire. Ha az anya otthagyja őt, kétségbeesik, viszont az anya visszatérte után könnyen meg tud nyugodni. A biztonságos kötődésben az anya a biztonságot jelenti. A szorongó és elkerülő kötődésnél az anya nem tud megfelelően reagálni a csecsemő érzéseire, így ő kénytelen maga levezetni egyedül a feszültséget például játékok segítségével. Ők is zaklatottá válnak, ha anyjuk otthagyja őket, viszont, ha visszatér, nem keresik rögtön gondozójuknál a biztonságot, elkerülik őket. A szorongó és ellenálló kötődés kialakulása annak köszönhető, hogy az anya nem reagál a baba negatív érzéseire megfelelően, ezért a baba még jobban felerősíti azokat, hogy az anya észrevegye. Ez pedig kis időre sem engedi elfordulni az anyukától, akkor sem, ha még vele van. És csak még feszültebb lesz, ha az anya otthagyja őt. Ismerünk egy rendezetlen kötődési mintát is, ez akkor jelenik meg, ha a baba ellentmondásos válaszokat kap a különféle reakcióira, így már maga az anya jelenléte is félelmet vált ki belőle. Ilyet vehetünk észre például egy bántalmazó családban, ha az apuka rendszeresen bántja az anyukát. Az anya pedig ezekkel a gondjaival van elfoglalva, nem tud megfelelően reagálni a gyermek jelzéseire. Egyszer lehet, hogy szívesen játszik vele, máskor viszont szomorúsága miatt nincs hozzá kedve, nem nagyon törődik gyermekével.
De mindezek hogyan függenek össze a párkapcsolatokkal? Hisz az minimum 10-15 évvel később jelenik meg a gyermek életében, serdülő- és ifjúkorában.
Azt mondhatjuk, hogy az ember mindig úgy fog kötődni másokhoz is, ahogy gondozójával tudott kötődni.
A biztonságos kötődésben a pár megbízik egymásban és kölcsönösen biztonságot nyújtanak egymásnak. Tudják, hogy bizonyos időközökre el kell válniuk, azonban ekkor is megőrzik nyugodtságukat, tudnak önbizalommal boldogulni a világban. Természetesen emellett arra is vágynak, hogy egymás mellett lehessenek biztonságban, de nem esnek kétségbe egymástól távol sem. Ha valaki párjához szorongóan és elkerülően kötődik, akkor nagyon nehezen viseli el, ha egymástól távol vannak, viszont, ha visszatér, elkerüli párját, hisz erősen emlékszik, hogy otthagyta. A szorongó és ellenálló kötődéssel rendelkező ember már akkor is szorong, ha párjával együtt vannak: tudja, hogy majd el kell válniuk, és fél a helyzettől. A rendezetlen kötődésű nő vagy férfi pedig a párját nem szeretné közel engedni magához, nem szeretne bízni benne. Ugyanúgy elfordul tőle. Már kiskorában azt tapasztalta, hogy nem értik meg, hogy neki egyedül is boldogulnia kell, mert nem mindig kap segítséget.
Egy kapcsolat kialakulásánál nagyon fontos, hogy egymáshoz tudjuk igazítani kötődési típusainkat.
Akkor a legideálisabb, ha mindketten biztonságosan kötődünk. Azonban az már igen komoly nehézséget jelenthet párunknak, ha gátat építünk magunk közé, vagy az ellenkezője: túlságosan is függünk tőle, nem hagyjuk levegőhöz jutni. Viszont a jó hír, hogy bár viszonylag állandó a kötődési típusunk, tudunk rajta változtatni. Egy párterápia (érzelemfókuszú párterápia) vagy egy terápia sokat segíthet nekünk ebben, és így nem lesz olyan nehéz dolgunk mostani vagy jövőbeli kapcsolatainkban.
Tehát a gondozóval való korai tapasztalataink, kötődésünk meghatározza azt is, hogyan viszonyulunk párkapcsolatainkban a másikhoz. Ne ijedjünk meg akkor sem, ha nehézségeink vannak párkapcsolatunkban, ahogy a gondozóval való kötődésben is voltak és vannak! Van rá megoldás, keressük meg azt!
