Reaktor

Beton.Hofi tárlatot vezet

Elmennél egy zenész múzeumi tárlatvezetésére, ha a zenész amúgy szimpi neked? Beton.Hofi a debreceni MODEM Határeset című kiállításán vállalt tárlatvezetést. Rendhagyó és érdekes volt, kissé bátortalan. Beszámoló a tárlatvezetésről, és mini-interjú.

(A MODEM-et hivatalosan is megrovásban részesítem, amiért 2 fotós közül még egyik munkája sem elérhető, 4 nappal az esemény után! Vagy jól elrejtettétek.)

Az március 26-i eseménynek, ami 16:00-kor kezdődött, volt egy ilyen szenzációs felütése, ami vonzott és aggasztott egyszerre. Vonzott a lehetőség, hogy ugyanazt az érzést és benyomást fogja kelteni most is, mint a zenéjében, sőt, talán mélyíti is. Egyszerre önzően és önzetlenül is kívántam a sikerét. Aggasztott az ellenkezőjének, a bohóckodás, komolytalankodás, illúzióvesztés veszélye. Mindenesetre az örömmel töltött el, hogy egy művész nem csak a szórakoztató műsorban szerepléssel tudja kihívás elé állítani magát Magyarországon.

betonhofi.pngForrás: az előadó last.fm oldala

Sok fiatalt vonzott a "sztárvendég". A kultúratörténeti kiállítás megtelt haspólókkal, lányokon feszes, fiúkon lógós nadrágokkal, tornacsukákkal, festett és fonott frizurákkal, és mind együtt néztük a "papíron EU-konform játszóteret", a Közép-Európai Kastélyok "afterpartyjairól" készült fiktív hangulatképeket, a szebb napokat látott buszmegállót, a gumiból készült kommunista emlékművet, az román szocialista elszáradt iparának fejfáit, és így tovább. Szívmelengető szürrealizmus?

A tárlatot Beton.Hofi a kurátor, Don Tamás támogatásával vezette. Bátortalanul indult az előadók és a közönség részéről is. Mindketten szakmailag közelítették meg a műveket, amivel szerintem kicsit mellé lőttek. Egyrészt egymást ismételték néha, vagy egymás mondanivalóját mondták el, másrészt idegenül hatott egy pesti rapper szájából. Annyira bele akartam látni az előadó lelkébe, én teljesen rendben lettem volna azzal, ha végig a saját asszociációi mentén beszél.

Nem okozott volna neki gondot. Beszéde szellemes, figyelmes és lelkes volt. Beton.Hofi mögül felsejlett Schwarcz Ádám.

A beszélgetés során megsejtettem a zenéi borongós mivoltát. Nem tudatosult bennem, de többször körbe lengi a dalait egy amolyan bánat, ez az identitással kapcsolatos kérdésemnél villant az agyamba, mert olyan gyorsan és pontosan vágta rá a választ, mint aki sokat forgatja magában azokat a szavakat. Végül pedig, meglepett, mennyire óvatosan fogadja a pozitív visszajelzést, amiről rögtön a nemrég említett bátortalanság jutott eszembe. Köszönöm az interjút és az autogramot!

Hogy tetszik Debrecen, hányszor voltál?

BH: Egyszer voltam, akkor a Roncsot és környékét láttam. Most olyan igényességgel találkoztam, ami pozitív csalódást volt, árnyalják azt a képet, hogy "csak Budapest létezik". El tudnék itt lenni valameddig.

Milyen volt a kiállítás?

BH: Szerintem kiemelkedő, hogy így és ilyen formában, itt van. Ha Budapesten lenne, akkor is rendben lenne.

Gyakran látogatsz kiállításokat?

BH: Hazudnék, ha azt mondanám, gyakran. Amúgy tudom élvezni, figyelmesen "megyek át rajta", de ehhez az kellett, hogy elfogadjam, nekem is lehet látogatóként helyem egy kiállításon. Sok komplexust le kellett gyűrni, például a "nyolcadik kerületiséget".

Miért vállaltad?

BH: Kihívás. Meg menő. Kicsit rock-&-roll is. Az ilyesmiket meg akarom csinálni, érezni akarom, hogy megcsináltam.

Ha már kihívások. Legutóbb Jazzbois, most kiállítás. Hova tovább?

BH: Impulzus alapon alkotni és megmaradni. Gyakorlatilag bármi.

Az impulzusod mit mond most neked, mi lenne 3 olyan kulturális felkérés, amibe nagyon könnyen vetnéd bele magad?

BH: Mondjuk készíteni egy teljesen hangszeres albumot, így összeköltözni zenészekkel, huzamos ideig egy albumon dolgozni. Filmet rendezni és forgatókönyvet írni, például az életemet képeit ilyen szürreális módon megmutatni, érted, 10 évvel ezelőtt azon röhögünk, hogy én rappelni fogok, itt egy vágás, és már a MODEM-ben egy tárlatvezetést csinálok [nevet]. Harmadiknak meg mondjuk..., színészként kipróbálni magam, egy nehéz szerepben.

Milyen szerep lenne az, amivel magadból is közölnél valamit, sokat tudnál mondani?

BH: Szerintem valami szervezett bűnözéssel kapcsolatos. A hierarchikus rendszer, ez a nagyon maszkulin világ, és közben ugye pontosan tudjuk, hogy mennyire érzékeny, dühöngő kisgyerekek lakhatnak a legnagyobb szörnyetegekben is.

Mik a közép-európai identitásod legfontosabb eseményei?

BH: Születésem előtt a szüleim átjönnek Romániából. Nyarakat töltök Romániában egy lakótelep közepén, és nem beszélek románul. És megírom a Közel-Kilét-Európa című számot.

Mit szólna egy szeretted ahhoz, hogy most tárlatot vezetsz?

BH: Szerintem kicsit fura látni, mert így egymásra rétegeződnek a korábbi képek a fejében rólam. Kicsit olyan, mintha mégiscsak megfogná a kezem az élet. Még talán inspiráló is, hogy néha azért kedves a sors. 

a2c2f779bb401c14c6f00c7949f364ee_640x640x1.jpg

süti beállítások módosítása