Niedermüller Péter, ex-EP képviselő és VII. kerületi polgármester, akin mindig meglepődök, hogy DK-s és nem Párbeszédes (same difference, innen, vidékről) a Nemzeti Összetartozás Napján olyat mondott, amire a relativizálás nagykanállal mért jóindulattal véve használható eufemizmusként: "gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában, és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon".
Ezzel persze ezen szép, ha kicsit szeles is, nyári pénteken már minden közélet közelében internetező tisztában van, feltételezem az olvasó is. Abban bízom, hogy az erre adott reakciók esetében ugyanazt tapasztaltuk.
A közélet-suttogás kis, nyelvileg elszigetelt országunkban egy könnyen tanulható tudomány: adj egy nagyot csobbanó, sokkoló gumicsontot, és én megjósolom rá a reakciót X publicistától, Y kommentelő-sakálfalkától. Jól ismert közönségnek játszik az első, jól ismert közösséget alkot a második.
Elfogadtam azt a keserű axiómát, hogy a magyar politikában bármilyen oldal mocskára, túlkapására, vadhajtására van ellenkező előjelű, hasonló nagyságrendben kitülemkedő daganat a másik oldalon is: ezen védelem mögé bújva dobálják sokan a saját lövészárkukból a túloldal felé a szennyet, tiszta lelkiismerettel. Én sem vagyok rosszabb, mint azok! A polgármester úr saját szavaival:
Ebben a pillanatban nem érzem, miért kellene bocsánatot kérnem
Két dologra számítottam:
Az első a "holokauszt nem is volt rossz a zsidóknak" kezdetű ízléstelen, óvodás empátiagyakorlat volt. Peti meghúzta Mari haját, és ahelyett, hogy elmagyaráznánk neki óvószemélyként, hogy ez miért rossz Marinak, inkább meghúzzuk Peti haját, hogy rögzüljön benne, hogy amit csinál, az másnak fájdalmat okozhat.
Erre joggal számítottam, mert a rendszerváltás utáni magyar történelem-újraértelmező véralgebrában a Trianon-Holokauszt tengely, ha kicsit már csapágyasra járatva is, jelen van. Zsigerből jön az adott pofonra a túloldalról a válasz, reflexszerűen, ahogy az ember rántja el a forró lábastól a kezét.
A másik ennek a behelyettesítős játéknak az aktualizált változata, az "ukrán háború nem is rossz a nyugatra menekülő ukránoknak". Ez az érzéketlenség a magyar jobboldalon ugyanúgy adja magát, sajnos sokan a Nyugattal kapcsolatos megkeseredettségükben bőszen lájkolják a csecsen Instagramos hadúrtól a cenzúrán átbukdácsoló orosz közmédiában atomháborúzó elemzőn keresztül Lavrov hruscsovi cipőcsapkodásait, amire némi mentség, hogy bántalmazásként élik meg a szövetségi rendszerünk személyeskedő ellenszenvét a poszt-2010-es magyar állami berendezkedéssel szemben, de józan szemmel nézve azért elég bekringálós úgy tapsolni az oroszoknak, mintha egy 2013-as, Jobbikos Wordpress híroldalon lenne az ember.
Ennek tudatában kattintottam a jobboldali, közélet-összegereblyéző oldalakra, várva a bátrabb, kalapáccsal író publicistákat, és fürkésztem a legfrissebb Niedermüller-gate-hez kapcsolódó hírekben dobogós helyekre buborékoló kommenteket, hogy az egyik-másik, ellenkező előjelű, ízléstelen válaszcsapás felüsse a fejét és fürödjön a tapsban.
Nem találtam ilyet.
Lehetséges, hogy van: sajnos a teljes internetet nem nyomtatják ki nekem ide, vidékre, de a jobboldali közélet online nagymedencéjébe ilyet senki nem vizelt, amikor én belemártóztam, és június 4. óta megtettem minden nap.
Se polgármester, se (örökös) EP képviselő, se alfa-publicista nem adta meg Niedermüller Péternek azt a szívességet, hogy a saját érzéketlen ízléstelenségének ellensúlyt piszkítson a mérleg másik serpenyőjébe.
Kellemeset csalódtam a magyar közéletben.
