A sors úgy hozta, hogy Magyarország és Anglia futballválogatottjai jó néhány alkalommal találkoznak mostanság (ez a negyedik mérkőzés kevesebb mint egy éven belül). Jött is összecsapások sorozata a pályán, meg azon kívül a lelátóról: 2021 szeptemberében füttyszó kísérte az angol térdre ereszkedést – és rasszista támadások értek (amúgy teljesen elfogadhatatlanul) néhány szurkoló részéről angol játékosokat –, míg alig pár hete a gyerekekkel megtöltött Puskásban is hasonlóan zajlottak a dolgok térdelés ügyében – a brit sajtó pedig nem is finomkodott a kritikákkal, a Sky Sports ízléstelenségről beszélt, a BBC ellenséges fogadtatásról írt, míg az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate azt mondta, a felnőttek rossz befolyása volt érezhető a gyerekeken.
A magyar válogatott számára a térdelés nem különösebb kérdés, már 2021-ben kijelentésre került a Szövetség részéről, hogy a válogatott nem fogja követni a rituálét, azonban ettől függetlenül mindenkinek megadja a tiszteletet, illetve elítéli a gyűlöletet. Azt sem túlzás mondani, hogy a magyar emberek jelentős többsége nem ért egyet a térdeléssel, a vita inkább arra a szintre jutott, hogy szükséges-e és érdemes-e az ezzel szembeni nemtetszésnek hangot adni – én magam azt mondanám nem, és az MLSZ álláspontja is elég világos azzal kapcsolatban, hogy talán szerencsésebb azt a pár másodpercet csendben várni (vagy egyesek esetében tűrni). A térdelés megítélése viszont egyáltalán nem egyöntetű más országokban sem – millió példa mutatja, többek között az éppen angol Arsenal és a Sparta Prága közötti meccs –, sőt, a helyzet iróniája, hogy tavaly még maguk az angol válogatott rajongói is kifütyülték jó néhány alkalommal a gesztust, míg végül a Futballszövetség és Boris Johnson miniszterelnök próbálta jobb belátásra bírni a fociszurkolókat, miközben felmérések alapján azok nagyon megosztottak maradtak az ügyben.
Így jutottunk el a mai naphoz, többek között egy újabb térdeléshez az angol válogatott részéről a mérkőzés előtt, ám azt megelőzően történt még egy-két lényegesnek és érdekesnek mondható dolog, ami most bizony ellopta a showt a térdeléstől. Például az, hogy a magyar himnuszt az angol rajongók egy jelentős csoportja telibe fütyülte, miközben a következő rigmus hallatszott a lelátóról:
„Tudjátok mik vagytok, tudjátok mik vagytok, ti rasszista rohadékok, tudjátok mik vagytok”
Persze gyorsan felépül majd (vagy már fel is épült) egy olyan narratíva egyesek részéről, hogy igenis jól megmutatták most az angolok, és visszaadták a rasszista magyaroknak amit érdemelnek, ám a helyzethez hozzátartozik, hogy folyamatosan ez történik, így volt a horvátok ellen tavaly júniusban a Wembleyben, hasonlóan alakult a németek ellen ugyanazon tornán két héttel később, és furcsa módon a saját kupadöntőjük előtt is – amikor a Liverpool rajongók egy része a God Save the Queent is kifütyülte (igaz ez a maguk problémája).
Mint említettem, vitatható a térdelés kifütyülése, és én nem is támogatom, még ha a gesztus iránti protestálás korántsem egyszerűsíthető le úgy, hogy az azt elkövető személy feltétlenül „rasszista” volna.
Viszont ha a magyar felnőttek vagy gyerekek tetteit grandiózus felháborodás követte, akkor kérdés, milyen reakció szükséges arra, ha a nézők sokasága egy másik ország nemzeti himnuszát szégyeníti meg, miközben azzal párhuzamosan rohadékozik.
Azért is érdemes lenne beszélni róla, mert a fociban (és azon túl) egyfajta minimum (kellene legyen) a másik ország himnuszának tisztelete, na meg amúgy a magyar gyerekek az angol himnuszt tisztelettel fogadták (lehet a rossz szülői befolyás nem volt még elég hatékony), ahogy a német himnusz során is békésen állt 55 ezer ember a Puskásban. Az biztos, hogy koránt sincs minden rendben a foci világában, de a megoldás felé haladás első lépése az lenne, hogy mindenki a saját hibáit igyekezzék javítani: ehelyett az angolok azt vallják, a térdelés által tanítani szeretnék a többi ország nézőit a rasszizmus ellen. Van mit tanítani, de otthon is lenne feladat...
