Uborkaszezon van a médiában, egyeseknél a kertben. Nálam nincs fólia alatt, úgyhogy még csak virágzik. Kegyetlen időszak ez: Joe Biden elesik egy biciklivel, és még a Pentagonban is azt nézik az elemzők, a kelet-ukrajnai műholdfelvételek várhatnak. A hosszú és kellemes napok hatással vannak a tartalomfogyasztási szokásainkra, mást kíván az ember gyomra, mint egyébként, aki egész évben nem kívánja a jégkrémet, ilyenkor sorba áll érte a strandon.
A Horn-korszak oktatáspolitikájának egy furcsa ágán találtam magam ötödikes koromban: nekünk szinte az egész évünk történelemből a magyar paraszti világról szólt, emlékeim szerint, amelyek csalhatnak, de túl élénken él bennem a trauma, hogy kétségbe vonjam a saját anekdotám: képzeljünk el egy non-stop Móra Ferenc metaadat dömpinget, a mángorlók működésének a legapróbb részletéig. Annyi idősen egy év nagyon hosszúnak tűnik, mintha a Kincskereső Kisködmön nem lett volna elég, valaki kitalálta, hogy nézzük újra az összes spinoffot, és a rendezői változatokat, kommentárral. Jó történelemtanárom volt, sajnos, úgyhogy becsülettel leadta a tananyagot.
Ennek köszönhető, hogy soha nem sikerült meglátnom a nádtetejű vályogházakban azt a romantikát, amit a budapesti kisértelmiségi egy szatyor pénzzel impulzusvásárol meg egy átborozott pincetúra másnapján.
Nem tudom, hogy mi az az ispán. Ha valaki azt mondaná, hogy az egyfajta körtemuzsika, elfogadom. A város, ahol születtem, 1950-ben még mező volt, mi közöm hozzá? Engem már az SZTK-ba vittek, amióta az eszemet tudom, egy kádári építészettől is kissé idegen, ötemeletes, acél-üveg-azbeszt épületbe, nem a piócás embert hívták házhoz, amikor kínzott a torokgyík.
A vármegyét se mond sokat, miben más, mint egy sima megye? Van benne vár? Sokat nem ér cirkálórakéták ellen. Legutóbb itt akkor állt erőd, amikor a rómaiak őrizték a limest. Régen így hívták, meg volt belőle 64, mesélte egy szkinhed nekem egy kerthelyiségben 2002 nyarán, 35 forint volt akkor és ott kisfröccs, fehérborból. Kész volt tankkal végigmenni Románián, mintha az visszahozná az apját, aki felakasztotta magát, amikor ő még csak nagycsoportos volt, predesztinálva arra, hogy a rendszerváltás után betonon eltaknyoló társadalom kukák mögötti felén keressen értelmet a létének; én akkor is mindent megbocsátottam neki, felőlem karlendíthet a Magyar Szigeten a többivel, ha ez csillapítja a fájdalmát, elfér. Ma sincs másként, remélem egyenesbe jött azóta az élete, innen is üdvözlöm!
Ugocsa már nem magyar terület, első sorban demográfiai okokból, ha mindkét világháborút nyerjük, meg bónusznak még egy harmadikat, a történelmi Magyarország területének nagy részén csak akkor tudnánk eszmét cserélni az ott élőkkel, ha lenne térerő a Google fordítóhoz. Turisták lennénk, én pedig magyar vagyok, nem turista.
Ettől még értem, megértem, sajnálom is valahol, de nem szól hozzám a revizionizmus, még a leglágyabb formája sem, nekem túl sok benne a tehetetlen lúzerség. A magyar diaszpóra basztatása vörös vonal, ezt adom, és aki bántja őket, az minimum irigykedjen ránk, ha félni nem is fél az anyaországtól.
De van, akihez szól, mi több, akinek üvölt, mint egy gőzszelepre tekert kutyasíp, meglepve az arra a tartományra süket embert, hogy mégis mi váltotta ki most éppen ezt az éktelen vonyítást.
A biciklimnek, ami régebbi, mint a Fidesz-hegemónia, ezért megtanultam vele együtt élni, van egy általam jól ismert problémája: egy speciális esetben, amikor visszaváltok, ledobja a láncot hátul. Már jól kiismertem, megbarátkoztam vele. Ha vissza kell váltani, tudom hogy ne csináljam, ha pedig ragaszkodom a helytelen módszerhez, pontosan akkor és úgy fogja ledobni a láncot, ahogy arra számítok.
Garantáltan, 10-ből 10-szer csattanva ugrik le a lánc.
Ahogy bedobta a közbeszédbe a kormány az ispánokat és a vármegyét, ezeket az objektív mérlegre téve lepkefing súlyú, kozmetikai módosító javaslatokat, a megfelelően érzékeny fülű, baloldali-reakciós közszereplők a magyar politikai uborkaszezon legjobb gumicsontra vetülő hagyományai szerint sütötték el a rettegve gúnyolódó megjegyzéseiket, ahogy végigszaladt a hír a riadóláncon. A túloldalról pedig hasonlóan komolyan véve jön a viszontválasz arról, hogy ez valami történelmi igazságtalanság helyretételében tett szimbolikus, de nagyon fontos lépés, de igazából kétharmad van, szóval magyarázni sem muszáj, "ez van és bekaphatjátok" is elég lenne.
Egy jól kiszámított visszaváltás, ami megfelelően dobja le a láncot. Nem szükséges, de egyeseknek örömet okoz, talán a rá adott reakció jobban, mint maga az intézkedés, és az uborkának most szezonja van.
